A lányok és fiúk kizárólag kódnéven (Kutya, Farkas, Hölgy, Rambo és más hangzatos elnevezéseken) szólítják egymást, múltjuk, céljuk ismeretlen, állig felfegyverkezve edzenek, tombolnak és a túszként fogva tartott doktornőt felügyelik. A Szervezet embere egy újabb, felelősségteljes feladatot bíz rájuk: egy Shakira nevű tehénre kell vigyázniuk. Egy vad éjszaka után azonban a tehén elpusztul, a halála pedig tragikus következményeket von maga után, és a csapatnak a kopár sziklaszirtről a kolumbia dzsungel mélyére kell vonulnia.
Alejandro Landes: Monos (fotó: Berlinale.de)
A civilizációtól elzárt, önálló társadalmat kiépítő és saját szabályokat lefektető, erőszakos fiatalok több módon is megidézik William Golding regényét (egy ponton a levágott disznófej is előkerül), de a lélegzetelállító kolumbiai táj, a háttérben működő fiktív katonai erő és láthatatlan diktatúra újabb rétegeket ad hozzá a tragikus történethez, főleg annak tudatában, hogy milyen erőszakhullámok sújtották az országot az elmúlt évtizedekben.
A drogkartellek harca, korrupció vagy a dzsungelben bújkáló gerillák folyamatos, erőszakos tevékenysége – mindezeket beemelve, és fantáziával átitatva írta és rendezte meg Alejandro Landes a Monos-t. Ebbe a csutakos, sáros történelmi masszába ragadnak bele a steampunkosan öltöző fiatalok, akik közben szokványos tinidolgokkal is foglalkoznak: - szerelmesek lesznek, féltékenykednek, szexualitással és halucinogén drogokkal kísérleteznek.
Bár sok kérdésre nem kapunk választ (mi ez a szervezet, miért van náluk a doktornő, kikkel állnak folyamatos harcban), a tempó, a gyönyörű képek, az energikus zene (Mica Levi, alias Micachu munkája, aki a Jackie és az Under the Skin hasonlóan zseniális zenéjéért is felelős) a tehetséges fiatalok és a doktornő kémiája még az akadózó történeten is továbblendítenek.
Alejandro Landes: Monos (fotó: Berlinale.de)
Sokkal realisztikusabb stílusban veti magát a fiatalok közé Claudio Giovannesi, a Piranhas (La paranza dei bambini) című olasz versenyfilmben. Roberto Saviano író-újságíró (a Gomorra írója) 2016-os regényének főhőse a 15 éves Nicola és bandája, akik egy maffia által uralt városrészben nőnek fel. Akárcsak a példaképeiknek, számukra is a pénz, a luxus, a hatalom megszerzése a legfontosabb, az iskolát messziről kerülik, helyette naponta robogóra pattannak és száguldoznak a város szűk utcáin.
Egy pitiáner rablást követően a fejesek munkát ajánlanak a bandának, így Nicola irányításával elkezdenek felfelé lépdelni a ranglétrán: füvet árulnak, összeszedik a védelmi pénzeket, idővel fegyverhez jutnak és egy jól időzített rendőrségi razzia után a vezető pozíció felé is megnyílik az út.
Nicola és barátai számára nincsen más opció, az őket körülvevő folyamatos fizikai erőszak és korrupció az egész életükre hatással van, családtagjaik, szerelmeik, társaik elvesztése a mindennapok része. Bár Nicola kezdetben a helyi Robin Hoodként kivonná saját szomszédait a súlyos pénzek befizetése alól, a rá nehezedő nyomás mégis egyre mélyebbre taszítja.
Claudio Giovannesi: Piranhas (fotó: Berlinale.de)
Egy klasszikus maffiafilm elemei vonulnak fel a Piranhas történetében: a pénztelen fiúk nagyot álmodnak, rámenőségükkel egyre magasabbra jutnak, egy kis időre a hatalmat is átveszik, de egy hozzájuk hasonló banda hamar közbeavatkozik, így az egész véres leszámolásba, majd bosszúhadjáratba torkollik.
A cselekmény fordulatai ilyen szempontból eléggé kiszámíthatóak, az izgalmat inkább az a tény okozza, hogy ezeket a véres ügyleteket, simlis lopásokat, a pénz okozta extázist kölyökképű, nyegle fiúk szemszögéből látjuk, akik ahelyett, hogy kint fociznának (ezt a házi őrizetben lévő maffiavezér is szóvá teszi Nicolának), inkább fegyverért kuncsorognak a nagyoknál. Egyszerre komikus és tragikus, ahogy az első ‘fizetésüket’ Nike cipőre és Adidas pólóra költik, minden új fegyvernél magától értetődő a pisztolyos-szelfi, a géppisztoly szabályos megtöltését pedig a Youtuberól sikerül elsajátítaniuk.
A film sajtótájékoztatóján Roberto Saviano kapta a legtöbb kérdést, a nápolyi származású író ugyanis az elmúlt tíz évben olyan mélyen beleásta magát a helyi maffia piszkos ügyleteibe (a fiatalok és az öregek dolgaiba egyaránt), hogy folyamatosan kapja a halálos fenyegetéseket, de a házi őrizet ellenére töretlenül írja tovább a leleplező cikkeket és regényeket, és ha úgy alakul, a cannes-i és berlini filmfesztiválra is ellátogat.
