Audiard filmes családból származik, apja is elismert rendező volt, aki szlengszavakkal tűzdelt forgatókönyveiről vált híressé. Ez a hatás tettenérhető a fiatal Jacques karrierjének kezdetén, mivel 1974 és ’94 között kizárólag forgatókönyvíróként jegyzett filmeket. Első rendezése, az 1994-es Férfiak mélyrepülésben rögtön meg is nyerte a legjobb francia elsőfilmnek járó César-díjat. Második próbálkozása, a Csinálj magadból hőst 1996-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó díjat Cannes-ban. Audiard azóta néhány évente rendre új filmmel jelentkezik, amelyek jellemzően merőben eltérnek a korábbiaktól.
Jacques Audiard (balra) a Próféta forgatásán
Korai filmjei, mint a 2001-es A számat figyeld, a 2005-ös Halálos szívdobbanás vagy a 2009-es A próféta naturalista, földközeli, időnként cinikus bűnfilmek, melyek sok tekintetben a ‘70-es évek francia és amerikai műfaji hagyományaira építenek. A prófétát például bevallottan De Palma Sebhelyesarcúja ihlette: a kubai emigránst alakító Al Pacino mintájára Tahar Rahim egy arab bevándorlót játszik, aki az alvilág legaljáról emelkedik fel annak legtetejére.
Ugyanakkor Audiard művei nehezen besorolhatóak műfajilag. A számat figyeldet romantikus filmekre jellemző motívumok szövik át, a Halálos szívdobbanás pedig legalább annyira szól a művészi kiteljesedésről, mint az egymást maró kisstílű párizsi bűnözőkről. Bár megőrzi a klasszikus a bűnfilmek hangulatát, a cselekmény mindig inkább karakter-, mint akcióközpontú.
Életműve még változatosabb lett az új évtizedben: a 2012-es Rozsda és csont és a 2015-ös Dheepan leginkább melodrámaként írhatóak le (bár mindkettőbe beavászkodik a már megszokott francia alvilág), míg a 2018-as Testvérlövészek egy regényadaptáció western környezetben, de a műfajtól megszokott legtöbb toposz mellőzésével. A főszereplő testvérpárt alakító Joaquin Phoenix és John C. Reilly karakterei rettegett fejvadászok, a film azonban jelentősen több időt szán kapcsolatuk dinamikájának és érzelmi hátterének bemutatására, mint látványos pisztolypárbajokra.
Jacques Audiard: Halálos szívdobbanás
Marginalizálva és félreértve
Audiard protagonistái jellemzően perifériára szorult vagy akár identitásukat vesztett számkivetettek. A 2001-es A számat figyeldben a Vincent Cassel alakította Paul Angeli pitiáner bűnöző, aki frissen szabadult a börtönből, míg A Próféta főszereplője, Malik pont oda tart. Paul nehezen találja helyét a kinti társadalomban, képességei csak a hátrahagyott világban értékesek. Adósságai formájában utoléri a múltja, és akarva-akaratlanul visszasodródik az alvilágba. Malik ellenben származásának ismerete nélkül kerül börtönbe, ennélfogva nincs predeterminált helye a rácsok mögött: a hatalmon osztozó korzikai és arab bandák közül egyik sem fogadja be, így egyedül kénytelen rájönni, vagy inkább megalkotni, hogy ki is ő.
Az identitásvesztés leghangsúlyosabban a Dheepanban van jelen, ahol ez a haza elvesztését jelenti. A Sri Lanka-i polgárháborút követően a tamil kisebbség egy menekülttáborban nyomorog. Akinek nincs útlevele, csak a halottak személyazonosságának felvételével menekülhet. Így aztán egy férfi, egy nő és egy kislány, akik kivétel nélkül elvesztették valódi családjukat, kénytelenek eljátszani, hogy ők Dheepan, Yalini és Illayaal: férj, feleség és a lányuk. Franciaországba emigrálnak, ahol az új Dheepan egy drogdílerektől hemzsegő lakótelepen kap gondnoki munkát. Ők hárman így egyszerre idegenek bevándorlóként új hazájukban, melynek nem ismerik a nyelvét, és saját otthonukban, ahol nem ismerik családtagjaikat.
Jacques Audiard, Jean-Baptiste Pouilloux és Eponine Momenceau a Dheepan forgatásán Indiában (fotó: Afcinema)
Audiard főszereplői sérült, tökéletlen hősök, gyakran nem csak lelkileg hanem fizikailag is: A számat figyeld női főszereplője, Carla súlyosan halláskárosult és hallókészüléket kell hordania; a Rozsda és csontban a Marillon Cottillard alakította Stephanie-nak egy baleset következtében amputálják mindkét lábát, így mozgássérültként kell életének új értelmet találnia életének.
Ez a tökéletlenség azonban leginkább morális értelemben érvényesül. Ezek a protagonisták gyakran abszolút nem etikus alakok; A próféta főszereplője, Malik, illetve a Joaquin Phoenix által játszott Charlie Sisters még akár antihősnek is nevezhető. Ugyanakkor mindkettejükre igaz, hogy elsősorban környezetük áldozatai, megőrzik önreflexióra való képességüket, és sosem válnak a hagyományos antihősökhöz hasonlóan amorálissá.
Emellett az egyes filmek szereplői gyakran különböző etnikumokba vagy szociális rétegekbe tartoznak, az ebből adódó nyelvi vagy stilisztikai korlátok megnehezítik a kommunikációt, a magányos emberek tapogatózó kísérletei pedig kínos kudarcokba fulladnak. Világaik között látszólag nincs átjárás.
Jacques Audiard: Dheepan
A kulcsszó azonban a látszólag, mert Audiard életművének egyik legfontosabb állítása, hogy igenis van átjárás, még ha nehezen is megvalósítható, feltétele pedig valamilyen tanulási folyamat. Miután a korzikai maffia egy arab börtöntársa megölésére kényszeríti, majd ezért cserébe szárnyai alá veszi, Malik megtanulja nyelvüket; Dheepan és kislánya megtanulnak franciául. A Halálos szívdobbanás simlis ingatlanügynöke, Thomas Seyr erkölcsileg lezüllött, alvilági környezete és saját erőszakos impulzusai elől a művészetben keres menedéket: elkezd zongoraleckéket venni egy kínai lánytól – akivel természetesen nem beszélnek közös nyelvet – azt remélve, hogy így újjaélesztheti fiatalkorában félbehagyott komolyzenei pályafutását.
A tanulás egyfajta alkalmazkodási folyamat része, melynek következtében egy új identitás kristályosodik ki. Malik a börtön és az alvilág arab és korzikai része között ingázó, független határlény lesz, aki képes kijátszani mindkét oldalt. A Rozsda és csont Stephanie-ja, a szexi, exhibicionista kardszárnyú delfin-tréner lábai amputációja után az illegális bokszmeccsek hipermaszkulin közegében, készpénzben tett fogadásokat számolva találja meg magát újra. A Halálos szívdobbanásban Thomas egykori zongoratanára menedzsereként lép színpadra. A Számat figyeld Carlája, az elhanyagolt, nagyothalló titkárnő a kisstílű bűnöző Paul kompetensebb üzlettársaként születik újjá, és ez a transzformáció az, ami lehetővé teszi a győzelmet. Audiard filmjeiben ugyanis abszolút beszélhetünk a hősök győzelméről és vereségéről, a konfrontáció pedig hasonló tematika alapján működik az életmű közel összes elemében.
Jacques Audiard és Emmanuelle Devos A számat figyeld forgatásán
Rendszerekkel szemben
Az ellenfél mindig egy adott hierarchiában magas pozíciót betöltő főnök vagy munkaadó: egy alternatív apafigura vagy mentor, akiben elmosódnak barát és ellenség határai. Először felkarolja a hőst, akinek végső kiteljesüléséhez vagy megváltásához meg kell tagadnia és le kell győznie a fölötte uralkodó, domináns felet (ami egyébként nem mindig valósul meg). Ez a figura szinte minden Audiard-filmben megtalálható: A számat figyeldben Marchand, a Paul régi tartozását behajtani akaró nightclub-tulajdonos; a Halálos szívdobbanásban Sami, Thomas házasságtörő kollégája; A prófétában a korzikai maffiafőnök Luciani; a Rozsda és csontban Martial, az illegális bokszmeccseket szervező ipari kém; a Dheepanban Brahim, a lakótelepét uraló drogdíler; de még a Testvérlövészekben is ott van a Sisters testvérek megbízója, a vérdíjakat kitűző titokzatos Kapitány.
Általánosabb értelemben az ellenfél a már létező rendszer, legyen szervezett bűnözésről, korrupt államapparátusról vagy az intézményesült kapitalizmusról, melyek gyakran egybefonódva tornyosulnak a hősök előtt, mint a Törvény a Perben.
Jacques Audiard, Marion Cotillard és Matthias Schoenaerts a Rozsda és csont cannes-i bemutatóján
Ezen kívül ha nem is ellenfél, de legyőzendő akadály a szereplők személyes, ködbe burkolózó múltja. A filmek cselekménye szempontjából lényeges információk sora végig bizonytalan marad, például sosem derül ki, hogy miért zárják be Malikot, mi mindent követett el szülőföldjén Dheepan a Tamil Tigrisek katonájaként, vagy honnan van gyereke az amatőr bokszoló Alinak a Rozsda és csontban. Ez a homályos múlt kizárólag annyiban jelenik meg, amennyiben kísérti a tőle szabadulni vágyókat: Paul, Thomas, Dheepan és a Eli Sisters egyaránt menekülnének erőszakkal telített múltjuk elől, rehabilitálódnának a társadalom törvénytisztelő tagjaiként, de régi életük nem engedi, újra és újra visszahúzza őket.
Még explicitebb az alvilág züllesztő hatása Audiard legerősebb filmjében, A Prófétában. Malikot ténylegesen a börtönbüntetés teszi bűnözővé (miközben ő ragaszkodik ártatlanságához), mi több, itt a teljes alárendeltség és kiszolgáltatottság státuszából a dominanciáig küzdi föl magát. Ezáltal a film végén egy olyan veszélyesen kompetens gyilkos kerül ki az utcára, aki a büntetés nélkül sosem létezett volna.
Ebből is látszik, hogy Audiard protagonistái nem forradalmárok, akik a status quo teljes szétrombolását célozzák, hanem olyan átlagemberek, akik legszívesebben csak élnének zavartalanul, de a körülmények ezt nem teszik lehetővé. Ezért aztán kényszerűségből küzdeniük kell, hogy a meglévő szabályrendszer értelmében vesztes pozíciójukat győztesre cserélhessék, és egy magasabb státuszt elérve meghaladják az őket korlátozó erőket.
John C. Reilly, Joaquin Phoenix, Riz Ahmed, Jake Gyllenhaal és Jacques Audiard a Testvérlövészek forgatásán
Ezt a folyamatot Audiard mindig követhető drámai cselekményeken keresztül mutatja be, melyek általában egy klasszikus, akciódús tetőpontban kulminálódnak. Marchand elfogja Pault, és kínozni kezdi, de megzavarja két üzlettársa. Carla, aki a szemközti épület tetejéről figyel, részleges süketsége miatt tökéletesen tud szájról olvasni. A véletlen adta pillanatnyi szünet, Paul dörzsöltsége, és Carla ezen szokatlan képessége együtt lehetővé teszi, hogy egy véres finálé keretében a rosszfiúk egymást tegyék el láb alól. Mikor kamufelesége életveszélybe kerül, Dheepanból előtör a rég eltemetett Tamil Tigris: egyik kezében machete-vel, másikban egy csavarhúzóval megmentésére indul, hogy aztán, mint egy lövöldözős játékban, egyedül kiirtsa a lakótelepet rettegésben tartó fegyveres bandát.
Mágikus realizmus francia módra
Roger Ebert az 1978-as Ujjak naturalistább, földhözragadtabb remake-jének nevezte A Halálos szívdobbanást, és valóban, Audiard filmjeit kivétel nélkül jellemzi valami nyomasztó realizmus. 2001-ben és 2022-ben is fontos helyszín számára a forgószékektől zsúfolt, íróasztalsorokra osztott, örökké csöngő telefonoktól zajos iroda. Ugyanakkor filmjei gyakran pont a sivár, nyomorúságos világból való mágikus kiutakról szólnak, mint a Riz Ahmed játszotta Hermann titokzatos aranymosó formulája a Testvérlövészekben, amitől a folyó vize alatt világítani kezd a nemesfém, de érintésétől leég az emberi bőr. Ehhez hasonló találkozás az emberfelettivel, hogy Malik első áldozata, Reyeb kísértetként mindig vele marad, beszél hozzá, „börtönszülinapján” felköszönti, és elfújja az ujján gyújtott lángot; az ő tanácsára tanul meg írni-olvasni. Vagy a kézmozdulatok mágikus rítusra emlékeztető koreográfiája, mellyel Stephanie kedvenc kardszárnyú delfinjeit táncoltatja az aquaparkban. De szinte varázserővel bír a magasművészetet szimbolizáló versenyzongora is a férfiasságát brutalitással szemléltető Thomas számára. Vizuálisan az ehhez hasonló rejtekutak megjelenítései gyakran Audiard legérdekesebb képei közül valók.
Jacques Audiard (jobbra) az Ahol a nap felkel Párizsban forgatásán
Sokat elárul, hogy egy A Próféta kapcsán készült interjúban Audiard elmondja, őt a hatalommal kapcsolatos lélektani folyamatok közül csak a hatalom megszerzésének pszichológiája érdekli, a gyakorlásáé már untatja. Vagyis általánosabb értelemben őt az emberi kiteljesedés folyamata, nem pedig annak eredménye foglalkoztatja. Befejezéseire jellemző, hogy a harcot tematizálják, míg annak végkimeneteléből csupán egy felvillanásnyit látunk a stáblista előtt. A számat figyeldben a zárójelenet Paul és Carla egymásra találása az autóban, egy nagy táska pénz birtokában; a Dheepanban az angliai idill; a Prófétában a bajszos Malik diadalmenetet idéző kisétálása a börtönből fekete dzsipekkel kísérve. Az Ahol a Nap felkel Párizsban összegabalyodó romantikus szálai pedig abban a pillanatban kerülnek elvágásra, mikor Camille szerelmet vall Emilié-nek a kaputelefonon keresztül.
Lehet, hogy megfelelő befejezés lenne a cikk folyamát is hasonló hirtelenséggel elvágni, de annyit még mindenképp érdemes hozzátenni: Jacques Audiard részben azért tartozik korunk meghatározó európai rendezői közé, mert képes összefogni stilisztikailag szerteágazó témáit. Hamisítatlan francia rendező, aki bár tökéletesen érti a hozzá angolul intézett kérdéseket, mindig franciául válaszol a riportereknek. Ennek fényében kevéssé meglepő, hogy eddig nem volt hajlandó áttenni székhelyét Hollywoodba. Egyetlen nyelvhatáron átlépő projektje, a Testvérlövészek kritikai sikere ellenére anyagilag kudarcnak számít, a film merész műfajváltásaira nem volt vevő a mainstream közönség.
Jacques Audiard, Noémie Merlant, Lucie Zhang és Makita Samba, az Ahol a nap felkel Párizsban szereplői
Interjúiban kiemeli, hogy rendezés közben állandóan kételyekkel küzd; rendszeresen kétségbe vonja a castinggal, a forgatókönyvvel és a fényképezéssel kapcsolatban meghozott döntéseit. Legnagyobb félelme nem a kívülről érkező kritika, hanem az, hogy a kész műalkotás nem úgy fog kinézni filmen, ahogy az a fejében élt. A díjak ennek megfelelően hidegen hagyják, saját bevallása szerint maximum egy negyedórára szolgálnak bizonyossággal, hogy valóban sikerült elfogadhatóan megvalósítania a benne élő víziót.
Ha ez így van, azért sok gondtalan negyedórát biztosítottak neki a fesztiválok és más díjátadók, hiszen számos BAFTA- és César-díjat söpört be, A prófétát 2009-ben Oscarra jelölték a legjobb nemzetközi film kategóriájában, valamint elnyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban. A francia fesztivál fődíjára további hat évet kellett várnia, végül a Dheepannak köszönhetően vette kézbe az Arany Pálmát.
