2005. 06. 20. Géczi Zoltán
A sógunátus kora, kiváltképpen a 16-17. század krónikája mondák, regék és legendák kifogyhatatlan tárháza: kardszentekről, zseniális hadvezérekről, könyörtelen hadurakról és lopakodó árnyharcosokról szólnak ezek a történetek. Mindegyik közül a legizgalmasabb, leginkább filmre kívánkozó életút Miyamoto Musashi kensei biográfiája, ki vándorlásai során hatvannál is több párbajt vívott, s egyetlen alkalommal sem akadt legyőzőre.
Az egyik párbajA Hiroshi Inagaki által dirigált trilógia epikus mű, ám mellőzi az életút végső szakaszát; Miyamoto Musashi párbajozó-útkereső korszakára koncentrál, a szellemileg is megtisztult, lenyugodott kardforgató-mestert már nem mutatja meg, és a Simabara-felkelés leverését, avagy a Hosokawa-birtokon vendégcsatlósként töltött éveket egyaránt hanyagolja. Hiroshi Inagaki nem érzékenyül el és nem kíván szájbarágós tanulsággal szolgálni, csak a zárójelenetben mutatja be, mily spirituális fejlődésen ment át hőse, ki vándoréveiben szamurájok sokaságának ontotta vérét: „Ő volt a legjobb kardforgató, kivel valaha is találkozhattam”, szól Musashi, majd a legyőzhetetlen kensei könnyeket ejt elhullott ellenfeléért.
A Szamuráj-trilógiája örökérvényű film, a középkori Japán krónikájának egyik legérdekesebb fejezetét bemutató, a kard fennköltségét és a szellem végtelen hatalmát hirdető példázat, bravúros színészekkel, mesteri módon elbeszélve. Nem marad más hátra, mint nézni és irigykedni, miért is nem jutottak nekünk ily csodálatos, kameráért kiáltó legendák.