Gyürey Vera, a Filmarchívum igazgatója és Csepeli György államtitkár rövid bevezetőjükben igen pozítivan értékelték a program eredményeit, amelynek keretében idén 100 magyar játékfilm valamint 590 heti híradó digitális felújítására került sor. Mindketten kiemelték a filmtárak, és különösen a filmhíradók szerepét a magyar kollektív emlékezet szempontjából.

A játékfilmek digitális felújításáért felelős Fazekas Eszter kiemelte, hogy a százas játékfilmes lista nem (lehet) teljes, és nem feltétlenül azt jelenti, hogy ezek a legjobb magyar filmek. Mindenesetre mindegyikük egytől egyig filmtörténeti értéket képvisel. A munkálatokat olyan operatőrök segítették, mint Koltai Lajos, Ragályi Elemér, Sára Sándor vagy Szécsényi Ferenc.

Bővülő lista

Csepeli György, IHM politikai
államtitkár
Az 1990-es években már számos nemzetközi, Európai Uniós filmfelújítási projekt létezett a Nemzetközi Archívumok Szövetségén belül. Külföldi segítséggel, a Lumière Alapítvány támogatásával újították fel Korda Sándor 1918-as Az arany emberét is. Az Emberek a havason-nal indító százas listán az első tizenöt az Egy pikoló világos-sal bezárólag nitrocelluloidra készült, így ezek a főképp ötvenes évekbeli filmek a digitlizálással mentődnek át az utókornak, s ma már szinte csak így hozzáférhetőek. A százas lista időben 1981-ig jut el, de ez természetesen közel sem végleges.

A lista összeállításánál igyekeztek arra is figyelni, hogy minden játékfilmes irányzat helyet kapjon, bár a dokumentarizmus még mindig hiányzik. Itt Fazekas olyan filmekre gondolt, mint a Jutalomutazás (r: Dárday István, 1974), Fagyöngyök (r: Ember Judit, 1978) vagy a Családi tűzfészek (r: Tarr Béla, 1977) stb. További lépés lenne, a dokumentumfimek digitalizálása: a Recsk (Gyarmathy-Böszörményi, 1987) vagy a Pergőtűz „biztos befutók”.

Szempont volt a listán szereplő filmek oktatásban betöltött szerepe is. Nemcsak a filmelmélet vagy médiaismeret tárgyak esetében hasznos ez a filmtár (itt érdemes megemlíteni a www.filmtortenet.hu filmtörténeti oldallal való együttes használat lehetőségét); hanem a középiskolai irodalom- és történelemoktatást is nagyban elősegíti - lévén sok az eddig digitalizált filmek között az adaptáció vagy a történelmi számvetés (ld. Angi Vera (r: Gábor Pál, 1978), Hideg napok (r: Kovács András, 1966), Húsz óra (r: Fábri Zoltán, 1965) stb.).

Néhány digitalizált filmrészlet vetítése után Kurucz Márton szólt pár szót a heti híradók restaurálásáról. Nehézséget okozott, hogy kevés az utolérhető kópia -1939-ig mintegy 10 db volt egy-egy heti híradóból, (tehát közel se minden mozi sugározta őket), a helyzet azonban már igy is jobb volt mint a húszas években (ekkor 3-4 kópia volt az átlag). Problémát jelentett még, hogy az 1945 előtti filmhíradókat az elkövetkező évtizedek kultúrpolitikája nem tartotta megőrzendő értéknek. 2005-ben 590 heti híradó lett digitálisan felújítva 1931-től, az első hangosfilmhíradóval kezdve 1944 elejéig - ez nemzetközileg is egyedülálló teljesítmény.



Csatlakozott a felszólalókhoz Kovács András Bálint, a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) igazgatója is. A NAVA úgy kapcsolódik a programhoz, hogy a digitális kópiákat egy könyvtárakból és iskolákból, széles sávú internettel elérhető fájlrendszerbe, adatbázisba rögzíti. A száz film feldolgozását és ilyen módon való hozzáférhetőségét Kovács legkésőbb 2006 tavaszára ígérte.

Kultuszok a digitális filmszakkörben

A sajtótájékoztatót követően, Gyürey Vera a filmhu-nak nyilatkozva elmondta, a filmfelújítási program lehetővé teszi a hagyományos restaurálásnál jóval költségesebb digitális módszert; amelyet a program beindulása előtt csak kivételes esetekben alkalmaztak (ld. Ludas Matyi, az első magyar színes film 1942-ből (r: Radványi Géza)). Gyürey szerint a filmek digitalizálásának oktatásbeli hasznossága mellett fontos, hogy végre a magyar filmtörténet gyöngyszemei is megjelennek az egyelőre külföldi produkciók által uralt hazai dvd-piacon; bár a forgalmazói jogi kérdések tisztázása biztos nem lesz könnyű falat.

Dr Csepeli Györy a filmhu-nak adott rövid interjúban a program hasznosságára vonatkozó kérdésre válaszolva fő haszonélvezőként elsősorban a tanuló ifjúságot nevezte meg, másodsorban pedig a magyar filmművészet szerelmeseit említette. Az előbbiek számára lehetőség lesz arra, hogy “digitális filmszakkörök keretei között tetszés szerint kiválasztott szempontok alapján megismerkedjenek a magyar filmművészet klasszikus darabjaival, a meghatározó áramlatokkal, markáns rendezői profilokkal. Az irodalmi alkotások alapján készített filmek „nagy könyvek” kultuszát indíthatják el az új, digitális generáció tagjai között. A híradók páratlan hozzáadott értéket jelentenek majd a gimnáziumi és egyetemi történelemoktatásban.” 

Kurucz Márton
A magyar filmet szeretők kapcsán pedig Csepeli így fogalmaz: “Közöttük vannak, akik annak idején moziban, tévében látták ezeket a filmeket, s most újra nézhetik őket, elmélyülhetnek finom szerkezetükben. Egy jó film annyiszor születik újra, ahányszor újra nézzük. A Szindbádot például vagy húszszor láttam, s alig várom, hogy újra megnézhessem.“

Bár a programban erőteljesen tetten érhető kultúra és politika összefonódása, az államtitkár függetleníti a tevékenység jövőjét a 2006-os választások kimenetelétől. Csepeli biztos abban, hogy “politikai szempontok nem befolyásolhatják ennek a remek programnak a sorsát. Újabb és újabb százas filmszériák kerülnek majd be a NAVA tárhelyére, és folytatódni fog a híradók digitalizálása is. A NAVA a nemzet audiovizuális emlékezete. Ha egy nemzetnek nincs mire emlékeznie, nincs mit elképzelnie sem. Szerencsére nálunk nem ez a helyzet. A NAVA ötlete 2000-ben fogant meg, 2005-ben született meg a törvény, amely megalapította, 2006. január 1-től folyamatosan működni fog hozzásegítve Magyarországot abban, hogy európai ország legyen a XXI.században is.”