Az amatőr szereplők jelenlétét egybehangzóan ünnepelték a brit kritikusok, mondván, hogy ezektől a valódi arcoktól válik hitelessé a Természetes fény. A főszereplő Szabó Ferenc játékát egyöntetűen dicsérik. „Nagyszerű, erőlködésmentes alakítás egy amatőr színésztől” – írja a Sight and Sound. Karakterének rétegeltségét és passzivitását emelik ki valamennyien, illetve azt, ahogyan a néma szenvedést rejtő kemény, kifejezéstelen vonások belesimulnak a táj rideg durvaságába.
Forrás: Vertigo Média
A Guardian kritikusa szerint „Semetka hűséges a nácikhoz, hősnek aligha nevezhető, és bár nem nézi végig (ha úgy tetszik, nem akarja végig nézni) a kegyetlenségeket, nem is tesz ellenük.” A CineVue odáig megy, hogy kvázi antihősnek nevezi, aki „szürke, rezzenéstelen, és saját történetének szinte teljesen passzív szereplője; minden inkább körülötte, mint vele történik.” Ez a fásultság és transzszerű állapot nyomasztó légkört kölcsönöz a filmnek, és a kínzó tehetetlenség érzését sugallja a kritikusok szerint.
Előszeretettel hivatkoznak a film nagynevű elődeire: inspirációként az Elem Klimov-féle Jöjj és lásd, és Václav Marhoul filmje, A festett madár kerül említésre. A Guardian a tájábrázolásban Tarkovszkij hatását látja, konkrétan az Iván gyermekkora álomszerűségét. A Sight and Sound nem feledkezik meg az elmúlt évek magyar filmsikereiről sem, Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László fesztiváljáró alkotásaival egy sodrásba tartozónak érzi Nagy Dénes munkáját.
Kiemeli, hogy irodalmi alapanyagból készült a film (angol fordításban eddig nem jelent meg Závada Pál műve), és megjegyzi, milyen drasztikusan leszűkíti a fókuszát az adaptáció, hiszen a regénynek durván egy százalékát dolgozza fel.
Forrás: Vertigo Média
Több kritika megemlíti, hogy a film keveset közöl, fontos információkat hallgat el, és a tájékozódási pontok hiánya miatt helyenként kifejezetten klausztrofób, hallucinációszerű élményben van részünk. Az akciódús harctéri események bemutatása helyett egy személyesebb nézőpontot kapunk, amit a legtöbben üdítő változatosságként értékelnek, a Sight and Sound szerint azonban túl sokat liheg a kamera a főszereplő nyakában, ami feleslegesen lassítja a cselekményt.
A brit kritikusok más-más negatívumokat emelnek ki a film kapcsán. A Little White Lies kritikusát a műfaj túlterheltsége aggasztja, és bár elismeri, hogy „a dialógok és az akció helyett az atmoszférateremtésen van a hangsúly, ami erős filmes hatást kelt”, ám szerinte a rendező nem tudott a háborús film zsánerében újat mondani.
Az Empire írója dicséri az operatőri munka (Dobos Tamás) és a sound design (Jocelyn Robert) teremtette feszült atmoszférát, de már közel sincs ennyire megelégedve a történettel. „A narratív gyengeségek miatt a néző könnyen elveszve érezheti magát” – írják. Így hiába vannak emlékezetes pillanatok, a film szerintük nem köt le végig, és túlzottan távol tartja a nézőt.
Forrás: Vertigo Média
Az egyéni hangvételű háborús dráma legsűrűbb értelmezését a Sight and Sound kritikusa adja: „Ez a gyávaság felett érzett szégyen és a kollektív bűntudat filmje, ami szándékosan a sárra, mocsokra tekint, és kerüli a fényt.”
A Guardian négyet, az Empire hármat, a CineVue pedig négy csillagot adott a filmre a maximálisan kiosztható ötből. A Little White Lies három részre bontja az értékelését: a várakozásra 3 pontot, a film élvezetére 2 pontot, utólag átgondolva és feldolgozva pedig 2 pontot adtak rá az 5-ből. A Sight and Sound csak szöveges értékelést ad.
A Természetes fény november 12-én debütált Nagy-Britanniában.
