A Kelj fel és járj főhőse egy karizmatikus, ötvenes tűzoltó, Félix, aki napról napra hozza le a hidakról a kétségbeesett embereket, öngyilkosjelölteket vallásos megszállottsággal, bármi áron. Félix bevett szokása, hogy utánajár megmenekítettjeinek, hogy erősítse az életbe vetett hitüket. A város őrangyalaként tisztelik. Mentéseire nagy szükség van, mert egyre többen akarnak véget vetni életüknek a hitetlen nagyvárosban, ahol mintha egy járvány terjedne, a gyakori esőzések miatt lakások áznak be, egyre gyakrabban tör fel a víz a csatornákból. Félix harcban áll egyetlen fiával, aki őt okolja anyja haláláért és lázad ellene. Egy különös találkozás mindent megváltoztat Félix életében.

Fésős András rendező, forgatókönyvíró a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, Az eltűnt mozi (1993) című vizsgafilmjét Diák Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia, első játékfilmje, az ifjú Szabó Győző főszereplésével készült Balra a nap nyugszik (2000) itthon és a nemzetközi filmfesztiválokon is szép sikereket ért el. Fésős azóta rövid- és dokumentumfilm rendezései mellett sorozatokat és színházi produkciókat is rendezett, a Kelj fel és járj című forgatókönyvét a Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyvírói versenyen is díjazták.

A Kelj fel és járj forgatása jövő év elején kezdődik, az operatőr Szatmári Péter, a látványtervező Hujber Balázs, a producer Hutlassa Barnabás. A film tervezett bemutatója 2022 vége.

A Nemzeti Filmintézet november 16-ai döntéséről szóló határozat itt olvasható.

Forrás: NFI