A két szakember mesélt többek között arról, milyen érzés, amikor hosszú hónapok vágói munkája után találkoznak egy film résztvevőjével, akiről úgy érzik, már mindent tudnak – az adott szereplő viszont soha nem találkozott velük, azt sem tudja, kik ők. Hol kapcsolódnak be a munkálatokba a vágók? Miről szólnak a beszélgetéseik a rendezőkkel? Mi történik, amikor egy anyag teljesen véletlenül felejtődik ott a timeline-on, és végül mégis bekerül a filmbe? Hogyan találják ki egy dokumentumfilm szerkezetét? Milyen technikákkal lazítanak, amikor már úgy érzik, képtelenek ránézni az anyagra, mert ronggyá nézték?
Anyáim története
Vendégeink a tavalyi Verzió filmfesztiválon mindketten jelentkeztek friss filmmel. Flóra kettővel is, Dér Asia Magunk módjára üvölteni és Trencsényi Klára Emlékek őrei című alkotásainak, Marianna pedig Nemes Anna Beauty of the Beast című filmjének volt a vágója. Flóra korábban az Anyáim története, Marianna a Tobi színei című dokumentumfilmeken dolgozott, így ezeken a projekteken keresztül beszélgettünk velük a vágói munka alapvető kérdéseiről, de szóba kerültek játékfilmek is: Flóra Az almafa virága, Marianna a Kilakoltatás kapcsán mesélt nekünk.
Evidens, hogy egy stábtagnak másképpen kell dolgoznia egy dokumentumfilmben, mint egy játékfilmben, de pontosan miben más ez a munka a vágó esetében? “Egy játékfilm mindenképpen kötöttebb pálya, mert van egy szkript, amit követned kell, egy szerkezet, ami előre ki van találva. Nyilván ettől is el lehet térni, rengeteget lehet még ott is variálni, de akkora szabadságod, mint mondjuk egy öt évig forgatott dokumentumfilmben, szerintem nincsen, úgyhogy teljesen más mindsettel kell leülnöd. Szabadabb talán, de nagyobb munka is egy dokumentumfilmet összevágni, mert itt bármiből lehet valami.” – mondta erről Flóra.
Tobi színei / Forrás: Cirko Film
“Dokumentumfilmnél előfordulhat, hogy óriási anyagmennyiséggel kell dolgozni, ez hatalmas szabadságot adhat, de veszélyes terep is, el lehet benne veszni” – erről már Marianna mesélt, de szót ejtett a dokumentumfilm és a valóság kapcsolatáról is: “Amikor dokumentumfilmről beszélünk, az igaz, valós fogalmaknál talán picit pontosabb az autentikus meghatározás, ami alatt azt értem, hogy van valamilyen kreált világ. Hiába kezdünk el forgatni valós személyekkel, ezek a személyek egy ponton karakterekké változnak, meghatározott vágyakkal, célokkal rendelkeznek, úgy cselekszenek, mint a hősök. És ez önmagában megakasztja azt a kérdést, mit jelent, hogy valamit valóságosan tudok bemutatni?” A dokumentumfilmek komplex valóságalapjáról, arról, hogy milyen stratégiákat választanak, amikor archívokat használnak, vannak-e trendek és követendő példaképek a vágásban, szintén beszélgettünk.
Az adást a Madokéval, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületével együttműködésben készítettük.
Meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, illetve elérhető Apple Podcast-on, illetve más népszerű alkalmazásokban is.
