Cannes-ban az erőszak dominál

Leginkább a kanadai David Cronenberg Az erőszak anatómiája és az osztrák Michael Haneke Rejtve című művét említik az esélyesek között. A közönség reakciói alapján többen úgy gondolják azonban, hogy a csütörtökön bemutatott új Wenders-film, a Don't Come Knocking is elviheti még a pálmát, de az sem zárható ki, hogy esetleg Jim Jarmusch Broken Flowers című munkája, vagy a belga tesvérpár, Jean-Pierre és Luc Dardenne L'Enfant-ja bizonyul a fődíjra érdemesnek.

Az idei versenyfilmek legfőbb témája, úgy tűnik, az erőszak volt. A művek többségében fő motívumként szerepel gyilkosság, öngyilkosság, nemi erőszak vagy háború. Cronenbergnél - miként tőle megszokhattuk - mindez elsősorban testi vonatkozásban jelenik meg, de még nála is erőteljesebben az egyetlen kommersz versenyfilmben, a Sin City-ben. Cannes első iraki versenyfilmje, a Kilometer Zero az 1988-as irak-iráni háborúban játszódik; Dominik Moll Lemming-je, Kobayashi Masahiro Bashing című filmje, valamint Haneke opusza mind az öngyilkosság témáját dolgozza fel; az Egoyan-filmben központi elem egy holtan talált lány, Gus Van Sant Last Days című munkája pedig Kurt Cubain halálát idézi fel.

"Remekművel idén nem találkozhattunk", állítja a Screen International vezető kritikusa, Allan Hunter. "Mire a Jarmusch-film megérkezett, már nagyon sokan szerettünk volna fellélegezni a félelem és reszketés világába kalauzoló filmek áradatából."

Az idei programban nagy mesterek, régi Cannes-győztesek filmjei szerepelnek szép számmal: Cronenberg, Haneke, Wenders, Lars Von Trier, Egoyan és Jarmusch - hogy csak a legnagyobbakat említsük.