Nem állítom, hogy a Szemle-pénztáraknál közelharc dúlt, de tény, Káel filmjére az összes jegy elkelt, s vélhetően nem a budai polgári körök vásárolták föl a ticket-készletet, elővétben.

Operafilm-rajongóként, viszonylagos bátorsággal, ki merem jelenteni: a Bánk bán valójában egy meglehetősen fantáziátlanul színpadra állított nagyopera megörökítése celluloidra. Káel Csaba minden egyes felvonást pontosan színre vitt, ám: színészi instrukciói – tán a világsztárok, illetve hazai kiválóságok iránti alázatától vezérelve – nem voltak. Ez manapság elfogadhatatlan, még akkor is, ha első nemzeti operánk esetében megbocsátható, ha a rendező nem kergeti végig énekeseit egy pitbullal a több száz méteres vastraverzeken.

Az ötlettelenség – nem úgy, mint a rendezői koncepció hiánya ! - mindazonáltal különösebb katasztrófához nem vezetett; kivéve Biberach (Réti Attila) esetében, aki – lévén – mégis csak intrikus, jó lett volna, ha nem úgy fest, mint Robin Hood minden hájjal megkent ellensége a sherwoodi erdőben bóklászva, ki-kihajolva az ágak közül, miközben vésztjóslóan hunyorog.
A kitűnő, ráadást jó színészi képességekkel megáldott, Rost Andrea Melinda-„értelmezése” is hagyott némi kívánnivalót maga után, mivel a hősnő  – hasonlóképp az Othellóhoz – egy végzetes szerelmi tragédia áldozata, és – Desdemonával ellentétben – kétség sem férhet ártatlanságához.
Marton Éva Gertrudja ellenben elsőrangú, bár ez nem meglepő. Marton a romlott, hisztérikus, ugyanakkor gyáva uralkodónék/nők nagymestere.
A címszereplő Kiss B. Attilát kiválónak találom, csak úgy, mint Miller Lajos Tiborc-alakítását és Gulyás Dénes Ottóját.

Ugyanakkor: föltűnő, hogy a rendező nem tudott mit kezdeni a kórussal. Kísérletet sem tett a mozgatásukra, nem kívánt elvonatkoztatni egy naftalin-szagú, erős eufemizmussal: „hagyományos” operaelőadástól, mikor a rendező sorba állítja a szerencsétlen,  gyakran  lusta kóristákat, mint verebeket a póznán. Szintúgy kérdéses, hogy egy udvari tivornya után órákkal, miért fest úgy a palota nagyterme, mint egy disznóól; ha csak nem azért, hogy Tiborc sóvárogva nézhessen a maradékokra.

Különös, hogy Melinda és Bánk gyermeke – mielőtt édesanyjával utolsó útjára indulna – négy-ötéves forma fiúcskaként téblábol éjszaka a magtárak környékén, majd a szekéren csecsemővé zsugorodik; mint a mellettem ülő legkitűnőbb férfi megjegyezte: hideg van. Melinda őrülési jelenete meghökkentően improvizatívnak hat, az utána következőkről tán hallgassunk.

Zsigmond Vilmos operatőri munkája értelemszerűen nagyvonalú (munkájáért a lodzi Camerimage Fesztiválon Arany Béka-díjat kapott), amint – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – az énekesi produkciók és kétségtelenül világszínvonalúak. Lássuk be: ez a legkevesebb. Bár az énekbeszéd kivételes, a film feliratozása glossza tárgya volna (copyright by dná). Az elírások, pontatlanságok értelemzavaróak. Ez a hazai közönség előtt pusztán bosszantó, külföldi forgalmazás esetén: kiugró trehányság.

No de a Bánk bán – turnéja egyik állomásaként – gond nélkül hajózott át az óceánon, meg nem állva az Egyesült Államokig. Káel Csaba elmesélte, a film vetítése után több néző adott hangot őszinte csodálkozásának: nem is tudta, hogy létezik valahol a világban ilyen remek, tragikus végű musical.
Hát ezt is megértük.