- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
- A 2002-ben létrejött Dordony Kft. adta az összeg egy részét. Ez részben az én cégem is, illetve a cég igazgatója Faragó József, újságíró, producer. Ő pályázott a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz és az alapítvány adta 2004-ben azt a további támogatást, amelyből be tudtuk fejezni a filmet.
- Mi tette emlékezetessé a forgatást?
- Sok apró részlet volt, amit biztos, hogy nem felejtünk el. Talán egy, a filmből kimaradt részlet, ami megdöbbentő volt. Tolókocsit kellett igényelni a főszereplőnek, mert betegsége miatt nehezen járt. A neurológiára küldtek minket. Ott egy orvos, aki látszólag maga is segítségre szorult, azt mondta: - Kérem, ne beszéljenek feleslegesen. Tudják, itt nagyon nehéz nekünk. Mert hol meghal valaki, hol feljelentenek bennünket. - Majd ránézett a beutaltra és a kezünkbe nyomott egy további beutalót.
- Milyen hatását érezted a tavaly elfogadott Filmtörvénynek a filmkészítés során?
- A filmünk készítésére közvetlen hatással nem volt a törvény elfogadása, mert mi már 2003-ban el kezdtünk forgatni. Úgy gondolom, a pályázatunkra volt hatással, hiszen az MMK támogatás miatt, a törvény hatására alakult Nemzeti Filmirodánál egy regisztrációs eljáráson kellett megfelelni. Szerintem korrekt, kiszámítható viszonyokat teremt a törvény, bár még nagyon friss ahhoz, hogy azt lehessen mondani: bevált. Amit mi, dokumentumfilmesek nehezményeztünk, hogy ugyanazokon az adatlapokon kellett a filmet regisztráltatni, mint egy játékfilmet. A stáb összehasonlíthatatlanul terjedelmesebb egy játékfilmnél, amit az adatlapok értékelésénél nem vettek figyelembe és esetleg hiánypótlásra szólítottak fel bennünket, ami elhúzta a regisztrációt. Illetve a regisztrációs díj ugyanannyi volt egy százezer forintos megítélt támogatás esetében, mint mondjuk egy 50 milliós esetében. De gondolom, a tapasztalatokat összegzik és rugalmasan változtatnak a dolgokon.
