Zoli bácsi (Schmied Zoltán) az ebédjéhez készülődik az irodájában, már azt hiszi, túl van az összes fontos munkamegbeszélésén, amikor egyetemisták tűnnek fel az épületben. Az Ebédszünet az állami filmtámogatási rendszer ordító aránytalanságaira, alapvető igazságtalanságára hívja fel a figyelmet, egyszerre minimalista, mégis metszően éles humor segítségével. Történelmi filmekre, kőhajítógépekre szívesen költ közpénzt a rövidfilm pénzosztó hivatalnoka, az egyetemi vizsgafilmek támogatása viszont csak egy teher számára – annak ellenére, hogy az aprópénz a rendszernek, és a jövő nagy filmesei is ott lehetnek a diákok között.
Donáth kisfilmjének rendkívüli ambíciója sikerrel jár, azt bizonyítja be, hogy bő öt percben, két szereplővel, végig egy szürke irodában maradva is lehet érvényes állításokat megfogalmazni egy egész rendszerről, csak találni kell egy árulkodó, önmagán messze túlmutató pillanatot, és hozzá egy tipikusnak mondható szereplőt.
„Az Ebédszünetben a túlzó börleszk keveredik a száraz iróniával, az összkép pedig több puszta gúnyrajznál: politikailag is merész bírálat, jól ismert viselkedésminták, ízlésvilágok, munkahelyi működések tömörülnek a keserű főszereplőben. Sanyargatni és sanyargatva lenni, a pénzosztó öltönyös élete” – írtuk a kisfilmről, amikor 2023-ban az ELTE-s vizsgafimek vetítéséről számoltunk be. A 2025-ben újraindult Magyar Filmszemlén a rövidfilmes versenyprogram zsűrije különdíjjal jutalmazta az Ebédszünetet. Donáth Péter a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál társalapítója, következő rövidfilmje a 3. ELTE Szemlén lesz látható április végén, továbbá friss hír, hogy nagyjátékfilmterve bekerült az Inkubátor Program döntőjébe.
Ha még nem láttad, azt javasoljuk, először nézd meg a rövidfilmet, és utána folytasd a rendezővel készült interjúnkkal, ahol a jövőről is szót ejt, legyen az a diplomafilmje, az Inkubátor Programban szerepő fimterve, vagy akár a filmes rendszerváltás kérdése, ami kapcsán nyílt levelet is írt.
Miért pont Schmied Zoltánban láttad meg a kőhajítógépekért lelkesedő, pénzosztó állami vezetőt?
Olyan figurát képzeltünk el, akiről nem süt a filmesekre alapesetben jellemző szenvedély, inkább egy pénzügyi-gazdasági szakember, akit felülről odaraktak tartani a hátát a kreatív döntésekért, aki belecsöppent ebbe a világba és nem is igazán érti, hogy mihez is asszisztál, inkább csak végrehajt. Schmied Zoltánt sok más színházi, tévés és filmes szerepe mellett a Brazilok című filmben kifejezetten imádtam, és remek volt a közös munkánk.
Az a beszélgetés például sokat elárul róla, meg az előző rendszerünkről is, mikor mindketten úgy voltunk vele, hogy ő aztán tényleg ideális lenne bármilyen, akár kőhajítógépes magyar történelmi filmbe korhű ruhákban nagy mondatokat mondani, mindezt akár lóháton is, de milyen az élet, pont mikor ezeket elkezdték szakmányban gyártani, őt vagy meg sem keresték, mert nem volt benne az ukázba adott választható színészek listájában, vagy olyan filmekben gondoltak rá, amikhez meg ő nem akarta a nevét adni.
A rövidfilmet inspirálta konkrét önéletrajzi elem? Sikertelen várakozás a pénzosztó szerv folyosóján, esetleg találkozó egy hasonló személlyel?
Mialatt én az ELTE-re jártam az új SZFE felállításával egyidőben elvonták a támogatást a mesterszakos diplomafilmektől. Az újonnan induló alapszakos rendező osztály érdekében meg hiába telefonáltak, kopogtattak a szak képviseletében a tanáraink, amikor végre egyeztetésre hívták őket, akkor megkapták ezt a hatalmaskodó attitűdöt, hogy mégis inkább a titkárnővel koptassák le őket ilyen-olyan elfoglaltságra hivatkozva. Miután lediplomáztam, egyszer csak a semmiből megérkezett az iskolának a pályáztatás minimális összegű lehetősége. Talán ebben az Ebédszünet is segíthetett, de viccet félretéve főként az, hogy elkezdtek az ELTE-ről sorban kijönni letagadhatatlanul értékes rövidfilmes munkák még így, pénz nélkül is.
Donáth Péter
Mesélsz arról, hogyan alakult ki a film szatirikus, ironikus humora? Miért ehhez az eszközhöz nyúltál a filmtámogatási rendszer kritikájának a megfogalmazásakor?
Nagyon szeretem a magyar szatirikus politikai film hagyományát a Tanútól a Legényanyán át az Egészséges erotikáig, ami nekem személy szerint hiányzott az elmúlt évekből, és gondoltam jó tanulás lesz megpróbálni kísérletezni vele egy ilyen minimalista vizsgamunkában. Szerintem nézőként nagy nevetések után mindig sokkal jobban szíven üt az igazságtalan barbárság.
A filmben a Piros Arany az ízléstelenség szimbóluma, a hivatalnok elrontja vele a jó dolgokat, átvitt értelemben az ígéretes filmterveket. Te raksz az ételeidre Piros Aranyat?
Mi egy abszolút Piros Arany-pozitív háztartás voltunk kiskoromban, annyi szóljon mentségünkre, hogy a korai időszakban az egyszerűbben nagyszerű erdélyi ízvilág volt a domináns ételkultúránk, ahol minden ilyesmi már-már kísérletező kulináris élvezetnek számított.
Mi az a dal a végén, és miért volt fontos neked?
T. Danny (Telegdy Dániel) Megmondtam című slágere, ami egy időben minden házibuliban felkerült és főleg ezt az első két percét tökéletes NER himnusznak gondoltuk, ami nagyon jól passzol a filmnek ahhoz a gondolatához is, hogy az ilyen méltatlan kompromisszumokat leginkább csak arccal a pénztárgép felé lehet meghozni.
A filmes szakma mozgolódik, filmes rendszerváltást szeretne. Milyen változások kellenek ahhoz, hogy az egyetem nevéhez méltó körülmények között készülhessenek az ELTE-vizsgafilmek?
Komplex ügy ez, mert nem csak filmes rendszerváltás kell hozzá, a nem alapítványi egyetemek, mint amilyen az ELTE is, átfogó támogatását kell első körben rendezni hozzá. Majd ezután, hogy a filmes egyetemek vizsga- és diplomafilmjeinek kiegyensúlyozott és tervezhető finanszírozása lesz-e a megoldás vagy akár egy átfogóbb rövidfilmes támogatási rendszer felépítése, az majd valószínűleg csak azután derül ki, hogy a tengernyi más, széles társadalmat érintő és lerohasztott közigazgatási és intézményi területek fejlesztése elindulhat.
Csarkó Bettina es Schmied Zoltán a rövidfilmben
A rövidfilmet az ELTE filmszakos diákjaként rendezted. Azóta lediplomáztál? Diplomás rendező vagy?
Igen, a Simon című diplomafilmemet sok más ELTE-s filmmel egyetemben meg is lehet nézni majd az április 29-én kezdődő, mindig nagyon jó hangulatú és jól szervezett ELTE Szemlén Budapesten a Stúdió K-ban. Az egy egészen más hangulatú film, mint az Ebédszünet, a pornó- és drogfüggőség meg a magányosság kultúrájával foglalkozik. Annyiban hasonlít talán egymásra a két film, hogy egyrészt ott is megjelenik, bár sokkal jelzésértékűbben a közintézményeink kiüresedése, és ott is igazából zárt ajtók mögé nézünk be, hogy hogyan viselkedünk akkor, amikor senki se lát minket.
Friss hír, hogy bekerültél az Inkubátor döntőjébe. A későbbiekben is ezen a rendszerkritikus filmkészítői vonalon akarsz haladni? A film mint az ellenállás eszköze?
Nyugtával dicsérjük majd a napot, nem ismert egyelőre az Inkubátor program sorsa, azt se tudjuk még, hogy az ezzel elnyert forgatókönyv-fejlesztési támogatást megkapjuk-e, pláne, hogy lesz-e Inkubátor döntő novemberben egyáltalán. Ez a diplomás elsőfilmeseknek kitalált program a kevés jól sikerült ötlet egyike volt az NFI elmúlt éveinek működésében, ráadásul ezt is sikerült összenerezniük akkor, amikor a már nyertes filmeknek nem adták meg a gyártási pályázatát, iszonyú helyzetbe hozva ezzel pályakezdő producereket és teljes stábokat. Többen is úgy adtunk be most februárban életünkben először pályázatot rá, hogy úgy voltunk vele, ha marad az akkori brigád, akkor semmi értelme sincs az egésznek és nem is kérjük inkább, de hátha már egy új, nem ekkora gyász rendszerben döntenek majd róla.
Az a rendszer nincs többé, de hogy a következő, függetlenül most az Inkubátortól, meg a mi kis tíz fős döntős csapatunk álmaitól, milyen lesz, az szerintem nagyrészt rajtunk, a filmszakmán és az összefogásunkon múlik, hogy ne lehessen többet ilyen Zoli bácsiknak megmondani, hogy ki és hogyan csinálhat filmet. Azt természetesen nem lehet se akarni, se garantálni, hogy mindig mindenki rendszerkritikus attitüddel csináljon filmet, alkotóként azért nem árt tudatosítani, hogy mi vesz körül bennünket, és ha jobb világot akarunk hátrahagyni mint amilyet kaptunk, akkor sajnos nem elég csak egyszer forradalmat csinálni, ezen minden nap melóznunk kell, néha filmmel, de főként szerveződéssel.
Ne féljünk attól, hogy sokan sokat és sokfélét mondjunk, álmodjunk és képviseljünk – intelmek a magyar filmszakmához
Donáth Péter és rendezőkollégája, a színészként is ismert Dér Zsolt nyílt levelet írt a magyar filmszakmának címezve. „Mindenki kiáltványt fogalmaz, szerveződik és különülődik, aláír és aláíródik. Sok vágy, fantázia, tenni akarás, szorongás, düh, sértettség, jókedv, kreativitás szabadult fel egyetlen varázslatos vasárnap estének köszönhetően” – összegzik a filmesek mozgolódását, majd fejtik ki vágyukat, hogy ehhez a nagy zsivajhoz ők is hozzászóljanak. Azt kérik, hogy egy pillanatra álljon meg a „drága magyar filmszakma”.
„Nekünk nem dolgunk buldózerként utat törni, sebtiben állást foglalni, dönteni és reformálni. Ez a politika ritmusa. Az átmeneti időszak létfontosságú gazdasági teendőit a folytonosság miatt hatékonyan meg kell szervezni, ez biztos. Úgy érezzük, abban közös a fantáziánk, hogy amit építünk, az valami más és új legyen. Valami friss, demokratikus és igazán bizalmon alapuló. Valami személyes és szakmai. Átgondolt, alapos reformokat szeretne mindenki. Ha ez így van, akkor miért szervezkedünk rögtön kis szobákban, rövid telefonbeszélgetésekben? Miért jelölnénk ki bemondásra képviselőket és megbízottakat, szóvivőket és megmondó embereket?”
Az Ebédszünet forgatásán / fotó: Mészáros Máté
Donáth és Dér arra figyelmeztet, „elgondolni az ismeretlent, formába és intézményi keretekbe önteni azt a bizonyos más és újszerűt, régi módszerekkel, csípőből jövő reakciókkal sajnos nem lehet”. Azt hangsúlyozzák, most „időre, bizalomra és tág, világos térre” van szükség, hogy ne szerezzen több sebet a filmszakma, és hogy kellő alapossággal tárgyalhassa meg, milyen formát öltsön az új rendszer.
„Decentralizált vagy felülről irányított, piramisszerűen hierarchikus? Teljesen elszakad a 20-21. századi művészetszervezési modellektől vagy átgondoltan építkezik belőle? Horizontális vagy tekintélyelvű? Baloldali, jobboldali, centrista, apolitikus?” - hoznak fel pár példát arra, milyen kérdések mentén lesz érdemes vitatkozni.
A sietség megregulázására a következő javaslattal állnak elő: „Legkorábbi esetben is valamikor egy hónap múlva, tehát május végén tartson a filmszakma egy nagy, közös háromnapos filmszimpóziumot. Nem egy, hanem több szervezett szakmai kerekasztallal, spontán beszélgetésekkel, kötött és kötetlen programmal. […] Örüljünk, hogy itt vagyunk, hogy beszélgethetünk, hogy lelkesedhetünk, hogy konfliktusokba keveredhetünk és hogy megoldhatunk. Mindezt nyilvánosan tegyük. Nyitottan minden kolléga és érdeklődő számára. Hadd döntse el a szakma minden tagja, hogy mit szeretne: beszélni, kerekasztalt tartani, konstruktív kritikusnak lenni vagy építeni, alapítani, workshopolni. Színpadról vitatkozni vagy bölcsen hallgatni. Szakszervezetbe lépne be vagy épp lépne ki és lépne át.”
„Ne féljünk, drága kollégák, elgondolni valami újat. Ne féljünk attól, hogy sokan sokat és sokfélét mondjunk, álmodjunk és képviseljünk. És főleg ne kövessük el újra a múltunk ostobaságait” – zárják le a felhívásukat.
A nyílt levél teljes szövege Dér Zsolt illetve Donáth Péter Facebook-oldalán olvasható el.
