Magam ellen beszélnék? Lehet. Mégis, egy dolog kortársként szorongni, más dolog a kimeríthetetlen "archívumokért" lelkesedni. Ez inspirálta Pacskovszky Józsefet, hogy SCHÉNER -ről újabb portréfilmet csináljon. Schéner Mihály (közeli barátainak "Miska") most hetvennyolc éves, egymaga kimeríthetetlen archívum: termékeny képzőművész, életbölcselő, mintakép, garabonciás, a gyerekek mágusa, a természet szakavatott ismerője. Csak zárójelek közt említem: úgy másfél évtizeddel ezelőtt Szoboszlay Péterrel mi is forgattunk Miska aktív közreműködésével tárgy-animációs "mesefilmet", néhány egykorú kép abból is bevillan (például: Schéner, mint fehér varázsló, maga tervezte jelmezben).

Fontos dolgokról beszél egyszerűen. Hogy az alkotáshoz nincs szükség reprezentatív műtermekre, elég egy sut is, konyhasarok, ha meghitt, megszokott, belakott. Konyhasarok, amely az alkotó "kápolnája": a csend, a fohász, az ihlet bensőséges temploma. Ecsetre sincs szükség. Schéner az ujjaival fest, balkezes lévén ballal keveri a festékeket, viszi vászonra, akármire, és ha elfáradna? - jobbal is képes folytatni. Másik dolog a koncentráció. Bármelyik napszakban, akár fél óra is bőven elegendő a művészi munkához, ha időben sűrítve fölkészülünk rá. Lényegi föltétel a "csend". A csend, amit a művész maga körül és magában teremt. Az öregség tapasztalta csend, hogy üdvös dolog nem mindent kiadni magunkból.

Pacskovszky gyöngéden igazodik kamerájával az idős mester hangulatváltásaihoz. Természeti fényekben, szöcskés, sáskás legelőkön, játszóházban lurkók között, konyha- műteremben, képzelt templom oltára előtt. Megérint bennünket az öröklét. Helyesebben az öröklét illúziója. Mert jókora seggberúgásokról, hajdani cenzúráról, művelődéspolitikai játszmákról is esik itt szó, múltról - amely végülis semmibe vész, míg a műtárgyak sokasága élő, jövőidejű. Tudjuk, a jövő a műkereskedelemé. Arról a film szemérmesen hallgat, ki, hol, mennyiért vásárol(na) az öreg mestertől képet, szobrot, festett bábút.

Schénert kiegészíteni, igazolni látszik a "Néprajzi Múzeum" Cigány festők - Roma festők mozgóképes gyűjteménye. Férfiak és nők. Idősek és fiatalok. Képzettek és tőrőlmetszett naiv festők. Közös bennük a piktúra mámora és a romák ösztönös? öröklött? természetes? képzőművészeti tehetsége. Tájképek. Életképek. Lovak. Vad, kavargó látomások. Erotikával telített képi vallomások. Lenyűgöző önportrék. Illetlen kérdésem: van-e társadalmi dimenziójuk? Árulkodnak-e a romák ellehetetlenüléséről? A bulldózerezésről? A kényszerű kivándorlásokról? Nos, nem árulkodnak. Egyikőjük említi Péli Tamás, a klasszikus roma festő nevét (korai fájdalmas halálát, felszabadító hatását művészeti és társadalmi értelemben). A többség azonban nem is hallott róla. A gyűjtemény közvetetten tanúskodik, hogy valójában Péli Tamás a roma társadalom mitológiájának hőse volt, akiben a hányatott sorsú etnikum lelke, képzelete, kézmíves tudása inkarnálódott. S nem kell a lélekvándorlásban hinnünk ahhoz, hogy lefogadjuk: születnek utódai. Talán boldogabbak, nem szenvedvén megvetéstől, xenofóbiától.


"Tékozló Huszárik" - Grunwalsky Ferenc portré - montázsa

Huszárik Zoltán (nekünk, egykori barátainak csak Pipet) 193l-ben született s tékozló életvitelét felülmúlóan roncsoló alkoholizálása miatt idő előtt, 1981-ben halt meg, meccsnézés közben, szívrohamban. Vita nem férhet hozzá, hogy a modern magyar film avantgárd-klasszikusa volt. Amíg e posztmodern kishazában maradnak filmrajongók, az ő művei: Elégia, Capriccio, Szindbád... nem évülhetnek el. Nekik, a filmbuziknak jelezném, ebben a portréfilmben a leginkább megejtő képsorok Pipettől való idézetek: lovakkal, vízeséssel, Szindbád - Latinovitssal, női testrészekkel, öregasszonyokkal. S jó őt, magát Felvidéky Judit filmjéből "éhezőművészként" is játszva látni. Mert valóban inkább ivott, mint evett. S a játék lételeme volt.

Föld Ottó nyugdíjas gyártásvezető filmbe idézett lényegi mondandójával is egyetértek. Mit kezdene ma, itt, kvázi hetvenévesen, Huszárik a mozgóképi mániáival? Hol házalna a Feleségem története – Füst Milán-i sztorijával? Hogy ráncigálnák a ma dívó financiális - művelődésbratyizás világában? Hová tűntek cimborái? Egész kakukkmarcis, nők körül sündörgő lénye? Grafikái? Benső lénye, ahogyan a részletekre összpontosított, az izzó zsarátnok tűzfutásaira, a madarak röptének ritmusára, a kockakövekre, az árnyék nyúlására, a köd párafelhőire? A krúdys húslevesköltemény úszkáló zsírkarikáira? a versekre? parallel olvasmányaira? Mit képviselhetne motorizált társadalmunkban a régmúlt iránti nosztalgiáival?

Számít ma már, hogy kulák származása miatt vesszők közt futtatták a Főiskolán?
Hogy ő sem volt mindenkor hűséges, sem mindenben állhatatos? legföljebb az elmúlás gondolatához?

Grüni halálpontosan vágja a portréfilm végére egy 1978-ból fennmaradt riport -helyzet dokumentumát: Pipet, szokásához híven, akkor is késett. Lihegve érkezett helyszínelésről. Lihegve, zihálva mondta el a riporter-stábnak: készülő filmjéhez két fürdő-belsőt néztek meg, hogy a megfelelőben forgathassanak. Elnézést a zihálásért.
Leblende.


"Huszárik Kata portréfilm " - Mátis Lilla

Huszárik Kata fiatal színművésznő helyén, jó helyen van: a Katona József Szinház tagja, számos produkcióban játszik, vidéken vendégszerepel, szinkronizál. Nem nyomulós fajta, inkább szemlélődő, befelé forduló. Mindjárt a forgatás kezdetén megállapodnak a rendezőnővel, hogy különösebb faxnik nélküli, a maga módján eredeti portrét festenek Katáról (egyszersmind Lilláról). Üdítő jelenség ennek létrejötte. Forgatnak színházban, presszóban, öltözőben, lakásban, parkban - helyszíntől függetlenül Kata sohase játssza meg magát, nem állít elő valamiféle figurát, idolt. Gyakran bizonytalankodik, tétovázik. Arca rebbenékeny. Füle némelykor valósággal átvöröslik talán benső izgalomtól. Egy helyes csaj. Eddigi praxisából tudatosult benne, hogy ezután még fel sem fogható, mennyi mindent kell majd megtanulnia. Az "én" feladása nélkül.
Médiaközpontú korszakunkban az "én" megőrzése luxus vagy annak tűnik. Pláne színésznőnél. Huszárik Kata jelenléte mégis képes elhitetni velem, mint nézőjével, hogy titkai, makacs ragaszkodása tárgyakhoz, állapotokhoz: érték s szurkolnom kell, hogy érték is maradjon. Barátnői viszonya anyjához, Nagy Anna színésznőhöz, sebzett viszonya hűtlen apjához, Huszárik Zoltán filmrendezőhöz ugyancsak becses dolgok. Megélni belőlük nem lehet. Szerencsénkre ezt a tanulságot a portréfilmben "nem mondják ki".

közbevetés: Bódvarákón a mentőtársak már melegítik Szilágyi Zsolt vészesen lehűlt testét. A hírek szerint már ivott és táplálékot is vett magához. A sziklaakadályt vésik, faragják, apródonként robbantgatják.


NEUROCK - Ivánka Csaba portréfilm - Kisfaludy András

Kisfaludy vérbeli archív - kutató. Sokadik filmjében nyomasztja a feltáratlan múlt. Most is felidéz egy amatőrfelvételt 1989-ből: a TOPO banda játszik, élén Ivánka Csaba színész - énekessel. A szám: a "Neurock". Az egész jelenség annyira szubkultúrás, múltbeli, hogy szemtanúi is alig maradtak. Ivánka Csaba a Várszínházbeli Csíksomlyói passió üdvöskéje, toposza volt, színházi körökben mitikus figuraként tisztelték sokan, mégsem nevezhetnénk semelyik korszak meghatározó csillagának. Félig - meddig anonim sztár volt. Egy átszellemült színpadi Jézus - alakzat. Kézdy György, Mácsai Pál, Papp Zoltán, Hollósy Frigyes, Kerényi Imre tesznek hitelt mellette? elhivatottsága mellett? sorsára emlékezve? nekrológot mondva? mikor ő maga vall a TOPO létrejöttéről (véletlen összejátszás műve volt) , koncertjeikről, a zenekar kimúlásáról (ezt egy Beethoven nevét viselő basszusgitáros lázadása okozta), már tudta vajon, hogy önmagát búcsúztatja? Keserű szájízzel mondhatjuk: szubkultúra ügyben a valós értékek ritkán zökkennek helyükre. Lehet, hogy a TOPO a magyar rock történetét is átírhatta volna némi menedzseléssel, kazettákkal, lemezekkel, lehet, hogy mégsem? Patthelyzet.

Hiába adomáznak a színészkollégák Ivánka Csaba lánglelkű indulásáról, az egykori "4 ivánkában" mért nyomatékos, lassú játékmodorról, hiányzanak a bizonyítóerejű dokumentumok. Ugyanakkor - műfaji értelemben - a hiányos, hézagokkal sebzett dokufilmeket egészebbnek vélhetjük a teleírtaknál, nemcsak mert igazabbnak tűnnek, hanem képzeletünket s ítélőerőnket is jobban megdolgoztatják. Kérdeznek: "melyikünk lehet a másik bírája?"


Lőrinc - Sipos András dokumentumfilmje

Sipos András kis stábjának legfőbb érdeme, hogy szinte észrevétlenül jelenlévővé, otthonossá varázsolta felvevő apparátusát a forgatás minden helyszínén, minden pillanatában. Ez vélhetőleg nem kis százalékban dr. Virág Teréz gyermekpszichiáter kísérleti munkásságának is tulajdonítható. A doktornő "kísérleti munkaszobája", mint alaphelyszín egészséges gyerekek számára földi paradicsom: terepasztal, különféle méretű, állagú, anyagú játékok, homokozó, bábok, sőt, bábszínház, rajzasztal, rajzeszközök, remek papírok, álló napnyi szórakozás ezerféle kelléke. S az orvosnő ugyancsak remek játszótárs: "benne van minden buliban". A tét azonban súlyos is, más is. Lőrinc pszichésen beteg gyerek az óvódáskor és az iskolakezdés mesgyéjén. Leendő sorsa múlik azon, hogy meg tud-e szabadulni szorongásos álmaitól, fulladással járó köhögésrohamaitól.

Játék közben - mintegy etapról etapra - feltárulkoznak ezek az álmok borzasztó jungi kollektív tudattalanjainkkal: szörnyek, férgek, fenyegetések, halálrémületek. S az is, hogy Lőrinc fogékony, eszes, érzékeny ember (semmi palánta!), aki rávezethető felismerésekre. Attól, hogy édesanyja pár napos konferenciák miatt távol van, még nem fog meghalni. Hogy a krónikus köhögés enyhüljön, medencébe kell szállni, a vizet (egyik őselemünket) meg lehet szeretni, a hideg levegőn nagy élmény szánkázni, és "a kibeszélésnek" is megvan az enyhítő gyógyereje. Rajzolás közben nemcsak az álmok jeleníthetők meg érzékletesen, borzadályosan, de meg lehet őket magyarázni.

A szülők esetében (ők az átlagnál érzékenyebb, sérülékenyebb értelmiségiek) a túlzó kibeszélésnek mintha lenne némi kockázata. Én ugyan nem vagyok szakmabeli, de a film láttán mégis bekattant a mókuskerék effektus. A doktornő (több, mint szakmabeli, az élet vérbeli párbajhőse) lankadatlannak, kedélyéből kifogyhatatlannak tűnt. Van - e egy ilyen filmnek vége? - kérdem költőien. Lőrincre gondolva (az iskolában sokszor szétszórt figyelmű, tud, de nem teljesít, azaz "problémás") azt válaszolnám: nincs vége, nincs könnyen feliratozható boldog vége. A kamerának illik elsunnyognia. És reménykedjünk.

közbevetés: ezekben a pillanatokban hozzák hordágyon napszintre Szilágyi Zsoltot. Családtagjai is várják. Taps. Mentőkocsival a miskolci intenzív osztályra szállítják. Nem tudható még, valamelyik létfontosságú szerve nem károsodott-e lehűléskor. A mentőcsapat kiérdemelten ünnepel. Poharakat töltenek, koccintanak. Javarészük máris indul hazafelé. Végre alhatnak majd.

közbevetés 2: a csiga TV későesti híradójában Pálfi István riporteri kérdéseire Koltai Lajos, a Filmszemle játékfilmes zsűrijének elnöke válaszolgat: "öröm, hogy bőven van versengő film, üröm az örömben, hogy a filmek zöme pénzhiány végett 4 - 5 éve készülgetett s csak mostanra sikerült ezeket sztenderdizálni. ő személy szerint a mostani kultúrális kormányzattal folyó filmes - munkálkodásból kivált. Filmtörvényre és biztonságos gyártási feltételrendszerre van szükség."


Van élet a halál előtt? Feldmár András előadásai
rendező: Fliegauf Benedek

A cím abszolút szabatos. Feldmár András előadásait olvashatnánk folyóiratban, hallgathatnánk rádióban, mégis a legszerencsésebb változatnak tartom, hogy a felvevőgép jóvoltából látjuk is, halljuk is lenyűgöző monológjait (vonatkupéban, lakásban, egyetemi előadóteremben láthatatlan közönség előtt, melynek reakciói "beszűrődnek"). Szűkkeblű formai megítélés ezt nem tartaná dokumentumfilmnek, ám, ha létfontosságú megnyilatkozásokat, eredendő tanításokat rögzítenek képben - hangban: a funkció teljesült. Feldmár András idegenbe szakadt hazánkfia, visszatért (?). Pszichiáter, vagy pszichoanalitikus vagy mindkettő, leginkább a szó legigazabb értelmében prófétikus lét - tanító. És gyógyító. Állításai, magyarázatai tűnhetnek kihívónak, igazságtartalmuk hazavágja az embert. Legszívesebben idemásolnám mindenestől az internetre, műsorra tűzetném bármelyik közszolgálati televízióban - tudjuk, ez nonszensz. S dühít, hogy nonszensz.

Szenvedélypárti. Az érintetlen én hitvallója. A gyerek integritásának pártosa. A társadalmi szerepbe kényszerítés kritikusa. A szeretet zsarnoki természetének faggatója. "Rájöttem, hogy anyám úgy szeretett, hogy meg akart enni, mint a húst, vagy mint a főzeléket. Szeretjük a disznót, amelynek húsából eszünk?" Ha a szeretet nem kölcsönös, s az a fél, aki egyoldalúan szereti a másikat, rettegéses hatalmában is tartja, hogy "majd" nem szereti. A házasságról: az én halála. Mert házasságban képtelenség megmaradni eredeti önmagunknak. Ott egy másik egóra van szükség. A gyógyításról: olyan terapeuta, aki maga nem volt beteg, nem gyógyíthat, mert nem tapasztalta meg a betegséget. "Sri Lankán a skizofrének választhatnak nyugati orvosok és helybeli sámánok között. A nyugati doktor megállapítja a betegséget s gyógyszert rendel teljes élethosszig. A sámán összehívja a "beteg" házához az egész rokonságot. Száznál is többen összegyűlnek, lakomáznak, beszélgetnek, élvezik együttlétüket. Két nap múlva szétoszlanak. Jó emléket hagynak maguk után. A "beteg" makkegészségesen folytatja munkáját, éli az életét". Jog a képzelgéshez: bármilyen szörnnyel, angyallal, förmedvénnyel együtt létezhetünk, míg embertársunkat nem vágjuk fejbe. Tilalom a terapeuta számára: nem lehet "célja".

A tanítások egybevágnak a személyiséggel. Feldmár András hipnotikus erővel bír, de nem él vissza vele. Tanít, anélkül, hogy szerepet játszana. Beavat, inspirál, felszabadít, megnevettet. Életszeretetéből fakad halált megvetően bátor humora. Nálam, az én külön szemle zsűrimben nagydíjat érdemelne.