A Minden Rendben egy közelmúltban megözvegyült apáról szól, aki súlyos morális dilemmába keveredik, döntenie kell, bevallja-e, hogy látta, amint fia balesetet okoz, vagy elhazudja a tettet. A film mellett további kilenc alkotás vesz részt a versenyprogramban, közülük választja ki a zsűri, ki kapja meg a legjobb filmnek járó Arany Torony díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak ítélt alkotásra.

A 32. palicsi filmfesztivál versenyprogramjába egyebek mellett bekerült Paolo Marinou-Blanco Oroszlánokról álmodva, Szergej Loznyica Két ügyész, valamint Alekszandrosz Avranasz Békés élet című alkotása is.

A rendezvényen idén is külön válogatást szentelnek az új magyar filmeknek. Az Új Magyar Film szekcióban látható a Véletlenül írtam egy könyvet (r.: Lakos Nóra), a Szolgának születtem (r.: Moharos Attila), a Lepattanó (r.: Vékes Csaba), a Ma este gyilkolunk és a Ványa Bácsi - Buborékkeringő, (r.: Fazakas Péter), és az És mi van Tomival? (r.: Till Attila) című filmek. Emellett a Zsigmond Vilmosról elnevezett szekcióban öt rövidfilm is látható lesz: a Téli álom (r.: Nógrádi Maya), a PVRGATORIVM (r.: Kiss Máté Gergely), Kutyaszív (r.: Kardos Hidegkúti Luca), a Hospice (r.: Varga Sébastien) és az Irma félálomban (r.: Boós Gergő, Bethlenfalvy Péter) című rövidfilm is.

Kutyaszív

A fesztivál életműdíját, a Lifka Sándor-díjat Svetozar Cvetkovic szerb színész, valamint Szergej Loznyica urkán rendező érdemelte ki. Az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról (Lifka Sándor) elnevezett díjat minden évben egy szerb és egy külföldi alkotónak ítélik oda.

A 32. palicsi filmfesztiválon öt nap alatt tizenhat kategóriában több mint 140 filmet mutatnak be.

Forrás: MTI, Palicsi Filmfesztivál