A zsűrit nem érdekli a realizmus

A '60-as évek szelleme

Az egykori amatőr szemlék hangulatában érezte magát Herskó János zsűrielnök, miközben elnézte, miként budácsolnak a széksorok közt, egymás lábain áttörve a filmesek, újságírók és elkötelezett érdeklődők a Millenáris Teátrumának tribünjén, hogy idén rendhagyó mód még a döntés előtt meghallgassák a zsűri nyilváson értékelését az ezévi nagyjátékfilmes termésről. Herskó bevezetőjében aztán még inkább visszautazott az időben: nagyon szerette, hogy a '60-as évekhez hasonlóan színesedik a filmek dramaturgiája, különböző formanyelveket használnak az alkotók. Szintén pozitívumként értékelte, hogy végre megtanultuk a színészvezetést az amerikaiaktól, s így a szereplők sokszor átsegítették a filmeket a dramaturgiai hibákon, mint például Bagaméri Eszter a Mélyen őrzött titkokban vagy az öt ellenőr a Kontroll esetében. A legerősebb jelenlétet pedig Gáspár Tibor keltette a vásznon a Másnapban.

Kritikus hangból egy kicsit több jutott a fél szakmát egykoron kitanító Tanár Úr részéről. Annak ellenére, hogy az elmúlt egy-két évben fiatalok és öregek egyaránt a magyar valóság felé utaztak, most kis ijedtséggel tapasztalta, hogy elkezdtünk kifelé utazni. Jártunk Las Vegas-ban, Monte Carlóban, Krétán vagy épp Rómában, ehelyett elfelejtettünk befelé utazni. Noha Herskó maga volt az N.N., a halál angyalával, akinél az első filmtörténeti "Bassza meg!" elhangzott a magyar vásznon, azt azonban sosem gondolta volna, hogy úttörő munkája ennyire jól sikerül - ahelyett, hogy manapság minden második mondatban a nemi élet egyes szakaszaira utalunk filmjeinkben, inkább a gyakorlatban kéne a szexualitással foglalkozni. Az első komolyabb feszültség a filmnyelvi dramaturgia terén felfedezett hibák egyik példájaként kiemelt Dealer révén keletkezett Herskó és Fliegauf Benedek között. Herskó szerint a Dealer túlságosan monotonul egy ütemre jár, s nincsenek benne tempóváltások, amik az egész erejét gyengítik. Ennek ellenpólusaként viszont ott áll a Mix, ami mást sem csinál, csak ritmust vált, vág, vág és vág, ez Herskó szemében szintén nem zene, pedig a filmnek zenének kell lennie.

A "vidám fiúk" nem érdekesek

Gödrös Frigyes rendező a művészi értékek szempontjából közelített az idei terméshez. Könnyen leválasztódtak a zsűri szemében azok a filmek, amik
ródmúvi-szerűen unalomból unalomba tartanak, felületesek, és a kereskedelmi tévék realizmusával közelítenek a témájukhoz. Az ilyen üzleti szempontú filmekkel nem tudtak mit kezdeni, ők nem akarnak bizniszt a kultúrában. A kasszasiker, a "vidám fiúk", akik azt filmezik, amit látnak, számukra nem voltak érdékesek. Azokat értékelték, akik azt filmezték, amit gondolnak.

Az idei képvilágot Balog Gábor operatőr értékelhette a leghitelesebben. Bizony sokszor tapasztalt a fiatalabb generáció filmjeiben kép helyesírási hibákat, életlen snitteket, értelmetlen kameramozgásokat. Néhány film, annyira nem volt markáns operatőri munkával megtámogatva, hogy teljesen kiesett a vizuális emlékezetből, példa erre a Drum bun. A legegységesebb és legegyedibb képvilágot a Tamarában teremtették meg, ahol egy egész csapat kitartó munkája áll a látvány mögött, míg a legmagasabb szintű operatőri iskolák két végletét produkálta Pados Gyula a Kontrollban és Medvigy Gábor a Másnapban.

Gyors szintézist nem is várhattunk mástól, mint az ítész-csapat egyetlen esztétájától, Gelencsér Gábortól. Gelencsér hármas osztatú térképet készített magának a mezőny befogadása után. Az első csoportba tartozik a legtöbb, szám szerint nyolc film, amik a jelenkor Magyarországnak életérzéseit, külsőleg determinált sorsait vizsgálták. Itt hat film olyannyira külső nézpontot választott, hogy még el is vitte a sztorit Magyarországról. Ez stiláris többletet csak a Getnónál és a Mélyen őrzött pillanatok zárójelentében adott az alkotásoknak. A második csoportban belsőleg determinált élethelyzetekkel, egyedi történelemképekkel és víziókkal találkozhattunk. Ide mindössze két film tartozik, a Másnap valamint a József és testvérei. Mindkettőre jellemző a nagyfokú képi-dramaturgiai stilizáció, mellyel eltávolítják az alkotást a hétköznapoktól. Míg Janisch Attila esetében egy következetesen épített életmű rajzolódott ki a zsűri szemében, addig Jeles András egy teljesen új képi látványt, egyfajta új filmgenezist nyújtott új
művével. A harmadik kategóriába kerültek a köztes filmek, az átlépések külsőleg és belsőleg egyaránt determinált sorsok között. A Dealer és a Kontroll a kiemelkedő alkotásai ennek a csoportnak, utóbbi műfaji keretek között tudott a maga stilizáltságával önálló világot teremteni, ráadásul úgy, hogy a
közönség és a szakma egyaránt tudta értékelni ezt a mozit. A legfelszabadultabb stiláris játékot Gelencsér szerint is a Tamara űzte a valósággal.

Íróként Szilágyi István szolgáltatta a laikus szemszöget a zsűriben. Tucatnyi év folyamatos szemlelátogatójaként azt gondolja, a filmkészítésnek sokkal nagyobb a kockázata, mint például a semmibe sem kerülő írói alkotómunkának, hisz egy film elkészítése átlagos esetben is 100 millió forintba kerül. Erre a felelősségre sokkal komolyabban oda kéne figyelni a pénzosztóknak és az alkotóknak, nem lehet ennyi pénzt kidobni rossz filmekre. Más részről hiányolja a közös vállalkozásokat a szépirodalommal.

Hosszában kéne kettévágni

Az egyénített bevezetők után, hiába próbált Gödrös Frigyes a beszélgetés MC-je lenni, az interaktivitás csak csekély mértékben kezdett működni. A jelenlévő rendezők közül a Gödrös által Antalként megszólított szégyenlős Nimródot nem lehetett szólásra bírni, de Fliegauftól is csak Philip Glass repetitív zenéjének méltatására tellett, önérzetes riposztként a Herskótól kapott kritikára. A kis pengeváltást követően Gödrös próbálta megszavaztatni a fődíjat a közönséggel, itt is mindössze egy voks érkezett a Dealerre, majd megint beütött a parttalanság, ami már a jelenlévők egyharmadát távozásra késztette, pedig az érdekes pillanatok ezután következtek.

A gyorsan befulladt beszéltetés után a közönség soraiból dobta vissza kérdést Hartai László rendező: meséljen a zsűri konkrét filmekről! Az már kiderült, hogy a zsűri szemében kiemelkedett a Dealer, a Kontroll, a Tamara, a Másnap, a József és testvérei, bár mindegyikben találtak hibákat. Például Jeles filmjének keretjátékát maga a zsűri sem tudta megérteni. Az egyetlen film, amit Herskó kifejezetten kikért magának, a Rom-mánia volt, mert egész egyszerűen nem szereti, ha belerúgnak egy hullába, s ráadásul ezt nézhetetlenül teszik.

Gelencsér azt sajnálta, hogy a fiatalok még Keleti Márton által bevezetett poros dramaturgiai sémákat vesznek elő egyébként mély alapproblémák felfejtésére, mint ahogy tették ezt a Montecarlo esetében. Az egyszeri vidéki csórókkal foglalkozó Szezon egyébként hiteles hangvételébe is bekeveredett nem egy közhelyes jelenet (pl. a kaland az unatkozó képviselő-feleséggel). Sajnálta, hogy a Magyar vándor elpuskázta a nagy lehetőséget: ahelyett, hogy végre egy mélyen groteszk hangvétellel helyretette volna a magyar történelmet, kabarétréfák füzérévé vált a film. Éppen ezért a zsűri inkább az új utakat díjazta: Fliegauf monotóniáját, a Tamara zabolátlan szabadságát vagy épp Janisch tudatosságát.

Az egyetlen igazán parázs vita felé Herskó indította el a beszélgetést. A "feelgood filmek" (=közönségfilmek) esetében nagyon fontos, hogy érdekesek legyenek. Ehelyett sok esetben tapasztalt dramaturgiai akadozásokat, nem lettek kihasználva az egyébként jó alapötletek - ez történt pl. a Drum bunnál. Az ilyen hibák szerinte nem egyszerűen abban rejlenek, hogy nincsenek jó forgatókönyvírók Magyarországon, a filmkészítés teljes munkafolyamatában vannak a problémák itthon. A közönség-faktor szóba kerülése nyitotta ki a bicskát az egyik B középben ülő nézőnek a zsebében, aki közölte: személy szerint hosszábban vágná ketté a szemlén látott filmeket, mert kb. 400 ember fogja megnézni őket majd a moziban, de annak is a fele ki fog jönni még a film vége előtt, s évekre elijesztik a nézőket a moziból. Erre Janisch Attila négy sorral feljebbről s emellett mélyen szerzői alapállásból védte meg a művészfilmeket: ezek hozzák a hírnevet a magyar kultúrának a világban, ill. olyan filmnyelvi eszközöket teremtenek, amelyeket aztán a műfaji filmekben alkalmaznak később. Ismét négy sorral lejjebbről átcsapott személyeskedésbe az indulat: a közönség nevében celluloidot kaszaboló férfi tökéletesen meg tudta érteni Janisch hozzáállását, miután a Másnappal csinált egy Fehér György-Tarr Béla-David Lynch egyveleget. Janisch tudatos életművével a háta mögött állt ellen a vádaknak.

A békítő pozíciót a rangidős vette fel szerepéhez méltón. Herskó János ismét visszalépett négy évtizedet: akkoriban a titok az arányokban rejlett, azaz született annyi film, ami behozta a nézőket a mozikba, a nézők szerették a magyar filmet, s ezek után megnézték a művészfilmeket is. Egyszóval:
megfelelő számú kommersz film kell ahhoz, hogy életképes legyen a magyar film. Megfelelő számú kommersz film, és még valami - tíz éve nem volt ilyen vita, mint a Teátrumban, de ez nem pótolja az egész évben hiányzó folyamatos munkavitákat.