Maurer Gyuri, a helyi párttagok kocsijait bütykölő autószerelő (Mészáros Máté) viszont már épp indulna családjával a Riviérára, amikor kiderül, hogy egyedül sakkrajongó kisfiának nem küldték meg a régóta várt kék útlevelet. A veszprémi elvtársak ugyanis így akarják visszatartani kedvenc szakijukat attól, hogy esetleg disszidálni támadjon kedve a teljes pereputtyával együtt. A tengerpart ugrott, de Maurerék nem hagyják magukat, fogják a kiváltott valutát, meg egy arrogáns nyugatnémet férfi szervizben hagyott kabrióját és a kesztyűtartóban talált útlevelét, és becsekkolnak egy otthonról húsz perce lévő balatoni hotelbe. Önmagukat NSZK-s turistáknak kiadva „luxusnyaralást” terveznek, már annyira, amennyire ez a nyolcvanas évek derekán megvalósítható volt Magyarországon. Azzal viszont nem számolnak, hogy ezzel az államvédelem figyelmét is felkeltik.
Tiszeker Dániel még csak múlt télen mutatta be legutóbbi nagyjátékfilmjét, a Nagykarácsony című romantikus vígjátékot, és még egy év sem telt el, hogy megérkezzen a mozikba a balatoni komédiája. Társrendezőként ezúttal korábbi filmjeinek producere, Lévai Balázs is beszállt, de ez a gyorsaság valószínűleg nem csak az ő átpozicionálásának köszönhető, hanem annak, hogy a Nyugati nyaralás eredetileg tévéfilmes támogatásból készült, így lényegesen szerényebb a produkció, mint a több mint 600 millió forintos költségvetésű mozifilm.
A Nyugati nyaralás nem nagyon csinál belőle titkot, hogy elődjének Nepp József és Ternovszky Béla ikonikus rajzfilm-családját tekinti, mivel alig, hogy megismerjük a főszereplő famíliát, a tévében máris lemegy a Vakáción a Mézga család komplett főcíme. Szerencsére a famíliát úgy válogatták össze, hogy a fő szempont a szerethetőség volt: Mészáros Máté a sokat melózó, de a dolgokat mégis a könnyebbik végükön megfogni igyekvő, enyhén papucsférj-beütésű családfő, Pokorny Lia a hosszú évek után végre a sarkára álló, családcentrikus háziasszony. Tényleg drukkolunk, hogy végre legyen egy jó nyaralásuk.
A kamaszlányukat alakító Szőke Abigélről még mindig könnyű elhinni, hogy lázadó gimnazista, aki egyszerre rajong az Európa Kiadóért és a Carson Comáért Carson Coma tagjai által megtestesített underground együttesért (egy Tiszeker-Lévai filmről van szó, szóval nem maradhatnak ki a könnyűzenei cameók). Tóth Mátyás a család legifjabb tagjaként annak ellenére is szépen megállja a helyét a tapasztaltabb színészek mellett, hogy ez az első mozifilmes szerepe.
Ha egy kifinomult, bosszantóan lekezelő negatív karakterre van szükség, akkor Szervét Tibor a Valami Amerika óta az egyértelmű választás, aki jelen esetben megyei párttitkárként gáncsolja el a főszereplők vakációját, miközben a távolból sakkjátszmát vív Maurerék fiával. A biztonság kedvéért még bevetik állambiztonsági tisztként a mindig tekintélyt parancsoló Znamenák Istvánt, aki két balkezével (Orosz Ákos, Ötvös András) együtt áll rá a nyugati kémeknek vélt família megfigyelésére. Egy kicsi, de annál váratlanabb és viccesebb szerepben feltűnik Patkós Márton is.
A film humora inkább bájos és megmosolyogtató, nem vált ki óriási nevetéseket, és a ritmusa sem tökéletes. Valószínűleg a költségvetés tetemes részét emészthették fel a soundtrack jogdíjai, az Európa Kiadó, Dolly Roll, az R-Go számai, és Soltész Rezső németre fordított életműve mellett olyan külföldi slágerek is felcsendülnek, mint a Ça Plane Pour Moi, a Da da da, az Eye of the Tiger és az élőben előadott 99 Luftballons is. Néha egymást követően három is lemegy anélkül, hogy legalább egy poén be lenne iktatva közéjük. A film keményen megküzd a 90 perces játékidőért, amiben a zenei betétek és a gazdag archív felvételek a segítségére vannak.
Tasnádi István (Aranyélet, Memo) forgatókönyve lényegében két sztorit sző egybe, az egyik az élelmes magyar család csetlő-botló trükközéseiről szól, vegyítve egy fellángoló tiniszerelemmel, aztán mindez átadja a helyét egy hidegháborús játszmának, amikor egy külföldi ügynök megpróbálja felvenni a kapcsolatot a nyugatnémetnek hitt családdal, végül az egész a híres balatonfüredi Anna-bálra fut ki. Maurerék persze csak nyaralni akarnak, de az államvédelmisek nem engedik őket kiszállni a dologból.
A Kádár-nosztalgia és az „átkos” élhetetlenségének ábrázolása tehát olyan meggyőződéssel cívódik egymással a filmben, mint egy zsémbes, idős házaspár, akik látszólag gyakran hajba kapnak a kis dolgokon, de valójában tökéletesen összecsiszolódtak a hosszú évtizedek során, és még mindig szeretik egymást.
A témaválasztás és a népszerű műfaj tekintetében érhető döntés, hogy az alkotók úgy gondolták, szélesebb közönséget is elérhetnek a filmmel, ha előbb mozikba viszik, mintha valamelyik közszolgálati tévé éjszakai műsorsávjában eltemetve mutatják be, majd onnan szivárogna át szép csendben a streaming szolgáltatókra. Ez viszont egy utólagos döntésnek tűnik, mivel a film egyszerűen nem néz ki olyan jól, mintha készítés közben is a nagyvászont tartották volna szem előtt.
A megvalósítást egyszerű díszletek, szimpla beállítások és a Balaton retrót megszégyenítő mennyiségű archívfelvétel jellemzik, amelybe néha Mészáros Máté szó szerint bebotorkál (ezt a korhű bluebox technika segítségével teszi.) A Nagykarácsony, de még a #Sohavégetnemérős is arról tanúskodik, hogy Tiszeker és operatőre, Pataki Ádám ideálisabb esetben ennél moziszerűbb élményt is képes nyújtani. A Nyugati nyaralás kedves, egyszerű kikapcsolódás, ami tévéfilmként bőven teljesíti azt, amit az ember elvár tőle, ha szombat délután rábukkan a képernyőn. Szereplői kedvelhetők, simán el lehetne küldeni őket még további kalandokra is, akár egy tévésorozatos folytatás formájában. Moziélményként inkább közepes, kicsit fapados, nagyjából annyira ér a nyomába Tiszeker előző filmjének, mint amennyire egy füredi nyaralás helyettesítheti a Riviérát.
