filmhu:Gratulálok a filmhez, úgy tudom, a Cognac filmfesztivál óta már díjnyertes A kiskirály. Mi lesz a sorsa a továbbiakban? Küldi-e még fesztiválokra?
 |
| Vlagyimir Maskov és Pavel Lungin a forgatáson |
filmhu: Mit lehet tudni erről a tervről?
P.L.: Erre nem biztos, hogy röviden tudok válaszolni. Úgy éreztem, egy kicsit elegem van azokból a filmekből, amelyeket orosz forgatókönyv alapján Franciaországban vagy Angliában készítettem. Több forgatókönyv elkészítését is tervezem most, de megint találtam egy olyan orosz forgatókönyvet, amit meg szeretnék csinálni. Az ember gyenge, így mindig enged.
filmhu: A kiskirály az oroszországi hatalmi harcokról szól, mégis, a főszereplőt nem az erőszakos, hanem inkább emberi oldaláról ismerjük meg. Mennyire tükrözi ez a rendező gondolkodásmódját és mennyiben a regényét?
P.L.: Azt érzem, hogy ez az én koncepcióm, annál is inkább, mert a könyv véget ér az autóvásárlás-történetnél. Minden, ami ezután következik, a főhős ál-halála, a hatalomért való harc, a televízió, ezek már mind tőlem jönnek. A könyvben igazán ennek a társaságnak a közös indulása az izgalmas: hogyan lettek azzá, amit majd a film hosszasan taglal, hogyan változtak meg az erkölcseik. És ehhez pontosan az emberi oldalt, a fájdalom ábrázolását tudtam hozzátenni, ami az én rendezői szándékomat fejezi ki jobban.
filmhu: Hogyan talált rá a könyvre? Már ezt megelőzően egy jelen idejű, az oroszországi társadalom-boncolgató történetet szeretett volna filmre vinni, vagy számított, hogy nagy siker volt az országban Juli Dubov regénye?
P.L.: Azért nem volt bestseller nálunk a könyv. Az volt igazán érdekes benne számomra, hogy belülről mutatta meg az üzletemberi világot, más hozzáállással, mint a korábbi kispolgári nézőpont.
 |
| Maskov és Lungin munka közben |
P.L.: Azért éreztem, hogy ő kell, mert nem túlságosan intellektuális figura, ugyanakkor megvan benne az a végtelen elszántság, karizma, akarat, ami az oligarchákra jellemző. Tizennyolc kilót adott le ezért a szerepért. Egyébként Vladimir Maskov már Hollywoodban dolgozik.
filmhu: Az orosz filmfinanszírozási körülménynek között Önnek milyen szerep jut és mennyire tudja megoldani, hogy a koprodukciói hatékonyak legyenek?
P.L.: A koprodukció számomra soha nem jelentett semmiféle kompromisszumot, valószínűleg azért, mert eleve ilyen keretek között kezdtem a filmkészítést. Mindig is Franciaországban találtam pénzt a filmjeimhez. Ez még egy jófajta image-t is jelenthet is az embernek, így több lehetőség adódhat orosz támogatót találni.
filmhu: Mennyire veszélyes vállalkozás egy politikához erősen kötődő tematikájú filmet elkészíteni?
P.L.: Igazán a könyv írójának jelentett veszélyt, akinek a film megjelenése után két héttel újra felnyitották egy régi rendőrségi dossziéját – a filmben is megjelenő autóüzlettel volt kapcsolatos. El kellett menekülnie és Londonban kapott menedékjogot. Engem semmifajta támadás nem ért, de el kell mondanom, hogy soha nem tartoztam azon orosz művészek közé, akik közel álltak a politikához.
filmhu: Coppola neve és az esetleges hasonlítgatás felmerült a sajtótájékoztatón is. Nem fél-e attól, hogy ez „csak” az orosz Keresztapa lesz? Volt önben valamiféle tudatos törekvés arra, hogy az erős párhuzamokat elkerülje?
P.L.: Egy barátom vígjátékokat csinál, és megkérdezték tőle, hogy nem tart-e attól, hogy Chaplinhez hasonlítják. Mondta, hogy nem. A Keresztapa is olyan mélyen belevésődött már a kánonba, hogy nem lehet úgy filmet készíteni, hogy az embernek ne jusson eszébe. Emellett ott van az összes többi, hozzá hasonlóan nagyszabású társadalmi tabló is, és mivel nálunk ilyen alkotás még nem született, pedig szükség van rá, tagadhatatlanul az volt a célom, hogy ilyen körképet készítsek Oroszországról is.
