Kevés kultusz erősebb, mint a filléres sikerfilm kultusza, mikor egy ismeretlen alkotó low-budget csodafegyverrel arat véres diadalt a közönséggel és a kritikusokkal szemben vívott kétfrontos háborúban. Neill Blomkamp a rövidfilmek mezején szerezte kisebb-nagyobb győzelmeit, majd Peter Jackson produceri támogatásával vághatott bele pályafutása első játékfilmjébe. A szatelit versenyeken edződött pókerjátékos számára igen veszedelmes dolog átülni a nagy tétekkel dobálózó menők közé, szép számmal idézhetők fel rút bukások – a dél-afrikai direktor azonban vitte a jackpotot. Pedig kezdetben csak annyi volt bizonyos, hogy Jackson egy komoly projektet akar adni a tehetséges filmesnek, amellyel karrierre válthatja szembeszökő talentumát. Több ötlet is meghiúsult, mígnem a leginkább kézenfekvő megoldás mellett döntöttek: fejlessze nagyjátékfilmmé az Alive in Joburg című hatperces inváziós sci-fit (Megnézem!), amelyben több szempontból is kísérletet tett a viseltes konfliktusmodell újraértelmezésére.
 |
| A film kivitelezésében hibát nem lelni |
Főszereplőnk, Wikus egy különösen gusztustalan hivatali patkány, aki a 9-es körzetben elhelyezett idegenek áttelepítését készíti elő. Szervilis aljassággal igyekszik kiszolgálni munkaadója, az MNU érdekeit, amelynek sarokpontjait a földönkívüliek koncentrációs táborba deportálása és az idegen fegyvertechnológia megszerzése adja ki. Holott a szerencsétlen „rákoknak” bőséggel megvan a maguk baja: húsz éve senyvednek a johannesburgi átmeneti táborban, miután űrhajójuk meghibásodott; a gettó túlnépesedése miatt nem csupán az ismeretlen járvány következményeit kell viselniük, de a napi létfenntartás és a bűnözés problémáit is egyre nehezebben tudják kezelhető szinten tartani. Wikus a terepmunka során megfertőződik egy idegen anyaggal, amely genetikai katasztrófát okoz: teste mutálódni kezd, lassan „rákká” változik. Egykori alkalmazója ekkor hajszát indít ellene, hogy kísérleti alanyként használhassák. Az üldözötté lett hivatalnok kénytelen a 9-es körzetben menedéket keresni, miközben maga sem tudja eldönteni, hogy immáron melyik fajhoz tartozik – ráadásul a cselekmény kibontakozásával az emberiség morális felsőbbrendűségének illúzióját is fel kell adnia.
 |
| Letisztult és hatásos high concept |
Annak ellenére, hogy a rendező a produkció természetéhez mérten lyukas garasból gazdálkodott, a film kivitelezésében hibát nem lelni. Az ízléssel alkalmazott CGI, a nívós trükkök mind-mind a realista hangulatnak rendelődnek alá, a névtelen színészek meglepő könnyedséggel birkóztak meg a rájuk szabott feladatokkal, az akciók pedig irdatlan kinetikus energiával bírnak. Mindemellett a District 9 nem csupán feszültségben gazdag sci-fi akciófilm, de intellektuális fedezet is bőséggel akad mögötte: a néző igénye s attitűdje szerint találhat benne fajsúlyos metaforákat, provokatív politikai üzeneteket, kényelmetlen problémafelvetéseket. A dokumentumfilmeket idéző operatőri munka, az ipari kamerák és a híradós inzertek harmonikusan támogatják a tempósan fejlődő scriptet, és a bizonyítási kényszerhez oly gyakran társuló csapdákat (elnyújtott játékidő, túlírt forgatókönyv, dramaturgiailag indokolatlan akciók és erőszak) is ügyesen elkerülte a rendező.
 |
| A District 9 azonban egyértelműen új evolúciós fok |
Az utóbbi években több dokumentumstílusú rémületmozit is bemutattak, amely képes volt elnyerni a közönség kegyeit (Blair Witch Project, Cloverfield, [•REC]), a District 9 azonban egyértelműen új evolúciós fokot képvisel a kategóriában. Letisztult és hatásos high concept, következetes kivitelezés, alkotói intelligencia és fegyelem – ennyi kellett hozzá, hogy Peter Jackson pártfogoltja elkészítse az év egyik legkiválóbb moziját. Neill Blomkamp nem csupán szerzői filmesként bizonyított, de egy ilyen debütálás után már kétségkívül szükséges lesz fokozottan figyelmezni szakmai tevékenységét.
