Hűha… egy szóval? Ezen eddig még nem gondolkodtam… De talán meg is van: a közönségtalálkozókon sokszor említették az „eufória” érzését. Amit a fesztiválokon át lehet élni, azt próbáltuk az alkotótársaimmal átvinni a filmbe – és ha jól végeztük a dolgunkat, ez a moziban is megtörténik. Mondhatnám azt is: katarzis.
Milyen elképzelésekkel indult el a projekt, és miben tér el a kezdeti vízió attól, amit már a nagyvásznon is láthatunk?
Amikor nagyobb projektbe kezdek, számomra a legfontosabb, hogy a szinopszisban már kirajzolódjanak azok a kulcsszereplők, akik végig tudják vinni a filmet. Ennél a történetnél rengeteg ember munkája kellett ahhoz, hogy Magyarország fesztiválország legyen, de a nézőt nem terhelhetem ennyi arccal és történettel. Ezért három nagy fesztivál és azok alapítói kerültek középpontba: a Sziget, a Volt Fesztivál és a Művészetek Völgye, vagyis Gerendai Károly, Müller Péter Sziámi, Fülöp Zoltán, Lobenwein Norbert és Márta István. Több más fesztivál és azok szervezői, valamint számos ismert zenész is szerepel a filmben - hosszabb beszélgetéseket folytattam a forgatás előtt; például Gerendai Károllyal egy fél napot töltöttünk együtt, és csak írtam és írtam, amit mondott.
Emellett mindig felírok magamnak hívószavakat, amelyek végigvezetik a filmet és a szerkesztést: értékteremtés, közösség, összefogás, bátorság, hit, ünnep, tolerancia. Ezek a kulcsszavak segítettek, hogy a végső változatban is átjöjjön az az üzenet, amiért az egész filmet létrehoztam.
Mitől érdemli meg Magyarország a ‘Fesztiválország’, “Európa fesztiválnagyhatalma” jelzőket?
Én négy fő okot látok: először is, az ország és a lakosság méretéhez képest rendkívül magas a fesztiválok száma. Másodszor, évtizedek alatt kialakult egy olyan kultúra, hogy főként a fiatalok nyarai a fesztiválokhoz igazodnak: szabadságukat, szabadidejüket ezekhez a rendezvényekhez szervezik.
Harmadszor, a bentlakás jelensége: a fiatalok megérkeznek egy elzárt területre, és szinte beköltöznek a fesztiválra – sátraznak, ott alszanak, ott töltik a napjaikat. Ez jelentős különbség más országokhoz képest, ahol a tematikus zenei fesztiválokon az emberek gyakran csak délután érkeznek, majd a záráskor hazamennek.
Negyedszer, az összművészeti jelenlét: olyan fesztiválokon, mint a Sziget vagy a Művészetek Völgye, a kínálat rendkívül sokszínű. Kortárs tánctól és cirkusztól kezdve a mozin és nagyszínpados koncerteken át a sportpályákig minden megtalálható. Ez a sokrétűség vonzza a külföldi látogatókat is.
Forrás: JUNO11
A Romokból esetében a háromórás első verziót végül másfél órára kellett vágni. A Fesztiválország nyers vágata milyen hosszúságú volt? Itt hogyan élted meg az alkotói elengedés folyamatát?
Egy dokumentumfilm mindig tele van elengedéssel. Míg egy fikciós filmben adottak a párbeszédek és ívek, a dokumentumfilm a forgatás során is folyamatosan formálódik. Körülbelül száz óra nyersanyagból készült el a kilencven perces Fesztiválország. Ez azt jelentette, hogy újra és újra végighallgattam a több tucat interjút, folyamatosan mérlegelve, mi maradhat bent. Sokszor egy nagyszerű gondolat került ki, mert valaki más jobban mondta el, vagy a vásznon már nem működött.
Értékes anyagot rögzítettünk, de mindig szem előtt kellett tartani a néző türelmét: szórakoztató filmet akartunk készíteni. Az elengedés része volt az interjúk szűkítése, a vizualitás terén pedig Topolánszky Tamás Yvan társrendező-operatőrnek kellett megválnia sok remek felvételtől - Márton Dani, a vágó aztán meg is jegyezte, hogy szokatlan volt számára a csupán két és fél óra hosszúságú első draft. Ez annak köszönhető, hogy a Romokból során megszerzett tapasztalatok után már sokkal tudatosabban álltam a szűkítéshez. Csak ezután ültünk neki Danival a válogatott anyagnak, már megvolt a vízió és a film íve. Innen lépésről lépésre, cserékkel és átrendezésekkel jutottunk el a végső kilencvenperces változathoz.
Fel tudnál idézni olyan izgalmas sztorit, megszólalást, amely végül nem tudott bekerülni a film végső változatába?
Elhangzott például Varga Livius sztorija arról, hogy a saját koncertjére nem engedte be a biztonsági ember, mert túl jól érezte magát. Vagy amikor egy szál fürdőgatyában, olajjal bekent testtel és tollakkal feldíszítve közlekedett a Szigeten, mire az idősebb fesztiválozók keresztet vetettek, hogy „mi történik itt?”.
Rengeteg hasonló anekdota van, amelyek nagyon szórakoztatóak, de egyszerűen nem fért bele mind. Az elengedés folyamata ilyenkor arról szól, hogy belemegyünk-e egy hosszabb sztoriba, vagy inkább a hangulatot adjuk át. Például a „Fesztivállegendák” szekvenciánál sokáig mérlegeltük, mit hagyjunk bent, de végül inkább a hangulatot erősítettük. Ezekből a történetekből akár egy külön film is készülhetne.
Egy ekkora projekt végső formáját másfél órás filmre redukálni komoly mérlegelést és kompromisszumokat igényel. Neked melyik volt ebből a legfájóbb?
Volt olyan, hogy egy teljes történeti szálat, egy egész szekvenciát kellett kivennünk, mert erőltetettnek éreztük. Ez volt talán a legnehezebb elengedés. Nem a szereplők hibájából, hiszen nagyon jó anyagot vettünk fel velük, hanem egyszerűen dramaturgiailag és ritmusban nem illett a filmbe. A nézhetőség rovására ment volna. Ilyenkor a néző szemével kell gondolkodni, még ha ez fájdalmas kompromisszumot is jelent.
Forrás: JUNO11
A Romokból során két rendező segítette a munkádat, hogy a fiatalos, lendületes filmes megoldások is jól érvényesüljenek. A Fesztiválország esetében Topolánszky Tamás Yvan személyében ismét egy fiatalabb társrendezőt vontál be. Úgy érzed, hogy ez a stílus távolabb áll tőled, és inkább a klasszikusabb dokumentumfilmek irányába hajlasz?
Azért szeretek fiatal csapattal dolgozni, mert valójában ez áll hozzám igazán közel. Fontos számomra, hogy bátor, akár formabontó társakkal működhessek együtt. Az én erősségem leginkább az ötletekben, a szerkesztésben, az interjúk felépítésében, a dramaturgiában, a történet ívében rejlik. Ahhoz viszont, hogy a film még erősebb legyen, szükségem van egy olyan csapatra, amely kiegészíti a munkámat – főként a vizualitás területén. Tudatosan kérek fel más generációhoz tartozó alkotótársakat is, mert az ő friss szemléletük erőteljesen alá tudja húzni azt, amit én szeretnék képviselni.
A Romokból után a társrendezői, operatőri és vágói pozíciókban is új emberekkel dolgoztál. Miért?
A teljes csapat kicserélődött, és ennek két fő oka volt. Egyrészt időben átfedés volt a Romokból befejezése és a Fesztiválország forgatása között, így nem tudtunk ugyanazzal a stábbal dolgozni. Másrészt a Romokból csapatához szorosan kötődött producer barátom, Rajnai György, aki sajnos súlyosan megbetegedett, és tavaly novemberben elhunyt. Ebben a helyzetben kerestem meg a Juno11 filmgyártó és -forgalmazó céget. Úgy éreztem, náluk minden megvan ahhoz, amit én keresek: kreatív erő, szervezési és gyártási tapasztalat, valamint egy összetartó csapat. Nem akartam megbontani azt az egységet, amit már ott láttam kialakulni.
Filmjeidben újra és újra felbukkan a közösségi értékteremtés motívuma. Honnan fakad ez a belső indíttatás, hogy az összefogásnak, az együttlélegzés katarzisának hangot adj? Ki tudnál emelni egy meghatározó pillanatot az életedből, amikor az együtt rezgés, lüktetés csodája realizálódott benned?
A fesztiválokon velem ez többször is megtörtént. Lehetett egy felejthetetlen koncertélmény, de akár egy félrevonulós beszélgetés is, ami máshol sosem valósulhatott volna meg. Nagyon erősen él bennem például egy nulladik napi LGT-koncert a Szigeten: annyira a magyar lélekhez szólt, hogy egyszerre több generáció énekelte a dalokat, a tizenévesektől az idősebbekig. Az a fesztiválos hangulat, az együttlélegzés ott valóságos katarzist jelentett.
De eszembe jut egy másik pillanat is: a Paloznaki Jazzpikniken, amikor a fűben heverve hallgattuk Jamie Cullum koncertjét. Olyan erős élményt adott, hogy az emberek összenéztek – „Úristen, ilyen is lehet?” Az ilyen felemelő pillanatok mutatták meg számomra igazán, mit jelent az együtt rezgés, a közösségi élmény csodája.
Forrás: JUNO11
A Korda Filmstúdió kommunikációs tanácsadójaként olyan területeken mozogsz otthonosan, mint az arculatépítés és a a marketing. A Fesztiválország kampánya során is kamatoztatni tudtad ezt a tudást?
A média és reklám szinte minden területén dolgoztam már vezetőként, ezért valóban van egyfajta rálátásom. Ez leginkább abban segít, hogyan kommunikáljak, amikor támogatókat keresek egy ötletemhez. A marketing területét viszont a Juno11 profi csapata kezeli. Amit a médiában látni, az az ő munkájuk, én pedig a kapcsolatrendszeremmel és a kommunikációs érzékemmel támogatom az ötleteiket, amikor szükség van rá. Amikor felkértem őket, már több főszponzor megvolt, de ők hoztak további partnereket, saját tőkét is beletettek, és nagyszerűen kitalálták, hogyan vonjuk be a támogatókat a kampányba. Új utakat keresünk, és előre haladunk.
Újságíróként számos interjút készítettél már kulturális szereplőkkel, filmesekkel, zenészekkel. Hogyan lehet átültetni és alkalmazni a riporteri kiváncsiságot egy film esetében, miben mérhető a különbség?
A kettő nagyon hasonló. Az évek során szerzett rutin – körülbelül 100-150 interjú a művészvilág különböző generációival – hatalmas segítséget jelentett. Ez biztos alapot adott. Ami sokszor hiányzik az újságírásból, az a tisztelet az interjúalany iránt. Arra figyelek, hogy ne az én egóm, hanem a beszélgetőpartner legyen a középpontban. Nem kinyilatkoztatni akarok, hanem hagyni, hogy róla szóljon az egész.
Ezért tudtam jó szívvel elkészíteni a filmet: a szereplők és az, amit létrehoztak, valódi tiszteletet váltott ki belőlem, és ezt a tiszteletet próbálom átvinni a kommunikációba is. A módszert tekintve a portréinterjú áll a legközelebb a dokumentumfilmes kérdezéshez. Itt is fontos a kérdések tudatos felépítése és csoportosítása, ráadásul figyelembe kell venni az előre megtervezett dramaturgiát is – vagyis hogy meglegyenek azok a válaszok, amelyek mentén tovább tudom vinni a filmet.
A legtöbb kritika azt rója fel a filmmel kapcsolatban, hogy hiányzik belőle a holisztikus szemlélet, ami a fesztiválipar mélyebb, kulturális, gazdasági és politikai összefüggéseit is bemutatná; nem mélyed el a fesztiválok mögötti történetekben; és az anyag gyakran felsorolásszerűen halad, miközben a legérdekesebb témákat a levegőben hagyja. Ezeknek a hiányoknak a megmutatása nem is feltétlenül volt szándék, vagy esetleg más okból nem valósulhattak meg?
A film azért működik a moziban, mert tudatosan nem terheltem a nézőket túl sok információval. Ez egy közönségfilm, nem szakmai anyag és ezt vállalom. Tudtam, hogy lesznek majd kritikák emiatt, de a közönségtalálkozókon más visszajelzést is kaptam: a nézők nem hiányolták ezeket a részleteket.
Én inkább az emberi történetekre és az egyéni drámákra koncentráltam. Bár rögzítettünk szakmai anyagokat is, ezek sorban kiestek, mert a túl sok információ elvonta volna a fókuszt. Számomra sokkal inkább egy jó interjú, egy frappáns megjegyzés vagy hangulat viszi előre a filmet. A fesztiválszakma mélységeit, úgy gondolom, más platformon lehet bemutatni.
Csizmadia Attila
Korábban reklámfilmeken dolgoztál, idén azonban rögtön két egészestés dokumentumfilmmel is jelentkeztél. Ráadásul a projektek metódusa rendszeres, már-már folyamatos forgatást igényelt az elmúlt években. Milyen volt fejest ugrani ebbe a világba?
A projektek mindig egymásból következnek, és viszem tovább az előzőek tapasztalatait. A Korda Stúdióban kezdtem el a kommunikációt segíteni, ekkor született meg a Romokból ötlete. Eredetileg úgy képzeltem el a munkát, hogy kreatív producerként összefogom a szereplőket, majd egy rendezővel konzultálva viszem végig a filmet. Ez azonban nem működött, és a csapat azt mondta: „Te rendezd a filmet.” Így kértem fel Sipos Bencét társrendezőnek, Füzesi Tamás operatőrt, és hirtelen rádöbbentem, hogy rendező lettem.
Azért működik jól a munka, mert tudom, miben vagyok erős, és mihez kellenek társak. A filmkészítés nálam csapatmunka: a karakterem nem diktatórikus rendező, hanem valaki, aki kreatív ötleteket hoz a közös munkába. Ha éppen a line producernek volt hozzáfűznivalója, mindig meghallgattam. Kreatív ötleteket hozunk együtt, mindenki hozzájárulását figyelembe véve. Ez a hozzáállás hasonlít a fesztiválok működéséhez is: az összhang, az együttműködés és a különböző egységek tisztelete a siker kulcsa, és így válik egy komplex esemény – vagy egy film – igazán működővé.
A romkocsmákról, majd a fesztiválokról készített dokumentumfilmjeidhez a közönség valószínűleg hasonló okból kapcsolódott: a nosztalgia melegsége vonzotta őket, vagy az a kíváncsiság, hogy felfedezzenek egy korszakot, amelyből kimaradtak. Van-e más olyan témakör a 90-es, 2000-es vagy 2010-es évekből, amelybe szívesen merülnél el a jövőben?
Valószínűleg ezek a „szerelemprojektek” azért születnek, mert nem erőltetek semmit. Nincs bennem az a görcs, hogy most muszáj filmesnek lennem – ebben az életszakaszban egyszerűen elkezdett működni, jól érzem magam benne, és találtam hozzá társakat.
A következő projekt inkább egy portréfilm lesz, egyetlen szereplővel, de hasonlóan egy korszellemet fog bemutatni. Számomra nagyon fontos, hogy a főszereplők olyan személyek legyenek, akik értéket teremtenek, sokat adtak másoknak: huszonévesen, egy ötlettel bátran indultak el, esve-kelve, de mindig előre haladva. Ma, amikor sokan kudarckerülő hangulatban élnek, önbizalomhiánnyal küzdenek, ezeken a példákon keresztül szeretnék hitet és inspirációt adni a nézőknek.
A Fesztiválország című zenés dokumentumfilm írója és rendezője Csizmadia Attila, társrendezője Topolánszky Tamás Yvan, producerei a Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, kreatív producere Csizmadia Attila. A független egész estés mozifilm a hazai fesztiválok szakmai közreműködésének jóvoltából, egy lelkes fesztiválszponzori közösség (Telekom, MasterCard, Heineken, Soproni, E.ON, Wolt, Decathlon, Dreher, Pilsner, Kare) együttműködésével és a filmszakmai adóvisszatérítés igénybevételével készült a Halluci-Nation és a JUNO11 Pictures koprodukciójában. Az alkotás operatőrei Németh Viktor és Topolánszky Tamás Yvan, vágója Márton Dániel, a hangutómunkáért Péterffy Máté felelt.
A film 2025. szeptember 18-án kerül országszerte a mozikba a JUNO11 Distribution – eletedmozija.hu – forgalmazásában.
Címlapon: Csizmadia Attila
