A meseautó - a szerelmi karrierfilm diadala

Részlet: Balogh Gyöngyi-Király Jenő: "Csak egy nap a világ..."
A magyar film műfaj és stílustörténete 1929-1936 című könyvéből

10. A szerelmi karrier mitológiája
( Az álomgyártól a szociobiológiáig )


10.1. A szerelmi karrierfilm diadala
( A meseautó )

10.1.1. A karriermítosz karrierje és a magyar masscult formamegtalálása

Lajta Andor írja A tízéves magyar hangosfilm című könyvében: "Ami 1931-ben a Hyppolit volt, 1941-ben a Dankó Pista, az volt 1934-ben A meseautó. Nagysikerű film, amely hetekig maradt műsoron és a mozgóképszínházaknak nagy üzletet jelentett... A film már a premierben nagy üzletfilmnek indult és diadalmas útját folytatta éveken keresztül." A filmet Vadnai László és Vitéz Miklós írták, Gaál Béla rendezte, Heinrich Ballasch fényképezte, zeneszerzője Márkus Alfréd. 1934. december 14-én mutatták be a Fórumban. Előzménye Erich Engel: Die Privatsekretärin (1932) című filmje, melyben a vidéki lány (Renate Müller) elcsábítja a kisembernek vélt bankigazgatót. Gaál Béla filmjéből később – Car of My Dreams címmel – angol remake készült, melyről így számol be a Színházi Élet: "Meglepő hűséggel ragaszkodtak a magyar verzióhoz, – látszik, hogy Gaál Béla, a budapesti rendező legtöbb ötletét hálás szívvel fogadták ... Van azért a filmben sok minden, ami a magyar Meseautóban nem lehetett benne. Elsősorban az a háromszáz személyes jégünnepély, amelyet amatőr korcsolyázóbajnokokkal rendeztek." Van benne továbbá autóverseny, melyet a meseautó nyer meg, és zenebohóc-parádé.
Előbb Székely Istvánnak ajánlották fel a film szinopszisát, ő azonban nem vállalta. "Megmagyaráztam, hogy véleményem szerint még a legvadabb bohózatnak is egy kötelessége van: a kiinduló pontnak, vagyis az alapnak hihetőnek kell lennie." Nem hihető, fejtegeti Székely, hogy a kis pesti autószalon ingyen adjon autót a tízezredik vevőnek. A triviális glamúrfilm, amely e pillanatban a jövőt eldöntő győzelmet arat, egy fokkal valószínűtlenebb, mint a Székely-féle midcult-komédia. A meseautó a magyar masscult-film frappáns formamegtalálása. "Amint kiderült: tévedtem." – állapítja meg Székely . A film "kirobbanó siker volt" .
1935 júliusában Nagy Endre moziba invitálja Móricz Zsigmondot. Megnézik A meseautót, amelyet Móricz már látott. Móricz Zsigmond így számol be a hévizi mozilátogatásról:
"Mozi alatt bámult, mint egy gyerek.
– Hát ez kell az embereknek? Ilyen tehetségtelenség... és ennyi patron..." Az előbb döbbent Nagy Endre a film végére áthangolódik:
"Mikor vége lett, azt mondja:
– Tulajdonképpen megértem, ez a modern népmese. Éppen az, mint a fonóban, elindul a szegény ember fia, és a végén király lesz. Most a király a bankigazgató, és nem a szegény fiú indul el, hanem a szegény lány, és bankigazgatóné lesz. Tiszta népmese."
A meseautó rejtélye szakadatlanul foglalkoztatja az esztétákat, kritikusokat és történészeket. 1983-ban írja róla Nemeskürty István: "Furcsa egy film ez A meseautó. Akárhányszor fog neki az ember, hogy írjon róla, jó lelkiismerettel csak a legrosszabbat írhatja. Ostoba mese, odavetett, gyenge színészi játék, népbutítás. És mégis, miközben az ember bosszankodik, akárhányadszor sem terhes végignéznie a filmet." A film a korszak jelképévé vált. Nemeskürty a kommerszfilm virágkorát feldolgozó könyvének "A meseautó utasai" címet adta . Nemeskürty több helyütt elemzi a megtalált minta szuggesztív kisugárzását. A meseautó modelljét olyan helyen is kimutatja, pl. a Budai cukrászdában, ahol ez nem feltűnő: "A mese tehát A meseautó meséje: szegény lány, gazdag ember; félreértések, közbelép a derék kispolgár, ezúttal is Kabos Gyula (régiségkereskedő), vidékre utaznak, ezúttal nem Lillafüredre, hanem egy kis faluba." A festő lakása megfelel a vezérigazgató lakosztályának. Mindkét steril miliő bensőséges szeretettel formált kispolgári enteriőrökkel van szembeállítva. "Ugyanaz a környék – helyszínben is –, mint A meseautóban. Ugyanaz a papa is, Gózon Gyula. Ugyanaz az enyhe irónia a lányát diszkréten árulgató cukrász papával szemben." A Három sárkány is a korstílust meghatározó őskép befolyása alatt áll, melyből egyszerű megfordítási művelettel levezethető: "A meseautó-séma itt látszólag megcserélődik: a fiú a mamlasz és a városi színésznő az okos, fölényes, erős ember, aki megszerzi a maga boldogságát. De megszerzi, s megint egy szentimentális karrierrel több." A Lovagias ügy társadalomkritikájának hordozó anyaga szintén "A meseautó jól bevált receptje", a gazdag ember "szerelme a kispolgár lánya iránt, áruházzal, autóval..." A meseautó képletének ismétlési kényszere lenyűgöző. "Sorra vehetnénk mind a hetvenöt filmet: unos-untig ez a képlet." Nemeskürty levonja a következtetést: "Nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar hangosfilm első évtizede A meseautó jegyében állt." A hatvanas évek művészi korszakának tanulságait összefoglaló művében Nemeskürty a filmművészet "nagykorúságáról" beszélt . A meseautó a kiskorú vagy naiv mozi remekműve. A Meseautó-korszak eszméjét a későbbi szerzők mind átvették.
Bikácsy Gergely, aki a hatvannyolcas generáció által győzelemre vitt ideológiakritikai gondolkodási stílus idején Kracauer: Caligaritól Hitlerig című művét követve elemezte a régi magyar filmet, tanulmányának a "Meseautóval Voronyezsig" címet adta: "A legerősebb hatású tömegbefolyásoló eszköz, a film tehát megtette kötelességét: Már holnap mostohán mered rám a valóság ... Meseautóban repülünk a mesék meseszép kocsiján. A valóság holnapja könyörtelenül elérkezett, s a meseautó utasait csak oda vihette, ahova irányították "édes, szeretett gazdái": a Don-kanyarba." A kor emberei, a meseautó utasai "még a katasztrófa pillanatában sem tudták megpillantani a valóságot, s a kollektív imbecillitás buzgalmával lesték az álomgyár kulisszáit." Bikácsy a kor filmjeinek csak szociálpszichológiai vizsgálatát tartja relevánsnak, esztétikai vagy poétikai elemzésüket naivitásnak tartja: "Amíg azt firtatjuk, hol tűnik fel egy-egy filmszerűnek ítélt beállítás, könnyedebb kamerakezelés, az átlagosnál modernebb színészi játék, csalódunk és csalunk. Olyanok vagyunk, mint a suhanó meseautóban elbódult "hősök", vagy a Zitácskának könnyes levelet író katonák." De ő is hangsúlyozza a Gaál-film paradigmatikus történeti jelentőségét: "A magyar film-szórakoztatóipar csak azután aratott sorozatos és döntő közönségsikert, miután megtalálta az egyedül üdvözítő filmtípust. Ez a típus A meseautó nyomán a vígjáték lett."
Berend T. Iván: Válságos évtizedek című könyvének fejezetcíme: "A kommercializált művészet meseautója; a giccs" . "Igen, ezek az évek a csinos, szegény, de dolgos és tisztességes gépírólány és a vezérigazgató váratlan találkozásának, fellobbanó és – különböző leküzdött bonyodalmak tréfás-könnyed fordulatai után – természetesen házasságban beteljesülő szerelmének gyakori történetét produkálták a filmvásznon." A filmek szerzői, írja Berend T. Iván, megdöbbentek volna, ha tudatják velük, " hogy szórakoztató-nevettető meséik gyakorta milyen pontosan idézték Hitler társadalmi, például az egységes, csak foglalkozási különbségek által tagolt nemzeti társadalomra vonatkozó nézeteit." Egyet lapozva ezt olvassuk: "Másrészt a keserves évek erőltetetten vidám, váratlan karrier- és sikertörténetei nem feltétlenül az elterelő manipuláció s nem is csak a bizonyosra vehető kasszasiker jegyében születtek. E művészeti ág gyakran kezdetleges témáiban, valljuk meg, néha a hagyományos népmesei motívumok csodálatos és meseszerű, jó tündér varázsolta felemelkedések modernizált, hétköznapi közegbe ültetett változatait ismerhetjük fel."
Amikor A meseautót 1957-ben az egykori Broadway, később Ady mozi ( s ma ismét Broadway) helyén nyílt Filmmúzeumban felújították, a jegyért sorban állók tömege az Astoriáig kígyózott. Helytelen, "hogy éppen A meseautó műsorra tűzésével nyitották meg a Filmmúzeumot." –írta a Népszabadság . A 23 éves film felkavarja a kedélyeket, Meseautó-vita robban ki a sajtóban. A pártideológusok úgy érzik, fel kell lépniük a film ellen, az egyszerű párttag, akinek tetszik a film, türelmetlenül elmarasztalja az ideológusok túlbuzgóságát. A Filmtudományi Intézetnek, melyet a Filmmúzeum tart el, érdeke a film műsoron tartása. A politikának szintén: a hatalomnak e percben szüksége van rá, hogy megteremtse a diktatúra és az emberek szükségletei közötti kompromisszum látszatát. Ugyanakkor dicsérni sem tanácsos a filmet: legyen csak a szükségletnek rossz lelkiismerete! Az ideológusok részben visszakoznak, megállapítják, hogy bár a film nem esztétikai érték, kellemes szórakozás. Mások bírálják a filmet, de méltatják a színészi teljesítményeket.
A populáris mitológiák megítélésének ambivalenciája a mitológiák alapvető ambivalenciáját tükrözi. A populáris mítosztól idegen a politikai mítoszra jellemző direkt lázadás, mely marginális vagy legalábbis világnézetileg homogén, élesen körülhatárolt és más csoportokkal szembeállított, a közlővel eleve egyetértő csoportokra korlátozná a befogadók körét. A korabeli sikerfilmek népszerű figurája Svejk többféle (Kabos, Gózon és Mály Gerő által eljátszott) változata, s maguk a filmek is svejki módon reagálnak, jellemzőjük a "felforgató egyetértés". Látszólag elfogadják a világot, s a dicséretbe rejtik a szemrehányást és a nagyhangú helyeslésbe a frivol lázadást.


10.1.2. A boldogtalan bankár mint szegény gazdag

A dinamikus nyitóképsor nagy bank mozgalmas előcsarnokába vezeti a nézőt. A középület totálját pénzt számoló kéz látványa követi. A vezérigazgatóra hivatkozó hivatalnokok képei vezetnek tovább a bankvezér védőbástyaként őrködő titkárnőjéhez: "Sajnálom, a vezérigazgató úrnak fontos konferenciája van." Szűts János vezérigazgató (Törzs Jenő) karosszékben trónol, arcán derűs szkepszis, befelé mosolygó életismeret és jóindulattal elegyes, szelíden visszafogott, némileg sajnálkozó, bölcs megvetés. A kamera a vezérigazgató íróasztalára lendül, melyen cifra nő ül. Az "olcsó" nők drága példánya durcáskodó bájolgással ágál. A hátráló kamera áttekinti a helyzetet és összefoglalja a tényállást.
– Hát minden jót drágám, és vigasztalódjon.
– Kár, pedig olyan szép volt, legalább valami kedves emléket hadd vigyek el innen...
– Én már kiállítottam!
(Szűts csekket ad át a nőnek.)
A vezérigazgató elküld – a csekk elbocsátó szép üzenetével – egy nőt, és beszólít négy férfit.
Ismét szól a telefon. Alázatos hivatalnok hajlong:
– Bizonyos Loncy...
– Mondja neki, hogy már szabadságon vagyok, hogy már el is utaztam.
A Köszönöm, hogy elgázolt és az Ez a villa eladó is hasonlóan, a megunt szeretőtől való meneküléssel indul. A csúnya lány kezdődő, felívelő karrierjét féltő sikeres ügyvédje a nagy szerelem elől menekül. A Címzett ismeretlen milliomosa a Heimatfilm tájain bujdosik a számító nagyvilág elől, a Barátságos arcot kérek világhírű tudósa a városligeti kislánynál hagyja a rámenős sportlady által eredménytelenül ostromlott szívét.
A meseautó a megcsömörlött életművész menekülési komédiájaként indul. Hősünk egy hónapra távozik. "És ezalatt nem akarok tudni semmiről, ami pénz, bank, üzlet..." A csúcsra ért sikeres ember búcsúzása a nőktől (és a banktól) kimenő a pénzvilágból (bank) és a pénz szabályozta világból (nő), a gazdagság lázadása az olcsóság ellen. Minden eladó, de ami eladó, semmit sem ér. A meseautó nem szerelmi üldözési komédia, mert a menekülő nem egy rámenős partner okkupációja elől menekül. Egy világállapot, a dolgok rendje az üldöző.
A filmkultúránk egyik alaprituáléjává vált búcsúzás varázsa a túldetermináltság tipikus esete. A búcsúzás mint filmexpozíció korabeli kultúránk alapélményét, a minden dolgok mulandóságára hiperszenzibilizált melankóliát is idézi, és a sikerember magányát is, aki környezete számára már csak közhasznú szociális szerepek játékszabályait jelenti. A gazdag és hatalmas Szűts az érdekek túsza, mindenki vár tőle valamit, a számító tisztelet falaiba ütközik, egyetlen spontán gesztust sem nyújt többé a hajbókoló világ. A versenytársadalomban a siker és a sikertelenség egyképpen izolál. A hősünk határozottságát, lendületét nem fékező fegyelmezett szomorúság forrása a boldogulás és boldogság között nyíló rés. "Persze a Riviérára?" – kérdi barátja az elutazót. Szűts a fejét rázza: "Fel valahova Északra." A glamúrkomédia hőse menekül a nagyvárosi magány elől, melynek az expresszionizmus embere dacosan, szadomazochisztikus ridegséggel, a fájdalom kéjével megy elébe: "Társaidtól válj el a pályaudvaron. / Indulj el reggel a városba, de gombold be jól a zakód. / Keress magadnak szállást, ha pedig egy társad rádkopog, / Ne nyiss, ó ne nyiss ajtót neki, / Hanem / Tüntess el minden nyomot!" Az expresszionizmus hőse az amerikai gengszterfilméhez hasonlóan reagál. A magyar filmhős nem a megfordíthatatlan elszakadásba menekül nosztalgiái elől, hanem nosztalgikusan menekül a megfordíthatatlan elszakadás világa elől.

10.1.3. Az autó-erotika fotogéniája

A férfi a csúcson nem nőt cserél, hogy új társsal tegye meg az élet következő útszakaszát, mert ha a nők felcserélhetők, akkor nem érdemes felcserélni őket. Ha mind egy széria, azonos típus, akkor az asszonycsere fölösleges fáradság. Szűts tehát autót cserél. Péterffy autókereskedő (Herczeg Jenő) telefonál: "Megjött a kocsid."
Megjött a kocsi, mely eltávolítani hivatott a bankvezért. Szűts megy, Vera jön. A tiszteletteljesen dadogó Halmos (Kabos Gyula) a búcsúzó bankárhoz lép.
– Csak azt bátorkodom előterjeszteni a vezérigazgató úrnak, hogy nekem sürgős szükségem volna egy új nőre!
– Mi?
– Egy...egy... új női munkaerőre.
– Fel kell venni, Halmos, fel kell venni!
Szűts induló autója mellett vonul be a bankba Kovács Vera (Perczel Zita), tempós, örömteli lépteivel, melyeket táncos, becéző dallam kísér.
Karonfogva vonul munka után Kovács Vera és barátnője, Sári (Tolnay Klári). "Te Sári, én olyan boldog vagyok, tisztviselőnő havi nyolcvannal!" Perczel Zita a kis boldogság nagy alakítója, azt az embert játssza el, akinek boldogságra való képessége ünneppé alakítja a szerény köznapokat. Az önálló kereső emberré lett Vera a boltokat járja, kipróbálja és felpróbálja a dolgokat, kacérkodik a fogyasztási javakkal, megrészegül a város gazdagságától. Meglátja a kocsit a kirakatban. Egy pillanattal előbb mondta Péterffy Szűtsnek: "Az ilyen kocsiba úgy hullnak a nők, mint fénybe a lepkék." Vera valóban eksztázisba esik. Szűts már nem kívánja a nőket, Vera még nem kívánja a férfiakat. Szűts kidobja a nőket és autót vásárol, Vera pedig nem a férfiakkal kacérkodik, hanem az autóval. Így kerül középpontba az autó. "Sárikám! Csak egy kicsit beleülni!" A felnőtt élet első napja Vera számára a kísértések, érintések ideje. Egész nap stemplizni tanult: lágyan kell megfogni, magyarázta Kabos. Most pedig bele akar ülni az autóba, melyet az imént méltattak nőcsapdaként. Belibeg az autószalonba, hogy játékosan alkudjék Szűts kocsijára.
"A munkában korrekt és zseniális, egyebekben egy kedves csirkefogó." – mondja Szűtsről a barátja. A fölérendelt fél az alárendelt fél szerepét öltve közelíti meg a nőt. Az eladó lány vevőnek, s jövendőbelije eladónak álcázva ismerkedik. A "kedves csirkefogót" látjuk: Szűts átveszi az autókereskedő szerepét.
– Érdekli a motor?
– Hogyne! Főleg a motor.
Szűts fölnyitja a motorházat. "Természetesen lengőtengely. Tökéletes rugózás." – magyarázza Vera idomaira pillantva. Az autó szemléletébe merülnek. "Az mi?" – kérdi a lány. "Ez kérem a kormány." Vera fontoskodva társalog. "Megjegyzem rögtön gondoltam, én ugyanis régi vezető vagyok."
A nő becserkészését szolgáló szerepcsere egyúttal alkalmat ad Szűtsnek, hogy eljátssza a kezdetet, ősei karrierjének kezdetét, a jó kereskedőt, aki aprólékosan, az ínyenc hozzáértésével és élvezetével magyaráz, a birtoklás kedvét keltve az eladandó tárgyhoz való bensőséges viszonyával. Nem terrorizálja a vevőt, nem szuggerál vásárlási kötelezettséget, de felébreszti a birtoklás vágyát és a funkció örömét. Szűts beülteti Verát a kocsiba. A lány nagyot sóhajtva fészkelődik. A kedvesen pikáns jelenetben a jó szex a jó kereskedelem mintaképe, az áru válik erotikussá és nem az erotika áruvá. Az autórádiót bemutató Szűts ismét a lány idomaira pislant. "Csak megcsavarom és foghatom New Yorkot, Londont, Párizst... Mit foghatok kérem?" Vera elábrándozik. "Amit maga akar!" Szűts addig csavargatja az érzékeny kis műszert, amíg felharsan a sodró melódia. Vera hátradől és tenyere elindul a kormányon. "Olyan lágy a hangja, mintha simogatnák az embert." A boldog elandalodás azonban páni rémületbe csap át. A következmények nélkülinek vélt helyzetnek következményei vannak. Szűts megkérdi, mennyit adna az autóért. A kínos helyzetből szabadulni akaró lány lehetetlenül kis összeget mond. "Kérem kisasszony, az autó az öné." Hamis eladó alkuszik hamis vevővel. A csalást nemző csalás a flört képe. De az apró szélhámosságok az igazság kutatását szolgálják, a szerelemben az igazság keresésének eszköze a hamisság.
Barátja megmosolyogja a negyvenes férfit, akiből a tinédzser lelkesedését váltja ki a húszéves nő. Szűts az imént jelentette ki, hogy éjszaka távozik, északra utazik, lecserélt kocsin és nő nélkül. A menekülés üldözéssé alakul, Szűts menekül a nők elől, de üldözi a Nőt. "Talán nem is a szépsége, hanem az az ijedt kis arca, ahogy meg volt rémülve ... Talán egy fillér sem volt a zsebében és bejött ide mint egy kis hős, hogy megsimogathasson egy ilyen autót."
Vera elszaladt, de nincs menekvés. A luxusautót leszállítják a Hadnagy utca 5. szám alá, Kovács Vera kisasszony címére. Az autó, mely még vágykép, máris úgy reagál, mint a későbbi horrorokban és thrillerekben, melyekben rémképpé vált. Nem lehet szabadulni tőle (pl. John Carpenter: Christine, 1983). Verát üldözi a helyzet, amellyel játszani vélt. Az ártatlan kacérság óriássá dagadt következménye követi a lányt.
Csak Kovácsné (Berki Lili) aggódik, de Péterffy megnyugtatja az autót bűnjelnek tekintő aggodalmaskodó anyát: "Tudniillik a kisasszony, a kedves leánya a tízezredik vevő." Úgy? A luxuskocsi az autószalon ajándéka? Kovács mama föllélegzik.
– És ez igaz?
– Hát ne lássam többé a nagyságos asszonyt, ha nem igaz!
Este van. Sovány házmester bámul bele a gázlámpák fényébe, aztán lassan bemegy. Alszik a város, csak Kovács Vera virraszt, bebújt kocsijába, bámulja a komfort csillogó alkatrészeit. A házmester is eltűnt, becsukódik a kapu, kialszik a lámpa. Vera megérinti a kormányt, szép kezei nyugtalanul járnak. Később a rádión babrál, figyelmesen fölé hajolva, míg kíváncsi ujjai érintésére egyszerre kilendül a membrán és felharsan a Meseautó-sláger sűrű, sodró dallama. Vera fészkelődve, helyét keresve hátradől, s állát leszegve feltekint. "Aranyországút csillogó gyémántporán / Repülünk a mesék kocsiján." Olvadt mosollyal masszírozza a kormányt. Sóhajtozik. A dal ellenállhatatlan szirupos folyama lendületesen kígyózik. Most Perczel énekel, bekapcsolódik a dalba, a gyönyör világon kívüli pillanatát tartóztató románci melankóliával siratja a jelen percét. "Csak álom ez talán, / S a boldogság után / Már holnap mostohán / Mered rám / A valóság." Perczel hívogató és ártatlan, csupa várakozás és semmi szándék. Kérlelő mosollyal sugározza ezüstösre világított csáberejét.
Törzs is bekapcsolja a rádiót. Az agglegénylakásban is felharsan a dallam. Két gép, az autó és a rádió egyesíti a szeretőket, s a harmadik gép, a filmkamera a tanú. A tökéletesen gépesített orgazmusban a mozinéző képviseli a kollektív harmadikat, aki a mechanizált éterben egyesülő szeretők távszerelmében maga a voyeur-emberiség.
Perczel boldogan dévaj és mindentudóan szomorú. Hajtincseit igazítja, még jobban hátradől, s meztelen karja sorompóját emelve, nyújtózkodva sóhajt. E pózban melle nyomul a kép középpontjába, melyet a ruha fodrai hangsúlyoznak, nem a dekoltázs. Fölemelt meztelen karja keretezi pironkodó arca mosolyát. A testét megfeszítő és kiállító nyújtózást az egész test boldog jelenvalóságát kifejező, akcióba lendítő törleszkedés követi. "Fenn az égben az angyalok vigyáznak ránk, / És a sors fogja tán a volánt." A lány arca az ülés bőrpárnájához simul. Ereszkedő karja végigsimítja válla hajlatát, lecsúszik mellein. Egy elszabadult hajtincs Vera homlokába hull. Hátradőlt teste a vízszintes helyzet felé közelít, jöjjön aminek jönnie kell, mondják hunyt szemei és nyíló ajka sóhaja. Fel-felnéz, szemérmesen piheg, végül megnyugszik, elernyed. "Csupa boldogság vár / Ezután rád és rám / A mesék meseszép kocsiján!"
Következményeiben is erotikus éjszakát idéz az autójelenet. Vera másnap késik a munkából, Halmos háborog. "Valami nagy jövőt nem jósolok neki a bankszakmában." Hősnőnk végül befut, de szétszórt és titokzatos, nem a munkára figyel. "Te Sári! Emlékszel arra a gyönyörű autóra? Hát az az autó az enyém!"

10.1.4. A kisemberi humor mazochizmusa
( Az elmúlt idő és a profimunka mint komikus bűnök )

Első filmi titkárnőmítoszunk hősnője nem annak titkárnője, aki elveszi, csak beosztottjáé, s szakmai gesztusa nem a gépírás, csak a stemplizés. Vera nem a férfi nélkülözhetetlen munkahelyi partnere, nem profi hivatalnoknő. A közös munkahelyen nem is találkoznak – a munka szétválasztja őket –, a fogyasztás miliői, az autószalon és a week-end-miliő hozzák össze a párt.
Kovács Vera átmenet a régi revüfilmek aranyásó lányai s a modern dolgozó nő között. Az utóbbi megtestesítője Kerekes Anna (Gombaszögi Ella), az igazi munkatárs, a főnök jobb keze, a tökéletes titkárnő. Szűts menekül a személyiségét elnyeléssel fenyegető bankárszerep elől, míg Kerekes Anna átadja magát a személyiségét kimerítő titkárnőszerepnek, ül és vár, saját szerelmi pókhálójába gabalyodva, a főnök előszobájában, imádja és szolgálja főnökét, a férfi azonban imádni, s nem imádtatni akar. A nagyszerű titkárnő a főnökért, a főnök a kezdő titkárnőért rajong. A meseautó az eredményes, komoly, specializált dolgozó nőt nevetségessé teszi, s a specializálatlan fruskát idealizálja. Az eljárás mélyén általános esztétikai törvény rejlik: a specializálatlan alakulatok jobban idealizálhatók. A specializált alakulatok a megfordíthatatlan idő szimbólumai, a specializálatlanok a reverzibilis idő álmát szuggerálják.
A komoly dolgozó nő figuráját egyelőre a rettenetes anya, a sárkánytermészetű anyós, a bolond nagynéni és a bogaras vénkisasszony vonásaiból gyúrják össze. A Random Harvest /Megtalált évek (Mervyn Le Roy, 1942 ) oldja meg a dilemmát, s a női lét két stádiumaként, a kétarcú nő leányi illetve asszonyarcaként foglalja össze a Kovács Verának illetve Kerekes Annának megfelelő két szerepet. Mervyn Le Roy filmjében a szerelem nagy pillanatát jelenti az egyikben felismerni a másikat.
Az akkurátus Kerekes Anna kisasszony vérmesen hangsúlyozza a hatalmat, amellyel a "vezér" szemérmesen bánik. A fontoskodó titkárnő által kifejezett hatalom nem Kerekes Anna hatalma, ezért nevetséges. A kifejezett hatalom félelmes lenne, ha nem lenne nevetséges. A Törzs által megjelenített hatalom nem félelmes vagy nevetséges, mert nem más, mint rendkívüli hatékonyság. A hatékonyság hatalmán élősködik, nevetséges világként, a kicsinyes hatalmaskodás.
Halmos Aladár a "vezér" titkárnőjének udvarol, a nagyravágyó Anna kisasszony azonban nem áll szóba kérőjével. Antiromantikus lénye romantikára vágyik, nem elégíti ki a szűkölködő, számítgató hivatalnokszerelem.
– Gondolkodott már azon, Anna kisasszony, amit tegnap mondtam? – kérdi Halmos, míg a nő szigorúan felvont szemöldökkel, elutasítóan vár. Halmos énekelve beszél, hosszasan köntörfalaz, Anna kisasszony lakonikus.
– Mit mondott tegnap?
– Amit két héttel ezelőtt is mondtam.
– És mit mondott két héttel ezelőtt?
– Hát ki emlékszik már arra? Várjon, mit is mondtam? Ja megvan. Hogy jöjjön hozzám feleségül.
– Ezt mondta maga?
– Igen.
Anna kisasszony maga elé mered. Ceruzával babrál. Arca megrovó.
– És mit mondtam én? Azt mondtam, hogy maga megőrült!
A lénykérő Kabos számítgat, alkuszik.
– Nézze Anna kisasszony, beszéljünk lelkiekről nyíltan. Magának van havi nyolcszáz pengő fizetése, nekem is van havi háromszázhúsz, az annyi mint ezeregyszázhúsz. Tudja, hogy én milyen úri módon tudnám ebből eltartani magát? Talán az én fizetésemre már nem is lenne szükség, azt én szépen betenném a bankba, eltenném öreg napjaimra. Illetve a maga öreg napjaira.
– Nézze kedves Halmos, maga ne akarjon gondoskodni sem az öreg, sem a fiatal napjaimról. – pattan föl Anna kisasszony. Halmos is feláll s óvatosan megjegyzi:
– Hát sajna a fiatal napjairól már lekéstem.
– Úgy? És ezt a szemembe meri mondani?
– Dehogy. Mondom én ezt a háta mögött is.
Halmos lemondó önsajnálattal töpreng, felemelt ujjal, vádoló hangon szaval: "Tudom én, hogy mért nem akar maga hozzám jönni! Mert mást szeret." Kerekes Anna a semmibe mered. Végül bekopírozódik közéjük Szűts igazgató arca.
Halmos, aki látta kiszállni Verát a vezérigazgató kocsijából, az autóról vallatja a lányt. "Ajándékba kaptam, én vagyok a tízezredik." A félreértések komédiája a dörzsölt kokott társadalmi tekintélyével és munkahelyi rangjával ruházza fel az ártatlan fiatal lányt. "Maga ugye, olyasmit képzel, hogy azt az asszonyt, aki a város szájára került, lenézi az úgynevezett jó társaság? Barátom, ez ma már csak a ponyva- és mozi-irodalom morálja, elavult, giccs!" – mondta 1917-ben a Kék róka hősnője. 1934-ben már a mozi-irodalom morálja sem a régi. A botránkozás kétértelmű. Formális szörnyülködésbe rejtőzik a titkos tisztelet és irigy meghunyászkodás. A főnök vélt szeretője előtt megnyílik a pálya. Sári: "Az egész bank tele van vele, hogy te meg a vezér..." Vera ijedt: "Hát én soha életemben még csak nem is láttam!" A munkatársak azt hiszik, hogy Vera a főnök kedvese, maga Vera pedig azt hiszi, hogy nem a kedvese. A közhiedelem is téved, de a tévedés ellentéte sem igaz.
A félreértések komédiájának mozgatója a komikuspár. "Üljön le, mert le fog ülni!" – rohan Halmoshoz a titkárnő. "Anna kisasszony, legyen férfi. A maga vezérigazgatója szerelmes a Kovácsba!" – magyaráz Halmos. A tízezredik velő a tízezredik szeretővé válik a pletykában. A titkárnő sértetten fortyog. "Úgy? A tízezredik? Szóval a vezér jubilál?"
Kerekes Annának bele kell nyugodnia a középkorú kispolgárral való frigybe, ami nem nehéz, mert Szűts iránti szerelme csak mohóság és ambíció. A Budai cukrászda komikus vonalán a középkorú férfinak kell belenyugodnia a középkorú nőbe; A meseautóban a középkorú nőnek kell elfogadnia a középkorú férfit. A komikus szál kispolgári szintjén két középkorú embernek, Annának és Aladárnak kell egymásra találnia, míg a romantikus szál nagypolgári nívóján János és Vera életkori különbségét kompenzálja a társadalmi különbség. A komikus szál utal a valóságra, mellyel a romantikus szál korrigált ellenvilágot állít szembe. Komikum és romantika viszonya lét és "legyen!" ellentétének kifejezése.
A komikus szál a lemondások története. A szárnyaszegett nagyra törők enyhén paranoid világban élnek. Kerekes Anna és Halmos szimatolnak, nyomoznak mint egy krimiben. Miközben a gyenge szülők és az erős szervezetek világában családi botrányból hivatali botránnyá lett, nyomozati tényálladékká válik a szerelem. A lemondások komikus hőseinek végül az életet fűszerező, izgató gyanúról is le kell mondaniok. Az élet egyszerű, a túlbonyolított világ a vesztesek illúziója.

10.1.5. Hamupipőke és Harún al Rasid szerelmi farsangja

Az Emmyben a hadnagy szerelme indul vidám csínyként, A meseautóban a bankáré. Szűts, az ártatlan álságok játszmáját folytatva, elkéri sofőrje egyenruháját. A szerelem az ember kimenője társadalmi helyzetéből. Az összetévesztési komédiák álruhás szerelmi próbái kimondott céljuknál, a szerető őszinteségéről való megbizonyosodásnál mélyebb célokat szolgálnak. A szerelem kimenekíti az embert a formális viszonyokból, amelyeknek rabjává vált. Ezért olyan frusztráló a nő mint áru, és a szerelem mint szolgáltatás.
A szerelem olyan ősidentitást, énmagot bányász ki az emberből, amelyet maga sem ismer; életre kelti a formális viszonyok által elhalásra ítélt legfontosabb "belső halott objektumot", az igazi ént. A filmekben a magasabb státuszú fél szorul rá a szerelmi önfelfedezésre, az igazság a spontánabb és problémamentesebb fél ajándéka.
A kor fő témája a veszteségek s a lecsúszás érzése. Még a szerelmi karrierfilmben is a hanyatlás érzése lengi körül a párt. Vera Tóthra néz: "Maga nem erre az életre született. Biztosan látott már sokkal jobb napokat." Tóth megszorítja Vera kezét, "Ennél jobbat? Soha!" A meseautó optimista értelmezést ad a lecsúszott ember szokásos képének, alászállott félistenként, a tőke héroszaként értelmezve át a "fentről", "magasabb régiókból" a mindennapi élet gondjai közé leszállót, a városi tolongást meglátogató előkelő lényt. A lányportrékban (Ida regénye, Emmy) angyal száll le Babylonba, A meseautóban Harún al Rasid száll alá a mitikus városba, a földi nővel nemző égiek profán utódaként. A heroikus mitológiában a hőskorszakot, A meseautóban sok apró örömöt, bőséget, eleganciát, kellemes, csillogó tárgyakat, a fogyasztói társadalmat szüli meg frigyük.

10.1.6. A kisemberek kapitalizmusa és a week-end-szocializmus konvergenciája

A luxuskocsi a flört ünnepi idejét követően szolid anyává és dolgos háziasszonnyá vált nő sorsát futja be. Kovács kisasszony fuvarvállalatot alapít Tóth sofőrrel. Az álsofőr fiktív fuvarok díjával támogatja Veráék háztartását. A sofőr álarcában Kovácsék életébe beférkőzött Szűts élvezettel nézi Verát, míg az apa munkaszerződésük hatvanöt pontját magyarázza. János és Vera üzleti megbeszélések jogcímén randevúznak a sarki kávéházban. Az üzleti tárgyalásnak álcázott randevú a kiábrándult kor szemérmes romantikájának kifejezése; ellentéte a kor tipikus hazugságának, a romantikusan álcázott antiromantikának, a magasztos értékekkel takaródzó alantas számításnak. Törzs és Perczel itt már szinte úgy reagálnak mint az ál-antiromantikus szemérem későbbi nagy képviselői, mindenek előtt Bogart és Bacall. A szerelem megnyilatkozása, a felismerés evidenciája, az igazira való ráismerés elsöprő erejű, de a félénk szerelmesek szemérme hazudozásba rejti az igazságot és a komolyságot játékba.
Az üzletnek álcázott szerelem prózai inkognitója éppen olyan felszabadító hatású, mint az átöltözés, a szerelmi farsang, az idegen identitásba rejtőzködő csábítás. Ugyancsak felszabadító hatású az automatizálódott viszonyok reagálási kényszereit feloldó idegen miliő, a szociális egzotikum.
Vera kis borravalót ad a pincérnek, melyet Szűts kipótol. Ez is növeli Vera báját, aki valóban nem adhat többet, nem fukar, hanem takarékos. A kis borravaló azt fejezi ki, hogy Vera nem sznob, nem akar többnek látszani, nem költekezik erején fölül, nem szenved az arisztokrata ambíciókkal terhelt középosztály ízlésének betegségében. Könnyedsége, mellyel elfogadtatja magát és elfogadja a világot, üdítő. Vidám kisszerűsége teszi az előkelősködő életképtelenség temperamentumos ellentétévé.
Az új rokon hősnője hiába szegény, végül is kallódó úrilány. A Lila akác hősnője proletárlány, akinek váratlan szerelmi felemelkedése olyan, mint a Miracolo á Milano /Csoda Milánóban (Vittorio de Sica, 1950) végén a szegények mennybemenetele. A caprai kisembermítosz magyar változatának, melynek kidolgozását a Helyet az öregeknek kezdte meg, A meseautó a beteljesedése.
A strand, az erdő, a rét és a szerelem vegyítik a fiatal város társadalmi osztályait. Kovácsék Tóth sofőrrel üldögélnek a zöldben. "Nincs kicsi ház, nincs nagy palota. Ilyen messziről olyan szép egyforma minden." – mondja a nő, meghatott, átmelegedett hangon, a hegyen. A kisemberek kapitalizmusát a vasárnap week-end-szocializmusa egészíti ki.
A magánélet utópiájának szociális összetevői nem válnak szociális utópiává, a tömegkultúra populáris mitológiái az erotikát segítségül híva állnak ellen a politikai mítosznak. Az egyéb remények összefoglalója a glamúrfilmben az erotikus vágykép.
A férfi zsebretett kézzel áll. A nő, csípőjét finoman domborítva dől a Gellért-hegyi korlátra. Perczel pózai – az összkép békéjében fogva össze a csábos kanyarulatok kihívását – díszítő jellegűek. A nő díszítőelv és labirintus. A szerelmi megváltó sokáig kéreti magát s a szerelmi paradicsomba való bebocsáttatásra a kisemberlét purgatóriumában kell várakoznia a bankigazgatónak. A Szűts bankárt Tóth sofőrré lefokozó szerelem ugyanolyan egyenlősítő erő, mint a halál. A középkori haláltánc strukturális és funkcionális leszármazottja a modern élettánc, a szerelem körtánca (Max Ophüls: La ronde, 1933; Roger Vadim: Laronde, 1964). A glamúrfilm hőse ugyanolyan ellenállhatatlanul és sorsszerűen szédül bele a nőbe, mint a horroré a sírba.
A csendes perc a kölcsönös komolyanvétel kezdete. A szerelem új szakaszát a film második slágere jelzi. Az első sláger a hallatlan kéj általánosságban mozgó ígéretét fejezi ki, a második a kifejezett csábítást szolgálja. Az csak ígér, ez hív és felszólít. A nyáresti pesti parkok szerelmespárjai adják elő a dalt: "Legyen esze és az eszét / Veszítse el miattam!" Így lesz a filmslágerből a szerelem körtáncának víziója, mely majd a Címzett ismeretlenben is visszatér.

10.1.7. A polgár mint saját árnyéka és önnön szerelmi konkurense

"Tudod, mikor az ember negyven felé jár, az is eszébe jut, hogy a pénzéért, a rangjáért, a vagyonáért szeretik a nők." – fejtegeti Szűts. Vidám cselekmény diszkréten jelzett hátteréül szolgálnak az öregedő férfi szorongásai. Az idő által megkettőzött szorongásokért azonban nem az életkor felelős. A Címzett ismeretlenben látni fogjuk, hogy a – Ráday által játszott – fiatal férfi ugyanúgy szorong. "Egyszer már szeretnék meggyőződni róla, hogy férfi is vagyok, nemcsak vezérigazgató."
A nemes számára, aki talán el sem tudja képzelni, hogy nem szeretik igazán, akkor is problémát okoz a rangon aluli házasság, ha a partner "igazán" szeret. A nemesi kultúrában a rangok és birtokok kötnek házasságot, mely maga is közügy. A polgár, mivel házassága szabad individuumok szerződése, elvileg bárkit elvehet. A polgári házassági eszmény viszi győzelemre és dolgozza ki az érzelmek érdekének kritériumrendszerét. A rendi érdek a nemesember házasságának ideáltípusát határozza meg, az egyéni anyagi érdek a szegény ember házasságát. Ha a nemes elveszti vagyonát, akkor a rangért vagyont adó polgár maga is elveszti saját házassági rendszerét, s mindketten a szegénykód területére csúsznak le, prózát prózára, rangot vagyonra cserélve.
A polgár választási mozgástere nő, belső biztonsága azonban csökken. A nemes nem tudja elképzelni, hogy nem szeretik, de ha úgy lenne, azt sem bánná. A nemes éppen eléggé tiszteli és szereti önmagát, míg a polgár intenzív de csak a szerelemben kirobbanó és mindent tőle váró, titkos szeretetigénye alapvető narcisztikus deficitre vall. A kölcsönösséget igénylő polgár sem nélkülözni, sem megszerezni nem tudja a bizonyosságot. A nemesnek szövetségese a vagyona, a polgárnak riválisa: féltékeny saját pénzére. Az erotikus potencia féltékeny az univerzális potenciára.
A nemes különválasztja az erotikát és a házasságot, a polgár, a szerelmi házasság intézményével, összekapcsolja őket. A szeretők emancipációja és a szerelem joga a házasságra (vagy a házasságé a szerelemre) váratlan és rendkívüli módon megnehezíti a polgár szerelmi életét. A polgár választási lehetőségei objektíve nőnek, szubjektíve csökkennek. A nemes mindenkit szerethet, de csak kevesek közül választhat házastársat, akit nem muszáj szeretnie. A polgár mindenkit elvehet, de fontos számára, hogy szeresse őt, akit elvesz, s kishitűsége teszi kínná választását. A polgár házassági kombinatorikája korlátlan (mindenkit megvásárolhat), s a szerelmi korlátozott ( mert csak a test eladó, a lélek, sőt, az Erósz is, megszökik, elpárolog az áruviszonyból.) Szerelem és házasság polgári összekapcsolása az anyagilag bővülő választási lehetőségek lelki korlátozásával jár.
A polgár kételyei és szorongásai hol a szerelemfelismerést akadályozzák (Lila akác), hol pedig – hogy ne fosszák meg a hőst és a nézőt a szerelemre való ráismerés ujjongó bizonyosságától – a félreértések komédiáját véve igénybe, utólag viszik válságba a szerelmet.
Szűts gyanútlan és Vera minden gyanún felül áll. A lány érzelme ki van próbálva: Szűtsöt Tóthként, a vezérigazgatót sofőrként szereti. A ráismerés evidenciájának nincs szüksége szerelmi bizonyítékokra. A szerelmi próbatétel Péterffy szkepsziséből fakad. "Ez más, mint a többi!" – magyaráz Szűts. Péterffy legyint. Van-e még romlatlan lány Pesten? Ingyen nő? A cinikus rezonőr szelleme megfertőzi a szerelmest, Péterffy kételyei féltékennyé teszik Szűtsöt, pontosabban nem is őt, mert Tóth féltékeny Szűtsre, a férfi a vezérigazgatóra, az én a szerepre.
Kétségtelen, hogy a lány szereti Tóthot, de a kiábrándult Péterffy számára kérdés marad, hogy mennyit ér ez a szerelem. Lehet, hogy a lány szerelmes, de vajon a szerelmes lány nem ugyanolyan megvásárolható nő-e, mint a többi? A lány érzelmének őszintesége van csak kipróbálva, nem a lány erkölcse!
Péterffy átveszi Szűts szerepét, Szűts pedig tovább játssza Tóthot. A settenkedő Halmos telefonon tudósítja Kerekes Annát: "Ez nem a mi Szűtsünk, ez egy egészen más Szűts." Nem egy ember játszik kettőt, mint az emlékezetvesztésen alapuló háborús melodrámákban, hanem kettő egyet. A két elbeszéléstípus közötti átmenetet az önállósult tükörkép históriáiban tanulmányozhatjuk, melyekben ugyanaz a színész játssza a kettőt, de érdekeik ellentétesek, s vitáznak vagy rivalizálnak egymással.
A kettős szerepcsere lehasítja a Péterffy által megtestesített bankár-ént a Tóth sofőr alakjában kifejezett személyes énről. A meseautóban a férfi jelenik meg két alakban s válik önmaga konkurensévé, A csúnya lányban (Gaál Béla, 1935) a nő veszi át e kettős szerepet. Az Elnökkisasszonyban (Marton Endre, 1935) Törzs és Jávor képviselik a vezérigazgató és a szerény kérő szerelmi alternatíváját, melyet A meseautóban Törzs egymaga játszik el. A különös szerelmi háromszög, melyben a hős önmagával konkurál, Molnár Ferenc darabját, A testőrt idézi.
Az önkonkurenciára épülő szerelmi háromszögek a megkettőzött fél szorongásain alapulnak. A félelem lényege, hogy az ember hatalmával, pénzével, hazugsággal, szerepjátszással, pózzal, státusszal, presztízzsel szerezte a nőt, nem ő maga, hanem társadalmi helyzete a címzett. A szorongások felvetik a kérdést: ki ez az "ő maga". Ha nem a sikerember, ha nem az, amit elért, akkor nem lehet más, mint a kezdet, az ősalap, a benne rejlő kisfiú. Ez csak egy következő korszakban válik világossá, olyan filmekben, mint a Tystnaden /Csend (Bergman, 1963) vagy az Otto e mezzo /Nyolc és fél (Fellini, 1962).
Ha a szerelem félreértésen, illúzión alapul, s annak szól, amivel az ember többnek látszik magánál, akkor a lelepleződéstől való félelem kíséri. Nem a kacsa titka a hattyú és a békáé a királyfi. Fordítva van, a királyfi fél, hogy békává válik a házasságban. E félelem lassan a horror – a negatív metamorfózisok műfaja – felé tolja az egész mitológiát, vagy, ha sikerül felvállalni és helyeselni a kompromittáló lényt (a kacsát, a békát), a pornográfia felé. Ez is felszabadulásélmény, évszázados szorongásokat oldó megkönnyebbülés: világ békái egyesüljetek!
A barátját féltő Péterffy udvarol a lánynak, hogy bebizonyítsa, minden nő egyforma. "Szegény Kovács Vera azt hiszi, hogy az ő Szűtse a mi Szűtsünk." – magyaráz Halmos.
Lillafüreden folytatódik a cselekmény. Tóth a palotaszállóba hívja a lányt. Vera: "Hát nem megyünk a palotába! Ott sokan vannak. Én egyedül akarok lenni magával. Odalenn vacsorázunk egy kiskocsmában." A férfi kételkedik és reménykedik. "Nem baj, hogy csak sofőr vagyok?" Vera válaszul a férfi vállára hanyatlik és átengedi száját.
A csúcspontot hangsúlyozó vágóképek ragyogó varázsdobozzá stilizálják a szállodát. Péterffy a mágus és a pénz a varázseszköz. Sikerül-e elvarázsolni a lányt? Három oldalról látjuk a kivilágított hotelt, megkettőzve a tó tükrében, mielőtt belépnénk az étterembe.
– Mi lesz vacsorára? – kérdi Szűts Péterffyt.
– Rák, hal, egy-két sültféle, vermouth, pezsgő... – sorolja Péterffy.
– És mégis velem vacsorázik, kis pörköltet kis fröccsel.
Két asztalt terítenek, luxusétteremben az egyiket, kiskocsmában a másikat. Az egyiken rózsa, a másikon mezei virág.

10.1.8. A gyűlölet mint végső szerelmi bizonyíték

A meseautó a szülőfunkciót megkettőző filmek közé tartozik. A komédiákban besegítő pótszülők rendszerint arra jók, hogy korrigálják az igazi szülők mulasztásait, hibáit. A meseautóban, ahol az édesszülőkkel semmi baj, a pótszülők a szülőkkel – és generációjukkal – kapcsolatos ambivalencia kiélését szolgáló bűnbakok, komikus félintrikusok, kalamajkát okozó, de hibáikat végül jóvá is tevő bajkeverők. Ahogyan Tóth sofőr Szűts bankár mélyénjének kivetülése, úgy a pótszülők a szimbiózison túli, a leváláson és önállósuláson átesett apaság és anyaság képviselői. Gózon Gyula és Berki Lili játsszák el a megszelídült, empatikus, modern szülőt, Kabos és Gombaszögi mint fontoskodó bajkeverők pedig azt játsszák el, ami a modern szülőben a régi felügyelő, tiltó és gátló szülőből megmaradt.
A szerelmes metaforikus világban él, míg a józan ember, aki mindent szó szerint vesz, krimit vél felfedezni a szerelem tündérjátékában. Az intrikában gondolkodó Anna kisasszony előbb azt hiszi, Verának fiatal szeretője van ( a sofőr), és Szűtsöt becsapja a lány, utóbb úgy véli, Szűtsöt kell leleplezni, s felvilágosítani a szegény kislányt, hogy a férfi csak játszik vele. A félreértések csak azért izgalmasak, mert nem teljesen alaptalanok. Szűts valóban játszik Verával, mert nem tudhatja, hogy Vera nem játszik-e vele. Vera is valóban taktikázik a vélt bankigazgatóval, akinek nem mer kereken nemet mondani. A komikuspár gondoskodó beavatkozása nem jogosulatlan, mégis kártékony, mert a személyközi megértés túlságosan durva eszköz, a gondoskodás fekete-fehéren lát és lehengerel. A szerelemben sokkal titokzatosabban kapcsolódik össze és csap át egymásba jó és rossz, igazság és hamisság, semhogy bárki joggal és eredménnyel óvhatná a szeretőket egymástól.
Halmos kipakol Verának. "Itt két Szűts van. Az egyik Szűts az a Szűts, aki nem a Szűts. A másik Szűts az a Szűts, aki a Szűts." A komédia csúcspontja szinte horror: a szerető szétesése, a szeretett személy darabokra hullása. Egymással ellentétes gonoszokra vagy legalábbis csirkefogókra hasad szét az ideál. Vera, aki a Hyppolit-idézetet, a "jobb napokat látottként" definiált, lecsúszott sofőrt szerette, lesújtottan áll. A szerelmi hőstettek szétfoszlanak a biedermeier polgáridill, a kisemberi boldogság tréfa volt. A derék szegény szerető helyén két cinikus újgazdagot, perverz agglegényeket látunk.
– Halmos, könyörgöm, ez halálosan komoly! Ha ez Szűts, akkor ki a másik?
– Nem tudom. Ál-Szűts!
Vera könnyesen megtántorodik, Halmos ügyetlenül vigasztalja. "No, Verácska, nem komoly a dolog. Biztos valami tréfa vagy valami kedves fogadás." Vera szeme még könnyes ábrándokba merül, melyeket megkeményedő kis arca már búcsúztat. "A vezérigazgató úr játszik? Fogadás? Mint a lóversenyen?" Letörli könnyeit, s kidobja a döbbent Tóthot. "Csak nem gondolta komolyan? Hogy egy sofőrrel?"
Dumas kaméliás hölgye nagylelkűségből játssza el a számító nőt, a kiábrándult Vera bosszúból. Vera önzetlen szerelmének csúcspontja és legönzetlenebb része a gyűlölet, mely arra készteti, hogy eljátssza a férfi legsötétebb álmainak ragyogó megtestesülését, a számító bestiát. Teljességgel újstílű átváltozás szenzációját asszimilálja e percben a Hamupipőke-imágó. A jelentéktelen kislányból dekoratív nővé változó Hamupipőke csak félig van készen. A következő lépésben a dekoratív jótündér ismét változik. Az utóbbi metamorfózisnak a későbbiekben nagy jövője lesz. Hamupipőke mint a legsötétebb álmok asszonya! A modern nő paranoid nőképük megelevenítésével bünteti a férfiakat.
A Lila akác hőse a maga szerelmét nem ismeri fel, az Ida regénye és A meseautó hőseinek bizalmatlansága a partner szerelmének fel nem ismerésén alapul. A "keep smiling" elvét kisajátította az üzlet, ezért gyanús az érzelgés, enyelgés, törleszkedés és bájmosoly. A meseautóban a megkívánt partner szerelmének kegyetlen szerelemmé kell válnia, hogy a hős bízni merjen.
Vera hevesen udvarol a maszknak, a szerepnek, Péterffynek, hogy megalázza Tóthot. Végül megundorodik. "Miután az én sofőröm meghalt, nekem itt nincs mit keresnem." A szegény lány kidobja a sofőrt, amikor megtudja, hogy titokban bankigazgató.

10.1.9. A Lovagias ügy előzményei A meseautóban

A kiskocsmában teltebben, táncosabban szól a "Legyen esze..."-dal. Itt üldögél Szűts, mostmár igazi, magányos Szűtsként, miután Tóth (Szűts boldogsága) szétfoszlott. Halmos jön-megy, figyel és lassan mindent megért. Szűts tőle tudja meg, hogy Vera azért dobta ki, mert nem sofőr hanem bankigazgató, és nem azért, mert nem bankigazgató, hanem sofőr. Halmos munkaerőként állítja elő a sértett Verát. "A vezérigazgató kéreti fontos hivatalos ügyben." Vera fagyosan engedelmes. "Kisasszony nagyon fontos diktálnivalóm van." – kezdi Szűts. Leánykérő táviratot diktál Kovács papa címére.
Halmos jutalmat érdemel.
– Anna kisasszonynak is van havi nyolcszáz... – célozgat Kabos.
– Rendben van ... igazgató úr ... magának is lesz havi nyolcszáz.
– Hiszen akkor nem köll nekem megnősülnöm!
A film voltaképpen két agglegény története. A Kovács Verát a bankban alkalmazó Halmost nem érdekli a lány bizonyítványa, nyelvismeretének sem szentel figyelmet. "Forduljon csak meg!" – nézegeti a lányt, mint egy görlsorozáson. Halmos tanítja pecsételni Verát. "Egész jó." – szemléli az eredményt kissé megvetően.
Igazi felfedezőjének, Halmosnak, le kell mondania Veráról, akárcsak Anna kisasszonynak Szűtsről. Halmos és Vera viszonyában halkan formálódnak a Lovagias ügy körvonalai, a Székely-film Kabosának tragikomikus következményekkel járó hivatali szerelme. A meseautóban Törzs, a Lovagias ügyben Ráday férkőzik be a kispolgári otthonba. Mindkettő inkognitós főnök. Mindketten szerepet játszanak. Mindkét filmben Perczel Zita játssza a házikisasszonyt, a biedermeier szűz modernizációját, akiben a tisztaságnak nem a gyengeség, az erénynek nem a passzivitás az ára, s harcos erénye nem bájtalanul férfias.
Vera és János már csak egy Vera és egy János. Csak egymásra figyelnek. Szűts: "Maga rendelje meg az eljegyzési vacsoránkat. Minden jót, amit csak kíván." Kovács Verából nem lesz pöffeszkedő Schneiderné. A valódi szükségletek egyszerűek, a boldogság olcsó, az igazi polgár szerény. Vera boldogságtól megbicsakló hangon rendel, de a puritán szűz határozottságával szól. "Hozzon kérem két kis pörköltet két kis fröccsel."

10.1.10. Előzmények: Mesék az írógépről

1905-ben jelent meg Szomaházy István: Mesék az írógépről című regénye, melynek két folytatása A méltóságos asszony és A méltóságos asszony lovagjai. Szomaházy a nagyvárosi témájú, apologetikus női karrierregény megteremtője irodalmunkban. Az új nőtípusokat kimeríthetetlen retorikával, fáradhatatlanul reklámozó regényformája a Balzac, Maupassant vagy Bródy Sándor nyomán haladó kritikai jellegű karrierregények ellentéte. "A modern nagyváros új típusait, különösen a kenyérkereső emancipált nőt, eszményi megvilágításban mutatta be. Olyan alakokat keresett ki, akik hirtelen nőttek bele a főváros társadalmába. A dolgozó nők, a doktorkisasszonyok, az írógépes hivatalnokleányok az ő elbeszéléseiben és regényeiben versenytárs nélkül álló, bámulatos pályasikerű, arányos és élelmes hölgyek." Ritoók Emma: Egyenes úton egyedül (1905) című regényében ellentétesek a szerelem és a teljesítmény érdekei. A szerelem a környezet személyiség- és fejlődésbarát jellegét, az ember önnön elengedni merését és a személyiség teljességét és harmóniáját, míg a teljesítmény az erők egyoldalúságát és megfeszítettségét feltételezi; a boldogtalanság tesz teljesítményemberré; a munka vigasztalás és pótkielégülés. (A mű hangulata, tematikája és tendenciája meglepően közel áll Németh László: Irgalom című regényéhez.) A naivan optimista Szomaházynál teljesítmény és szerelem közös nevezője a siker. A sikerember egy "fronton" sem engedi meg magának a kudarcot. A tökéletes munkaerő egyben ideális szerető.
A Mesék az írógépről hősnője férfierényekben gazdag: "Ez a graciózus teremtés nem afféle pityergő bakfis, hanem erős és férfias karakter... Aki rózsás arcocskáját, a leányos viselkedését látja, ugyancsak nem érzi ki belőle, hogy mi lakik benne... De én egészen ismerem és elhiheti, hogy száz férfinál többre tartom..." Az individualizmus, a teljesítménymentalitás, a versenyszellem, a tömegtársadalom emberinflációja, a magára hagyott, izolált egyedre nehezedő érvényesülési nyomás és a társadalmi mobilitás mind a nemi szerepek megkeverése irányában hat. A hősnő férfierényeinek a férj nőies gyengesége felel meg. Szomaházy regényében a bankár még nem testesít meg férfiideált: "El kell utaznom, de bevallom, hogy nehezen megyek; tegnap éjjel sírógörcsöt kaptam arra a gondolatra, hogy egyedül, messze idegenben fogok eltölteni két rettenetes hónapot ... Ha tudná, mily fájdalmat okoz nekem ez az utazás! Másnak nem vallanám be, de maga előtt beismerem: csak gyermekkoromban éreztem így magam, amikor első ízben ért a szomorúság, hogy az édesanyámtól, akit mindenkinél jobban imádtam, egy egész hónapra elváltam..." A nő legyőzi a férfit, a szegény a gazdagot. "Ahogy itt egymás mellett álltak, az egyik gyöngén, kábultan, szinte megsemmisülve a szédületes gyönyörűségtől, hogy az imádott leányt a karjaiban tarthatja, a másik bátran, egyenesen, higgadtan, csillogó szemmel, mint aki mindent a maga erejének és okosságának köszönhet: igazán pompás illusztrációi voltak a húszadik századnak, amelyben a nő idegei már sokkal tökéletesebbek mint a férfié. Az emberismerő, aki előtt egy elmosódó motívum a jövendők egész perspektíváját megnyitja, e pillanatban aggódva gondolt volna a születő frigykötés sorsára, e modern szövetségre, melyben a nő képviseli az erőt, az egészséget, az akaratot, a férj pedig a beteges, a sápadt, a szentimentális érzéseket, a megalázkodást, a tehetetlenséget, a gyáva és ideges alkalmazkodást."
Szomaházy regényében két álomlovag van, egy valódi és egy metaforikus, egy nagyúri udvarló és egy prózai kérő, s csak az utóbbi kapható. A Mesék az írógépről bankárja közelebb áll Kabos Schneideréhez vagy Halmosához, mint Törzs bankárjához. Vilma a grófot szereti, nem a bankárt. "A hideg, okos, józan Vilma azon kapta magát, hogy folyton egy férfira gondol, egy férfira, akit ma látott először életében s akit az élet forgataga, egy félórai együttlét után, talán már mindörökre elszakított tőle." A szerelmi ábránd tárgya a grófi államférfi, a rezignált érdekszerelemé a neuraszténiás bankár. A bankár-sofőr oppozíció a Mesék az írógépről világában még elképzelhetetlen. A bankár és a sofőr jellemében hiába keresnénk a különbséget. A különbség a pénztárcájukban van. "És önkénytelenül a férjével hasonlította össze Szentgróthy grófot, a férjével, aki legkisebb izgalom után sírva fakad s rémülten szalad az idegorvoshoz, ha valami váratlan esemény felizgatja. Érezte, hogy bűnt követ el, de mégse tudott megszabadulni attól az impressziótól, hogy Honti csak a banális százezrek egyike, de ez itt a valóságos férfi, azok közül való, akiknek a parancsolás az élethivatásuk." Vilma boldogságvíziója, melyről erős akarattal lemond, giccs a giccsben, giccs a hatványon: "Maga sem tudta. Csak azt érezte, hogy voltaképpen minden ostobaság ezen a világon, csak egy dolog nem az: ha egy elmés, bátor, ragyogó férfiú karján bolyonghat a nő, dédelgetett hercegasszonyként, az ultramarinkék vizek partján, mámorosan, keringő dallamának édes hangulatában, csipkék, gyémántok, virágok, szerelmes szavak milieujében, mire se gondolva, csak arra, hogy: az élet szép, költői és illatos..."
A század eleji gépírókisasszony első pillanattól fogva olyan bestia, mint Kovács Vera a harag percében, a csalódott bosszú idején. A sikeres nő élete csalódott bosszú; vagy talán a modern élet mindannyiunk kölcsönös bosszúja egymáson?
A nagyvárosi élet versenyében az erénynek is szüksége van a csáberőre. "Erényes hajadon? Meglehet, hogy az, de annyit mondhatok, Rubin úr, hogy a külsejére ez az unalmas kifejezés ugyancsak nem illik... Valóságos eleven ördög, aki sokkal inkább született operettprimadonnának, mint gépírókisasszonynak... Nincs semmi okom, hogy rosszat mondjak felőle, de ha őszinte akarok lenni, hát bizony azt hiszem, hogy sokkal inkább rajong Yvette Guilbertért, mint az orleánsi szűzért." A regényben Rubin úr a kabosi figura kissé elvetemült, de csakhamar meghunyászkodó megfelelője, Honti vezérigazgató a Törzs játszotta alaké, s Szentgóthy gróf jelenik meg a Herczeg Jenő-féle csábító erőteljesebb előzményeként. Vilma óvatosan kacérkodik a kisfőnökkel, Rubin úrral, mint a film Verája az ál-vezérigazgatóval. A bankba belépő Vilmát, akinek a gátlástalan középkáder erotikus zsarolásával kell megküzdenie, nem kell félteni. A kedves bestia fegyvere az erotikus machiavellizmus. A férfi erotikája háború, a nőé politika. Vilma ígéretet tesz, amelyet esze ágában sincs beváltani. Így szédíti a cégvezetőt: "Amit az imént mondtam, hogy jó kis leány vagyok, az tökéletesen igaz, mert eddig, ha elméletben nem is voltam valami kolostornövendék, a gyakorlatban volt eszem, hogy vigyázzak magamra... Nem azért, mintha valami nagy véleményem volna az erényről, de nem láttam a célját annak, hogy a fülembe súgott ostobaságokat meghallgassam... Ha azonban látnám, hogy maga igazán pártomat fogja, akkor... akkor..." Már a regényhősnőnek is a "bűn" a hazugsága. Az erotika, melynek segítségével mindent elér, melynek művésze és virtuóza: hazugság. A szerelmet ébresztő, de nem nyújtó praktikus Vilma a számító érdeket vállalja és az erotikát hazudja, míg Kovács Vera, aki az erotikát vállalja és az érdeket hazudja, szerelmes lányként a dörzsölt törtetőt játssza el. Vilma indítékai önzőek, de az értelmes önzés a kölcsönös előnyökre apellál.
A Szomaházy-hősnő ravasz csábítónő, de szolid életre csábít. Érdekházasságot köt, amelyet becsületesen, jó feleségként csinál végig. Az elgyengülő Vilma úgy dorgálja magát, mint a számító szülő fegyelmezi ábrándos gyermekét: "– Kisasszony, – szólott magában. – Kegyed a minap úgy viselkedett, mint valami éretlen kamasz... Egy csöpp híja, hogy kolostorba nem vonult, vagy hogy marólúgot nem ivott, mint valami szerelmes szakácsné... Pfuj, szégyellje magát, Kegyed okos, hideg, józan és praktikus kisasszony..." A regény második és harmadik kötetének tárgya a férjét nem szerető asszony ellenállása a csábítónak. Szomaházynál a racionális csereaktusként felfogott házasság nem számolhat a kalkulálhatatlan szerelemmel. A Mesék az írógépről Vilmája emberkereskedelmet űz önnön személyével, de megfizeti az áruviszony árát, s a végigvitt racionalitást polgári kötelességteljesítéssel teszi jóvá. Vilma áruvá teszi magát, de nem selejtes cikket árusít. A kereskedelmi viszony kegyetlenségéért kárpótol a szolid áruminőség. A régimódi házastárs, akárcsak a békebeli kabát vagy cipő, nem olcsó, de – ha jól gondozzák – egy életre jó.
A Mesék az írógépről nem hősnőjét kecsegteti boldogsággal, hanem az olvasót, amennyiben ilyen pesti lányt talál. Vilma jól tudja, hogy a siker nem szavatolja a boldogságot. Vilma a sikert választja. " – Ha mindent elértem, tulajdonképp akkor is boldogtalan leszek, – mondta magában, míg az utca aszfaltját búsan verdeste a szaporán hulló márciusi eső..." A kapitalizmus az édenről való lemondás árán teremti elő az éden feltételeit. Külön-külön minden vívmánya gyönyörű vágyteljesülés, együttesük azonban lidércnyomás, melynek indirekt beismerése a vágyesztétika eddig ismeretlen intenzitású orgiázása lesz a glamúrfilmben.
A második kötetben Vilma kívánja meg a grófot, a harmadikban Honti egy kis színésznőt. De nem egyformán. Míg Vilma perzselő vágyakat él át, férje hiúságból, gyengeségből sodródik bele a nem kívánt viszonyba. Gaál Béla bankárja a frivol nők eltávolítása után kapja meg a derék kispolgárnőt. A Szomaházy-féle őskép első felesége szintén kikapós nagyvilági nő, aki a kellő pillanatban lebukik. A Mesék az írógépről bankárja többet kapott az érdemeltnél, sőt, az átlagember által felfoghatónál, ezért megbecsülni sem tudja, visszaesik régi hibájába, újabb frivol nő jelenik meg életében.
Honti megcsalja a szép Vilmát a közönséges színésznővel. A botrányra készülő kokott ragaszkodik hozzá, hogy meghívják Hontiék estélyére. A bankár Félixet, Vilma unokatestvérét kéri fel a színésznő eltávolítására, ahogyan a helyzetet átvevő Hyppolitban Schneider az "úri" sofőrt .
A férfikép neurotikus deformációi, melyek a tömegfilmet a negyvenes években érik el, az irodalomban már a századfordulón kibontakoznak. Kiépülő tömegfilm-kultúránk kezdetben őrizget valamit a Jókai-hősök férfieszményéből. A Szomaházy regényében megismert férfi szerelemkoncepciója illuzórikus, szerelme állhatatlan. Az illuzórikus szerelemkoncepciót elvető s dezilluzionált házasságeszményt képviselő nő állhatatos és megbízható. A nő: józanság és szenvedély ötvözete. A férfi: ábrándok illuminációjából és indulatok garázdaságából álló disszonáns, labilis egység.
A férj félrelépése felhatalmazza Vilmát, hogy beteljesítse régi vágyát, a harmadik kötet Vilmája azonban nem kevésbé undorodik az időközben jobban megismert főúrban rejlő dúvadtól, mint puhány férjétől. Szomaházy Vilmája Richardson és Fielding hősnőinek utóda. Az itt ábrázolt szexben úgy sincs sok öröm, többet ér a siker orgazmusa.
A harmincas években több az illúzió, mint a tízes években, s az új tömegkultúrában több mint a régi szalonirodalomban. Kracauer szerint a német fehértelefonos filmek sterilebbek mint az amerikaiak: " az előkelő éjszakai mulatók és a csillogó autók minden emberi törekvés végső céljaiként jelentek meg." Ez a magyar fehértelefonos filmekre is áll. Az amerikanizált európai műfajokban több az illúzió, mint az amerikaiakban. A glamúrfilmi boldogságmitológia számára Vilma fanyar józansággal párosuló rámenős gondoskodása használható örökség, a polgári próza mint az erény jutalma azonban kevés. Szomaházy regénye a szexualitás általi tényleges társadalmi emelkedésről szól, Gaál Béla filmje a szerelmi boldogságfeltételeket rendszerezi.

10.1.11. ősök: Mese a varrógépről

A mitikus nyomkeresés A meseautótól Szomaházy bestselleréhez, tőle pedig Kiss József verses regényéhez vezet. A Mese a varrógépről (1883) árván maradt varrólánya szerelméről lemondva neveli fel húgait. "A kispolgárság mindennapi élete e költeményben vonul be először a magyar versesregénybe, mely még Vajda Jánosnál is a dologtalan előkelők szórakozásait és léha szerelmeit mutatta be." – írja Komlós Aladár . A varrógép az áldozat szimbóluma marad (Nagy