filmhu: Az, hogy nincs zsinagóga, a Rómer viszont csúcsra jár nagy változás a fesztivál életében. Milyen hatással volt ez az idei Mediawave-re?
Rómer Ház - A központ-jelleg miatt felerősödik a szerepe
Hartyándi Jenő: Mindig nehéz megválni a régi dolgoktól. A zsinagógát nehezen fogjuk kiheverni. A Xantus udvar, ez a sátras valami egyelőre nem nagyon illeszkedik a fesztiválba. A nyitónapon jól ment, a többin majdnem csak közepesen vagy az alatt alakult a látogatottság, ellenben a Rómer Ház új nagyterme meg kicsit alulméretezett. Kiszámíthatatlan, hogy miért és hova megy a közönség. Pedig ide olyan produkciókat raktunk, amik általában kísérleti jellegűek, ezek elvileg kevésbé izgatják az embereket. Ha fordítva csináltuk volna, ez is fordítva lenne.
filmhu: Mi a tanulság a jövőre?
H. J.: Ezt kicsit át kell majd gondolni meg elemezni, de nem ennyire egyszerű a helyzet, mert biztos, hogy attól is működik ez a hely, mert ez a központ. A központ-jelleg miatt felerősödik a szerepe. Sokkal könnyebb ide bejönni, mint elsétálni a száz méterre levő másik helyszínre. Az emberek alapszinten nagyon lusták, s azt nézik elsősorban, amit a eléjük raknak.
filmhu: Mennyire érezteti a hatását a 15 év? Megmutatkozik a fesztivál hangulatában az az ünnepélyesség, amivel felvezettétek?
H. J.: Szerintem nem érezhető. Úgy gondolom, hogy ha már van egy ilyen jeles évforduló, akkor erre hivatkozva az ember próbálja jobban felhívni magára a figyelmet, de azt nem tudom lemérni, hogy ez mennyire jött át. Persze csináltunk egy csomó ehhez kapcsolódó visszaemlékező jellegű programot, best of válogatásokat, meg a zenekarok közül is sok at hoztunk vissza a rég beváltak közül. Megtettük a magunkét, de hogy ez hogyan csapódott le az emberekben, azt nem tudom. Nagyon sokféle vélemény elhangzik itt. Ugyanarról a filmről tíz percen belül hallhatsz két teljesen ellentétes dolgot. Persze az sem mindegy, hogy ki mondja, de nem nagyon lehet átlagolni.
filmhu: A korábbi évekhez képest most hogyan érzitek magatokat? Milyen a hangulat?
H. J.: Az első nap szokásos zűrzavarán túllépve, amikor összerázódik a munkatársi gárda, mert az a legnehezebb szakasz, amíg mindenki megtalálja a szerepét, viszonylag békésen zajlik. Szenvedünk, hogy nincs mit csinálnunk. A szervezési problémák mindig meglepő helyeken bukkannak fel. Mivel az ember már sokat tapasztalt, az eddigi hibákkal már számol, de mindig jönnek újabb és újabb hibatípusok. Például megígértük egy középiskolának, hogy elvisszük oda a workshopot, de ezt valahogy nem sikerült rendesen megszerveznünk, mert bár előző nap is volt egy hasonló akció, ami egyébként nagyon működőképesnek bizonyult, most nem sikerült megoldani.
filmhu: Milyenek a külföldi visszhangok? Azt látom, hogy például William Parkerék nagyon jól érzik magukat itt.
H. J.: William Parker és Leena Conquest is azt mondta, hogy ez egy mágikus fesztivál. Persze lehet, hogy ez az angolban csak egy szófordulat, mindenesetre valamiről eszükbe jutott. Biztos, hogy ez nem teljesen „repiduma”, mert látszik, hogy tényleg jól érzik magukat. Ezzel a workshoppal elértük azt, amit akartunk. Igazi bensőséges hangulat uralkodott, nem arról szólt, hogy jön a tanár bácsi és dirigál, miközben nem is igazán érdekli az egész, csak lenyomja a dolgot. Az, hogy a Hamid Drake negyedszer van itt, s már klubszinten is járt Győrben, azt jelenti, hogy tényleg fontos nekik. Nemcsak ők adnak nekünk, hanem mi is adunk nekik valamit. Az egész közeg alkalmas erre. Emiatt jönnek szívesen. Ez nem egy ilyen túlburjánzó dolog, nem dörömbölnek az ajtón zenészek, hogy csatlakozni akarnak. Bár ez is elindult már, mert a tavalyi siker után egy csomó zenész szeretett volna bekerülni a workshopba. Az is izgatja őket, hogy látják, hogy érdekli a közönséget. Lehet, hogy rosszul jött volna ki, ha ezt nagyobb közönség elé visszük. Mert a Premier teremben a teltház is maximum száz embert jelent, de lássuk be reálisan, hogy ennek ekkora a közege. Ezt nem lehet nagyban megcsinálni. 
Ez egy mágikus fesztivál
filmhu:Mit tudtok a többi helyszínről? Mennyire kommunikáltok a fesztivál alatt?
H. J.: A majálison lesz egy záró tanácskozás, mert a szlovák vonal, ahol nyolc helyszínen zajlanak az események, felvetette, hogy akar egy közös valamit kialakítani szervezetileg, laza formában összefogni az egészet. Hogy a külvilág fele meg a médiában hatékonyabban fel tudjanak lépni. Próbálnak tömörülni a MW szárnyai alatt. Mi nem vagyunk ennyire bekebelezőek, de ők akarják. Biztos, hogy lesz, aki kiesik ebből, mert nem csinálja elég komolyan. Mindenki teljesen saját költségvetésből dogozik. Például Mislovicén, Sziléziában, ahol a megnyitó volt, rengeteg energiát és pénzt fektetnek bele. Annyit még sose költöttünk rá, mint ők. Ez a kisváros Katowice mellett van, az egy tízmilliós régió. Nem is lengyeleknek, hanem sziléziaiaknak tartják magukat. Vannak olyanok is, akik eleve önálló dolgot akarnak csinálni, például a veszprémiek a digitális művészetekre álltak rá. Ott csak egy szolid átfedés van. Válogattunk nekik digitális alapú, témájú filmeket meg best of-okat, de alapvetően nyomják a saját vonalukat. Ami még nekünk különösen fontos, a komáromi erőd, ami speciális helyszín, kiemelkedik a többi közül.
filmhu: Koncepció, hogy a Rómerben van a versenyprogram és a Lloydban a best of? Miért a kisebb helyszín a versenyprogramé?
H. J.: Nem az vezetett bennünket, hogy kisebb vagy nagyobb. Volt bennünk egy olyan vágy is, hogy ha már elkészült a Rómer új terme, azt használjuk a fontos dolgokra. A best of ugyan minőségében nyilván erősebb, mégis inkább a múltnak egy része. Ugyan a Lloydban több a hely, de a Rómer is tökéletesen kielégíti az igényeket. Ha valaki nem jut be egy blokkra, még mindig ott van az ismétlés.
filmhu: Direkt volt az is, hogy majdnem a teljes versenyprogramot lenyomtátok hétvégén?
H. J.: Akkor vannak a legtöbben, tehát a hétvégére koncentráltunk. Hét közben inkább csak a zsűri miatt vetítünk, meg hogy fenntartsuk a fesztivál folyamatosságát. Idén ahogy néztem, úgy érzékeltem, hogy a hétköznapok se voltak annyira katasztrofálisak filmnézés szempontjából. A dokufilmek szokásosan gyérebb nézettségre számíthatnak, amit én személy szerint nem nagyon értek. Szerintem azok a legjobbak.
filmhu: A fesztivál viszont egyre jobban koncentrál a nem fikciósokra.
H. J.: Nem koncentrálunk rá. Egyszerűen beérkezik az anyag, amiből válogathatunk, s a dokuk a legjobbak. A kisjátékfilmmel mindig nehéz megküzdeni, a kísérleti film is nehéz terep, sokat kapunk, de minőségre nem túl erősek, animáció viszont általában van bőven. Idén átlagosnak mondható a mezőny. Nincs olyan nagyon kiugró film. 
Tavaly 70 millió volt a költségvetésünk, idén meg 50
filmhu: Kedvencek?
H. J.: Az animációk közül például a Flatlife zseniális. Persze a dokuk közül láttam a legtöbb jót. Van két svájci-orosz koprodukcióban készült film, amit ugyanaz az alkotópáros jegyez. Az egyik egy csecsen beilleszkedési kísérletet mutat be (Élet békében), a másik nagyon vicces film, leesik egy teherautóról egy transzformátor, s két pasi ott őrzi már két hete, várja, hogy jöjjenek érte. Groteszk Kelet-Európa-portré. Ilyeneket nem nagyon mutogatnak tévében, ez már túl mély réteg. Az orosz filmek nagyon elhúztak. Volt egy mélyrepülésük, de most megint kezdik visszaszerezni a korábbi rangjukat. Teljesen másképp állnak a dokumentumfilmezéshez. Ez egyszerűen egy más műfaj. Nagyon erősen szerkesztett, rendezett filmek, közelebb állnak a játékfilmezéshez. Sok filmről szinte el se lehet dönteni, hova tartoznak.
filmhu: Hogy áll a fesztivál anyagi háttere? Jól tudom, hogy bizonyos programokat le is kellett mondanotok?
H. J.: Amikor éreztük, hogy nem valószínű, hogy nagy mennyiségben áramolna felénk pénz, megnyirbáltunk mindent, ami nem film meg zene. Második lépésként meg elkezdtük azt is nyirbálni. Elhagytunk kiadványokat. Szerettünk volna egy 15 éves kiadványt megjelentetni, lett volna kiállítás a fesztivál hangulatát visszaadó artisztikusabb fotókból. Ez különösebben nem ártott a programnak. Vannak nagyságrendek a programok megvásárlásánál. Nem mindegy, hogy valamiért 5000 eurót fizetsz vagy 20 000-et. Ezt a kategóriát nem tudtuk megfizetni. Viszont kiadtunk egy válogatást DVD-n, amit forgalmazni szeretnénk az artmozi hálózatban. Elsőre kb. 20-25 film jogát szereztük meg, de szeretnénk újabbakat kiadni.
filmhu: Mennyivel kevesebbet kaptatok, mint amennyit szeretetek volna felhasználni?
H. J.: Tavaly 70 millió volt a költségvetésünk, idén meg 50. Nem gondoljuk, hogy pusztán nekünk szól ez az egész. Egyszerűen nagyon megy lefele a kultúra támogatása. Nemcsak a kultúráé, hanem minden más területé is.
filmhu: Mi a helyzet a nagy tervekkel a jövőre, amit Tóth Erzsébet említett a megnyitón?
H. J.: Az itt felhalmozódott anyagra alapozva szeretnénk egy jogtiszta, kutatható archívumot létrehozni. Az elmúlt 15 évben körülbelül 16 ezer filmet kaptunk. Ezek számítógépen fel vannak dolgozva. Egy szempontból nincsenek. A könyvtárszerűsége nincs megoldva, hogy könnyen lehessen benne kutatni. Elég húzós munka lesz. De előbb még ki kell harcolni az archívum jogát, szóval ennek még vannak formai vonzatai.
Az egyszemélyes vezetés hátránya, hogy egy emberen múlik minden
filmhu: Te is adsz még 15 évet a fesztiválnak, mint Durst György a megnyitón?
H. J.: Az első éveket viszonylag szűk stábbal csináltuk végig. Hála istennek most nőtt fel mellettünk az az új generáció, amely már 5-6 éve benne van a dologban. Ők már nem csak rohangáló fiatalok, nagyon sok mindent komolyan meg tudnak oldani, lehet rájuk támaszkodni. Van 10-15 ember, akit bármikor be lehet mozdítani. Már nem bizonytalankodnak, meg mernek szólalni. Hibázni mindegyikünk hibázik, de látszik, hogy szívesen dolgoznak, s nem a pénz motiválja őket. Jelenleg az erőnk az utánpótlásban rejlik, s ez sok más helyen hiányzik. Az egyszemélyes vezetés hátránya, hogy egy emberen múlik minden. Nyilván ez eddig elsősorban rajtam múlt, de most már kezdem úgy érezni, hogy vissza tudom magamat fogni. Ez persze nehezen megy, de tényleg sok munkát levesznek a vállamról.
