Sorozatunkban az új évben is streaming-szolgáltatók kínálatából ajánlunk olyanokat, amikkel érdemes elütni az időt. A Netflix, a Max, az Apple TV+, az Amazon Prime, a Filmio, a Cinego és más, Magyarországról elérhető platformok kínálatából szemezgetünk, utat mutatunk a ránk zúduló filmek sodrásában.


Idióták

Mikor és hol? Feburár 6. és Cinego

Lars von Trierrel tele a sajtó. Most sajnos éppen azért azért, mert Parkinson-kórja miatt gondozóintézetbe került. De a Dogma mozgalom egyik alapítója gyakran tesz olyan kijeletéseket, amelyek megbotránkoztatják az embereket, sőt egyszer még Cannes-ból is kitiltották. Filmjei sem kevésbé megosztóak, a '98-as Idióták egészen zavarba ejtő és katartikus alkotás. Az "idióták" fiatal emberek csoportja, akikben egy a közös: az idiotizmus. A főhadiszállásuk egy villa, ahol azzal töltik szabadidejüket, hogy felkutassák az idiotizmus rejtett, méltatlanul alábecsült értékeit. Tehetségüket folyamatosan tesztelik. Habzsolják az életet, idióta tetteik révén a társadalommal dacolnak. Semmi sem fogható a sikerhez, amikor valamelyikük túlszárnyalja önmagát. Karen véletlenül találkozik a csoport három tagjával és akaratlanul is részese lesz a játéknak... A Cinego a dán fenegyerek öt filmjét teszi elérhetővé február folyamán.


The Apprentice - A Trump-sztori

Mikor és hol? Február 6. és Cinego

Kevés aktuálisabb film van az iráni-dán Ali Abbasi (Határeset, Szent pók) legutóbbi rendezésénél. A merész munkáiról ismert rendező az újraválasztott Donald Trump hírhedt karrierjének kezdeti időszakát mutatja be, az előzetes várakozásoktól eltérően azonban nem parodisztikusan, hanem nagyon is éleslátón. A The Apprentice - A Trump-sztori a fiatal Trump (Sebastian Stan) felemelkedéséről szól. Az eleinte csetlő-botló milliomos-csemete megismerkedik a gátlástalan, nagypályás sztárügyvéddel, Roy Cohnnal (Jeremy Strong) aki végül nemcsak Donald tanácsadója és védője, de mentora is lesz.

Ali Abbasi és alkotótársai a szerep mögé néznek és végigkövetik azt a folyamatot, ahogyan Donald Trump felszedi magára a különféle képességeket, amik kíméletlen vállalati csúcsragadozóvá tették őt. Ennek ellenére a film mégsem empátiával fordul a főalak felé, és nem is abban érdekelt, hogy együtt érezzünk Trump megkérdőjelezhető menedzseri és magánéleti döntéseivel. Abbasi ehelyett abba áll bele, hogy Donald Trump nem a betegség, hanem inkább tünet: a dinasztikusan átöröklődő hatalom, az elfajzott kapitalizmus és a hübrisz megtestesítője. A The Apprentice - A Trump-sztori feszesen rendezett politikai thriller, amit Sebastian Stan fantasztikus alakítása emel még feljebb. Kritikánk


Szíriusz 

Mikor és hol? Faburár 6. és Filmio

Karády Katalin és az időutazás? Bizarrul hangzik, de igaz! 1942-ben a kor sokat foglalkoztatott rendezője, Hamza D. Ákos Herczeg Ferenc írásából készítette el az első magyar sci-fi-t, amelyből ráadásul akkor még világviszonylatban sem volt sok. A nyolcvan éves alkotás hordoz minden jegyet, amit egy időutazós filmnek kell: vicces formájú mini propellerrel repülő szerkezet, habókos idős tudós, a jelenből múltba átvitt tárgyak humor forrásként való használata. A valaha elismert idős tudós, Sergius (Baló Elemér) őrült rögeszméibe merül és feltalál egy gépet, amelynek sebessége gyorsabb a Föld forgásánál, így vissza lehet vele repülni a múltba. Teljes vagyonát és lánya kezét ígéri annak, aki ki meri próbálni a kísérleti szerkezetet: egyetlen ember, az éjszakát átmulatott, kalandvágyó gróf, Tibor Ákos (Szilassy László) jelentkezik a professzor hirdetésére. Az első használat során gép azonban meghibásodik és a XVIII. században landol, a főhős ősének, Tibor Gergely grófnak a kastélyában, ahol a gróf beleszeret a gyönyörű velencei énekesnőbe, Rosinába (Karády Katalin). A film először látható streaming szolgáltatónál.


Pilátus

Mikor és hol? Február 20. és Filmio

Szabó Magda regényének modernizált feldolgozásában a Budapesten orvosként dolgozó Iza (Györgyi Anna) úgy dönt, hogy magához költözteti megözvegyült édesanyját a vidéki családi otthonukból (Hámori Ildikó). Ám az otthoni közegből kiszakított Anna nem találja a helyét a nagyvárosban, elhidegült lányával pedig nem képesek valódi kapcsolatot teremteni. Az öregedés, a generációk közti szakadék és a felbomló családi kötelék visszatérő motívumok Szabó Magda életművében. Regényei közül külföldön is óriási népszerűségnek örvend a Pilátus, amit 12 nyelvre lefordítottak, a Dombrovszky Linda rendezésében készült tévéfilm-adaptáció pedig már a magyar bemutatója előtt rengeteg fesztiváldíjat gyűjtött külföldön.


Kenyér és só

Mikor és hol? Február 27. és Cinego

Damian Kocur markáns hangulatú felnövéstörténete egy lengyel vidéki kisváros álmos nyári délutánjaiba csepegtet torokszorító feszültséget. A 2022-ben a velencei filmfesztiválon debütált és különdíjjal jutalmazott Kenyér és só főszereplője egy egyetemista fiú, Tymoteusz (Tymoteusz Bies), aki zongoristának tanul a varsói zeneakadémián. A nyári szünetre hazatér vidéki szülővárosába, ahol testvérével, Jacekkel (Jacek Bies) élvezik a szünidőt és egymás társaságát. A két fiatal azonban konfliktusba keveredik egy helyi csapattal, és váratlanul egy rasszista indíttatású gyűlöletbűncselekmény közepében találják magukat.

 

Damian Kocur elsőfilmje valós eseményeken alapul, ráadásul amatőr szereplői a fikciós dokumentarizmust idéző módon saját magukat játsszák: a főszereplő Tymoteusz Bies tényleg komolyzenei tanulmányokat folytat, Jacek Bies pedig a valóságban is az ő testvére. A Kenyér és só erejét a lengyel vidéki kisváros hangulatának hiteles ábrázolása és az eszköztelen színészi alakítások adják. Kocur, ahogy több lengyel kortársa is, kíméletlenül hozza a felszínre a hétköznapokban megbúvó, társadalmi szintű feszültséget.