Mary és Max / Mary and Max

Ennél szimplább sztori kevés van: két ember levelezik egymással, egy csúnyácska kislány Ausztráliából, és egy magának való öregember New Yorkból. A Mary és Max mégis átfogja az emberi létezést, hogy ilyen nagy szavakkal dobálózzunk, mivel a kegyetlenséggel határos őszintesége (megengedőbben: sajátos nézőpontja) nem túl sok illúziót hagy az emberi élet kicsinysége felől. Illetőleg épp ez a kicsinység okoz valaminő nagyságot - de ezt csak az érti, aki látta a filmet. A porladó ausztrál kisvárosban élő Mary otthona nem túl meleg és fantáziadús hajlék, s mivel a nem túl csinos lánynak az iskolában is kevés sikerélménye van, gondol egyet, és elkezd levelezni egy találomra kiválasztott névvel. Maxnak jut a megtiszteltetés, hogy az első küldeményt egy kellően viharvert szelet csokoládé társaságában megkapja. A felnőtteké mellett Mary gyermeki élete is sivár - ez már jelez valamit a film következetességéből, amellyel megpróbálja elkerülni a témából fakadó negédességeket. Max sora sem különb, neki is ugyanúgy kisebb rituálék kísérik jelentéktelen életét, miként időnként elhulló díszhalai. A két ember szimpla levelei beszámolnak arról is, ahogy a sors ilyen-olyan kisformátumú alakokat (férj) és eseményeket (halál, munka) sodor a levelezők mellé. De lassan mindez mellékes lesz: a sötét tónusú, szinte monokrom film meggyőz hamar: habár az élet kisszerű, a kapcsolatok miatt érdemes leélni - afféle fekete humorral fűszerezett ottliki ihletettségű filmnek tűnhet nekünk, magyaroknak a Mary és Max. Persze az "üzenet" így közhelyes, suta, buta, a filmben viszont minden a helyén van, minden tökéletes, Szkülla és Karübdisz kikerülve. Azaz kivételes az élmény. A hollywoodban dívó szinkronhang-sznobéria is a helyén van kezelve, főleg Philip Seymour Hoffman tökéletes hangi alakítását lehet kiemelni.

9,99 $ / $ 9.99

Az ausztrál-izraeli koprodukcióban készült alkotás a világhírű izraeli író, Etgar Keret novelláin alapszik, aki társíróként is jegyzi a filmet. A 9,99 $ korántsem az első film, amelyhez Keret írásait vették alapul, hiszen több, mint 50 története jelent meg a filmvásznon, rövidfilmek formájában, és a Medúzák (Meduzot), valamint a Csuklónyiszálók (Wristcutters - A love story) című többszörös díjnyertes játékfilmek készítői is az ő regényeit adaptálták. A 9,99 $ Tatia Rosenthal animációs rendező első egészestés stop-motion animációja. A különös hangulatú film Sidney-ben játszódik, ahol fura figurák élik mindennapjaikat, köztük Dave Peck, a 28 éves, szüleivel élő, céltalanul tengődő munkanélküli, aki egy nap a következő hirdetésre bukkan: "Gondolkodott már rajta, „Mi az élet értelme? Mi célból létezünk?” A válasz erre a bosszantó kérdésre most végre Önnek is elérhető! Rátalálhat egy kicsi, de elképesztő könyvecskében, amely könnyen követhető, egyszerű nyelvezetével elmagyarázza Önnek az élet értelmét! A könyv illusztratív, gyönyörű színes képeket tartalmaz, a legjobb minőségű papírra nyomtatva, és most az Öné lehet csupán $9.99-ért." Dave azonnal megrendeli a könyvet, és a 'megvilágosodát' követően égető vágyat érez, hogy felfedezését megossza a világgal. A felvilágosító körutat szomszédaival kezdi: egy nyugdíjas úr és őrangyala, egy magányos apa, egy kicsapongó modell és egy eladósodott varázsló körében. Egy felnőtteknek szóló, abszurd mese a mindennapi életről és annak értelm(etlenség)éről, agyagfigurákkal.



Az előörs / First squad

Az előörs egy orosz-japán koprodukcióban készült anime, amelynek előfutára az orosz rap énekes, Ligalize Наша с тобой победа (A mi győzelmünk) című számának 2005-ös animációs videoklipje volt. A klipben szovjet és német csapatok csatáznak - a németek oldalán természetfeletti középkori lovagokkal, az oroszokén pedig a 2009-ben elkészült anime főszereplőivel. A First Squad orosz ötletből, japán technikai kivitelezéssel (Studio 4°C),  Yoshiharu Ashino rendezésében készült. A film a II. Világháború idején játszódik, 1942-ben, amikor is az Adolf Hitler vezette Németország megszállta már szinte egész Európát. A Vörös Hadsereg felveszi a kesztyűt a német támadók ellen, mire az SS okkult tanokkal foglalkozó vezetői kitervelik, hogy a holtukból feltámasztott ősi germán keresztes sereg, a XII. századi Szent Kereszt Rend segítségével mérnek megsemmisítő csapást a szovjetekre. Az előörs főhőse a 14 éves Nadja, egy médium, a titkos, 6-os számú különítmény elnevezésű szovjet szervezet paranormális képességű fiatalokból álló, harcra kiképzett csoport, az Első Szakasz Előharcosainak egyetlen túlélője. Nadja-ra nem kisebb feladatot bíz az Orosz Katonai Hírszerzés, mint, hogy halott társainak szelleme segítségével mérjen megsemmisítő csapást a halottak birodalmából visszatért sötétség hercegére, Wolff báróra. A szovjetek ezzel nem kisebb célt tűznek ki maguk elé, mintsem hogy megváltoztassák a történelem menetét, és világuralomra tegyenek szert. Az idei Anilogue egyik legkülönösebb, műfaji kavalkádban tobzódó filmje a beszélőfejes dokumentumfilmet, a háborús drámát és az ezoterikus anime elemeit vegyíti - nehéz film, kizárólag ínyenceknek! 



Játssz a filmhuval és nyerj jegyet a 7. Anilogue záróvetítésére!