- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?
- Pár évvel ezelőtt bátyámmal Zajti Ferenccel és Somogyvári Rudolf producer barátommal nagyapámról, Zajti Ferenc festőművészről és őstörténet-kutatóról készítettünk filmet. Az ő barátja volt Medgyaszay István építész, aki szerintem a XX. század eleji magyar építészetnek – Kós Károly mellett - az egyik korszakalkotó egyénisége volt. A Malonyay Dezső által szerkesztett "A magyar nép művészete" című alapmű építészeti fejezetét Medgyaszay írta, rajzolta de a mai Szlovákia területén található rárósmulyadi (Mula) temploma, a Gellérthegyre tervezett Panteonja világon egyedülálló alkotások. A honi és a nemzetközi vasbeton-építészet alakítója, megújítója, de mindez egy sajátos, magyar hagyományokra épülő kifejezésmóddal és ornamentikával. Érdekesség, hogy Medgyaszay erdélyi gyűjtőútjának egy részét végigjártuk egy fiatal építészekből és néprajzosokból álló csapattal, visszaidézve a régi gyűjtőutak hangulatát. Ennek a dokumentumfilmnek az utómunkálatai az elkövetkező idők egyik feladata még.
- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
- Kis filmes cég lévén gyakorlatilag hárman készítettük a filmet: bátyámmal és a cég tulajdonosával, producerével, Rudi barátommal. A több évig készült film elkezdéséhez a Magyar Történelmi Film Alapítvány adott némi támogatást, a többit a Videant Film Kft és a film alkotói fedezték.
- Mi tette emlékezetessé a forgatást?
- A hosszú idő alatt, amíg kutattunk és dolgoztunk a filmen számomra nagy élmény volt, ahogy kibontakozott előttem egy kimagasló építész egyéniség, és mondhatom bátran – bár ez manapság sajnálatosan torz asszociációkat eredményez – a magyarságát büszkén vállaló, szerény embert ismertem meg őbenne, akit méltatlanul mellőztek a háború után.
A forgatások egyik kalandos „élménye” Erdélyben volt, amikor Medgyaszay népiskoláit kutatva eljutottunk az Arad környékén található Muszkára, ahol meg is találtuk a keresett épületet.
Ez a kis település mára gyakorlatilag románok lakta falu.
Éppen filmeztük az iskola épületét, amikor odajöttek a helybeliek érdeklődni.
Amikor megpróbáltuk elmagyarázni, hogy mit csinálunk,- ebbéli igyekezetünkben segítségünkre volt egy magyarul is beszélő férfi és egy helybéli magyar asszony is, aki hamarosan megijedt és odébb állt - hogy egy neves építész által tervezett épületet fényképezünk, hirtelen ellenségessé vált a hangulat.
Mi biztos, ami biztos, és a többiek javaslatára összecsomagoltunk, elmentünk mentve az eddig leforgatott anyagot.
Viszont bátyámék autóját körbevették, szószerint túszul ejtették őket.
Rendőrséget hívtak, engedélyt követeltek, hogy milyen alapon filmezünk.
Kiderült, hogy az iskola épületének alagsorát a pékség használja raktárnak.
Az épület többi része barbár módon a berendezésével együtt felgyújtva, szétverve romokban hever, a Zsolnay majolikák leverve, széttörve pusztulnak és maga a volt iskolaépület a pópa háza mellett áll, és az emberek a pópával együtt azt hitték, hogy visszafoglalni jöttünk az épületet.
Még a rendőrséget is riasztották.
Az autót körbevevő, izgatott emberek tömegéből, mint az akciófilmekben úgy szabadultak ki bátyámék. Mikor egy rövid pillanatra a pópának és embereinek az ébersége megszűnt a telefonálgatás és szervezkedés közben, gyors indítás… kipörgő kerekek…szétrebbenő emberek…és irány amerre a menekülés lehetséges…Nem a közelebbi határátkelőhely, Arad felé mentünk, hanem Gyulánál léptük át a határt. Ott is tudtak rólunk…Olyan filmeseket kerestek, akik katonai objektumokat filmeztek…
A fényképezőgépben tárolt fotókat is átnézték. Még szerencse, hogy csak az autót körbevevő emberek voltak a képeken, mert közben kicseréltük a memóriakártyát…
Mindez 2004-ben történt!
Megdöbbentő!
- A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?
Ha arra vonatkozik ez a „közvélemény-kutató kérdés”, mennyire tud egy filmes produceri iroda ilyen körülmények közt működni, akkor úgy tűnik az a cél, hogy néhány nagyobb cégen kívül más ne maradjon a pályán. Azok pedig akik a pályát uralják, monopolhelyzetbe kerülve diktálnak.
Mi „csakazértis” a pályán szeretnénk maradni, amit fontosnak tartunk, azokat a filmeket el akarjuk készíteni. Azonban az energiánk nagy részét az alkotó munka helyett egyre gyakrabban a szimpla túlélésbe öljük. Azt hiszem ez ma a kultúra egész területére igaz…
