Édes vízi élet (Life Aquatic with Steve Zissou) - amerikai, r.: Wes Anderson
A halott menyasszony (Corpse Bride) - amerikai, r.: Tim Burton, Mike Johnson
Hervadó virágok (Broken Flowers) - amerikai, r.: Jim Jarmusch
Kacsaszezon (Temporada de patos) - mexikói, r.: Fernando Eimbcke
Kerülőutak (Sideways) - amerikai, r.: Alexander Payne
Oldboy- dél-koreai, r.: Park Chan-wook
A pofonok földje (Gong fu) - hongkongi, r.: Stephen Chow
Sin City- amerikai, r.: Frank Miller, Robert Rodriguez, Quentin Tarantino
Ütközések (Crash) - amerikai, r.: Paul Haggis
A vándorló palota (Hauru no ugoku shiro) - japán, r.: Hayao Miyazaki

Stephen Chow: A pofonok földje


2005 legjobb 10 hazai DVD-premierje a filmhu szerint

Gőzfiú (Steamboy) - japán, r.: Katsuhiro Ôtomo
Kabinláz (Cabin Fever) - amerikai, r.: Eli Roth
Nevetséges Napóleon (Napoleon Dynamite) - amerikai, r.: Jared Hess
A pillangó-hatás (The Butterfly Effect) - amerikai, r.: Eric Bress, J. Mackye Gruber
A régi környék (Garden State) - amerikai, r.: Zach Braff
Születés (Birth) - amerikai, r.: Jonathan Glazer
Torta (Layer Cake) - angol, r.: Matthew Vaughn
24 - amerikai sorozat
Drót (The Wire) - amerikai sorozat
Sírhant művek (Six Feet Under) - amerikai sorozat 

Zach Braff: A régi környék

                                                       ***


2005 legjobb magyar és külföldi filmjei hazai rendezők szerint

Árpa Attila:

Kedvenc külföldi film 2005-ben:
Titokzatos folyó (a történet és a színészek teszik ezt a filmt felejthetetlené, nem az effektek, a PR, a nagy sztárok vagy a hatásvadászat)
 
Kedvenc magyar film 2005-ben:
Természetesen az ARGO az extra DVD-vel :)


Bernáth Zsolt (Cruel World Team):

Kedvenc külföldi film 2005-ben:
Kim Ki Duk: Bin Jip - Lopakodó lelkek. Hogy miért? Mert szelíd volt, okos és zseniális.

Kedvenc magyar film 2005-ben:
Mispál Attila: A fény ösvényei. Mert valahogy így kéne csinálni "művészfilmet", ha már nem kerülhetjük ki ezt a kifejezést


Dyga Zsombor:

1. Bin Jip

2. Garden State

3. Sin City

4. Kacsaszezon

5. Zuhanás a csendbe (Touching the Void)

6. Napoleon Dynamite

7. A pofonok földje

8. Ütközések

9. Édes vízi élet

10. Éjszakai őrség (Nochnoy dozor)


Groó Diána:

Kedvenc magyar film 2005-ben:
nekem Goda Kriszta Csak szex és más semmi c. első filmje nagy meglepetés volt. örültem neki, és bírtam. ebben a műfajban tök jó, hogy egy női rendező is fel tud mutatni egy igazán jó vígjátékot.a  két főszereplő elsöprő!

kardos sándor: résfilm (nagyon jó lenne, ha az itthoni mozik rákapnának, mint kísérő vagy önálló kisfilm)- zseniális és egyedülálló filmnovella- ahol a kép és a tartalom harmóniában szárnyal- én szívem szerint Kardos Sándor egyedi technikájával készült filmjét Oscarra neveztem volna (bár nem vagyok tisztában a követelményekkel) mindenesetre aki látta, soha nem felejti el!

ettől függetlenül inkább a jövő évi magyar filmeket várom nagyon, pl. Hajdu Szabi Fehér tenyér c. filmjét....

(ja és persze nem tom az ember sajátja ciki e, de a Csoda Krakkóbannal is ki vagyok békülve, bár az 2004 decemberében jött ki és 1 évig ment hősiesen itthon:)

Kedvenc külföldi film 2005-ben:
idén sok felejthetőt láttam. ami nagyon nagyon megmaradt az a Vera Drake (idei?) és a Pingvinek vándorlása. Azt hiszem, akkor jó egy film tényleg, ha az ember még később is gondol rá, vagy eszébe jut pár képsor... ezek ilyenek voltak...


Török Ferenc:

Kedvenc magyar film 2005-ben:
Johanna, Taxidermia (rough cut), Fekete kefe

Kedvenc külföldi film 2005-ben:
Mennyország most, Whisky, Bin jip


Vranik Roland:

Harry Potter 4 + King Kong 

Goda Krisztina: Csak szex és más semmi

                                                       ***


2005 legjobb filmjei kritikusaink szerint

Géczi Zoltán - filmkritikus: Süti 2005

Az év végi leltározásnak kiemelten fontos része a filmes archívum áttekintése, érdemes megolvasni a kollekció tételeit, s eljátszani a mámorító gondolattal, milyen mozikat pakolna a vérben forgó szemű, napsugár által soha nem ért kritikus a Kedves Olvasók karácsonyfái alá, s miket szórna ki onnan.

Neil Marshall: The Descent
Gyorsan túlesve a nehezén, egyszersmind elriasztva az Olvasók tekintélyes hányadát, semmiképpen sem angol nyelvű filmekkel lenne tele a szívből jövő ajándékok számára kialakított, gyertyákkal megvilágított zug. Valószínű, hogy Hollywood számára elvesztem, talán menthetetlenül; egyszerűen betelt a pohár, mert az emberi élet véges, nem kellene vászonra vetített bárgyúságokra eltékozolni. Az év nagy blockbusterei közül a King Kong (rend.: Peter Jackson) című CGI- cirkusz tökéletesen hidegen hagyott, a várva várt Aeon Flux keserű csalódásnak bizonyult (ha majd a halálos ágyamon fekszem, nagyon fog hiányozni az a két óra, amit erre az elfuserált izére pazaroltam), Christopher Nolan elegáns, de idegesítően óvatos Batman-verziója pedig kábé harminc percig tűnt izgalmasnak. A Star Wars befejező epizódja némileg kirítt a fenti társaságból, két okból is emlékezetes maradt; egyfelől, mert végre tényleg vége szakadt ennek a kínos bohózatnak, másfelől, mert különös periodika szerint élvezhettem az előadást: az óvodás szinten megírt „dialógusok” alatt rendre elbóbiskoltam, de meghitt szunyókálásomból minduntalan felriasztottak a bestiálisan bömbölő hangeffektek. Az amerikai filmipar foltján egyedül a Sin City(rend.: Miller, Rodriguez) ejtett becsületet, kis jóindulattal hozzácsapva a Kerülőutakat (Alexander Payne), az Erőszakos múltat (rend.: David Cronenberg) és Romero véres-beles visszatérését (Holtak földje), bár utóbbit inkább azért, mert megkönnyebbülten fogadtam, hogy az idős mestert a kényelmesebb költségvetés sem bolondíthatta el, és okosan, józan fejjel gondolta tovább az eredeti koncepciót. Az angol filmek közül egyedül a Neil Marshall által dirigált, valóban hátborzongató The Descent okozott nyolc napon túl gyógyuló szorongást, sugallván, hogy az európai horrornak is lehetnek még igazán nagy pillanatai – Julia Roberts rajongói, hétvégi barlangászok és pacemakerrel rendelkezők tényleg kerüljék el ezt a mozit, mert ha beülnek rá, végzetes kimenetelű szívinfarktust kockáztatnak.

Tsui Hark: Seven Swords
Evvel meg is volna az angolszász filmművészet éves kivonata, irány kedvenc kontinensem, Ázsia.

Idén, meg kell vallanom, kevéssé figyelmeztem a japán történéseket. Animációs fronton persze ők taroltak, amint ez tőlük el is várható: Miyazaki Vándorló palotája újabb mestermunka a korosodó legendától, az Otomo Katsuhiro által rendezett Gőzfiú cukorka a szemnek, a televíziós anime-sorozatok közül pedig a remekül megkomponált Samurai Champloo kápráztatott el. Áttérve a klasszikus szamuráj-drámák vonalára, jelentős megállónak bizonyult a Hidden Blade (rend: Yoji Yamada), ez a szép és komor remekmű, amely még a japán filmművészet normáihoz mérten is különösen kifinomult esztétikájú alkotás, a világ legszebb hóesésével és kemény összecsapásokkal nemesített chambara. Nem eltávolodva a vészjósló tekintetek és a villogó pengék világától, Shimoyama Ten mozija, a Shinobi megérdemelten lett No.1 a hazai piacon, s bár az esztétika iránti elkötelezettség nem egyszer az üres szépelgés határáig szédítette az alkotókat, összességében véve pompás ninja-eposz született (www.shinobi-movie.com). Továbblépve a tinikre optimalizált kommersz irányába, az év agyatlan J-pop mozijává az Azumi 2-t (rend.: Shusuke Kaneko) tenném meg: egyfelől, az alkotóknak bravúros biztonsággal sikerült elkerülni mindenféle mélységet és eredeti gondolatot, másfelől pusztán a gyors akciók, a látványos vizuális megoldások, a széparcú szereplők és a pergő vágás által sikerült az ingerküszöb fölé tornázni a mozit.

Prachya Pinkaew: Tom Yum Goong
Jól csúszik rá a duplapopcorn és a literes kóla, de az önfeledt szórakozás böjtjeként érdemes megtekinteni Hirokazu Koreeda Nobody Knows című, komor és komoly drámáját, mert rég forgattak ily őszinte és realista, 100 százalékig giccsmentes filmet balsors által tépett gyermekekről.

2005-ben számomra Dél-Korea és Thaiföld volt a forró süti. Egyaránt akadt vállalható kommersz, epikus kardjátékfilm, sosem látott harcművészeti parádé, finom szövésű romantika, nemes veretű dráma; a helybéli uraságok oly sok földi jóval szolgáltak, hogy felsorolni is nehéz. Az év comebackje Tsui Hark nevéhez fűződik; a dél-koreai-hongkongi, vegyes finanszírozású Seven Swords bizonyíték (nem ígéret), hogy mégsem kell elhantolni a mestert: csiricsáré digitális trükközéstől mentes, mégis látványos, jó ízléssel készült mozi nagyszerű szereplőgárdával (pl. Donnie Yen) idézi fel a klasszikus kardjátékfilmek sajnálatos módon letűnt világát. Evvel szemben Seung-wan Ryoo filmje, az Arahan egy szerethető jövőbe mutat; a komikus elemekkel is meghintett urban martial arts/ fantasy érdemekben gazdag kommersz, ráadásul itt érhető tetten az év legszebb hölgye, So-yi Yoon. A klasszissá emelt dél-koreai direktorok éves produkciója nemkülönben meggyőző volt: Park Chan-wook bosszú-trilógiájának záró darabja, a Sympathy for Lady Vengeance hozta az Oldboy szintjét, Kim-ki Duk The Bowja pedig újabb mestermunka a nemzetközi fesztiválok kedvenc rendezőjétől.

Paul Spurrier: P
A thaiföldi mozit jelentős, de remélhetőleg nem végzetes késéssel sikerült felfedezni. Harcművészeti filmek dolgában letaglózó erejű csapások értek: először a 2004-ből származó Born to Fight (rend: Panna Rittikrai) ütött ki, majd a Prachya Pinkaew által dirigált Tom Yum Goong gázolt át rajtam. Kétségtelen, hogy nagyon tudnak ezek a srácok, Tony Jaa pedig az új évtized harcművészeti szupersztárja: ez a kölyökképű, mosolygós thai fiatalember oly briliáns tehetség, amilyet Bruce Lee óta nem láthatott a nagyérdemű. Horrorban tarolt a P (Paul Spurrier) és az Art of Devil (Tanit Jitnukul), szerelemtörténetek közül pedig a Last life in the Universe (Pen-Ek Ratanaruang) és a February (Yuthlert Sippapak) szorongatta meg a szívet (utóbbi mozik 2003-ban készültek). S bár hosszasan lehetne még értekezni a thai film frissen felfedezett értékeiről, elöljáróban legyen elég ez a néhány sor - a Filmvilág tavaszköszöntő számából úgyis minden kiderül.

GZ 

                                                       ***


Wostry Ferenc - filmkritikus, a sokkmagazin.hu főszerkesztője:

A lista az általam 2005 folyamán először látott legjobb filmekből, és nem a 2005-ben forgalmazásba került legjobb filmekből áll.

Ábécé-sorrendben:

Bedazzled (Nagy-Britannia, 1967, r.: Stanley Donen)

Kár, hogy felénk csak a förtelmes re-make-je ismert, mert Stanley Donen lélekvesztős komédiája a legjobb vígjáték, amelyet valaha láttam. A főszerepben Dudley Moore és Peter Cook – földre szállt istenek. Már halottak.

Blindman (Olaszország, 1971, r.: Ferdinando Baldi)

Baldi főműve, amelyben a címszereplő világtalannak egy hajórakomány kurvát kell visszaszereznie elrablóiktól; intelligens, cinikus, nagyköltségvetésű spagetti western, tele ilyen párbeszédekkel:

„- Why do you help us, Blindman?
- A man with one eye is just half a man, Pilar. A man with one eye and no money – now that’s a bitch.”

La Cittá sconvolta: caccia spietata ai rapitori (Olaszország, 1975, r.: Fernando Di Leo)

Az eurocrime filmek szociálisan legérzékenyebb rendezője, Di Leo ennél a munkájánál sem fogta vissza magát: kutyavilág jár a szegényekre, és néha a legérthetőbb hang tényleg egy géppisztoly torkából szól, avagy hogyan lehet egy multicég vezérkarát fél perc alatt kiirtani. Gyönyörűszép emberrablós bosszúfilm, a főszerepben a remek Luc Merenda. A zenéjét Luis Bacalov írta, és feledhetetlenebb sok Morricone muzsikánál.

Crimen Ferpecto (Spanyolország, 2004, r.: Alex De La Iglesia)

Neil Marshall és De La Iglesia jelenleg Európa legjobb rendezői, s míg az elsőnek semmi humora, utóbbi tobzódik benne. Imádnivaló fekete komédia. Az Eraserhead óta nem láttam olyan vicces családi vacsorát, mint itt.

The Descent  (Nagy-Britannia, 2005)

Erről majd a Filmvilág következő számában ejtek pár keresetlent. ;-)

Land of the Dead (A holtak földje, USA, 2005, r.: George Romero)

Romero visszatért, s bár jó páran húzták a szájukat a film láttán, én remekül szórakoztam rajta. Gyorsabb, akciódúsabb, de ugyanolyan intelligens, mint korábbi zombifilmjei. Meg is bukott mindenhol. Manapság az ilyesminek semmi esélye.

Roma a mano armata (Olaszország, 1976, r.: Umberto Lenzi)

Az eurocrime királyának, dottore Lenzi-nek egyik legjobb filmje. A Franco Nero-másolat Maurizio Merli (akit illik Nerónál jobban kedveli eurokultista körökben) úgy vág rendet a milánói alvilág soraiban, hogy ott marad az ökle nyoma. Főellensége a Púpos – és ahogy Tomas Milian ezt a figurát adja, nos, azt egyetlen színiiskolában sem tanítják… Mocskos, véres, csodálatos olasz policsieszkó. Kedvet csinál ahhoz, hogy bepattanj egy 30 éves Ladába, és végigzúzz a városon. A magnóból meg persze Franco Micalizzi zenéje ordítson, még szép!

Seven Swords (Hongkong-Korea, 2005, r.: Tsui Hark)

Bár a nemrégiben megjelent hongkongi dvd-változatból több mint egy óra hiányzik, a dolog így is nyilvánvaló: a Seven Swords a legjobb wuxia az 1995-ös The Blade (Dao) óta, amelyet szintén Tsui Hark rendezett.
Hatalmas költségvetés, sztárparádé, epikus történet, zseniális harci koreográfia: aki eddig azt hitte, hogy a Tigris és Sárkány valamiféle mufaji csúcspont, jól meg fog lepodni (Ang Lee filmje amúgy is egy torzszülött - olyan wuxia amely szégyenli hogy wuxia).
Így kell ezt csinálni.

Sha Po Lang (Hongkong, 2005, r.: Wilson Yip)

Megrágja, megemészti és kiköpi a nézőt. A jelszava back to the roots!, és az utóbbi öt év legjobb hongkongi filmje; csonttörő, vérfakasztó, darálós, csodakegyetlen kungfumozi, olyan szereposztással, hogy a hozzám hasonló ázsiafilm-nyűvőknek könnybe lábad tőle a szeme: Sammo Hung Kam Bo, Donnie Yen Chi Tan, Simon Yam Tat Wah… A kikristályosodott gyönyörűség. Meg is nézem mindjárt megint, tucatszorra.

Shaw Brothers wuxiák: Judgement of An Assassin, Flying Guillotine 2, Lady Assassin

A hongkongi Celestial kiadóvállalat az utóbbi néhány évben a Shaw Brothers teljes filmtárának piacra dobásával van elfoglalva, és e három produkció tetszett nekem az év során általuk megjelentetett több száz cím közül a legjobban, bár meg kell mondjam, a választás rendkívül nehéz volt – a Shaw Brothers filmeket en masse imádom. Ám végtelen listákat mégsem állíthatok össze, senki nem olvasná el, kiragadtam hát párat.

Legjobb dvd:

The Val Lewton Collection (amerikai megjelenés)

Bár sok profi a harmincas évek Universal horrorjaira esküszik, az én szívemhez mindig is Lewton produkciói álltak közelebb, és a Warner most mind a kilencet piacra dobta, egyetlen tökéletes kis dobozban. Ritka az ilyen összeállítás: majdnem mind remekmű.