Az egykori brit gyarmatot 2014-től kezdve egyre erősebben fojtogatta a kínai kommunista párt, szisztematikusan leépítve a demokratikus jogokat, nem törődve az “egy ország - két rendszer”-elvével, amelynek az 1997-es visszacsatolásától számítva 50 évig biztosítania kellene a városállam önrendelkezését. A tüntetések legutóbb 2019-ben, a kiadatási-törvény módosítása miatt újultak ki, ami teljes mértékben kiszolgáltatja Hongkong saját polgárait és az odalátogatókat a pekingi törvényhozásnak.
A tüntetéssorozat legfontosabb epizódja 2019 év novemberében zajlott, amikor többszáz tiltakozó barikádozta el magát a mozgalom bázisként szolgáló Hongkongi Politechnikai Egyetem kampuszán. Válaszlépésként a hatóságok ostromgyűrűt vontak az épület köré, így még a békés tüntetők sem távozhattak szabadon. A heves összecsapások pedig tizenhárom napon át folytatódtak a kitörni próbáló diákok és a túlerőben lévő rohamrendőrök között.
Dokumentumfilmesek egy csoportja, a saját biztonságuk érdekében névtelenségbe burkolózva a kezdetektől a diákok között forgatott. A tiltakozássorozat úttorlaszokkal indult, (a film címe is az erre használt vörös téglákra utal), de a film csak kis részben játszódik az utcán, leginkább az egyetem forradalmi és a kínai vezetést szidalmazó szlogenekkel telefirkált falai között zajlik. Az anonim filmesek testközelből örökítették meg a barikádokon való hosszas állóháborút, a diákok belső vitáit és az elkeseredett, veszélyes kitörési kísérleteket is.
A kézikamerás, kommentár nélküli felvételek berántják a nézőt az események sűrűjébe. Interjúk vagy kísérőzene nélkül, mi isúgy érezzük, mintha könnygázban fuldokolnánk, vagy épp a kétségbeeséstől és kialvatlanságtól gyötrődnénk a körbezárt egyetemen. A felvételek nyilvánvalóan több forrásból származnak, kézikamera és mobiltelefon váltogatja egymást, az alkotók mégis meglepően egységes formába tudták gyúrni az anyagot. A végeredmény fókuszált, az események láncolatát a kaotikus pillanatok ellenére is könnyen lehet követni.
A könnygázzal és vízágyúval felszerelkezett, páncélos rohamrendőrök ellen a diákok a korábbi “esernyős tüntetések” házibarkács eszköztárát alkalmazzák, a közösségi médián keresztül szerveződnek, lézerpointerekkel és maszkokkal próbáljak gátolni az arcfelismerő kamerákat. A sáncokon őrségben álló fiatalok folyamatosan a rendőrséget szidalmazó rapszámokat bömböltetnek a zsaruk felé, de nagy meglepetésre a hatalom emberei is átveszik módszerüket, bekerítésről és támadásról szóló dalokkal válaszolnak. A zenék bömböltetése pszichológiai hadviseléssé növi ki magát, ami ellehetetleníti a hangosbeszélős tárgyalásokat.
A rendőrök részéről gyakoriak a túlkapások, újságírókat és egészségügyi dolgozókat is nagy számban tartóztatnak le. A terjengő hírek szerint a gumilövedékeket egyre gyakrabban cserélik le éles lőszerre. A diákok a betörésükre számítanak, nemi erőszaktól rettegnek és az életüket féltik. Hiába próbálják újból és újból csoportosan elhagyni az egyetemet, odakint színezett vízágyú és a biztos letartoztatás várja őket. Ahogy az ostrom egyre tovább nyúlik, a forradalmi lendület pedig kétségbeesésbe fordul az egyetemen rekedt diákok és a civilek körében.
A filmkészítők még a maszkot viselő diákok identitását is védeni próbálják a szemük kitakarásával, és csak egyetlen, de annál megrázobb alkalommal fordul elő, hogy egyikük közvetlenül a kamerának nyilatkozik: a maszkos, íjjal felszerelkezett fiatal biztos benne, ha nem az újságírók jelenlétében tartóztatják le, a rendőrök nemcsak ismeretlen helyre hurcolják, még a holtteste sem kerül elő soha. Egyetlen reményük, hogy a hongkongi rendőrség kezét még mindig megköti a média, a jelenlévő újságírók közvetítéseit is tízezrek követik élőben az interneten.
A sajtószabadságot ekkor még nem sikerült teljesen felőrölnie Pekingnek: a rendőri intézkedések közfelháborodást váltanak ki, a tévéközvetítések nyomán a város polgárai a diákok kimentését követelik, szülők és tanárok együttesen igyekeznek tárgyalásokat kezdeményezni a rendőrséggel és kihozni a fiatalokat. A mentési kísérlet viszont megosztja a tüntetőket, vannak akik a végsőkig ki akarnak tartani és árulónak tekintik a távozókat.
A 2020-as Vörös falak foglyai viszonylag gyorsan, alig egy évvel az események után a nézők elé kerülhetett. A nagy ellenállást kiváltó kiadatási törvénymódosítást mostanra visszavonták, a világ pedig a COVID-járvánnyal volt elfoglalva, ami Hongkongban is véget vetett az utcai megmozdulásoknak. Az időközben lezajlott események azonban kétséget ébresztenek affelől az emberben, hogy volt-e egyáltalán értelme a hongkongiak hősi ellenállásának. Kína a világjárvány alatt sem hagyott fel törekvésével: 2020-ban életbe léptették a hongkongi nemzetbiztonsági törvényt, am felszámolja a városállam autonómiájának maradékát.
2021-ben a hatóságok lecsaptak az utolsó, nyíltan kormánykritikus sajtótermékekre, a demokrácia-párti lakosság körében pedig tömeges elvándorlás indult. A Vörös falak foglyai fontos kordokumentum, egy halódó demokrácia utolsó, elkeseredett kiáltása. Könnyen lehet, hogy hasonló dokumentumfilm már nem fog eljutni hozzánk Hongkongból.
A Vörös falak foglyai január 29-én látható a BIDF-en.
