Elsőként arra kérdeztem rá, hogy a sok nagyon hétköznapi történet után (O'Horten, a Tótumfaktum, a Dalok a konyhából, Tojások) miért vágott bele ennek a filmnek a leforgatásába. Arra voltam kíváncsi, hogy miért gondolja fontosnak ezt a témát – talán szerinte létezik csoda a karácsonyban, mint ahogy ez a filmből felsejlik? „Hehehe” – hangzott fel a vonal túlsó végéről a rendező ironikus nevetése, majd kifejtette, mit gondol erről.
Bent Hamer: Első körben azt kell leszögeznem, hogy nem állt szándékomban „karácsonyi filmet” készíteni. Viszont azt érzem, hogy ennek a történetnek azért kell mégis karácsonykor játszódnia, mert ez az időszak, a rengeteg elvárás révén, ami mindenki felé megfogalmazódik, kihangsúlyozza, kiemeli az emberek előtt álló kihívásokat, problémákat. És ez igaz akár hívő vagy, akár nem, hiszen ez valamiképpen része a kultúránknak. Személyesen nem vagyok vallásos, de mint mindannyiunkban, bennem is lakozik valahol egy belső gyermek; a karácsonyhoz való ártatlan viszonyulás illetve ennek a gyermekkori emléke bennem is megvan. De most apaként, felnőttként számomra egy állandó küzdelem a karácsony, a kereskedelmi oldalának a kezelése: az egész túl korán kezdődik, és mire eljön a december, már teljesen ki vagyok merülve. Szóval azt hiszem, ez az egész nagyon ambivalens, ellentmondásos, főleg azért, mert mikor eljön a január, az emberek gondjai ugyanazok maradnak. Ráadásul úgy gondolom, hogy ha kiveszünk minden karácsonyra való utalást, a sztori ugyanolyan erős marad. Engem mindig érdekeltek a periférián élő emberek, akiknek nagy a szívük és a humoruk, és egyszerre van bennük empátia és kétségbeesés. A karácsony csak egy speciális háttér, díszlet ahhoz, hogy valami nagyon általánosat mondjak az emberekről.
filmhu: Tehát azt gondolja, hogy az emberek nagyon sokat várnak el a Karácsonytól, de végeredményben nem változtat ez olyan sokat a dolgokon.
Bent Hamer: Igen, azt gondolom, hogy bármilyen kapcsolatunk van a karácsonnyal, egy dolgot tudunk róla biztosan: minden évben eljön, és muszáj részt venned benne. Egyszerűen lehetetlen, hogy semmilyen érzelmi viszonyulásod ne legyen a karácsonyhoz, annyira kultúránk részét képezi. A filmben az volt az érdekes számomra, hogy ezeket az embereket ezen hasonló háttér előtt különböző szituációkba helyezzem. A karácsonyt valójában arra használom, ami az ő valódi funkciója: hogy kiemeljem a problémákat. Tudni kell azt is, hogy a világon mindenütt karácsony alatt megnő az öngyilkosságok száma: az embereknek nehéz időszak a karácsony.
filmhu: Érdekes a film struktúrája, hiszen szinte valós időben játszódik: egyetlen este, néhány óra történetét meséli el sok kis történeten keresztül.
Bent Hamer: Igen, nagy kihívás és nagy kockázat ilyen filmet készíteni. Az a nehéz ebben, hogy nagyon kevés idő jut minden karakterre és szitura. Ezért aztán arra kell törekedni, hogy úgy fésüld össze őket, hogy egyetlen egész részeinek tűnjenek. Különböző okokból (amelyeket előbb említettem a karácsonnyal kapcsolatosan) azt akartam, hogy minden a karácsony este 3-4 órája alatt zajlodjon, azt akartam, hogy minden történet kapcsolódjon egy kicsit egymáshoz. De nagyon vigyáznom kellett, hogy ne túlzottan függjenek össze, hogy ne törjön valamiféle „magasabb egység” felé a sok kis részlet, hogy ne legyen „túl okos” a történetszerkesztés. Ha azt látod, hogy van valami kapcsolat az emberek között, akkor számomra ez jelenti azt a poézist, ami mélységet ad az emberi létezésnek, az emberi küzdelemnek. Szóval nagyon óvatosan megterveztem ezt, de megpróbáltam nem túl okos lenni.
filmhu: A film egy regény alapján készült - mennyire változtatta meg az eredeti könyvet?
Bent Hamer: Hat történetet választottam ki a tizenkettőből, és természetesen sokat változtattam rajta, de azt hiszem, megtartottam a „lelki” tartalmát. Legalábbis a szerző nagyon elégedett volt. A változtatásaim lényege az volt, hogy jobban összekötöttem a történeteket: az egykori focista és a karácsonyfa-árus sztorija például két különböző történet volt, én kapcsoltam össze őket. Valamint én írtam a film prológusát és epilógusát is, és ezeket összekapcsoltam a film közepén látható menekült pár történetével, akik eredetileg három férfi és egy nő voltak. Akik, most már látom – bár bevallom, akkor ez nem jutott eszembe –, így olyanok lettek, mint József és Mária. Érdekes ez, mivel mint mondtam, én nem vagyok vallásos, de a karácsony vallásos oldala annyira erős bennem és általában az emberekben, annyira részét képezi a kultúránknak, hogy egyszerűen belopakodott a filmembe. Mikor erre rájöttem, azt mondtam magamnak, végülis miért ne – de nem így terveztem. Szóval sokat változtattam, hiszen nem lehet egy könyvet lefilmezni, saját magadévá kell tenned, de azt hiszem, hogy az egyes különbségek ellenére meglehetősen közel van az írás esszenciájához.
filmhu: Nem volt nagy kihívás a korábbiaktól ennyire különböző filmet forgatni? Elsősorban arra a különbségre gondolok, hogy a korábbi munkákban nagyon kevés figurára fókuszált, most viszont sok karakter között kellett az időt és a figyelmet megosztania.
Bent Hamer: Nyilván más jellegű feladat volt, de például az, hogy minden karácsony ideje alatt játszódik egy kis városkában, sokat segített, mert így sok minden magától értetődő volt, nem kellett magyarázni, minden helyszínen ugyanaz a dekoráció van. Ugyanakkor én úgy érzem, hogy az előző filmjeimhez hasonlóan ez is emberi történet, csak nem egyet, hanem többet mesélek el. Korábban csak annyit kellett tennem, hogy hagyjam a szereplőt kibontani a saját történetét a kamera előtt – ezúttal másként kellett dolgoznom. Valójában ugyanaz a kiindulópont, csak kevesebb idő jut egy-egy szereplőre. Egy ilyen struktúrában, ahol sok szereplő és élethelyzet miatt kevés idő jut egyetlen karakterre vagy szitura változtatni kellett a módszeren. Éppen ezért kötöttem a könyvbelihez képest jobban össze az egyes epizódokat: így lehetőség nyílik kicsit hosszabban elidőzni mindenkinél, hiszen több helyen felbukkannak a szereplők.
filmhu: Az az érdekes, hogy még ebben a feszes struktúrában is sokat hagyja a szereplőket szavak nélkül lenni. Hogyan dolgozik a színészekkel, hogyan éri el, hogy szavak nélkül is megértessék magukat?
Bent Hamer: Azt hiszem, az egyik legfontosabb dolog, hogy én se használok túl sok szót arra, hogy rendezzem, irányítsam őket. Megpróbálok teret adni nekik, inkább a helyzet felé mozdulok, mint a dialógus felé. Nincs különösebb módszerem, nem próbálok sokat velük, viszont szeretek sokat együtt lenni velük. Sok egyéb mód is van a másikhoz közel kerülésre a beszéden kívül; és persze meg kell tudni hallgatni őket, hogy ők mit tudnak adni nekem. Mindannyian hozzáadnak egy pici darabot a film egészéhez. A másik, hogy nagyon odafigyelek a kiválasztásnál, kulcsfontosságú a színészválasztás, a megfelelő személy megtalálása. Aztán sok függ attól, hogy rendezőként milyen ember vagy, hogy milyen atmoszférát teremtesz magad körül, milyen emberekkel szeretsz együtt dolgozni, hogyan beszélsz velük. De amúgy nincs receptem, nem is szeretem a recepteket. Ráadásul mikor én vagyok a forgatókönyvíró, a producer és a rendező, sokkal inkább önmagam tudok lenni, mint más rendezők, akiket felbérelnek egy melóra. Több szabadságot biztosít nekem.
filmhu: Vagyis nem kell annyi kompromisszumokat kötni…
Bent Hamer: Vagy legalábbis nem tudok senki mást hibáztatni.
filmhu: Különleges az a mód is, ahogy a filmek képi világát kidolgozza. Milyen mértékben befolyásolja Ön az operatőröket, mennyi származik Öntől és mennyi tőlük?
Bent Hamer: Ha megnézi a filmjeimet, láthatja, hogy annak ellenére, hogy mások az operatőrök, nagyon hasonlóan néznek ki – bár nagyon jó operatőrjeim voltak. Az eddigi filmjeim szinte minden beállítása nagyon fontos nekem, sokat dolgoztam a plánozáson, hogy miként mondjam el a történetet az adott képkereten belül. Nagyon sokat foglalkozom a képpel, és teljes mértékig részt veszek a kidolgozásában. Ebben az utolsó filmben nagyon sokat dolgoztunk a színekkel, hogy azok támogassák a történetet, ezt a karácsonyi gondolatot – mindig a témához illesztem a képszerkesztést. Mindent pontosan megterveztünk, meleg színek a belső, hidegek a külső jelenetekhez, elsősorban alapszíneket használtunk – és ez már a tervezés első pillanatától jelen volt egészen az utómunkáig a laborban. Szándékosan erőteljesebb színekkel dolgoztam, mint az előző filmekben, és igazából az eltervezettekből sikerült mindent megtalálnom a végső kópián.
filmhu: A koszovói pár szerepe érdekelne, hiszen az ő történetük kifejezetten hangsúlyos, amit kiemel az epilógussal és prológussal való kapcsolatuk is. Az a kérdésem, hogy mennyire fontos a norvég vagy a skandináv társadalom számára ez a kontraszt, ellentét az „egészséges gazdaság” és a kívülről érkezők szegénysége között?
Bent Hamer: Számomra egy nagyon alapvető szintről van szó. Nekem mindig is fontos volt – az előző filmjeimben is látni ezt – hogy valami nagyon lokálisról beszéljek, de úgy, hogy azt mindenfele megértsék, ahova a film eljut. Norvégiában nincs túl sok menekült, messzi északi ország vagyunk, ahol az emberek kis távoli falvakban élnek – óriási ország ez ilyen kevés embernek. Engem mindezeknek azonban kevésbé a társadalmi, inkább az általánosan emberi oldala érdekel. Arról van szó, hogy valójában az ember az élete során egyenlő, vagy egyenlővé válik a választásaival, a döntéseivel. Másrészről a koszovói párnak – pont karácsonykor, mikor mindenki az otthonról beszél – nem csak otthona nincs, de még országa sem, ahova mehetne. Ugyanakkor ebben a kitaszítottságban ők azok, akik a megszülető kisgyerek révén a reményt képviselik. Egyesek számára ez az ábrázolás túl nyilvánvalónak, didaktikusnak tűnik, de nekem így tetszik.
