Miután Chantal Akerman a Sight and Sound 2022-es, minden idők legjobb filmjét kereső szavazásán váratlanul az élre tört, mindannyian feltettük magunknak a kérdést, izgalmas-e órákon át nézni, ahogy egy nő a napi háztartási feladatait végzi? A Jeanne Dielman rajongói szerint egyértelműen, de van egy másik közönség is, aki ugyanígy érez: a TikTok-nézők sokasága. Akerman időközben kultikussá vált filmjének képei mintha a Reels és a TikTok előfutárai lennének, csak épp teljesen más jelentéssel bírnak.
„Olyan másnapos vagyok, hogy most hazamegyek, és hat órán keresztül csak TikTok-videókat fogok nézni” – mondta egy ismerősöm nemrég, és könnyen lehet, hogy abban a hat órában végig hétköznapi nők különböző rutin cselekvéseit pörgette. Mint mi, a Jeanne Dielman nézői. Jeanne a napja nagy részét egyedül tölti a lakásában, szobáról szobára jár, és hétköznapi feladatait végzi, miközben rá és a nézőre is egyre inkább rátelepszik a magány, a kilátástalanság, a súlytalanság érzése. Egy átlagos nő bármit csinál, láthatatlan, üzeni Akerman.
Mit kezd az európai magaskultúrával a távol-keleti rövid videós „kémplatform”? Az a platform, ahol Chantal Akerman 1975-ös filmjéről ugyanúgy találunk eredeti tartalmakat, mint részeg legénybúcsúsok őrjöngéséről és a világ legveszélyesebb hüllőiről? Ha utánanézünk a Jeanne Dielman című filmnek a TikTokon, izgalmas dolgokra bukkanunk. De izgalmas dolgok történnek a kortárs filmekkel és a filmtörténeti klasszikusokkal úgy általában: vannak, amelyeket egy-egy csúcsjelenet erejéig idéznek, másokból a szépen komponált beállítások sora farag jump cutokkal szabdalt egyperces reelt. Kiemelt figyelmet kapnak azok a rendezők, akiknek az esztétikája egybeforr az Instagram és más social platformok diktálta vizuális trendekkel (Wes Anderson), és persze 2022 óta Jeanne Dielman is megkapta a neki járó törődést. A címszereplő Fiona Apple-dalokra pucolja már a krumplit a TikTokon, és itt értesülhetünk olyan érdekességekről is, mint hogy a film egyik konyhai jelenetében a kávéstermoszon tükröződik Babette Mangolte operatőr kamerája.
Villámelemzést is találni arról, hogyan kapcsolja a villanyt fel-le, szobáról szobára, jelenetről jelenetre Dielman és ez hogyan sejteti meg, hogy már az őrület felé vezető úton robogunk. A filmhez készült tiktokos tartalmakból könnyedén meggyőződhetünk arról is, Akerman témái (egyszerű hétköznapok), letisztult, fegyelmezett képi világa és hősének összes attribútuma milyen tökéletesen passzol a mostani videós divatokhoz (#cleangirlaesthetic) – csak az üzenet más. Így alacsonyítja le a TikTok a Jeanne Dielmant azzá, ami ellen Akerman az egész filmmel szól.
De mi történik a TikTokon?
Miután a magyar média is megjáratta többek között a Ballerina Farm nevű trad wife-influenszer ellentmondásos történetét, már itthon is egyre többen ismernek olyan tiktokkereket, akik a hétköznapi háziasszonyok életét közvetítik, és értik azokat az ellentmondásokat, ami ezeket a tartalmakat övezi. A tízmilliós követőtáborral rendelkező Ballerina Farm tartalomgyártója, Hannah Neeleman például kísértetiesen hasonló képeket tár elénk, mint amilyeneket Akerman a Jeanne Dielmanban: szépen komponált beállításokat egy egyszerű háziasszony, egy anya életéből.
Neeleman egy olyan nőt mutat be a csatornáján, aki, hátrahagyva a ragyogó nagyvárosi balerina-karriert, kiköltözött egy tradicionális – valójában méregdrága – farmra a férjével, valamint számtalan gyerekével, és azóta tökéletesre vasalt hajjal, fodros ruhácskákban (#cottagecore), a két kezével feji a tejet a házilag készített bivalymozzarellához, amit aztán a gyerekei elégedett arccal befalnak.
Az ilyen típusú tartalmaknak ugyanannyi köze van a valósághoz, mint Ernst Marischka 1955-ös Sissi-sorozatának, a tartalomfogyasztók azonban épp a valóságtól való menekülés vágyától hajtva zabálják az efféle videókat. Nem is kell a trad wife hashtagig elmennünk, tele a TikTok olyan nőkkel, akik az egyszerű hétköznapjaikat dokumentálják: leszúrnak egy kamerát magukkal szemben vagy POV felvételeket készítenek arról, ahogyan reggel kimásznak az ágyból, lefőzik a kávét, arcot ápolnak, tornáznak, reggeliznek, leülnek a laptop elé vagy kocsiba rakják a családot (realistic morning routine).
És mi köze mindennek Jeanne Dielmanhoz?
Nem csupán a téma, a képi megformálás is erősen emlékeztet Akerman stílusára, gyakran még a zene nélküli, zörejekből álló hangkulisszák is azonosak. Dielman igen hasonló napi rutint végez, mint a legtöbb tiktokker, sőt, a filmből készültek rövid TikTok-videók is, melyek alapján könnyen belátható, hogy valóban rengeteg, a TikTokon tipikusan népszerű tevékenység van a Jeanne Dielmanban: olvasás, hajápolás, sminkelés, vásárolgatás, a főzővideó jellegzetes képkivágatában hús panírozása és fasírt dagasztása, kávézás, sőt, filteres kávé elkészítése. Csak épp Akerman állítása radikális: nála a pénzért végzett szex ugyanolyan hétköznapi teendő, mint a mosogatás, az ágyazás, a szoba befűtése. Az aktus előtt az ágytakaróra terített törölköző ugyanolyan hétköznapi használati tárgy, mint a fürdőkád súrolására elővett AJAX tisztítószer. A burgonyát hámozó Jeanne Dielman az unalom, az összeomlás felé robogó kisszerű élet szimbóluma.
Jeanne persze hagyja is a körülötte lévő embereknek, hogy benne hagyják ebben a láthatatlanságban. A szomszédasszony csak egy káráló hang és egy benyúló kéz, aki megőrzésre otthagyja ordító csecsemőjét. Jeanne fia csupán szótlan lakótárs, aki a konzekvens tiltás ellenére is minden étkezésnél megpróbál olvasni, és egyetlen célból kezdeményez anyjával párbeszédet, hogy kicsit több pénzt kérjen tőle. Jeanne szorgalmasan kiszolgálja a fiút: kimeri neki a vacsorát és az étkezés befejeztével elpakol, kikérdezi a leckét, induláskor megköti a nyakában a sálat, hazaérkezéskor elveszi a kabátját és felakasztja.
Hamar felfedezhetjük benne az anyai és női szerepek karikatúráját, gondosan fésült frizurája és makulátlanra suvickolt cipője mögött megérezzük a zilált lelkiállapotot. Ahogy Dielman köntösének menta színe tökéletesen harmonizál hálószobája – árnyalatában csak leheletnyit eltérő – falával, ahogyan felölti reggeli kiskabátját és bársony házipapucsát, úgy jelennek meg a TikTok háziasszonyai reggel ötkor is szépen beszárított hajjal, kivasalt hálóingben a saját mobiljuk kamerája előtt.
Azonban míg Akerman ezt a stílust arra használja, hogy a kiüresedettség, a feleslegesség érzését erősítse, és felhívja a figyelmet, hogy a háztartási rutin értelmetlen és végső soron az őrületbe vezet, addig a TikTok felhasználói számára ez a rutin – a rutin rögzítése, nézése, megosztása – kábítóan kellemes, esztétikus és tökéletes. Nem csupán azért nézzük emberek háztartási, tisztálkodási, főzési rutinját ezeken a csatornákon, mert ihletet, tippeket és motivációt (routine motivation!) szeretnénk meríteni belőlük, hanem azért, mert úgy érezzük, ez maga az ideális élet. Míg bizonyos social media tartalmak arra épülnek, hogyan, milyen módszerrel végezzünk el bizonyos feladatokat (cipőpucolás, ágyazás, terítés, egész influenszer-karrierek épülnek ezekre a témákra), Akerman végső soron nem a mikéntet hangsúlyozza, hanem azt, hogy ez a nő egyáltalán nem csinál mást. Így telik minden egyes napja, és ebbe bele lehet őrülni.
Akerman megfosztja a nézőt a hétköznapi rutincselekvés szemlélésének élvezetétől, méghozzá épp azáltal, hogy egyre több apró hibát, eltérést csempész a gondosan végzett mindennapi feladatok sorába, és ezeknek a hibáknak a hatására – felkapcsolva hagyott villany, nyitva felejtett gomb – telepszik rá a nézőre a súlyos balsejtelem. Megértjük, hogy a rutinból való kiesés a drámai végkifejletet vetíti előre. A Jeanne Dielman egy tökéletes élet látszatát tárja elénk, melynek kitartó figyelése közben egyre inkább belénk hasít annak hiábavalósága és reménytelensége. A még képkivágatra is gyakran azonos TikTok-videók pedig éppen az ellenkező célt szolgálják. A célközönség elbódul, ellazul és kikapcsol a napi rutinok, főzős videók és esztétikusan feldíszített otthonok végtelenségbe sorjázó hadától, és egyáltalán nem szeretne gondolni arra, hogy amit lát, megrendezett, sőt, esetleg merő hazugság.
Meddig kell ezt néznünk?
Nehéz persze a Jeanne Dielmant TikTok videókhoz hasonlítani úgy, hogy nem beszélünk az egyes snittek és a teljes játékidő hosszáról: valójában lehetetlen egyperces videókat összevetni egy háromórás filmmel, egy javarészt hosszú beállításokban fogalmazó nagyjátékfilmet ugróvágásokkal operáló reelekkel. Ráadásul a kétféle tartalom befogadói környezete is ellentmondásos. Napjainkban a filmről szóló diskurzus javarészt mégis arról szól, kibírható-e a 201 perces játékidő, egyáltalán, milyen nézői stratégiát érdemes alkalmazni, hogy végig bírjuk ülni a filmet. Ma, amikor egyébként hat órát pislogás nélkül végigtiktokozunk.
A pre-VHS korszakban, amikor Akerman filmje született, még egyetlen módja volt a film megtekintésének, így egyetlen módon is lehetett félbeszakítani azt: azzal, ha felálltunk és távoztunk a moziból. (Ezt a film első, cannes-i vetítésein meg is tették a nézők). „A Jeanne Dielman csak akkor működik, ha feladjuk a kontrollt, ha megadjuk magunkat, elfogadjuk, hogy nem mehetünk ki a vetítőteremből, hanem ki kell bírnunk, végig kell néznünk a filmet” – írja a filmről Catherine Fowler, aki amellett érvel, hogy a film titka épp a játékidő hosszában rejlik.
Az ajánló algoritmusoknak köszönhető, megszakítás nélküli, órákig tartó tiktokozás is hasonló kontrollvesztéssel jár, mint a Jeanne Dielman végignézése, ugyan a felhasználó javarészt abba a hitbe ringatja magát, hogy ő irányítja az eseményeket. „A film végül megjutalmazza a nézőt a fegyelméért”– olvashatjuk egy Letterboxd-felhasználó bejegyzésében, mely megerősíti, hogy bár a film fiatalabb nézői javarészt egyperces, ugróvágásokkal másodpercekre széttördelt videókon szocializálódnak, nagyon is képesek élvezni olyan filmeket, amelyek más befogadói szokások kialakítását követelik. A Reels világából nézve is élvezhetők Akerman hosszú beállításai.
A Jeanne Dielman kapcsán most újra előkerülnek a filmtörténeti kanonizáció legégetőbb kérdései és ismét beszélnünk kell a befogadói szokásokról, stratégiákról is. A kánonképzés soktényezős folyamat, és egy létező, bár szinte láthatatlan összetevője a korszellem, azok a folyamatok, amelyek a tömegek mozgóképről szóló gondolkozását is meghatározzák. Azt persze senki nem gondolja, hogy a Sight and Sound szavazói igazából social media influenszerek, ennél jóval összetettebb és észrevétlenebb hatásokról van szó, de valami talán mégis ott van a levegőben. Annyi biztos, hogy a social media, a TikTok-esztétika és a hétköznapokról való intenzív gondolkozás szépen egybecseng azzal, amit Akerman újrafelfedezett remekműve állít egy középosztálybeli, láthatatlan nő életéről.
A TikTok influenszerei számára a Dielman-féle kisiklást ironikus módon a social media teljes elhagyása jelenti, visszatérés pedig nincs, legalábbis nagyon kevés esetben méltóságteljes. A TikTok világában a steril házimunkától megdicsőült nő botlása a késő esti nasizás és a lakás portalanításának elhanyagolása. Arcán mégis ugyanaz a megkönnyebbült arckifejezés ül, mint a véreskezű Dielmanén, akinek vonásait ugyanúgy megvilágítja az utcai neon, mint a legszebb influenszerek tökéletes sminkjét a szelfilámpa LED-körfénye. Végül is a bűnben egyformák vagyunk.
A Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. látható a hazai mozikban, forgalmazója a Cirko Film.
