A nagy „comeback day”-t feLugossy László zárta, aki Szirtes Jánost maga mellé véve kanyarodott vissza a mozgóképcsináláshoz, ami aperformerek számára félig-meddig ürügy csupán ahhoz, hogy performance-aik dokumentációját szélesebb közönség számára elérhető formában mutathassák meg. Ez a comeback azonban nem olyan elementáris, mint Kamondié. Aki látta a Jégkrémbalettet vagy a Neoszarvasbikát, az nagyjából el tudja képzelni, milyen is a Tiszta lap. Hála a performerek gazdag fantáziájának, azért akad néhány meglepő fordulat, intellektuális poén, ami valamelyest élvezhetővé teszi az egyébként nehezen követhető és inkább a bennfentesek számára szórakoztató filmet. A Tiszta lap legkönnyebben megközelíthető vonulata „a hülyeség a divat” illusztrálásaképpen készített televíziós műfaji paródiákból áll. őszintén szólva, szívesen venném, ha a valóságban is volna JázminTv, amelyben másfél óra alatt több ötlet van, mint a magyar tévécsatornák egy hetes programjában. Csak hát volna mit polírozni a look-on. Elkélne némi világítás a filmnek, ami talán nem menne olyan nagyon a spontaneitás rovására. Tulajdonképpen nem meglepő, ha a két performer ilyen apróságokra már nem ad, ám nekem furcsa, hogy a körülöttük megtelepedett, a Tiszta lapban közreműködő fiatal iparművész csapat nem érzékeli, hogy ami a 80-as években eredetisége miatt még hatott, az a mai kiglancolt filmvilágban igénytelennek tűnik. Nem értem, hogy a fiatalok saját filmjükben, Az ifjúság megnyugtatban miért nem próbálták legalább ezen a téren megújítani a mesterek filmkészítési stílusát. Jöjjön vissza minden(ki), csak könyörgöm, ne mindig ugyanúgy!