A rendezésemben készült DONA NOBIS PACEM - Adj nekünk békét! film tartalmi vonatkozásai és szimbólumrendszere szorosan összefügg azzal a gondolattal, ami 1991-ben a Budavári Zeneművészeti Alapítvány létrehozására, 1992-ben az Egyházzenei Fesztivál-sorozat indítására ösztönzött. A tízéves programsorozat panorámáján végigtekintve elképzelhetetlen, hogy ne tűnnének fel a szemlélődő számára a kultúránkon keletkezett, generációkon keresztül sajgó hegesedések. A megcsonkított országban és a mesterséges határok által kívül rekedt országrészeken nemzedékek nőttek fel a közoktatásban, közművelődésben megjelent csonka zenetörténeti összefoglalásokon. Nyilván ez a hatás kiterjed a magyar és közép-európai kultúra minden területére. Szinte az illegalitás határát súrolva ismerhette meg egy-egy lelkiismeretes mester által a jövendő zeneművész Mosonyi Mihály, Dohnányi Ernő, Lajtha László életművét, vagy például Kodály Zoltán, Farkas Ferenc szakrális műveit. Az utóbbi években megkísérelték a hiánypótlást, de a szemlélet nem változott, s ennek következtében nem kerültek méltó helyre a fent említett nagyságok.

A magyar zenetörténetet át kell értékelni. S hogy mennyire időszerű a felvetés, bizonyíték erre az is, hogy Kodályt szinte vissza kell emelnünk a köztudatba. A honfoglaló, Európában államot alapító magyarság ünneplő évtizedét éltük. A Honfoglalás 1100. és az Államalapítás 1000. évfordulója ráirányította a figyelmet arra, hogy több ezer évre nyúlik vissza az a folyamat, ami egy nemzet történelmi fejlődésének egy-egy fokát, netán átmeneti vagy végleges hanyatlását eredményezheti. Így van ez a magyarság történetében is. A DONA NOBIS PACEM film szimbolikája Budavárból indul. Kevesen tudják, hogy Budavárban, az Altemplomban lévő királyi kápolnában működött az első Scola Capella, melynek első, máig is ismert karnagya Garamszentbenedeki Péter fia Miklós volt. A királyi kápolna tehát a szervezett magyar zenekultúra bölcsője. A film jelképrendszerében megjelenő Szent Korona, Krisztus, honfoglaló magyarok, a természeti képek, az erdélyi táj, a Latjha László gyűjtötte "Ó, áldott Szűz Anya..." csángó népi szent ének, a Budavári Boldogasszony Templom - Mátyás templom- egy-egy utalás történelmünkre, kultúrtörténetünkre. Komplex szimbolika, mely az ősmúltat köti össze a magyarság európai történelmével, a jelen valóságunk több rétegével. Az ősmagyar hitet a kereszténységgel.

Ilyen vonatkozásban jelenik meg a magyarság Királyné Asszonya - Boldogasszony Mária; Krisztus Jézus anyja- Szentlélek Asszonya. Fontos elem a szimbolikában, hogy a filmben megjelenő Boldogasszony-szobor László Gyula ősmagyarság kutató, régész, képzőművész alkotása. A Szent Istvánt, Szent Koronát az Országházzal összekötő képi megjelenítés már akkor megszületett, amikor szóba sem került, hogy a Korona az Országházban kap helyet. Kevesen tudják, hogy az Országház tervezőjének szándéka szerint is a kupola a Szent Koronát formázza. A magyar Országház a nemzet szent katedrálisa, a Szent Korona őrködik felette.
Mindenkinek, aki oda belép, aki ott az ország ügyében működik, tudnia kell, hogy a magyar nemzet történelmének, múltjának, jelenének és jövendőjének szentélyébe kapott a nép által bebocsáttatást. Itt jelenik meg a nemzeti kultúránkat Európával összekötő Duna képe. A XX. századi magyarságot ért trauma következményeként átélt szenvedéstörténetet jelképezi a Szent Anna tó fölött a felkelő, éltető Nap sugaraira kifeszített Krisztus képe. (Szervátiusz Tibor alkotása)

Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Nagyvárad szentháromsága hatja át életemet. A bölcsőtől életem, magyarságom megtartó oszlopai. A filmet szüleimnek ajánlom. Krisztus erőt ad. Reménykedem, mert atyai jóbarátomat, Horváth Imre költőt idézve:
"...Iszonyú, hogy elporlad a
testem, és hogy elszáll a lélek.
hogy a halálnak horga ma
vagy holnap már könnyen elérhet,
mégsem fürdöm őrületben,
mint Hölderlin és annyi társa,
mert olyan népből születtem,
mely bízik a feltámadásban.”
(Horváth Imre: Származásom Nagyvárad, 1990. április 27.)

László Váradi Gyula rendező