A haragosok egyike – így a script - Lan, a kantoni járás rendőrfőnöke, vele szemben pedig egy híres kung-fu mester hadakozik. Kicsi, szűk tér, sok emelet, rengeteg létra, több szinten zajlik a parázs harc, profi tornászokat elsápasztó módon, hosszú és rövid bambuszbotokkal, egyéb instrumentumokkal rakják egymást iskolateremtő színvonalon, mellőzve a számítógépes beavatkozásokat, pusztán önerőből – itt bizony a megfilmesített kínai harcművészet legmagasabb fokával szembesülhet a néző. A Tsui Hark által rendezett Once upon a time in China trilógia második epizódjának pazar zárójelenete két harcművész-színész tehetségét dicséri, kik civilben régi edzőtársak és barátok; a rendőrtiszt szerepében Donnie Yen brillírozik, a halhatatlan népi hőst, Fei-Hong mestert pedig Jet Li alakítja.

Égbolt, a legyőzhetetlen lándzsaforgató
Hős
Donnie Yen szülei – kik áttelepültek az Egyesült Államokba- maguk is harcművészek voltak, édesanyja már négy éves korában tai chire okította a kisiskolás gyermeket (a másik opció a zene volt, a fiú zongorázni tanult), ki kamaszkoráig számos stílusban – wushu, tae kwon do, stb- kipróbálta szerénytelen képességeit. Egy ideig a híres pekingi wushu válogatottat is erősítette (ugyanazon mester, Wu szifu avatta be a kínai harcművészet legmélyebb rejtelmeibe, ki Jet Li fejlődését is igazgatta), ám serdülő fiatalemberként már kifelé kacsingatott az edzőtermek zárt világából; szakítva a családi hagyományokkal, nem instruktorként kívánta leélni életét, inkább a filmezés vonzotta őt. Az 1982-ben készült Miracle Fighterben kaszkadőrként dolgozott, első stáblistás szerepét pedig 19 éves korában kapta a Drunken Tai-Chi című, a hongkongi filmipar történelmi kontextusában teljességgel jelentéktelennek nevezhető moziban, amelyet érdemei szerint kezelt a helyi közönség, tehát megbukott (egyébiránt mindkét filmet Woo-ping Yuen rendezte). Donnie Yen karrierje korántsem indult oly tempósan, mint az Jet Li esetében történt, sőt, ezerszer is megkérdezhette magától, egyáltalán akad-e keresnivalója eme zord vidéken - mert a részeges tai-chi mesterről szóló zsengeség bemutatójára következő évek biztos bizonytalanságot és nélkülözést hoztak, a fiatalember szembeszökő tehetsége ellenére is hiába sertepertélt a filmiparban. Csupán Woo-ping Yuen, a veterán direktor adott néki néhány kisebb-nagyobb lehetőséget, tényleges képességeit kibontakoztatni nem tudta; valószínű, hogy nem éppen ilyesféle álmot vizionált ama sorsdöntő pillanatban, mikor először nézett bele a kamera optikájába.

Donnie Yen nem kevesebb, mint hat évet várt élete első főszerepére, amelybe apait-anyait beleadott. A Tiger Cage - amelyet nemkülönben szakmai mentora és legfőbb munkaadója, Woo-ping Yuen dirigált- végre meghozta az áttörést, és a hongkongi filmipar belső köreit őrző ajtónállók beengedték őt a jövő nagy sztárjai közé. 1992-ben már nem kisebb színészek partnereként játszott Raymond Lee dirigálása mellett, mint Tony Leung, Brigitte Lin, vagy éppen Maggie Cheung, a Dragon Inn című tradicionális kardjátékfilm pedig nem csupán keleten aratott fényes sikereket, de az óceán túlpartján, a Sundance fesztiválon is elismerték nyilvánvaló érdemeit. A Ming-dinasztia idejében, a kietlen sivatag közepén fekvő vendégfogadóban és annak környékén játszódó történet vérbő kosztümös látványosság, a wuxia-irodalom Amerikát is megjárt nagykövete, megtekintése kicsinek és nagynak egyaránt ajánlott; ami azt illeti, ha a nyugat kicsivel nyitottabb és figyelmesebb lett volna, úgy nem kellett volna a Tigris és Sárkány bemutatójáig várni, hogy forgalmazók is elismerjék a zsáner nemzetközi létjogosultságát.

Két ízben forgatott Michelle Yeoh-val
Butterfly Sword
Raymond Lee filmje számos felkérést fiadzott, örvendetesen termékeny évek jöttek: a Once upon a time in China második epizódjáról már esett szó, erre következett a Butterfly Sword című, markáns fantasy-elemekkel operáló kardjátékfilm, a Fist of the Red Dragon, az Iron Monkey első része, majd a harcművészeti iskolát alapító szerzetesnő hőstetteit megéneklő Wing Chun. Donnie Yen két év leforgása alatt két ízben is játszhatott a zsáner királynője, Michelle Yeoh oldalán; bár a Wing Chunban csupán a naiv komika férfihoz igazított szerepét ölthette magára, a Butterfly Sword már komoly kihívásokkal szembesítette, a film bambuszerdőben játszódó küzdelme pedig a műfaj legalapabb alapvetéseihez, a feltörekvő színészeknek szánt tananyaghoz tartozik.

Játszott fő- és mellékszerepeket
Iron Mokey
A ’90-es években nagy divattá vált újraforgatni, átfazonírozni és korszerűsíteni a klasszikus Bruce Lee-filmeket, ezen darabok főszerepe pedig még a legmenőbb harcművész-színészeket is kíméletlen vizsgafeladat elé állította. Donnie Yen a Tomboló Ököl alapján készített, 30 epizódból álló tévésorozatban állíthatott emléket halhatatlan idoljának, majd további filmekben játszott fő- és mellékszerepeket (Iron Monkey 2, Shanghai Affairs, Legend of the Wolf, stb). 1998-ban, frissen alapított cége élén a rendezők szakmájába is beleártotta magát (filmzenét már korábban írt), ám a Ballistic Kiss inkább szétforgácsolta erejét és tehetségét, mintsem hogy tényleges kreatív fordulópontnak bizonyult volna. Meglehet, a hét szűkös évre jövő őrült nekiiramodás, a nyaktörő munkatempó okozta, hogy becsúsztak gyengébb eresztések is, miként a szakmai körülményeket sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a hongkongi filmipar ekkorra már víg tempóban gurult lefelé a lejtőn, és a produkciók színvonala általánosságban véve is rengeteget süllyedt.

A dicső múltú, ám kétséges jövőjű HK cinema szakmai és kereskedelmi válságára reagálva, miként a helyi sztárok közül oly sokan, Donnie Yen is arrébb tolta a biciklit, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. Utóbb kiderült: jobb lett volna, ha van egy kedves barátja, ki lebeszéli a hollywoodi kalandozásról, mert képességeihez és tapasztalatához mérhető munkát pályatársaihoz hasonlóan ő sem kapott az Újvilágban. Aláírt egy három filmre szóló szerződést a Miramax stúdióval, amelynek értelében incifinci kis szerepet játszott a Penge-trilógia második részében (emellett a film akciókoreográfusaként is kreditet kapott, ő rendezte a harci jeleneteket), felbukkant a vérlázítóan ócska Hegylakó 4-ben, illetve Jackie Chan opponenseként statisztált az Első csapás című, kb. harminc percig népszerű, ma már senki által nem jegyzett akciókomédiában. A fentiek mellett egyéb munkái is akadtak, de az esetek többségében olyan emberek mellett asszisztált, kik képtelenek voltak felnőni hozzá: a pletyka szerint a Hegylakó 4 forgatásán a kétségbeesett rendező és a megrettent operatőr egységfrontba tömörülve győzködték Donnie Yent, hogy lassuljon le és vegye vissza magát, mert senki sem tudja követni az általa diktált tempót - vagyis a teljes gárdát beégette szakmailag. Mindeközben utazgatott a világban, munkaügyileg elvetődött erre-arra; megemlítve két végletet, az idehaza is vetített Puma című német tévésorozat-remekmű összealkotásában akciókoreográfusként dolgozott, miként a Shurayuki Hime (aka. Princess Blade) című, szívszorongató és csodaszép japán kardjátékfilmet is hasonló módon támogatta (érdeklődők inkább az utóbbival kezdjenek, meglátják, sötét gyöngyszemre lelnek). Továbbá rendezett (többek közt egy új, szembeszökően fáradt és gyenge Tomboló Ököl mutációt, a Fist of Fury: The Sequel-t), producerkedett, dokumentumfilmekben szerepelt, egyéb serénységeket tett, ám jelentős haditettet egyet sem hajtott végre; másképpen fogalmazva, más módihoz szokott idegenként eltévelyedett a nemzetközi filmszakma sűrű dzsungelében, és bizony szinten aluli munkákra is ráfanyalodott.

A nagy találkozás
Donnie Yen és Sammo Hung

Szakmai szempontból szűkös és szomorú esztendők voltak ezek, azok pedig, kik tanúi voltak a kinematográfiai dicsőségekben teljes régi időknek, legfeljebb a klasszikus filmek DVD kiadásaival vigasztalódhattak. A nagy visszatérést Zhang Yimou eposza, a Hős jelentette, amely aktivizálta az időközben standby üzemmódra kapcsolt filmcsillagot. Jet Li és Donnie Yen ismét együtt, avagy kerülőutak, ha találkoznak: a rajongók csupán a gondolatról is megittasodtak, hogy tíz évvel a legendás Once upon a time in China 2 után újra láthatják egymással szemben felállni az imádott nagymestereket.

Szuperlatívuszokkal kezdtük, hát zárjuk is ily módon: a 2005-ös bemutatók nemzetközi Top 10-ében két olyan film – SPL, Seven Swords- is akadt, melyben Donnie Yen főszerepet alakított, nem mellesleg az év legjobb öt harci jelenetéből legalább kettőt, ha ugyan nem hármat lehet nevéhez társítani. Az SPL a hongkongi triádfilmek legszebb korszakát idézi, remélhetően a tetszhalálba süllyedt zsáner pompázatos feltámadásának lehettünk boldog tanúi. Wilson Yip munkája modern és friss klasszikus, melyben Donnie Yen (ez alkalommal egy hűvös tekintetű rendőrtisztet játszik, ki egy szervezett bűnözéssel foglalkozó egység új parancsnokaként kénytelen szembesülni némely, meglehetősen súlyos morális és szakmai problémákkal) opponenseit hasonló kvalitású géniuszok, a fiatal Wu Jing és a veterán Sammo Hung alakítják – korántsem meglepő hát, hogy a finálé különösen ritka élvezeteket kínál a harcművészeti filmek rajongói számára. Az SPL szakmai és kereskedelmi szempontból egyaránt learatott néhány koszorúra való babért, Tsui Hark szuperprodukciója, a Seven Swords pedig a ma hozzáférhető, csonka formájában is új fejezetnek tekinthető a wuxiák vérrel pettyezett, mítoszokkal gazdagon átszőtt históriájában (csak kerülne végre forgalomba a teljes, 60 perccel hosszabb változat).
Pengeélesre fent újgenerációs HK akciófilm és míves-epikus wuxia - Donnie Yen a tévelygés évei után visszatért oda, ahová mindig is tartozott. S miután rálépett a helyes útra, az apró-cseprő, nem egyszer bántóan alulfogalmazott amerikai munkák helyett inkább a homie-k mellé áll, az ázsiai filmipar mestereihez szegődik el; legalábbis erre utal, hogy 2006-ban ismételten Wilson Yip mellett dolgozik a Dragon Tiger Gate című, nagyköltségvetésű projektben.