Frank Capra a harmincas évek egyik legsikeresebb, de mindenképpen legismertebb rendezőjének számított, aki nagyban formálta az akkoriban még jóval képlékenyebb amerikai önképet. Nála mindig az egyszerű hétköznapi emberekből lesznek hősök, akik kiállnak az egyszerű hétköznapi értékek mellett és szembeszállnak a hatalmasokkal. Capra történetei az emberi természet alapvető jóságáról, a közösség erejéről, a tisztesség és a remény minden akadályt, cinizmust és kapzsiságot legyőző erejéről mesélnek, avagy az amerikai álom vegytiszta formáját közvetítik, könnyen hozzáférhető, közérthető módon. Ebben fontos partnere volt James Stewart, aki természetes és visszafogott játékával a caprai hős ideális megformálója.
Az 1946-ban bemutatott Az élet csodaszép a mából visszatekintve nemcsak tökéletesen illik a rendező és a színész karrierjébe, de amolyan esszenciális darabnak tűnik, ami tisztán sűríti magában mindazt, ami mindkettejüket amerikai ikonná tette. George Bailey, aki tele volt nagy tervekkel és álmokkal, mindig másokat segítve végül a kisvárosban ragadt. A férfi karácsony éjjelén öngyilkosságot kísérel meg, de egy őrangyal megmenti és megmutatja neki, milyen nyomorúságos lett volna a városka élete nélküle. A papíron szentimentálisnak hangzó történet Dickens Karácsonyi énekének már-már direkt átirata az emberi kapcsolatok fontosságáról. A történet ennyiben is illik a karácsony szelleméhez, de trendteremtő klasszikussá az tette, ahogyan mindez egy tipikus amerikai kisvárosban bomlik ki, a kapcsolódó jellegzetes figurákkal és kedves csodabogarakkal.
A film készítésekor azonban Capra és Stewart is személyes és szakmai hullámvölgyben volt, hiszen mindketten a háborúból tértek vissza és a helyüket keresték az új világban. A rendező szeretett volna visszatérni ahhoz a nosztalgikus világhoz, ami a harmincas éveket jellemezte, a színész pedig konkrétan poszttraumás stresszben szenvedett, hiszen pilótaként a frontvonalban harcolt Európában és ezzel a szereppel tért vissza Hollywoodba. Mindketten bizonytalanok voltak a produkcióval kapcsolatban, ami egyébként is nehezen haladt. A forgatás elhúzódott, a költségek nőttek, nem kis részben a tonnaszám használt műhó miatt, a téli jeleneteket ugyanis nyáron forgatták. Majd a langyos fogadtatás mind a kritika, mind a közönség részéről gyakorlatilag csődbe vitte a Capra produkciós cégét.
A filmről gyakorlatilag mindenki elfeledkezett, olyannyira, hogy a jogutód egyszerűen elfelejtette megújítani a lejáró szerzői jogokat, Az élet csodaszép így a hetvenes évek közepére jogilag közkincs lett, a tévécsatornák pedig ingyenesen műsorra tűzhették. Az 1976-os karácsonyi szezonban aztán valóságos sláger lett a filmből, amit ugyanis a második világháború után hamiskás szentimentalizmusnak érzett és kifogásolt az akkori közönség és kritika, azt egy újabb generáció már vágyott nosztalgiaként, amolyan letűnt aranykorként fogadott. Mindebben természetesen szerepet játszott az az általános morális válság is, ami Vietnám és a Watergate-botrány után jellemezte Amerikát.
Az élet csodaszép váratlan másodvirágzása fontos elégtételt jelentett Caprának és Stewartnak is. A rendező a hatvanas évek közepén visszavonult, de még megérte a munkássága újrafelfedezését és kritikai elismerését, amiben kulcsszerepe volt a filmnek. Kései interjúiban a személyes kedvencének nevezte és nagy örömmel fogadta, hogy tőle függetlenül önálló életre kelt és karácsonyi klasszikusként kanonizálódott. Stewart karrierje egyik legmeghatározóbb alakításának nevezte, de számos alkotó, köztük Spielberg, Kurosawa vagy Lynch említi fontos inspirációs forrásként. Sőt, még a karcos véleményéről ismert Orson Welles is úgy fogalmazott egyszer, hogy lehetetlen utálni ezt a filmet. Capra szellemisége ma is élő, elég csak Adam Sandler kisvárosi vígjátékaira, Richard Linklater, Greta Gerwig vagy Sean Baker mély emberségére, vagy akár Wes Anderson nosztalgikus mikroközösségeire gondolni.
Azóta rengeteg elemzés született a filmről a legkülönfélébb aspektusokból, számtalan listán felbukkan és egyike azon kevés klasszikusnak, ami nemcsak kiállja az idő próbáját, de valóban alkalmas arra, hogy akár évente újra elővegyük. Ennek egyik oka, hogy az itt ábrázolt kisváros már valóban csak ideaként létezik, ami nagyon mélyen gyökerezik a kollektív amerikai tudatban, de a valóságban már inkább csak nyomokban létezik. A jót cselekvő kisember és az összetartó közösség mítoszára azonban továbbra is nagy szükség van, ez az álom egyszerűen nem mehet ki a divatból.
A másik, ennél jóval univerzálisabb ok, hogy Az élet csodaszép ennél jóval többet üzen, hiszen azt példázza, milyen összetett hatással vagyunk egymás életére akkor is, ha ennek nem is feltétlen vagyunk tudatában. Ez pedig azt is jelenti, hogy minden ember egyenlően fontos és értékes még akkor is, ha a siker hagyományos kapitalizált formái ennek látszólag ellentmondanak. Ez nemcsak egy rendkívül demokratikus és optimista, de megszívlelendő gondolat, amire ezekben az értékválságos, a másikról könnyedén megfeledkező cinikus időkben nagyobb szükségünk van, mint valaha. Nemcsak karácsonykor.
A Celluloid Nights keretében egyetlen alkalommal, december 19-én az Urániában 35mm-es kópiáról vetítik a filmet.
