Átváltozások

Átváltozások
Az Átváltozások (Przemiany) a korábban színészként is bemutatkozó Lukasz Barczyk rendező-forgatókönyvíró első mozifilmje. A filmben a képmutatás, az álszentség csap össze a nyers szókimondással és tapintatlan kíváncsiskodással. A zűrös múltú Snaut (Jacek Poniedzialek) meglátogatja barátnője, Wanda (Katarzyna Herman) családját, hogy megkérje a lány kezét. A fiatalember szégyenkezés nélkül a család elé tárja élete sötét fordulatait, ám család tagjai még egymással sem őszinték. Snaut nyers modorában környékezi meg Wanda testvéreit és kíméletlen kérdéseivel feszegeti a családi titkokat. Hamar sikerül megborítania a törékeny egyensúlyt, és felszínre hozni az elnyomott feszültséget, kiteregetni a családi szennyest. Ám főhős ezzel nem éri be. Snaut beleszeret Wanda nővérébe, Martába (Maja Ostaszewska), és ezzel teljesen megváltoztatja a korábban stabilnak hitt családi kapcsolatokat. Lukasz Barczyk így nyilatkozott alkotásáról: „Csak a halál és a változás biztos az életben. Az életem megváltozott és semmi sem volt a régi. Megrémisztett, ugyanakkor megpróbáltam megszelídíteni. Megszelídíteni a félelmet – ez az alapgondolat, ami e film mögött húzódik meg”. Ez azonban nem igazán sikerült a rendező-forgatókönyvírónak: a félelem megjelenítése hiányzik a műből, sokkal inkább a képmutatás és a cinizmus határozza meg a film hangulatát. Maga a sztori is meglehetősen elnagyoltra sikerült, a jellemek megformálása felületes, ezért a néző nem is tud érzelmileg azonosulni a főhősökkel.

Vedd el a szemem

Iciar Bollain színésznőként kezdte pályafutását, de rendezőként és forgatókönyvíróként is számos alkotást tudhat maga mögött. A Vedd el a szemem (Te doy mis ojos) című filmje elnyerte a szakma elismerését és számos díjat is besöpört, köztük a legjobb spanyol filmnek járó Goya-díjat. A mű a családon belüli erőszakot dolgozza fel, de nem a megszokott formában. Az erőszak képei szinte teljesen hiányoznak a filmből, sokkal inkább a jelenség összetettségét, különböző oldalait mutatja be. Pilar (Laia Marull) tíz év házasság után gyermekével nővéréhez menekül otthonából. Férje, Antonio (Luis Tosar) már hosszú ideje rendszeresen bántalmazta fizikailag. Úgy tűnik, Pilar élete helyrerázódik miután elhagyta Antoniót. Sikerül munkát szereznie, és nővére is arra bíztatja, hogy álljon saját lábára, kerülje el férjét. Antonio azonban nem tudja elfogadni ezt az állapotot, ajándékokkal lepi meg feleségét, és csoportterápiára jár, hogy problémájára megoldást találjon. A férfi hamarosan visszanyeri felesége bizalmát, és látszólag jelentős fejlődést ér el a csoportterápiák révén, megtanulja, hogy lehet úrrá indulatán. Tíz év házasság, valamint a rövidebb különélés után újra egymásra talál a pár, és még őket is meghökkenti, hogy szerelmük a történtek után sem múlt el. Pilar nővére tiltakozása ellenére is visszaköltözik Antonióhoz. A nőben ismét életre kel a remény, hogy normális életet élhet a férfival. A hazatérést követően azonban sokasodnak a szürke hétköznapok, és a férj gondjai. Pilar a munkájában megtalálja élete értelmét. Antonio viszont nem érti felesége elhivatottságát, nem is próbálja megérteni a nő újdonsült szenvedélyét. Pilar új elfoglaltsága miatt fellobban a féltékenység a férfiban, és egyre nehezebben tudja türtőztetni indulatait. A férfi kitörései bár nem torkollnak fizikai erőszakba, de kezdik szétoszlatni a nő illúzióit, és újra felébresztik benne a félelmet.

Vedd el a szemem
Iciar Bollain szembement a családi erőszakot fekete-fehéren bemutató, sematikus megközelítésekkel, művével nem kívánt prédikálni. A rendező-forgatókönyvírót felkavarta az a paradoxon, hogy a bántalmazott nők évekig képesek őket bántalmazó férjükkel maradni. Ez vezette őt arra, hogy jobban megvizsgálja ezt az ellentmondást, és rádöbbent, hogy a jelenség komplexebb, mint gondolta. A film erőssége, hogy a családi erőszakot nem egyszerűsíti le fizikai erőszakra, hanem bemutatja annak érzelmi oldalát, és hitelesen viszi vászonra az áldozatok rettegését. Antonio és Pilar szerelmének megjelenítése megérteti azokat a kétségeket, melyek közt a férjéhez vonzódó, de egyszersmind a férjétől rettegő asszony hányódik. A mű nem éri be egyoldalú megközelítéssel. Antonio érzelmeinek, kétségeinek ábrázolása közel hozza a férfit a nézőhöz. A méltányolandó erőfeszítések ellenére, amit a férfi azért tesz, hogy legyőzze indulatait, az indokolatlan düh újra-újra előtör belőle. Iciar Bollain úgy látja, hogy egy ilyen kapcsolat a „remény halálával” ér véget: a nő már nem hisz abban többé, hogy férje megváltozhat. Pilar szerelme elmúlik, sikeresen továbblép. Antonio lesz a vesztes, aki nem tudott megváltozni, aki nem tudta megtartani szerelmét.