Alföldi Róbert: Nyugalom

Bartis Attila írólapja  
 
Részlet a regényből

Hallgass bele a hangoskönyvbe

filmhu: A Nyugalom egy sokszorosan feldolgozott regény. Készült már belőle színházi adaptáció Anyám, Kleopátra címmel Garas Dezső rendezésében a Nemzeti Színházban, Vizi Mária Szirtes Ági főszereplésével tévéfilmet forgatott a Duna Televízió számára, legutóbb pedig Fekete Ernő olvasta fel hangos-könyvnek. Milyen a viszonyod ezekhez az adaptációkhoz?

Alföldi Róbert: A darabot láttam, a tévéfilmből viszont csak részleteket. Hangoskönyvet pedig elvből nem hallgatok, mert úgy gondolom, hogy a könyv arra való, hogy olvassuk. A Hamlet kapcsán is sokszor felteszik ezt a kérdést, hogy miért pont a Hamlet, amikor annyiféle feldolgozása van. De nem azért nyúl az ember egy anyaghoz, hogy az addig elkészült variációkhoz képest fogalmazzon, hanem mert önmagáról az anyagról szeretne valamit állítani. Ez most nagyképű duma lesz, de ennek a Nyugalom-adaptációnak de nem sok köze van ahhoz, amit előttem csináltak.

Nem azt kell vizsgálni, hogy hol a határ Udvaros Dorottya az Anyám, Kleopátrában

filmhu: Nem titok, hogy felkérésre készíted első nagyjátékfilmedet pont ebből az írásból. Miért pont Bartis? Eljutottál volna hozzá más úton is?

A.R.: A Nyugalom nagyon erős írás. A boldogságkeresésről szól, viszont egy szinte tabutémának számító kapcsolat révén. Szeretem benne, hogy kendőzetlenül fogalmaz. A bennünk élő sötét oldalunkról állít dolgokat. Mert igenis, gyűlöljük a szüleinket, mert kiszolgáltatottak vagyunk, mert meghatározzák az egész életünket, mert egy egész életen keresztül cipeljük magunkon őket. És ugyanez fordítva is igaz. Ez az ösztönös, nem választható szeretet, mennyire gúzsba köt, mennyire lehetetlenné teszi, hogy másokkal ugyanilyen szoros érzelmi kapcsolatba kerülj. 

filmhu: Én is azt gondolom, hogy a könyv egyik legnagyobb erénye, hogy természetességgel beszél, és ennek megfelelően kezeli a legabszurdabb szituációkat. Hogyan tud ez magától értetődőség megjelenni a filmnyelv szintjén?

A.R.: Fogalmam sincs. Ha azzal foglalkoznék, hogyan ne legyek polgárpukkasztó, ha számomra nem természetes az erről szóló beszédmód, akkor van probléma. Az a kiindulópont, hogy természetesnek tekinted az egészet, és ennek megfelelően kezeled. Nem mint egy tabutémát. A regény egy pillanatig sem játszik azzal, hogy ez most egy comme il faut téma. Egyszerűen csak állít dolgokat. Mesél egy történetet, ami erről szól. Mással nem foglalkozik. Úgy gondolom, hogy ezt a filmben is így kell megcsinálni, kendőzetlenül kell fogalmazni. Természetesen kell kezelni a szituációkat. Nem azt kell vizsgálni, hogy hol a határ.

filmhu: A gyártó részéről sem volt semmilyen kérés a nemiség kezelésének terén? Megcsinálhatod Robi, de az és az ne legyen benne, inkább ez és ez legyen helyette?

A.R.: Nem, ez nálam elő sem fordulhatna. Ez egy felkérés, amit elfogadtam, mert hatott rám a szöveg miközben olvastam. A színházban is mindig megpróbálok valami olyasmiből kiindulni, ami nekem nagyon sajátom, amit nagyon ismerek. Jó esetben ezt sok emberrel megosztom, rossz esetben az én felismerésem marad. Ennek a regénynek a sikere mégis azt jelzi, hogy értik. Érted, érzed, ismerős, közöd van hozzá. Velünk született, bennünk kódolt, mindannyiunkban lévő érzelmekről szól, éppen ezért gondolom, hogy ennek megfelelően kell kezelni.

filmhu: Adott egy nagyon erős Bartis-szöveg, egy Garaczi által írt forgatókönyv, és mindehhez Alföldi Róbertet szerződtetik rendezőnek. Nem oltja ki egymást ez a sok különböző világ?
 
A.R.: Csak erős anyagokkal érdemes dolgozni. Mindig az a kérdés, hogy egy erős anyagot hogyan tudok megforgatni önmagamban. A Nyugalom is bizonyára magán viseli majd a kézjegyemet, ugyanis nem szoktam finomkodva fogalmazni. Színházban sem. Megmutatok egy történetet, mert a könyv is ezért tud működni: egy teljesen normális, hétköznapi mesére épül. Ez a történet közvetíti ezt a primér és bugyuta érzést: szeressen már végre valaki.

Ne legyen cizellált a filmnyelv

A.R.: Ebből a szempontból jobb műfaj a film, a darab például nem tudta igazán jól megoldani ezt a kérdést. A filmben sűrűbben lehet váltogatni, és sokkal magától értetődőbben tud jelen lenni egyszerre akár két-három idősík. A forgatókönyvírás során ez volt az egyik legkomolyabb probléma: hogyan lehet jól elkapni a hangulatot, ami azonnal átlendül, meg kellett keresni az alaptörténetben azokat a pontokat, ahol megcsúszik az idő. Nem állítom, hogy hajszálpontosan követjük a regény szerkezetét, hiszen az időkezelés szabályait újra meg kell teremteni a filmben. A regényben ez három oldal kérdése, a filmben viszont nem lehet megcsinálni az első három percben. Ezt onnan tudom, hogy volt egy ilyen variáció, de nem működött.

A végső változatban a lineáris történetet szakítják meg a flashbackek: van egy jelenidő, ami néha visszakacsint a múltba. A Bartis-szövegben pont az a szenzáció, hogy tökéletesen érted, hogy a jelen és a múlt összekapcsolódása nem egymás utáni, hanem tulajdonképpen jelen idejű, folyamatosan hatnak egymásra. Én mindent meg fogok tenni, hogy a filmben is így sikerüljön.

 filmhu: Hogyan választottad ki a színészeidet? A színházi adaptációban is Udvaros alakította Weér Rebeka művésznőt, nem is volt kérdéses számomra, hogy a filmben is övé lesz a szerep. Hogyan lehetett méltó partnert találni hozzá?

A.R.: A Nyugalom négy ember története. Tavaly másfél-két hónapig folyamatosan kasztingoltam. Kiválasztottam embereket, akiket összeraktam más emberekkel, egymáshoz képest variáltam őket. Zalánnal együtt dolgoztam Kecskeméten (Makranczy Zalán -  a szerk.), ő volt az én Don Carlosom, ezért aztán őt is behívtam egy kasztingra. Bejött, leült, és megláttam benne a Weér Andort.

filmhu: Mit értesz ezen pontosan? Míg Udvaros tökéletes Weér Rebeka, az apatikus, cinikus, neurotikus fiát már nehezebb bárkiben is meglátni.

A.R.: Érdekes, hogy ezt mondod, mert egyáltalán nem gondolom őt apatikusnak. Nem gondolom egy lelketlen bűntelennek. Nem gondolom pozitív hősnek. Fontos számomra, hogy ne általában létezzenek a színészek. Nem tudom neked megmondani, milyen ember ez a Weér Andor. Helyzetekben tudom megmondani, hogyan viselkedik Weér Andor. Konkrét pillanatokban, konfliktusokban - akkor azt gondolom, hogy előhívható az a hús-vér állapot, ami a könyvet is jellemzi. Hogy egyszerűen ez történik velük. Lehet a kiinduló és a végpont ugyanaz, de közben változnak, máshogyan reagálnak, mint azt elvárnád. 

filmhu: Beszélünk itt az időkezelésről és tabufeszegetésről, de a lényeg: milyen film lesz a Nyugalom?

A.R.: Én nagyon fontosnak tartom, és már sokadszorra beszéljük át Vörössel és Babossal (Vörös Róbert dramaturg és Babos Tamás operatőr – a szerk): ne legyen cizellált. Tömbösen fogalmazzon. Nem tudom ezt ennél érthetőbben megfogalmazni. Talán azt értem ez alatt, hogy egyszerű. Nem úgy akarjuk ezt a bonyolult időszerkezetet megcsinálni, hogy sok kis dísz van rajta, hanem próbálunk profánul fogalmazni. Nem üresen, vagy túl egyszerűen, hanem tömbösen és tisztán.

filmhu: Ez képben hogyan jelenik meg? Egy magyar film esetében, a tiszta, egyszerű, profán és ilyesfajta kifejezések valójában azt jelentik, hogy: ócska.

A.R.: Babossal én kurva jól megvagyok. De nem úgy működik, hogy én mondok valamit, és ő arra mond egy képet, mert néha éppen fordítva, én mondok egy képet, és ő lefordítja gondolatilag és akkor az nem stimmel, és együtt dolgozunk ki valami egészen újat. Sok vitánk van arról, hogy a logika mennyire vezérlőelv egy filmnél: én a színháznál sem tartom a legfontosabbnak, és mindig azt szoktam mondani, hogy csak az ökör következetes. Bízom abban, hogy a hangulat sokkal erősebb, és nem kezd el a néző agyalni, hogy miért van a szereplő kezében két szatyor, amikor az előbb még nem volt.

A fejemben létezik az egész film, azt nézem újra meg újra

Nagyon nem szeretnék ilyen szokásos, lassú magyar filmet, amiben olyan hangszínnel beszélnek a szereplők, hogy szinte fülelni kell. Kevés magyar filmet néztem az elmúlt években, de mégis mindig az volt az érzésem, hogy nem valóságosak. A regénynek az egyik alappillére, hogy úgy valóságos, hogy végtelenül abszurd. Nincsenek toposzok, nincsenek szimbólumok, a színészek nem állapotközvetítők, hanem saját történettel rendelkező, valós, hús-vér lények. Mert csak így lehet átélni. Különben csak nézed kívülről és az ötvenedik percben meg felsikoltasz, hogy dögöljenek meg már mind a ketten!

filmhu: Sokszor említed ezt, hogy te színházban is így és így dolgozol. Meddig tudsz élni a színházi rutinból?

A.R.: A filmben még azt is meg kell mondanom, hogy a szereplőktől 25 méterre lévő villanyoszlopban van-e égő vagy sem, hány watton ég, el van-e törve, és mindeközben egyetlen egyszer van lehetőség arra, hogy mindezt jól felvegyük. Úgy be vagyok szarva, mint még soha életemben, hogy engedhetném meg magamnak ezt a lazaságot? Nagyon jó számomra ebben a munkában, hogy idegen terepről érkeztem, és éppen ezért nem gondolom azt, hogy mindent tudok. De azt nem állítanám magamról, hogy nem vagyok egy makacs ember. Ennek ellenére nem éreztem soha azt, hogy kompromisszumot kellene kötnöm. Az előző két munkámban inkább csak kóstolgattam és kerülgettem a forró kását, most vagyok a mélyvízben.

Mielőtt jöttél, éppen azon vitatkoztunk egy órán keresztül, hogy egy bizonyos jelenetben kaszáljon-e a kamera vagy sem. Mert amire én szeretném használni, szerintük arra nem ez a megoldás. De én látok valamit magam előtt, és arrafelé megyek. A fejemben létezik az egész film, jelenetekre és beállításokra bontva. Ezt a filmet nézem újra meg újra a fejemben, és próbálom megvalósítani.