Csuja László: Egy lány szekrényt tol egy ajtó elé, azért, hogy eltitkolja azt a beteg férfit, akivel együtt él, hogy egy másikat felhozhasson. Körülbelül ebből a indultam, és e köré szerveztük a történetet. A film elkészítése folyamán próbáltam megérteni magam, hogy miért foglalkoztat ennyire ez a helyzet. Így visszatekintve, a személyes inspirációm végig ugyanaz volt, hogy én is állandóan attól szenvedek, azért szorongok különböző helyzetekben, azért viselkedek hülyén, mert ott ül egy szörny (jelentsen az bármit is) a szekrényem mögött, amivel nem akarok, nem tudok vagy nem merek szembenézni. És hogy ez mennyire abszurd, groteszk vagy bizarr ügy.
filmhu: Nem először dolgozol sérült szereplőkkel, miért érdekelnek ennyire ezek a karakterek?
Csuja László: Ezen már én is gondolkodtam, hiszen eredetileg teljesen intuitívan jutnak eszembe a szereplők. Biztos, hogy családi, gyerekkori élmények miatt van, édesapám a '80-as években aktivistája volt a Mozgássérültek Országos Szövetségének, édesanyám pedig gyógypedagógus. Az első Mikulás élményem is ide köthető, körülbelül 4-5 éves lehettem, amikor együtt vártam a Mikulást negyven sérült emberrel. Máig is nagyon mélyen bennem van az élmény. Már a korábbi kisjátékfilmem, a Foszfor kapcsán is sokat kaptam tőlük, mikor hónapokig castingoltam. Azt hiszem, hogyha sérült emberrel forgatsz, sokkal közelebb kerülsz ahhoz, hogy milyen embernek lenni, vagy hogy te milyen vagy. Automatikusan elkezded őrülten figyelni magad, hogy hogyan reagálsz, milyen vagy te a másikhoz képest. Abban reménykedem, hogy valamilyen formában a nézők is ebbe a lelkiállapotba kerülnek a filmjeim közben. Azért még nem fejtettem föl teljesen, miért érdekelnek a sérült emberek, nagyon gazdagnak látom a témát. Ebben a munkában már másodszor voltak segítőim a film producerei, Csernai Judith és Márk Iván, akiknek ezúton is köszönöm a támogatást.
Nézd meg a Foszfort!
filmhu: Mennyire más sérült szereplőkkel és profi színészekkel dolgozni?
Csuja László: Ezt így nem lehet szétválasztani. Emberek vannak, nem sérültek meg nem sérültek, de ez nem csak a színészetben igaz. A színész és rendező viszony első sorban egy emberi kapcsolat, ahol meg kell értenünk egymást. Mindenki másképp működik, arra kell rájönni rendezőként, hogy milyen kommunikációs csatornán, regiszteren kell megszólalni, hogy átmenjen, amit akarsz. Sokszor egy színésznek sokkal részletesebben el kell magyarázni a dolgokat, sokkal nehezebben fog föl egy kérést. Azt azonban nagyon fontos tudnod, hogy Sztyopa a szerepét csak eljátssza, ő az életben egyáltalán nem sérült értelmileg, sőt! Bőrművesként dolgozik, ha épp az egészségi állapota engedi.
filmhu: Korábban nyilatkoztad, hogy a Foszfor főszereplőjének kiválasztásakor az volt a szempontod, hogy a hosszas szereplőválogatás után azt választod, akinek az arcával álmodsz. Sztyopa esetében is hasonló volt az eljárás?
Csuja László: Annyira, hogy Sztyopát is abban a három hónapos szereplőválogatási időszakban ismertük meg, mint a Foszfor főszereplőjét, 2009-ben, A dugulást 2011-ben forgattuk, az utóbbi két évben végig foglalkoztatott, hogy dolgozni kellene vele.
filmhu: Bevallom, én a párost nehezen tudtam értelmezni, hogy milyen a lány és Sztyopa kapcsolata, milyen múltjuk, történetük van - a te fejedben megvan, hogy mi történt velük, miért ment tönkre a kapcsolatuk?
Csuja László: Ha megnézek egy jó filmet, én például szoktam fantáziálgatni, kitalálni, hogy honnan jöttek és hova tartanak a figurák, és azt feltételezem, hogy ez másokkal is megtörténik. Minél több a titok, annál intenzívebb ez a folyamat. Néhány éve láttam a Djangót, és még most is szoktam rajta gondolkozni, hogy honnan hová tart. A Foszforban és itt is talányosak a karakterek, a háttértörténetükből szilánkokat tudhat meg a néző. Megvan a megoldásom, de nem akarom elmondani.
filmhu: A Dugulás színészvezetése, jelenetezése kicsit távolságtartó, néha Kaurismaki jutott róla eszembe. Voltak ilyen előképeid a forgatás során?
Csuja László: Igen, szeretem Kaurismakit, meg egy holland rendező is inspirált, Alex van Warmerdam, de e mellett többféle műfajt próbáltam elegyíteni, úgy mint a vízvezeték-szerelős pornók dramaturgiáját, a melodrámát, a burlesket vagy a szocio groteszket. Az ilyen típusú kisjátékfilmek, mint A dugulás arra jók, hogy kipróbálj stílusokat, kipróbáld magad, kísérletezz olyasmivel, amit még nem csináltál. Nagyon rég készítettem már humoros filmet, ezt is ki akartam próbálni. Majdnem végig nevettük a forgatást, egyszer le is kellett állni, mert annyira röhögött a stáb.
filmhu: Szerinted mi értelme van ma Magyarországon kisjátékfilmet készíteni? Mit lehet vele elérni és mikor számít sikeresnek egy kisfilm?
Csuja László: Minden film azért készül, hogy valaki megnézze, ebben a kisjátékfilm sem kivétel. Hogy pontosan mi egy film sikerességének a fokmérője, azt nem tudnám megmondani, de biztos, hogy több összetevőből áll, több szempont szerint lehet vizsgálni. Nekem alkotóként a legfontosabb az, hogy mit mozgat meg azokban, akik megnézik, megértik-e azt a filmnyelvet, amin valamit el akarok mondani.
filmhu: Forgatókönyvírónak tanultál, egyszerre írod és rendezed is a filmjeidet - miért döntöttél e megoldás mellett? Nem adnád másnak rendezésre vagy nem dolgoznál más íróval?
Csuja László: A forgatókönyv maga nem önálló műalkotás, ugyanakkor az írás és a fejlesztés egy nagyon nehéz, embert próbáló folyamat. Vannak olyan műfajok, amik rendezőként szinte egyáltalán nem érdekelnek, mert intellektuálisan vagy szakmailag nem kihívás megrendezni őket, ugyanakkor forgatókönyvíróként komoly teljesítményt igényelnek. Sok sorozat ilyen, ezért a sorozatokban a forgatókönyvíró inkább szerző, mint a rendező. Nagyon szívesen dolgoznék más íróval rendezőként, sőt most készítünk egy kisjátékfilmet, amit nem én írtam.
filmhu: Meglepetten fedeztem fel a nevedet a Marslakók írói között - hogyan kerültél ebbe a projektbe?
Csuja László: Csak dialógíró voltam, illetve talán annál kicsit több, szinopszisok és előzetes egyeztetés alapján dolgoztunk. Tanulságos tapasztalat volt, hiszen testközelből nézhettem végig, hogyha egy mozgóképes műfajban alapvető hibákat vétenek, akkor az szükségszerűen összeomlik. A nézettségi adatok ezt szépen igazolták.
filmhu: Most éppen min dolgozol, mit csinálsz, hogy telnek napjaid?
Csuja László: A film mellett színházban is dolgozok, Orosz Ákos szereplésével készítünk egy monodrámát a Maladype Bázison. A legaktuálisabb azonban az, hogy felkértek, hogy rendezzek meg egy részt egy Budapestről szóló szkecsfilmből, az a munkacíme, hogy Ebben a városban, lehet, hogy hallottál róla. Kapronczai Erika az író és a társrendező, illetve állandó munkatársaim közül Muhi András Pires is részt vesz a kreatív folyamatban. Ezen kívül Nagy V. Gergővel közösen dolgozunk egy játékfilmen.
