Mészáros Márta számos további elsőséggel is büszkélkedhet, hiszen ő volt az első nő, aki Arany Medvét nyert a Berlinalén az Örökbefogadással és az első filmes, aki bemutatott egy igazi szülést a Kilenc hónapban. De ezeknél a tényeknél fontosabb, hogy hiába lettek azóta bátrabbak a filmesek, hiába lett elfogadottabb a nők jelenléte a filmkészítésben és a rendezők között, azt a fajta magától értetődő szókimondást és merészséget máig kevesen képviselik, amit ő már több, mint ötven éve. Megalkuvásmentesen. Mészáros Márta a legfontosabb, női témákkal foglalkozó rendezőnk.
Mészáros Márta, Jan Nowicki és Czinkóczi Zsuzsa a Napló gyermekeimnek cannes-i premierjén (1984) (fotó: AFP/Ralph Gatti)
Miért akarna egy nő filmrendező lenni? – merül fel a kérdés az önéletrajzi ihletésű Napló-filmekben is, a válasz pedig itt és a valóságban is egy dacos visszakérdezés: miért ne akarhatna? Szerinte az ő filmjeit az emelt realizmus jellemzi, és szerzői rendezőként valójában egész életében ugyanazt a filmet készíti. Mindig azt tette, amihez kedve volt, azokról a dolgokról mesélt, amelyek őt körülvették, ezek pedig „női dolgok” – amilyen egyszerűnek hangzik ez a gondolat, olyan radikális és bátor is az önmagukat felfaló művészeti ideológiák kereszttüzében.
A Kilenc hónap szülésjelenetét ő maga úgy értékelte, hogy a férfiak előszeretettel készítenek filmet a halálról és az gyilkolásról, míg ő nőként a születésről és a szülésről beszél. Az életről és mindenről, ami ezzel kapcsolatos: szülőkről és gyerekekről, az ő kapcsolatukról, hiányukról és ennek a hiánynak a betöltéséről – bizonyára nem függetlenül a saját családi hátterétől, hiszen kommunistaként a Szovjetunióba emigrált szobrász édesapját kivégezték, édesanyja néhány évvel később szintén meghalt, ő pedig árva kislányként került vissza Budapestre.
A családi kapcsolatok aztán nemcsak a filmek témájában, hanem az elkészítésükben is kulcsfontosságúak lettek: Mészáros szívesen dolgozik patchwork családja tagjaival, ugyanis saját és fogadott gyerekei, unokái is művészek lettek, valamint egykori élettársa, Jan Nowicki is számos filmjében szerepet kapott. Az egy irányba mutató, közös energiák pedig kompakt, könnyen befogadható, mégis gyakran mellbevágó alkotásokká emelték ezeket a filmeket.
Mészáros – főleg a pályája első felében – női főszereplőkkel mesélt el történeteket a nők életlehetőségeiről, a különböző életmódok ütközéséről, a függetlenséget választó nőket övező külső értetlenségről és belső szabadságról. Hősnői öntörvényű, erős és makacs figurák, akik a férfiak befolyása nélkül hoznak döntéseket, nem spórolják meg az útkeresést, a saját utak kitaposását egy remélt, talán nem is teljesen körvonalazott önálló élet reményében. Ezzel szemben áll a félelem, a bezártság, a beletörődés, amely feltétlenül boldogtalansághoz vezet. A saját útban is igaz, hogy benne van a kudarc lehetősége, de a kudarc is a hős saját kudarca – a dicsőség pedig az ő dicsősége. Mi lehet ennél inspirálóbb és felszabadítóbb.
Mészáros Márta, Koltai Lajos operatőr és Czinkóczi Zsuzsa színésznő az Olyan, mint otthon forgatásán (1977) (fotó: MTI/Friedmann Endre)
„Élek. És ezen már nem lehet változtatni” – szól ki Kovács Kati ugyancsak az Eltávozott napból, és valóban, ha már ezen keretrendszerbe csöppentünk, akkor ebből kell kihoznunk a lehető legtöbbet. Egyszerre szólnak ezek az odavetett, dacos mondatok a korabeli döntéshozóknak, kritikusoknak, férfikollégáknak és nézőknek, akik sokáig nem tudtak mit kezdeni Mészáros Mártával. Külföldön, bár ráaggatták a kéretlen feminista címkét, egész karrierje során sikeresebb volt, mint itthon, a hetvenes-nyolcvanas években már Isabelle Huppert (Örökség), Marina Vlady (Ők ketten) és Anna Karina (Olyan, mint otthon) főszereplésével forgatott, a francia új hullám legendáival cimborált és a legnevesebb filmfesztiválokon ismerték el a munkásságát. Ehhez képest Magyarországon nemcsak a pénzosztók bizalmát volt nehezebb kivívnia nőként, hanem indokolatlan elvárásoknak is meg kellett volna felelnie (Jancsó Miklós feleségeként hozzá mérték, hasonlították), majd az önjelölt erkölcscsőszök is célba vettek. Csakhogy egy idő után már nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy Mészáros jelen van, alkot, mégpedig a saját elképzelései szerint.
Az életmű középpontjában helyezkednek el időben és jelentőségüket tekintve is a Napló-filmek. Mészáros a magyar filmben népszerű „így jöttem”-filmtípust is a saját képére formálta: 3+1 részben, a pályáján elszórva dolgozta fel a saját fiatalkorát, amely meghatározó volt a művészi fejlődésére nézve. A Napló gyermekeimnek, Napló szerelmeimnek, Napló apámnak-anyámnak és a Kisvilma keveri a személyességet és a politikát, hiszen a 20. század közepének Magyarországán nem lehet nem keverni ezt a kettőt – így pedig a filmcsokor egyszerre lesz kitárulkozóan őszinte és közérdekű. A Napló-filmek kordokumentumok és a feldolgozás, szembenézés eszközei, ilyenformán pedig szabadon bővíthető a számuk: nem csoda, hogy a rendező egy friss interjúban arról beszél, hogy a következő filmjét a szüleiről tervezi.
Törőcsik Mari és Mészáros Márta az Aurora Borealis forgatásán
A nők élete még mindig feudális – mondta néhány évvel ezelőtt az Aurora Borealis kapcsán, pedig ebbe nem lenne szabad beletörődnünk. Mészáros gyakorlatilag minden filmjében ennek a feudális életnek a határait feszegette: kedvelt hősei, a munkásnők sem a korszak kötelező emblémái voltak, hanem provokatív vagy megkérdőjelezhető tettekre képes, független cselekvők. De Mészárosnál még a megözvegyült káderfeleség is fellázadhatott a privilégiumai ellen a Holdudvarban. A beatkorszak átalakuló életmódja, az árvaság és az intézeti lét, az örökbefogadás, az özvegység és az újrakezdés, a gyerekszülés és az egyedülálló anyák élete, a meddőség és a családtervezés mind olyan hétköznapi, mégis félig-meddig tabuként kezelt témák voltak, amelyeket Mészáros felemelt, megmutatta a jelentőségüket és a bennük rejlő drámát. Később a történelembe vetett nő (esetleg férfi A temetetlen halottban) lett a kedvelt témája – nem volt lényegi különbség aközött, hogy egyszerű emberekről vagy hírességekről mesélt, ugyanolyan közelről, az érzelmi tényezők felől mutatta be az életüket a 20. század olyan kulcsmomentumai tükrében, mint a második világháború vagy 1956.
Évtizedek jönnek-mennek, rendszerek változnak, ám Mészáros Márta témái és hősei máig aktuálisak – hiszen ami lázadásnak számított egykor, azt ma is ugyanúgy megbámulják. Mészáros hősnői, ha kedvük tartja, megcsókolnak egy idegent, aki innentől már nem is idegen. Ahogyan a hősnők sem: mert ők mi vagyunk. Vagy legalábbis szeretnénk ők lenni.
