Az Arkagyij és Borisz Sztrugackij írópáros kultikus sci-fi regényéből készült Nehéz istennek lenni egy idegen bolygón játszódik, amelynek lakói a soha véget nem érő középkor kegyetlenségében és nyomorában vergődnek.
A film egy örökké a középkorban ragadt idegen bolygón játszódik. A Földről egy titkos, tudósokból álló csapat, köztük a főszereplő Don Rumata (Leonyid Jarmolnyik), azért érkezik e távoli világba, hogy megfigyeljen, de semmi esetre se avatkozzon közbe. German legambiciózusabb, végső projektje évtizedekig készült; 1968-ban írta az első forgatókönyvet, végül 2000 és 2006 között forgatta le a filmet, és már évek óta az utómunkálatoknál tartott, amikor 2013-ban tragikus módon elhunyt. A filmet végül halála után a rendező írótársa és felesége, Szvetlana Karmalita, illetve fia, ifj. Alekszej German fejezte be, megkoronázva az életművet.
Alekszej German / Kép forrása: russkiymir.ru
Alekszej German, az orosz filmrendező, akit kortársai a legnagyobb perfekcionistaként tartanak számon, a 20. század végi szovjet filmművészet egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatású alakja. Egész életművében kompromisszummentesség és innováció jellemezte, filozófikus rigorral közelített műveihez, amelyekben folyamatosan feszegette a filmnyelv határait.
Alkotásaival a kollektív emlékezet törékenységét, a totalitárius rendszerek etikai dilemmáit és paradoxonjait, valamint az emberi psziché rejtélyeit igyekezett feltárni. German munkásságát nemcsak a szovjet cenzúra jelentette akadályok, hanem a legendássá vált, rendkívül lassú és aprólékos alkotói módszere is meghatározta. Pályafutása során mindössze öt filmet készített, amelyek mind tematikailag, mind filmnyelvükben egyedülállóak. Utolsó mesterművének a Nehéz istennek lenni tekinthető.
A Nehéz istennek lenni-ből három vetítést szerveznek, 2025. január 10-én Budapesten a Puskin moziban, január 17-én a pécsi Apollóban, január 26-án pedig az Urániában lehet megnézni a filmet.