A magyar filmben ritka vendég a hagyományos vonalvezetésű háborús dráma, az elmúlt években a Szürke senkik, a Drága Elza!, legutóbb pedig a S.E.R.E.G. című sorozat képviselte a műfajt. Kovács István tévéfilmje a klasszikus küldetés-narratívát követte egy I. világháborús felderítő osztag hadműveletén keresztül, míg a Drága Elza! allegorikus irányba vitte el az 1942-ben a keleti fronton játszódó történetet. A S.E.R.E.G. pedig a toborzás folyamatába, valamint egy iraki hadművelet kulisszái mögé engedett betekintést. A Sárkányok Kabul felett legközelebbi rokona a küldetés-narratíva miatt a Szürke senkik, míg a közel-keleti helyszín miatt a S.E.R.E.G. is fontos előkép. Dyga Zsombor rendezése ráadásul azt vállalja, hogy nagyszabású akciójelenetek kíséretében mutatja meg a magyar katonák afganisztáni hadműveletét.

A rendező egyébként otthonosan mozog a low budget kamaradráma (Köntörfalak), az állami finanszírozási rendszert elkerülő, karcos szkeccsfilm (Couch Surf), és a látványos, nagyszabású projektek (Aranyélet) terepén is. Épp az utóbbi sorozatnak A képesség nem garancia az eredményességre című epizódja az, ami a rendező eddigi munkái közül a legegyértelműbb előzménye az 5,8 milliárd forintos költségvetésből, a Magyar Honvédség támogatásával és részvételével forgatott Sárkányok Kabul felett-nek. Ebben az Aranyélet-részben egy brutális, kitűnően koreografált tűzpárbaj, majd egy autós üldözés bontakozik ki a budapesti utcákon. Hasonlóan intenzív jelenetek pedig az új magyar háborús akciófilmben is szép számmal akadnak, Lajos Tamás producer bátran megbízhatott Dyga akciórendezői kompetenciájában.

Fotó: Fórum Hungary

A történet az amerikai hadsereg 2021-es afganisztáni kivonulásának idején játszódik, amikor a békefenntartók elhagyták az országot, az addigi status quo felborult, és a szélsőséges iszlamista tálibok egyik napról a másikra újra átvették a hatalmat. Az állampolgárok, tartva a talibán szigortól és a könyörtelen megtorlástól, menekülésnek indultak, és megrohamozták Kabul repterét, hogy valamelyik utolsó, Európába vagy Amerikába tartó járatra feljussanak. Ezekben a kaotikus napokban készültek az olyan megrázó, a filmben is megidézett felvételek, amikor csecsemőket nyújtottak fel fél kézzel a repteret őrző katonáknak, vagy emberek lógtak egy épp felszálló repülőgép alján, ahogy próbáltak kimenekülni Afganisztánból.

A Sárkányok Kabul felett a Magyar Honvédség afganisztáni mentőakcióját meséli el, pontosabban ez a hadművelet adja a szerteágazó és kissé túlterhelt sztori gerincét. A film a klasszikus küldetés-narratívára épül, a Kabulba utazó magyar alakulat feladata, hogy a listájukon lévő 200, Afganisztánban élő magyar vagy félig magyar állampolgárt, diplomatát, és az ő rokonaikat kihozzák az éppen összeomlóban lévő országból.

Az egyik főszereplő, Kerekes Bálint hadnagy (Jászberényi Gábor) személyesen is motivált a mentésben: a 2021-ben játszódó főszál eseményei előtt két évvel Kabulban ismerkedett meg egy ott dolgozó magyar doktornővel, Eszterrel (Mészáros Blanka), aki iránt, úgy tűnik, többet érez a honfitársi szeretetnél. Bálint és Eszter kapcsolatát flashbackek segítségével idézi fel a film, miközben a mentőakció, az abból kiinduló kisebb hadműveletek, és a katonák közötti hétköznapi dinamikák is teret kapnak.

Fotó: Fórum Hungary

Ez így leírva is soknak tűnhet, bő másfél órába ágyazva pedig soknak is érződik. A Sárkányok Kabul felett sokszor kelti azt az érzést, mintha egy 5-6 részes sorozat kivonatolt változata lenne. Ennek hátránya, hogy a történetszálak kibontatlanok maradnak, a forgatókönyv pedig sokszor hosszabb időre is elfeledkezik némelyikről. Így nem jut elég idő a karakterek megismerésére, sem pedig arra, hogy a rendkívül drámai alaphelyzet, és a magyar katonák küldetésének súlya igazán átélhető legyen. Emellett a bázis hétköznapi életképeiből is kevés jut, ami pedig az azonosulást segíthetné. A Horváth Áron (1242 - A nyugat kapujában, Hacktion) által írt sztori listaszerűen robog végig a háborús drámák tipikus elemein, a katonás eligazítástól a támaszpont könnyed pillanatain (a kabuli bázison homokzsákokból állítanak karácsonyfát a légiósok) keresztül a morális dilemmákig és az akciójelenetekig. A Sárkányok Kabul felett mintha egyszerre szeretne a Top Gun nyomdokain haladó, a katonaságot népszerűsítő film, és háborúellenes, a fegyveres konfliktusok értelmetlenségét és kegyetlenségét hangsúlyozó akció-dráma is lenni. Szerencsére ez a két törekvés ritkán okoz zavart, még ha a dráma élét kissé tompítja is.

Dyga Zsombor és csapata remekül ráérzett az akciójelenetekre: a robbanások, autós üldözések és lövések hitelesnek hatnak és sokkolni is tudnak (a fejlövések egészen brutálisak). A lassítások nincsenek túlhasználva, és kerülik az erőszak fetisizálását is. A legnagyobb akadályt tehát gond nélkül ugorja meg a film, a feszes szerkesztésnek köszönhetően pedig gyorsan eltelik a bő másfél órás játékidő, azonban egy kicsivel lassabb tempó és fókuszáltabb megközelítés sokat dobna az összképen.

Az alkotók mintha nem bíztak volna a történet gerincét adó küldetés drámaiságában, és még több akcióval, valamint mellékszállal igyekeznek a lehető legpörgősebbé tenni a filmet. A 200 magyar kimentésére irányuló hadművelet önmagában tényleg nem akciódús, azonban épp az idei Hadviselés című, az iraki háborúban játszódó film bizonyította, mennyi mindent el lehet mesélni a bevetés közbeni módosult tudatállapotról és a fegyveres konfliktus céltalanságáról úgy, hogy a történet végig egyetlen küldetésre koncentrál.

Fotó: Fórum Hungary

A kapkodó történetvezetést sikeresen ellenpontozzák a színészek, akik kihozzák a karaktereikből, amit lehet, pedig igazán behatóan egyiküket sem ismerjük meg. (Ez egyébként önmagában nem feltétlenül hiba, a háborús filmekben gyakran csak annyit tudunk a főszereplőkről, amennyit a küldetésük látni enged belőlük.) Jászberényi Gábornak jól áll az egyenruha, és nemcsak hihető, hogy ő egy tapasztalt hadnagy, de az Eszter iránti érzéseit is képes úgy megmutatni, hogy közben nem esik ki a tekintélyt parancsoló katona szerepéből. Rajta kívül a többi honvéd szerepére is hiteles arcokat találtak. Jó újra filmben látni Dietz Gusztávot, aki a kisebb szerepe ellenére is az alakulat egyik jól beazonosítható tagjává válik. Mellettük Borovics Tamás szigorú és profi, de humánus alezredesként remek, de Hajmási Dávid és Ertl Zsombor is kitűnően helytállnak.

A szépen megkoreografált akciójelenetek még feszesebbé teszik a filmet, a kórházi rajtaütés, és az utolsó 15 perc autós üldözése pedig egyértelmű csúcspontok, még úgy is, hogy a kapkodó vágás miatt néha nehéz követni az eseményeket. Bár az akció színvonalas, sőt, a VFX is professzionális, az akció nélküli jelenetek néha tévéfilmes hatást keltenek. Mégis, Dobos Tamás operatőr a legtöbbször, szokásához híven elemében van: remek a ritmusa azoknak a beállításoknak, amikor a kamera a szereplővel együtt mozog a térben, így fedezzük fel például a magyar bázist vagy a kórházi folyosókat.

A Sárkányok Kabul felett az elmúlt évek nagy költségvetésű hazai látványfilmjeinek és sorozatainak mezőnyét tekintve az élbolyban mozog. De itt is problématikus az önmagában nehezen megfilmesíthető középponti esemény dramatizálása, és a túlságosan az előtérbe tolakodó filmzene, ami végig rettentően drámai, így egy után után az alkotói szándék ellen kezd dolgozni.

Dyga Zsomborék egy olyan műfajban próbálkoznak, ami ritka a magyar gyártásban, így annak örülni is lehet, hogy egy szórakoztató film készült el, amin a honvédek toborzására irányuló görcsös törekvés sem érhető tetten. A nézőszámok pedig úgyis visszaigazolják majd, hogy érdemes-e ilyen méretű, a szélesebb közönséget célzó produkciókkal próbálkozni a jövőben ebben a műfajban.

A Sárkányok Kabul felett már látható a mozikban, a Fórum Hungary forgalmazásában.