Defekt

Az előző mondatban egyaránt hangsúlyos a „modern”, a „profi”, a „magyar” és a „horror” szó, ugyanis részeredményeket azért fel tudunk mutatni: volt egyszer régen egy Drakula halála című film, amely sajnos elveszett; az amatőr horror-mozgalomnak is szép eredményei vannak (Cruel World Team); akadnak magyar fél bevonásával készült rémfilmek (pl. Dario Argento egyik alkotása); és találunk tisztán hazai thrillert is (például Tímár Péter jól sikerült Mielőtt befejezi röptét a denevér című munkája). Pedig a magyar horrornak lehetnének hagyományai: az „átkosban” természetesen nem készülhettek nyíltan efféle alantas művek, de az 1947 előtti, illetve rendszerváltás utáni időkből bőven idézhetnénk a címeket – ha lennének. Zenés vígjátékkal (Kabos Gyulától Oroszlán Szonjáig) Dunát lehetne rekeszteni, horrorunk azonban csak egy van, és az is milyen…

Egy CTW-horror 1997-ből

Na jó, szögezzük le gyorsan, ez a bizonyos horror (egész pontosan: thriller) távolról sem rossz. Fazekas Lajos műve meglepően korrekt munka, csak éppen ennél a pontnál bejön a képbe az „ahhoz képest”. A Defekt ugyanis ahhoz képest jó, hogy a tévének készült (moziban talán nem is forgalmazták); hogy alacsony volt a költségvetése; hogy nem teljesen eredeti és nem teljesen horror… Inkább afféle szatirikus felhangokkal operáló krimi-horrorról van tehát szó. (A magyar narancs mintájára külön kategória lehetne a „magy. szoc. horror” és a „magy. szoc. pornó”: a rémfilmünk bűnfilmre vált, az első magyar „forró szexfilm” – Pornósztár volt őnagysága – pedig megspórolja a money shotot. Legalább Bujtor becsületesen másolta Piedonét, ez is valami.)

Talán éppen ennek az „ahhoz képest”-állapotnak köszönhető, hogy van egyáltalán egy darab magyar horror. Egy jelentéktelen tévéfilmecske valószínűleg senki figyelmét sem keltette fel („csak egy újabb krimi a dobozba”). Ez adja azonban a Defekt jelentőségét: nem a minősége, hanem egyedi státusza.

A film rendezőjének neve minden bizonnyal nem cseng ismerősen: Fazekas nem tartozott a „nagy generáció” (Jancsó, Makk, Szabó, stb.) rendezősztárjai közé, még a „kis generáció” (Gothár, Szomjas stb.) hírnevéből sem jutott neki. Főleg tévéfilmeket készített, minden bizonnyal korrekt szakmai színvonalon, és valószínűleg nem egy munkáját néztük végig anélkül, hogy a rendező személye tudatosult volna bennünk (dolgozott például a Kisváros című sorozaton is). Ismertebbek nála leghíresebb művének szereplői, a kor népszerű színművészei: Kern András, Márkus László, Szabó Gyula, Kézdy György. Közülük csak Márkus szerepeltetése szokatlan, hiszen a többiek mind „bejáratott” karakterüket hozzák (Kern például Kardos doktor komolyabb változatát). Éppen Márkus, pontosabban az általa alakított szerep teszi a filmet horrorrá, az ő személye és környezete révén válik hangsúlyossá a Defekt rokonsága az egyik legnagyobb (rém)klasszikussal, a Psychóval.

Fazekas Lajos rendező a Defekten dolgozva

A színész merész, de nem feltétlenül rossz választás a Norman Bates által ihletett karakter, az áldozataira pókként leső sorozatgyilkos szerepére. A nőies hanghordozású, inkább zenés-táncos vígjátékokból ismert Márkus nem is okoz csalódást, viszont a horror (azaz a hitchcocki remekmű) krimiközegbe illesztése nem sikerült problémamentesen. Az önmagában jól működő, nagyjából fél órás „pszichós epizód” nehezen passzol a feliratokkal gondosan leválasztott bevezetőhöz és a nyomozói szálhoz, ráadásul bőven akad logikai baki, homályos hátterű fordulat is.

Mi a jelentősége a fiatal nyomozó apjának, miért emlegetik? Pontosan miért gyilkol Márkus? Miért fekszik le Gyöngyössy Kati a teherautósofőrrel? Jó húzás például, hogy Kern és társa nem értik a nyomokat, nem ismerik fel az összefüggéseket, pedig ott történik szinte minden a szemük előtt – de mire megy ez ki konkrétan, mi az elképzelés? Érdekes, hogy az „áldozat” próbál megszabadulni a gyilkosság nyomaitól – de miért nincs ez az ötlet jobban kibontva?

Fazekas vizuális megoldásai (szokatlan beállítások, stilizált fényviszonyok) teljesen rendben vannak, ügyesen gerjeszt feszültséget, sikerül élővé tennie a helyszíneket (a gyilkos háza esetén ez fontos szempont), az utolsó percekben még az első magyar gore felvételekkel is megismerteti a nézőt, ám önmagában az alkotása nem lenne jelentős darab, csak az összefüggések révén nevezhető annak. Ez a bizonyos fokig remake-ként működő film tökéletes kiindulási pont lehetne egy igazi, profi, mai mozis horrornak: értékes, de azért bőven csiszolásra szoruló, jól modernizálható, időtlen témát feszegető darab. Szikár kuriózum.