A Országgyűlés 2013-ban alapította a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából a Nemzet Művésze díjat, amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj bizottsága. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének évfordulóján, november 5-én adják át.

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2020-ban Filmművészet díjkategóriában Dárday István filmrendezőnek és Hildebrand István operatőrnek, irodalom díjkategóriában pedig Bereményi Géza író, forgatókönyvíró, rendezőnek ítélte meg a Nemzet Művésze díjat.

Beredményi Géza (Fotó: Valuska Gábor / Litera)

Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Rendezőként az 1985-as Tanítványok, az 1989-es Eldorádó, az1993-as Turné és a 2000-es Hídember fűződik hozzá. Forgatókönyvíróként többek között Gothár Péter Megáll az idő (1981), András Ferenc A nagy generáció (1986) és Mész András Meteo (1989) című alkotásait jegyzi. 

Dárday István Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. A Balázs Béla Stúdióban készített dokumentumfilmeket. Több rövidfilmet is készített, azonban az igazi nagy vállalkozás a Nevelésügyi sorozat (1973) öt másfél órás dokumentumfilmje volt, melyet Dárday, Mihályfy László, Szalay Györgyi, Vilt Pál és Vitézy László rendeztek közösen. 1974-ben Jutalomutazás címmel készítette el első dokumentum-játékfilmjét, amely a mannheimi filmfesztiválon 1976-ban nagydíjat kapott. 1981-ben a MAFILM Társulás Stúdiójának alapítója volt.

Hildebrand István (fotó: Bach Máté / Magyar Idők)

Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmoperatőr és rendező. Híradóoperatőr az Új Magyar Filmirodánál, a Híradó- és Dokumentumfilmstúdiónál, a Hunnia Filmgyárban, majd a Budapest Filmstúdióban. 1970-től tíz évig a Mafilm Nemzetközi Stúdió főoperatőre volt. 1986-tól a Pannónia Filmstúdió főoperatőre, 1991-től a Videovox Stúdió produkciós és művészeti vezetője volt. Operatőri munkái között olyan alkotások szerepelnek, mint a Gerolsteini kaland (1957), a Katonazene (1961), Egy magyar nábob (1966),  A veréb is madár (1968), a Lila ákác (1973) és a Psyché (1980).

A csütörtökre tervezett, 7. Nemzet Művésze díjátadó ünnepséget a járványügyi helyzet alakulására tekintettel a Magyar Művészeti Akadémia elhalasztotta. Az ünnepséget egy későbbi alkalommal, méltó körülmények között rendezik meg, amikor az egészségügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

Forrás: MTI / MMA / Borító: Bereményi Géza, Dárday István, Hildebrand István