Bánfalvi Eszter: Nem izgat, hogy minden szerepemben szép nőt játsszak

Bánfalvi Eszter: Anyukám szerint kiskorom óta színész akarok lenni, nyilván minden korszakban más és más miatt. Gimiben erősödött meg ez az elhatározás. Gimnázium után felvételizgettem, de állandóan kirúgtak - joggal. Közben jártam az Új Színház stúdiójába, illetve a Csepeli Családsegítőben foglalkoztam szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel két évig. Fontos volt nekem az Egyetem, tanulni akartam. Úgy gondoltam, hogy ez egy szakma, amihez egyrészről sokminden kell, ami nem tanulható és rengeteg minden, ami viszont igen. Ugyanakkor az Új Színházban is rengeteget tanultam az ott eltöltött négy év alatt.

filmhu: Végül 2003-ban vettek fel Ascher Tamás és Novák Eszter zenés-színész osztályába. Mi a legfontosabb dolog, ami megmaradt ebből a négy évből?

B. E.: Rengeteg minden. Elsősorban a négy év együttélés tizenkét olyan emberrel, akikkel több időt töltöttem el abban az időszakban, mint a saját családommal: hajnaltól késő éjszakáig. Ez egy olyan örök kapocs, ami elszakíthatatlan. Ismerjük egymás esendőségeit, előnyös tulajdonságait – igazi bizalmi viszony. Ennek következménye pedig az egymás iránti figyelem, a csapatban való létezés fontossága. Mi voltunk az első kísérleti zenés-színész osztály, ami nem jelent egyet a musical szakkal. Selmeczi György volt a tanszékvezető, és elsőtől negyedikig néhány hónapos stúdiumokra osztották az évet. Ezek során a gyerekdaloktól a sanzonon, az operetten, a népdalon keresztül szinte minden műfajba belekóstoltunk. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek fantasztikus hangja volt, de ismerkedtünk azzal, hogy a zenét hogyan kapcsoljuk össze a prózával. Hangszereken is játszunk, ki jobban, ki kevésbé, de nagy élvezettel! Ehhez jött a mozgás, Ladányi Andrea vezetésével. Ez a három dolog nincs meg egymás nélkül, ha az ember elmegy A-ból B-be a színpadon, akkor is tisztában kell lennie a testével. Ez nagyon fontos ügy volt, hogy tudjuk, milyen gondolat van egy-egy mozdulat vagy zenei traktus mögött, hogy tudatos síkon kezeljük ezeket az elemeket. Zsótér Sándor is nagy mester ebben. Iszonyatosan be voltunk fogva a négy év alatt, folyamatosan vizsgáztunk és nagyon sokféle tanár dolgozott velünk. Az osztályfőnökeink baromi nyitottak voltak, találkozhattunk akár tőlük ízlésben távol álló emberekkel is, így rengeteg különböző szegmensét tapasztalhattuk meg a szakmának. Ez igaz egyébként Ladányira is, tai-chiztunk, karatéztunk, szteppeltünk, modern táncokat tanultunk - rengetegféle stúdium volt.

filmhu: Ha már a zenei vonalon vagyunk: mi az a Bánfalvi Eszter Quartett?

B. E.: Jaj, ez rohadt jó! Znamenák István rendezte tavaly Kőszegen a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot, amelyben én játszottam a lányt, Pólikát. Ebben szerepeltek a most negyedéves kaposvári főiskolások is, és egyszercsak odajöttek a takarásban, és elmondták, hogy van egy együttesük, amiben hatan vannak fiúk, és nagyon régóta nem találnak neki olyan nevet, ami mindenkinek tetszene. És most van egy: Bekvart, azaz Bánfalvi Eszter Kvartett - mondták röhögve, és kérdezték, hogy megengedem-e. Mondtam, hogy megtiszteltetés. Kérdeztem, hogy én milyen szerepet vállalhatnék ebben. Erre az volt a válasz, hogy ha majd nagyon híresek lesznek és a Petőfi Csarnokban fognak fellépni, akkor bekonferálhatom őket. Erre gyúrok, úgyhogy hajrá fiúk!

filmhu: És mi volt az, amit nem kaptál meg a Színművészetitől?

B. E.: Azt hiszem, közös hiányérzete volt az osztálynak amiatt, hogy csak egy nagyon rövid filmes kurzusunk volt. Oltári jó lett volna, ha van egy hosszabb távú közös munkánk filmszakos hallgatókkal, ugyanúgy, ahogy a színházrendező szakosokkal voltak melóink - mi szerepeltünk az ő rendezői vizsgáikban. Ez egy remek tanulási folyamat mindkét oldalról, jó lett volna, ha a filmesekkel is összejön ez, hogy megtanuljuk, hogyan kell működni a kamera előtt, amikor közelit és amikor totált vesznek, illetve megismerjünk többféle gondolkodásmódot, különböző ízlésű filmrendezőket. Ez hiányzott.

filmhu: Játszol egy alternatív társulatban, az osztálytársaiddal alapított HOPPartban és 2008-óta tagja vagy a Nemzeti Színház társulatának. Melyik típusú struktúra áll közelebb hozzád?

B. E.: Nem akarok dönteni és nem is tudnék. Mindkettő baromi fontos nekem és mákom van, hogy mindkettőben részt vehetek. Annál is inkább, mivel nagyon nagy az egzisztenciális bizonytalanság ezen a pályán és egyre nagyobb - nagyon telített a szakma és felháborítóan komoly anyagi gondokkal küzdenek a színészek, ami véleményem szerint tűrhetetlen. Tény, hogy a színészetnek alapvető lételeme a bizonytalanság, amihez nagyon nehéz hozzászokni, de muszáj. Az ember nem lehet biztos abban, hogy hogyan fogalmaz meg aznap este egy dolgot. Törekvései lehetnek, készülhet rá, de az akkor is abban az adott pillanatban dől el, független társulati produkcióban és kőszínházban egyaránt.

filmhu: Nagyon sokféle karaktert játszol a színpadon. Van olyan, ami különösen közel áll hozzád?

B. E.: Ez is egy óriási szerencse! Azt hiszem, ezt élvezem a legjobban. Szerintem, ha valaki színész, emberábrázolással foglalkozik, akkor nagyobb ziccere nem lehet az életben, mint az, hogy mindenfélét kipróbálhat, estéről-estére más bőrébe bújhat.

filmhu: Mit gondolsz, mi lehet annak az oka, hogy téged - sok fiatal színésznővel ellentétben - nem skatulyáznak be?

B. E.: Több oka lehet. Az egyik a szerencse, ami fontos tartozéka ennek a szakmának. Szerencsés vagyok, mert inspiráltam úgy azokat az embereket, akikkel találkoztam, hogy feladatokat adtak nekem, különféle feladatokat. Ebben biztosan közrejátszik az ő ízlésük és az én személyiségem, ami miatt többféle karaktert látnak belém. Engem nem izgat az, hogy minden szerepemben szép nőt játsszak el, sőt, a szélsőségek sokkal jobban érdekelnek. Szerintem sokszor színházi rendezők bűne, hogy beskatulyáznak egy színészt - a bonvivánra, a hősszerelmesre, a naívára, a nemtudoménmicsodára - de tehet róla gyakran a színész is, ha mindig pozitív oldalát akarja mutatni a színpadon, miközben a szerep egészen másról szól. Nem is ez a lényeg, hanem a találkozások, a konfliktusok, a különféle dilemmák megfogalmazása, a mögöttes gondolatok, az adott helyzet problematikája, és teljesen mindegy, hogy az emberről épp folyik a smink, vagy szépen van megfésülve a haja, elegánsan néz ki a színpadon vagy sem, ez ebből a szempontból lényegtelen.

Régen egyszerűen felhívtak, hogy tiéd a szerep
Bánfalvi Eszter mint Lilla 3 a Poligamy-ban

filmhu: És miből merítesz elsősorban?

B. E.: Az eddigi 31 és fél évből szerintem. A színészek szivacs üzemmódban működnek - van, amikor tudatos, hogy mit-miért használok, van, amikor az érzelmi emlékezet működik, van, hogy a filmek, a könyvek, a megismert környezet inspirál,

filmhu: Milyen feladatok várnak a közeljövőben, amiről tudsz mesélni?

B. E.: Május 6-án lesz Az ember tragédiájá-nak a bemutatója, azon dolgozunk most. Szeptember végén pedig bemutatjuk Shaw Szent Johanná-ját a Nemzetiben.

filmhu: Mondtad, hogy a főiskola alatt hiányzott a filmes gyakorlat. A pályád elengedhetetlen tartozékának érzed a filmezést?

B. E.: Nagyon fontos. A filmezés megint egy gyökeresen más fogalmazásmód. És persze minden rendező és film egy más világ. Nagyon izgat és nagyon remélem, hogy még az elején vagyok és még sok minden vár rám ezen a téren, sokféle filmmel fogok találkozni és sokat fogok tanulni. Nagyon szeretem és nagyon kíváncsi is vagyok rá.

filmhu: Olvastam valahol, hogy az ötéves felvételi procedúrád elsősorban a vizsgadrukk miatt volt. A castingok során nem jön ez elő?

B. E.: Beszélgettem idősebb kollégákkal és mesélték, hogy régen más volt a rendszer, egyszerűen felhívtak, hogy tiéd a szerep. Majd eltelt harminc év és egyszer csak azt mondták, hogy akkor most nézzük meg, milyen lenne, ha te csinálnád. Nekik ezt elég nehéz volt megszokni. Először nekem is nagyon fura érzés volt, leginkább azért, mert nem tudtam, hogy hogyan kell felkészülni erre és mi fog ott történni. Nyugaton ez nem okoz problémát, sőt, technikáik vannak a színészeknek arra, hogy hogyan jelenjenek meg egy-egy castingon, bőröndből előhúzzák az adott szerepet. Érdekelt és hoztam egy döntést, hogy nekifutok. Bencével (Miklauzic Bence rendező - a szerk.) például a casting nagyon jó volt, mert kíváncsi volt rám és dolgoztunk vele, kipróbáltunk dolgokat, tehát nem arról volt szó, hogy két percig bent volt az ember aztán köszönjük szépen, hanem érdekelte, hogy hogyan működik az adott jelenet így vagy úgy csinálva, vagy hogyan működünk ketten a partneremmel. És ez nagyon elkezdett izgatni, itt kipukkadt az a görcsösség, a megfelelni akarás, nem arról szólt a dolog, hanem éppen az aktuális szövegről, helyzetről, lekerül a fölösleges drukk. Illetve az is fontos, hogy soha nem úgy megyek oda, hogy nekem ezt a szerepet most mindenképp meg kell kapnom.

filmhu: Játszottál Török Ferenc Isztambul című filmjében, amit nem mutattak még be. Mesélj kicsit erről a szerepről!

B. E.: Én a főhősnő középkorú férjének szeretőjét játszom a filmben, akit Lukáts Andor alakít. Nagyon élveztem azt a néhány napot, Andorral rengeteget nevettünk, de az egész forgatás nagyon jó hangulatú volt, és nagyon érdekes is, mert gyökeresen más szerep, mint a pizzafutárlány A zöld sárkány-ban és megint más, mint Lilla 3 a Polygamy-ban. Igazi kihívás volt egy ilyen szeretőt eljátszani, hiszen a forgatókönyv alapján sok mindent megmozgat ez a kiscsaj, és nem mellesleg szerencsére Török Feri sem egy sztereotíp helyzetet akart - megint egy mák. Én sem láttam még a filmet egyébként.

filmhu: A másik - egyelőre elég rejtélyes - produkció, amiben szerepelsz, az a KÜSZ II. - a legenda ébredése című, melynek trailere fent van a youtube-on. Erről mesélnél kicsit?

B. E.: Mátyássy Bence, Makranczi Zalán és Galán Géza a három elmebeteg alkotó. A pontos meghatározása akcióthriller-vígjáték-horrorszatíra, ha jól emlékszem. Bence fejéből pattant ki az ötlet, Zalán írja a forgatókönyvet és Géza fogja rendezni. Zombitámadás Veszprém megyében az alapszituáció. Nagyon reménykedünk abban, hogy ezen a nyáron le tudjuk forgatni, de ez természetesen attól függ, hogy sikerül-e rá támogatást szerezni. Az talán reménytkeltő, hogy a trailert néhány nap alatt 80000-en látták. Ami még fontos, hogy ez egy trilógia második része, utána forgatjuk majd a harmadikat és természetesen azt követi majd az első. Agybaj...

filmhu: Térjünk rá A zöld sárkány gyermekei című frissen bemutatott játékfilmre. Ha jól tudom, a forgatókönyv utolsó verzióját rátok írta Bence. Mit jelent ez pontosan?

B. E.: Sok mindenen ment keresztül ez a forgatókönyv, pénz miatt, producerek-koproducerek miatt. Amikor kiderült, hogy mekkora lesz a költségvetés, Bencének rövid ideje maradt, hogy megírja a könyv utolsó verzióját. Színészek terén nem kellett kompromisszumot kötnie. Zoli (Rátóti Zoltán - a szerk.) már megvolt addigra, én is megvoltam, még a kínai főszereplőt kereste. Úgy tudom, hogy például a robogó így került bele, hogy a castingra is robogón érkeztem, és kicsit el voltam veszve, össze-vissza kolbászoltam a bukómmal a házban.

filmhu: Mennyit improvizáltatok a próbák alatt?

B. E.: Az baromi jó volt, hogy a forgatás előtt hárman minden jelenetet végigpróbáltunk. Ez azért volt fontos, mert hármunk személyiségén alapszik a film és azon, hogy mi hogyan viszonyulunk egymáshoz. A próbák során több olyan szituáció megszületett hármunk interakciójából, ami később bekerült a filmbe. Bence nagyon figyelt ránk, úgy a forgatókönyv írása közben, mint az egész forgatás alatt.

filmhu: Yu Debin, a kínai főszereplő nem hivatásos színész. Ez okozott bármiféle fennakadást, nehézséget?

B. E.: Debin nem színész, de fantasztikusan működik a filmben és elképesztően profin állt hozzá a munkához. Bence mesélte, hogy kimentek Kínába castingolni, és az volt egészen elképesztő Debinben - akire végül itthon talált rá -, hogy annak ellenére, hogy ő egy kínai ember, európai szemmel tökéletesen dekódolhatóak a gesztusai, gondolatai, az egész világ, amit közvetíteni akar, és ez korántsincs így mindenkinél, pedig remek kínai színészeket nézett meg. Ahogy a filmben találkozik János és Wu, ez szinte ugyanúgy történt az életben is, ugyanaz a kíváncsiság és figyelem lengte körül az egészet. Bence nagyon érzékenyen állt hozzá az egész forgatáshoz - ritka madár.

filmhu: Mi a közös benned és a pizzáslány karakterében?

B. E.: Mindketten robogóval közlekedünk. A bulvárt félretéve, a nagy fájdalmakat extrém módon zárja be ez a lány - ebben talán hasonlítunk. Csiripelek meg hebrencs vagyok, de alapvetően én is hajlamos vagyok bezárni ajtókat, ha olyan dolgokról van szó, amelyek mélyen megérintenek. Ezeket a dolgokat kellett felnagyítani és átrakni egy másik dimenzióba. Keresgéltük egymást Reginával, remélem, hogy találkoztunk.

filmhu: Nagyon sok vicces tárgy van a filmben - volt valami, amibe beleszerettél?

B. E.: Uh, rengeteg! Folyamatosan hülyéskedtem azokkal a kütyükkel, rengeteget röhögtünk. Van az a szuvenír, amivel beállítanak hozzám a fiúk részegen, hajnali kettőkor, az elefántos világító vízesés - na azt a jelenetet nagyon nehéz volt komolyan végigcsinálni. Amikor először találkoztam ezekkel a tárgyakkal, akár egy ötéves gyerek, folyamatosan pakolásztam, próbálgattam meg nyomkodtam őket.

filmhu: Voltál fesztiválokon A zöld sárkánnyal?

B. E.: Nem, én sajnos nem jutottam el egyik fesztiválra sem, mert dolgoztam folyamatosan. Bence és Berger Józsi producer viszont sok helyen megfordultak és iszonyatosan jó élményekkel tértek haza. Pusanban - ami az ázsiai Oscarnak felel meg - fotózkodtak Bencéékkel, ami megrendítő volt neki, aki alapvetően egy nagyon puritán ember. Azt mesélték, hogy minden fesztiválon pozitív fogadtatása volt a filmnek és nagyon érdeklődő volt a közönség, minden közönségtalálkozón izgalmas kérdéseket tettek fel, nem voltak bulvár-vagy sztereotíp kérdések, az jött át, hogy tényleg közel került a nézőkhöz a film. És ugyan ezt tapasztalták Varsóban, Spanyolországban és a világ különböző kultúrájú országaiban, ami azt jelenti, hogy a film mondanivalója univerzális, különböző nemzetiségű emberek hasonló dolgokat értettek és éreztek meg belőle. Az utómunka stúdióban dolgozó srácok - akiknek rengeteg magyar film átmegy a kezén - csináltak maguknak egy egyenpólót egy, a filmből kiragadott mondattal, és ez is egy hihetetlenül nagy elismerés!

filmhu: Privátban milyen a magyar filmhez való viszonyod?

B. E.: Nézek magyar filmeket, iszonyú nagy drukkere vagyok annak, hogy minél több és minél többféle magyar film szülessen. És az lenne a csúcs, ha nem skatulyáznák be a magyar filmeket, és nem azt mondanák, hogy ez a bús-borongós, ez meg a kezem-fejem-térdem csapkodom a röhögéstől típus. Jó lenne, ha a film is úgy lenne, mint a színház, hogy tényleg arról a sokféleségről szólna, amilyenek vagyunk, sokféle film születne, sokféle gondolkodásmódot és ízlést kiszolgáló film. Ha a piacon csak almát meg körtét lehetne kapni, megőrülnék, mert hiányozna a paradicsom, meg a retek, meg a hús, meg a kínai tornacipő. Jó lenne, ha a nézők mindenevők lennének, megnéznék ezt is és azt is, ha színes lenne a paletta és a rendezőknek lenne lehetőségük filmeket csinálni. Hát igen... ha nem baj, hanem inkább előny és erény lenne a másképp gondolkozás.