A folyamatos esőzések apokaliptikus hangulatot teremtenek Budapesten, a depresszió még inkább népbetegséggé válik, és ugrásszerűen megnő az öngyilkosságok száma. Ebben a reménytelen helyzetben válik a tévés stábok által hajszolt hőssé Félix Sándor tűzoltó, aki már a századik sikeres mentésénél tart. Ő azonban kerüli a rivaldafényt, az interjúktól is elzárkózik, vagy szűkszavúan, szerényen válaszol. Ahogy később elárulja, neki mindegy, hogy jó vagy rossz ember áll ki a híd szélére, neki annyi a feladata, hogy épségben lehozza őket.

A Magasmentés még a kétezres évek elején íródott, és a terv az volt, hogy rögtön követi Fésős András rendező nagyjátékfilmes bemutatkozását, a Balra a nap nyugszikot. Elfelejtődött ez a film, pedig Szabó Győző imponálóan vad és érzékeny módon kelti életre a balesetben megvakult főszereplőt, és a véletlen telefonbeszélgetéssel induló, elmesélve valószínűtlennek hangzó szerelmi szál is valóságosnak hat, így végig érzelmileg hiteles a látó nő és a nem látó férfi közeledése egymáshoz.

Szóval a Balra a nap nyugszik reményteljes kezdete volt Fésős rendezői pályájának, amit viszont nem követtek további nagyjátékfilmek. Félix nem válogat, hogy kit ment meg, és ez így van jól, egy több mint húsz éves filmtervnél viszont fontos kérdés, hogy érdemes volt-e megmenteni, érdemes volt-e az NFI által nyújtott gyártási támogatással visszahozni a halálból. És ha már így történt, foglalkoztak-e az eltelt idő problémájával, aktualizálták-e a történetet a mai állapotokhoz?

Az biztos, hogy a közelgő klímakatasztrófa okán az esővízben fuldokló főváros víziója időszerűbb, mint valaha, és ez az alapötlet már önmagában felkelti a kíváncsiságot, tovább gazdagítva Budapest változatos színelváltozásait a magyar filmben. Valamint azt is jól vették észre az alkotók, hogy a hétköznapokba ágyazott hőstörténetekből hiány van itthon – ez inkább Hollywood terepe, az pedig külön dicséretes, hogy e téren nem él bántó leegyszerűsítésekkel Fésős. A film egyik izgalmas motívuma ugyanis az életmentéssel járó teher.

Félix életeket ad vissza, és bár neki úgy lenne a legegyszerűbb, de az egyes történetek nem zárulnak le gyors happy enddel, amikor földet érnek a kosárral, és kiszáll belőle az öngyilkosjelölt. A tűzoltó sokszor önszántán kívül, máskor akarattal sorsuk tovább alakításában is részt vesz.

A film hősábrázolását tovább árnyalja, hogy míg Félix a munkájában emberfelettit nyújt, addig a fiával, Kristóffal nem tudja rendezni a múltbéli sérelmeket – mintha pótcselekvésként, a gyász elől menekülve talált volna rá a hősszerepre. Ha egyszer a felesége halálát képtelen feldolgozni, és a fiával képtelen érdemi kommunikációra, szóval nem tudja saját magát megmenteni, akkor legalább másoknak segítsen.

A Magasmentés velejét a viharos apa-fiú konfliktus adja, és az, hogy Kristóf a mentésekről készült videók készítésével és eladásával lázad az apja ellen, és mellékesen keres velük némi pénzt. Egyikük embereket ment, a másik kiárusítja emberek szenvedését.

Börcsök Olivér első komoly filmszerepében ügyesen vegyíti a magára hagyott fiú dühét, konokságát és szeretetéhségét. Nagy kár, hogy a film közepe táján egy jó időre felszívódik a filmből. Bogdan Dumitrache, a kortárs román film egyik legnagyobb sztárja is jó választásnak tűnt, a játéka természetes és sokoldalú, erőt és megértést sugárzó, nagy magasságokban is magabiztos akcióhősként és szenvedő apaként is kiváló. Van azonban egy komoly bökkenő: itt tulajdonképpen két külön alakításról van szó, amit nem tudtak összhangba hozni. A magyar utószinkront (hangja: Kardos Róbert) nem sikerült a szájmozgásához igazítani, ami kizökkentő hatású, és gyengíti a román színész játékát.

Az apokaliptikus Budapest ígéretét sajnos csak kevéssé tudja beváltani a film, és aki esetleg azt várja, hogy Fésős a klímaválságra rezonál majd izgalmas módon, annak is csalódnia kell. Apa és fiú ellenséges viszonyában persze ott van kicsiben a város reményvesztettsége, de a külső helyszínek ehhez csak ritkán tudnak plusz nyomatékot adni. Van egy árva utcai jelenet, amit mintha a Szárnyas fejvadász esőáztatta, neonfényes metropolisza inspirált volna, amúgy viszont inkább csak semmilyen ez a város.

 

A híradórészletekből tudható, hogy szinte szüntelenül esik az eső, az aluljárókat víz öntötte el. Ehhez képest az esős, pocsolyás jelenetek mellett bántóan sokszor látható a tiszta, bárányfelhős ég, és a felfordulást sokszor mindössze egy helikopter vissza-visszatérő zúgásával jelzik. Egyszerűen nehéz elhinni a filmnek, hogy tényleg akkora a baj, mint amit állít.

Az sem segít bevonódni a film világába, hogy zavaros, mikor is játszódik. A legtöbb jel arra utal, hogy ez egy kortárs közeg, mégis pár részletében elmaradt az alapötlet aktualizálása 2023-ra: nehezen hihető, hogy nem játszik szerepet az öngyilkos-videók terjedésében az internet, minden a tévére van kihegyezve, és az is nehezen értelmezhető, Kristóf miért direkt rossz minőségben veszi fel azokat egy régi kamerával, amikor a mobilját használva ezeknél jobb felvételek születnének.

Persze egy jó történet – Fésős mellett Maruszki Balázs van társíróként feltüntetve, ő 18 éve dolgozott egy korábbi változaton – át tud segíteni a nem mindig meggyőző külsőségeken, az ígéretes kezdet után azonban megbicsaklik a film, fókuszát veszti és töredezetté válik. A családi dráma mellé kapunk némi krimit, médiakritikát, egy ponton még egy ezoterikus iránnyal is eljátszik a film. Szívesen néztem volna Dumitrachét, ahogy átmegy önjelölt magánnyomozóba, vagy azt, ahogy megrágja, aztán kiköpi őt a szenzációhajhász média, sőt, azt is, hogy egy merész váltással természetfeletti dolgok kezdenek történni vele.

De ezek mind csak kifejtetlenül hagyott, egymás után bedobott ötletkezdemények, amelyek nem forrnak egységbe. Megvalósult formájukban nem hozzáadnak a filmhez további rétegeket, hanem eltávolítják a fókuszt a lényegről, apa és fia drámájáról. A hajós-pókerezős epizódnál érezhető a legtisztábban, hogy idegen test a film szövetében.

Ezzel párhuzamosan több mellékszereplőről is elmondható, hogy a semmiből lép elő, aztán ugyanoda lép vissza a játékidő folyamán. Közülük még Keresztes Tamás habókos hajléktalanja hagyja a legmélyebb nyomot, és neki köszönhető pár humoros pillanat is.

A film a legvégén visszatalál apához és fiúhoz, és kapunk egy önmagában kielégítő zárlatot, csak hát az oda vezető utat eltévesztették az alkotók. Lapos ez az ország, nehéz kiemelkedni belőle – mondja Keresztes karaktere, és bár több idei magyar filmet is lehet mondani, amely ennek ellenkezőjét bizonyítja (Hat hét, Kojot négy lelke vagy a Magyarázat mindenre), a Magasmentésnek nem sikerült ez a kiemelkedés.