Cinefest: Filmes kocsonya

Nők Miskolcon

A Cinefesten tavaly először szerveztek önálló téma köré speciális versenyprogramot: akkor a romák voltak a képben, idén a nők filmes ábrázolását vizsgálták meg egy kisfilmfüzér és két kerekasztalbeszélgetés formájában. A Jegyes-Tóth Kriszta által moderált beszélgetésen a nők médiabeli szerepét vizsgálták meg a vendégek:  kiderült, hogy a kereskedelmi, de a közszolgálati televíziók világa is annyira kemény, hogy a nők általában választani kényszerülnek család és karrier között. A napi munkaritmusból hosszabb időre kiesők ugyanis csak nagyon ritkán tudnak visszatérni a szakmájukba, a képernyős, ismertebb arcok még csak-csak, de a háttérben dolgozó szerkesztők-riporterek vágják a centit, hogy 168 nap elteltével ismét munkába állhassanak.

A rendező pozíciója megkérdőjelezhetetlen, nemtől függetlenül

A főként rendezőnőket faggató Nők a stábban beszélgetésen megtudhattuk, hogy a céltudatos és felkészült rendező pozíciója egy forgatáson megkérdőjelezhetetlen, nemtől függetlenül. A mai generáció lehetőségeit látszólag az előző generáció taposta ki, ám a fesztivál életműdíjával kitüntetett Gyarmathy Lívia elmondta, neki sem volt egy csepp gondja sem az érvényesüléssel, sőt: Herskó a főiskola után az egész osztályt bevitte a Filmgyárba, és szabad volt az út. A stábon belüli hierarchiával sosem volt gondja, noha pontosan tudja, hogy a rendező háta mögötti susmus nemtől függeltenül mennyire kemény és bántó tud lenni.

Papír és gyöngyvászon

A külön versenyprogram négy filmet számlált, három lengyelt (a díjat Anna Kazejak-Dawid kapta A Few Simple Words című munkájáért), és egy magyart: Szőcs Petra a filmhun is megtekinthető A mindenes című alkotását. Szőcs Petra egyébként a fesztivál arca is lehetett volna: egyrészt a A nők a képben szekció versenyzője, a Nők a stábban kerekasztal-beszélgetője volt, emellett megnyerte a Cinefest Légy kritikus! című pályázatát, így részt vehet az Etiuda et Anima fesztiválon Krakkóban. De még itt sincs vége: Szőcs Petra a fesztivállal párhuzamosan megrendezett Celluloid Workshop keretében 16 mm-re leforgathatta Üdvözlégy című kisjátékfilmjét.

Nemes a szájától vonta meg a falatot, hogy filmezni tudjon

A Celluloid immáron tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a kisfilmrajongók örömére. Az alkotók egyenlő esélyekkel indulnak: a Kodak jóvoltából egy-egy tekercs filmmel, két nap forgatási lehetőséggel, és két nap utómunkával. A négy film egy héttel ezelőtt még csak papír formában létezett, szombaton pedig már a nézőkkel színültig telt Hevesy teremben vetítették őket. Az alkotók (Hájos Zsolt, Szőcs Petra, Gergely Zoltán és Simonyi Balázs) egyre profibbak: a tavalyi éveknél sokkal erősebb, átgondoltabb alkotások születtek az idén, és ebben fontos szerepe volt a színészi munkának is. Hájos Zsolt Panel című kisfilmjében Nagy Zsolt alakítja a lakótelepen eltévedő szívtiprót, Szőcs Petra filmjében Anger Zsolt tűnik fel a pap szerepében, Simonyi Balázs biciklisfilmjében pedig Gazsó Györgyre és Fenyő Ivánra osztotta a főszerepet. Gergely Zoltánt érte a megtiszteltetés, hogy emberrablós Nem gyerekjáték című filmjét 35 miliméterre forgathatta, a vetítéskész kópia Lóth Balázs Celluloid főszervező reményei szerint megkönnyíti majd a fesztiválkörutat.

Semmihez sem hasonlító filmek

Tavaly abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a nemzetközi zsűri munkájában vehettem részt: akkor 97 filmen rágtam magam végig, hogy méltó döntést tudjak hozni, így idén némileg irígykedve tekintettem a skót Emma Davie vezette testületre (M. Tóth Géza, Gelencsér Gábor, Eldad Beck, Lukasz Maciejewski), amiért csupán hatvan filmet kellett megnézniük mintegy öt nap alatt. Nekem idén a kritikusi zsűri jutott: nyolc újságíróval együtt a nagyjátékfilmes mezőnyről kellett döntést hoznunk. Ez eddig egy lazább feladatnak számított, hiszen a Cinefestnek nem a nagyjátékfilmes vonal volt az ereje (tavaly mindössze öt nagyfilm volt versenyben), idén azonban rákapcsoltak, és megduplázódott a versenyfilmek száma.

Egy szingaprúri és egy kínai film képviselte a távol-keleti filmkultúrát: míg az előbbi, a 18 grams of Love egy különös humorú, franciás könnyedségű kedves darab volt a feleségeik hűségét próbára tevő férjekkel, a kínai The shaft egy bányászváros fojtogató és zárt világáról festett lehangoló képet, sok újdonsággal azonban nem sikerült szolgálnia. Az izraeli Strangers sztoriját már a tavalyi BuShon megismerhettük: a nagyjátékfilm előképéül szolgáló Offside a focin keresztül fogta meg a kérdést, a Stangersben is a foci hozza össze a szereplőket: a palesztin lány és a zsidó fiú a futball kapcsán találkozik Párizsban. A két fiatal szerelmét az alkotók (Erez Tradmor, Guy Nattiv) érzékenyen tálalják, a közel-keleti konfliktust nyilván nem oldja meg a film, de egy kerek és átgondolt filmet készítettek a témáról.

Az előtérben jobbra a Pressburger-díjas Morten Bh

A Fülöp-szigetekről alkotott képemet nagyban befolyásolta a Bede Márton nevével fémjelzett Khívától Keletre című utazóblog, és a Todo Todo Teros című Fülöp-szigeteki film sokban alátámasztotta az utazók benyomását, miszerint a Fülöp-szigeteki kultúra európai emberek számára feldolgozhatatlan és felfoghatatlan elemeket tartalmaz. A film kezdő képsorait egy manilai kísérleti zenekar koncertje képezi, itt még érdeklődve figyeltem volna, de utána következő kavalkádból már nem sikerült senkinek sem ép ésszel kikeveredni. A nemzetközi zsűri bizonyára ugyanezt gondolhatta az általam favorizált Lassú tükör című filmről, amely ugyanígy semmihez sem hasonlítható különleges és egyedi hangulatú kísérleti nagyjátékfilm, mégis van benne elég rendszer és átgondoltság ahhoz, hogy az alkotókon túl a nézők számára is élményt nyújtson.

A kritikusi zsűri figyelmét egyöntetűen az ukrán versenyfilm ragadta meg a leginkább: két öregasszony látszólag nyomasztó és szomorú napját mutatja be a film, ám a nagyszerűen komponált képek helyenként kifezetten szórakoztató és humoros pillanatokat is tartogattak a nézőknek. Jó volt látni, hogy az elsőfilmes ukrán alkotó kreatívan tudott bánni saját filmes hagyományaival, a grúz, az ukrán és az orosz film legszebb elemeit idézte meg újszerű módon. Az At the river a nemzetközi zsűri figyelmét is kiérdemelte a nagyjátékfilm fődíj formájában. A film egyébként versenyben lesz az október első hetében kezdődő pécsi Moveast fesztiválon is, mint a közép-kelet európai térségben készült elsőfilm, úgyhogy még van lehetőség a bepótlására.

Egy falat díj

A Cinefest szombati díjátadóján kezdetben a magyarok taroltak: a Duna Televízió különdíját Szirmai Márton A süllyedő falu című munkája nyerte el: a falu megmentéséhez készült csehes ál-ál-dokumentumfilmet a díj értelmében a Duna Televízió megvásárolja, "hogy legalább ezen a felületen legyenek jól láthatóak a jó filmek" - fogalmazott Durst György. A Kodak Magyarország nyersanyagot és laborutómunkát jelentő különdíját Nemes Gyula Karlovy Varyban díjazott dokumentumfilmje, a Letűnt világ érdemelte ki. (A film első részét képező A múlandóság gátja itt tekinthető meg.)

Gelencsér Gábor a zsűri képviseletében elsősorban a letűnt világ megragadásának módját: a 10 évig való kitartó munkát, a nyersanyagot és annak kezelésmódját emelte ki a film méltatásakor, Nemes Gyula pedig Dobóczi Balázs operatőrnek mondott köszönetet, amiért kitartott mellett. Valamint a Kodak Magyarországnak, hiszen a tíz éven át készülő film gyakorlatilag nulla forintból készült, az alkotók nemegyszer a saját szájuktól vonták meg a falatot, hogy nyersanyagot tudjanak vásárolni. "Úgyhogy tíz év múlva újra találkozunk" - búcsúzott Nemes Gyula Miskolctól.

Ezek után a díjátadó egyik legszórakoztatóbb momentuma kétségkívül a Kocsonya-díj átadása volt. A héten sikerült megtudnom, hogy egyrészt a miskolci kocsonya híres, másrészt hogy van egy olyan mondás, hogy "pislog, mint béka a miskolci kocsonyában". Így már érthető, hogy miért pont egy béka szimbolizálja a Simonyi Balázsnak az Originál láger elismeréseként átadott díjat, amelynek értelmében a jövő évi kocsonyafesztiválon levetítik az Originál láger-t, és a rendezőt is vendégül látják.

Középen fejkendőben az animációs kategória nyertese Wiola Sowa

A kisjátékfilm kategória Pressburger Imréről elnevezett fődíját a fesztivál David Bowie imitátora, Morten Bh nyerte Che and I című filmjéért: az ifjú dán rendező szemlátomást megilletődve, személyesen vette át az elismerést. A fesztivál fődíját egy mexikói alkotás, az In transit érdemelte ki, Isabel Munoz rendező telefonon köszönte meg az elismerést a helyszínen lévőknek. A lengyel 52 percent nyerte a dokumentumfilm kategória fődíját: a szívbemarkoló történet egy kislány vágyainak kegyetlen szétzúzásáról szól finom és visszafogott módon. Az animációs kategória fődíját megosztva adta ki a zsűri: a lengyel Wiola Sowa (Refrains) és az észt Kaspar Jancis (Marathon) osztozott az elismerésen.

Már csak az ünneplés volt hátra: amiben a Cinefest szervezői köztudottan magas szinten teljesítenek, természetesen idén is kitettek magukért, a Jameson nevével fémjelzett fesztivál vendégei, alkotók, újságírók, szervezők és szakmai partnerek együtt örjöngtek reggelig a Club Manana pincéjében, úgyhogy valószínűleg jövőre is fiatal filmesekkel lesz tele a Közép-Kelet Európa leghosszabb sétálóutcája.