Az ARIFF szervezői több szekcióra osztották a vetítendő műveket: a versenyfilmeken kívül nézhetünk fesztiválsikereket (Telitalálat szekció), független amerikai alkotásokat (A 66-os úton szekció), a Globalizáció arcai szekcióban dokumentumfilmeket. Ezen kívül találhatunk még dél-koreai műveket, Todd Solondz három alkotása egy önálló kategóriát képvisel, és feltehetőleg lesznek rövidfilmek is, amikről azonban mindezidáig semmi információnk nincs. Az információhiány egyébként is rányomja a bélyegét a fesztiválra, ugyanis a szerdára ígért műsorfüzet még mindig nem készült el. Katalógus híján csupán egy nyomtatott program áll rendelkezésünkre, amiből azonban sem a film műfaja, sem az alkotók kiléte nem derül ki, nem beszélve a már említett műsorváltozásokról.
Moodysson lyukat üt
Élvezet híján a gyönyört L. Moodysson: Hole In My Heart |
Az élvezetnek híján vannak mindahányan, pedig a gyönyört, a boldogságot keresik, csak épp arra nem jönnek rá, hogy a lehető legrosszabb helyen és módon, nem ismerik fel, hogy csupán önmagukat sanyargatják.
Lukas Moodysson mindezt igen naturális módon mutatja be, a változatosság kedvéért több ízben nemiszerv-műtétek vérben tocsogó felvételeit felhasználva sokkolja a nézőt. A hatás nem marad el, a vetítés közben többen is elhagyják a termet, ők már nem kíváncsiak az aberrált végkifejletre, ahol az élvezeteket fokozó hőseink vizelettel és okádékkal (elnézést a kifejezésért) „kényeztetik” egymást. Provokatív társadalomkritika és lelki sivárság tükröződik vissza a filmben, sokak számára azonban ez a fajta tálalás már túl merész, nem befogadható. Szigorúan 18 éven felülieknek!
Solondz mester percei
Emlékezni fog Todd Solondz |
Palindroms (Palindrómák) című friss munkája ott folytatja az életművet, ahol előző filmjeivel abbahagyta, a rövid epizódok egymásutánjából összeálló alkotás meghökkentő élethelyzeteket mutat be, Solondz egyéni látásmódján keresztül. Bízom benne, hogy a film nálunk is moziforgalmazásba kerül, ugyanis a magyar felirat nélküli (!) kópia az angolt kevésbé értőknek korántsem nyújthatott maradéktalan élményt.
Az amerikai rendező a program szerint szerda délelőtt egy mesterkurzust is tartott volna, azonban egy furcsa félreértés (!) nyomán (ti. hogy meddig is élvezi a művész hazánk vendégszeretetét) a találkozó elmaradt, mivel néhány órával előbb Todd Solondz elhagyta Székesfehérvárt.
Argentin nyugalom és forrongás
Szerethető unalom Whisky |
Az ugyancsak Argentínáról szóló The Take (Gyárfoglalás; A globalizáció arcai szekció) című dokumentumfilm egy sokkal inkább tüzesebb, forrongó világot mutat be, ahol a gyárbezárások miatt elkeseredett melóstömeg az utcára vonul, hogy érvényt szerezzen a munkához való jogának. A gyerekeknek enni kell adni, a családot el kell tartani, és ha a meggazdagodott gyártulajdonosok nem adnak munkát és fizetést sem, akkor ott valaminek történnie kell, valamit tenni kell. Így hát a dolgozók saját kezükbe veszik a sorsukat, a gyárkapukról leverik a lakatot, és újraindítják a termelést.
Leverik a lakatot Gyárfoglalás |
45 óra improvizáció
A német Stefan Hillebrand és a svájci Oliver Paulus által készített versenyfilm, a When The Right Comes Along (Ha eljő az igazi…) igazi különlegesség. A két rendező első nagyjátékfilmje dokumentumfilm-jellegű hitelességgel meséli el a történetet, köszönhetően a csupán három profit felvonultató szereplőgárdának, a rengeteg kézikamerás felvételnek, és az alkotók kísérletező-kedvének, bátorságának.
A fesztiválon személyesen is megjelenő Oliver Paulus elmesélte, hogy a mű mindvégig improvizáción alapult. Bár a három hivatásos színész karaktere és a film atmoszférája pontosan ki lett dolgozva, innentől kezdve hagyták, hogy az élet írja a forgatókönyvet. Maguk a rendezők sem tudták, hogy a következő forgatási napokon mi fog történni, a mellékszereplőket nem egyszer az utcán kérték meg a közreműködésre.
A film második fele Törökországban játszódik, ahol a stábnak még forgatási engedélye sem volt, inkább úgy tettek, mintha dokumentumfilmet forgatnának, így az érdeklődők sokszor kíváncsiskodva vették körbe őket. A szerepét zseniálisan megformáló Isolde Fischer alakítása érdekében takarítónői állást vállalt, a rendezők pedig rejtett mikrofonnal szerelték fel, hogy teszteljék, az emberek hogyan is viszonyulnak egy ilyen naiv, együgyű lényhez.
Az élet írta a forgatókönyvet Ha eljő az igazi… |
Se néző, se film...
A fesztivál kiegészítő programjaként fotókiállítás nyílt Törőcsik Mari és Jancsó Miklós munkásságáról, amit a meglepően kevés érdeklődő előtt Báron György filmkritikus nyitott meg. Egyébként sajnos a fesztivál egészéről elmondható, hogy kis számú publikum előtt zajlanak a vetítések. Hogy ez a szervezés hiányosságainak tudható-e be vagy a dolgos hétköznapok miatti időhiánynak, talán hétvégén kiderül.
Sajtótájékoztatón mutatkozott be szerdán a magyar származású Csókás Márton, aki Új-Zélandon látta meg a napvilágot és Asylum (Sárga ház) című filmjét kísérte el Székesfehérvárra. Azazhogy csak kísérte volna, ugyanis a színésszel ellentétben a Sárga ház nem érkezett meg, így erről az alkotásról a résztvevők nem is tudtak érdemi kérdéseket feltenni. Mindenesetre egy olyan művészről van szó, aki mindezidáig nem kisebb nevekkel dolgozott együtt, mint Peter Jackson (Gyűrűk ura; egy tünde harcost alakított) vagy Ridley Scott (Mennyei királyság; Jeruzsálem királya). Elmondása szerint nagyon szereti Szabó István és Tarr Béla munkásságát, kedvenc filmjei között tartja számon a Mephisto-t és a Sátántangó-t. Szívesen dolgozna együtt magyar rendezőkkel is, elsősorban az említett két alkotóval.