- Mivel magyaráznád azt, hogy a korábban nagy jelentőségű BBS mára mintha marginalizálódott volna?
- A Balázs Béla Stúdió attól kezdve, hogy kivált a Mafilmből 1990-ben, és alapítványi formában működött tovább, ambivalens viszonyban van a filmszakmával. Az első időszakban a stúdió a függetlenségért próbált harcolni, és ez az idő az álmodozással telt. Ekkor azt hitte mindenki, hogy el fog indulni minden, kuratóriumok lesznek, pénzek lesznek, magántőke lesz és értelmiségiek fogják irányítani az egész világot. Ez az időszak a BBS elköltözéséig tartott a Mafilm telepéről a Pasaréti útról a Toldi moziba, ami még mindig egy nagyon optimista történetnek tűnt. Ekkor jöttek azok a vezetőségváltások, melyeket leginkább a stúdió anyagi ellehetetlenülése kísért.
- Durst György ’95-ös távozására miért került sor?
- Durst Gyurinak nagyon komoly koncepciója volt a stúdió működéséről, ami az akkori vezetőség álláspontjával nem egyezett. ő már akkor jelentős produceri tevékenységet fejtett ki, mint stúdiótitkár. Vele párhuzamosan működött az 5+2 tagú vezetőség, akik az egyre nehezebb anyagi helyzetben egymás között osztogatták a pénzeket produkciókra. A konfliktus ott kezdődött, amikor nekik a Gyuri jóváhagyását kellett kérniük az önmaguknak felosztandó keretekre, illetve a költözés viszonylag nagy adósságot jelentett a stúdió számára. Annak a vezetőség váltásnak már tanúja voltam, amikor a Gyurinak, mint titkárnak felmondtak. Ekkor Szirtes Andrással bevezetődött az elnöki rendszer a produceri-stúdiótitkári szisztéma helyett. Az idő teltével ezután irtózatos mélyrepülésnek indult a BBS. Bizonyos állami finanszírozókkal szembeni tartozásokat ugyan sikerült eltöröltetni, de a vezetők a pénzek nagy részét továbbra is saját alkotói munkára használták fel, saját infrastruktúrájukként kezelték a stúdiót, emellett minimális pénzekből minimál-projekteket indítottak el. Ekkorra nagyjából pénzügyileg is ellehetetlenült a stúdió, de egy-két alkotást mindig össze tudtunk hozni. Végül eljött az 1998-99-es korszak, amikor a BBS már nem tudott filmet felmutatni a Szemlén. Amikor mi ’98-ban átvettük ezt a stúdiót, akkor átvettük az irtózatos adósságtömeget is, de szerencsére megtanultuk kezelni.
- Nem függ össze a mélyrepülés azzal, hogy míg a korai BBS egy alulról szerveződő stúdió volt, addig a mostani rendszer az elnöki szisztémát érvényesíti?
- A BBS-mítosz, tehát amikor az utcáról jönnek az emberek, nagyon bonyolult kérdés, de szerintem az emlékezet változása is közrejátszik az alakulásában. Tulajdonképpen azt is tudjuk, hogy a BBS volt az egyetlen komoly filmes műhely Magyarországon, ahová fiatal vagy idősebb, de mindenesetre kortársi hangulatú filmkészítő emberek tervekkel csak úgy megérkeztek. Nem felkérésre, nem hosszú politikai küzdelmek után, hanem egyszerűen bevitték a tervet. Ezt utána egymás között intenzív és komoly ordítozások közepette megvitatták és kiversenyezték maguknak a filmkészítés lehetőségét. Ez az aczéli korszak volt, ahol meg volt teremtve a fantasztikusan gyümölcsöző játéktere azoknak a filmeseknek, akik megelégedtek a filmkészítésnek ilyesfajta intellektuális és kísérletező formájával. Aki tovább akart lépni, annak viszont meg volt adva a lehetőség, hogy az első munkáját itt elkészítse. Ez volt a régi BBS. Szerintem ugyanakkor a régiek közül sokan nem örülnek annak, hogy még mindig működik a stúdió. Ez egy elég komoly magyar, vagy kelet-európai jelenség, hogy a mítoszokat szeretik lezárni, illetve lezárva feldolgozni. Jobban kezelhető, ha a dolog már dobozban van fenn a polcon vagy az irattárban… Manapság már teljesen mindegy, hogy milyen rendszer van: elnöki vagy stúdiótitkári, a mai magyar és európai filmgyártás csak erős produceri kézben tud működni. Volt 10 évünk arra, hogy megtanuljuk, hogyan működik egy alapítvány, milyen szabályokhoz kötött az alapítványi működési forma. Sikerült annyira stabilizálni az alapítvány helyzetét, hogy most kell kialakítani egy valóságos produceri rendszert a stúdióban. Ez arról szól, hogy a kuratórium tagsága olyan filmes, szakmabeli értelmiségi közegből létrejövő csoport legyen, amely az alapítvány működő vagyona felett döntéseket hoz. Az archívum jogtulajdonából befolyó bevételek, és a megszerezhető támogatások, szponzorációk eldöntése is feladata. A kuratórium egy produceri joggal felhatalmazott ember és a stúdió tagságának ajánlattétele alapján dönt az elkészítendő filmekről. Most valami ehhez hasonló struktúraváltás kell hogy megtörténjen, amit én nagyon határozottan képviselek. A mostani kuratórium-vezetőség az utolsó a jelenlegi formában.
- Idővel beindult azért a munka, hiszen az idei Szemlén négy film volt látható a BBS-től.
- Igen, de tudni kell, hogy mi nagyon hátrányos helyzetből indultunk. 17 millió forintos köztartozás mellett a stúdiónak azért mégis az volt az elsődleges feladata, hogy filmeket mutasson fel. Az első évben minimál költségvetésű, nagyon avantgard szemléletű dolgok készültek itt, mint például az Egy tekercs valóság, ami óriási felháborodást váltott ki. Ezt egyébként egyáltalán nem tartom bajnak, hiszen nekünk az volt akkor egyedül fontos, hogy egyáltalán valamilyen szempontból foglalkozzanak velünk. Kénytelenek voltunk a rendelkezésünkre álló nagyon kevés pénzből megcsinálni egy filmet. A stúdiónak akkor nem volt alkotócsapata, és az első évben ezeket a lelkes embereket tudtuk összeszedni. Pimaszul kihasználtuk azt a helyzetet, hogy a Szemlén minden 60 perc feletti 35mm-es film a játékfilm-versenyben futott. Ezzel párhuzamosan rakosgattuk rendbe a BBS-t anyagilag. A második évben már egy kicsit jobban álltunk, tudtuk, hogy lesz 6 milló forintunk. Mindenképpen meg akartunk finanszírozni két hosszabb játékfilmet. Ezeket a BBS-sel szemben meglehetősen ellenséges előzsűri kijátszásával megint le tudtunk vetíteni a Szemlén. A Ponyvapotting-ról, és a Veszett idők-ről van szó. Ezzel két teljesen outsider csapatot, tehát a Fiath Andrást és a Gayer-Molnár rendezőpárost segítettük, hogy a filmjeik elkészüljenek. Ha minden igaz, akkor pár héten belül a Ponyvapotting-nak kijön a 35-ös kópiája. Akkor már csak forgalmazói szerződést kellene kötni rá.
- Milyen szemléletű alkotók dolgoznak nálatok?
- A BBS-nek továbbra is olyan alkotókra van szüksége, akik kis pénzekből tudnak filmet készíteni. Felmértük a terepet és az derült ki, hogy a kifejezetten filmművészeti ambíciókkal rendelkező fiataloknak ez már nem kielégítő. Az amatőr filmes irányzatot nem tudjuk megszólítani, mert arra ott van a MAFSZ. Ezért maradt az inkább iparművészeti, képzőművészeti és médiaművészeti vonalról érkező mozgófilm-érzékeny emberek csoportja. Sikerült összehozni tavaly sok kisjátékfilm hosszúságú munkát. Ezen kívül a legmarginálisabb csoportokat is megszólítottuk: a hajléktalanok illetve a drogosok kezébe adtunk kamerát. A hajléktalanok készítették a Tequila Banda című filmet, a drogosok pedig a Pesti Séta című bábjátékként megvalósult prevenciós dolgozatnak tekinthető munkát csinálták. Folytatásaként megszületett egy újabb anyaguk is. Még nem sikerült elismertetni őket, hiszen itt egy olyan marginális csoportról van szó, amely se a szakmába, se a kritikába nem szokott bekerülni.
- Működik egy forgatókönyves műhelyetek is. Itt jelenleg Kamondi Zoltán és Medvigy Gábor segítségével csiszolódnak a könyvek. Hogyan indult be ez a csapatmunka?
- Kezdetben kiírtunk egy 16 mm-es pályázatot, aminek már az elején világos volt: biztosan nem fogjuk tudni az összes produkciót kiszolgálni filmkészítés lehetőségével. Akkor eldöntöttük, hogy az összes munkát szerződéses formában a stúdió szárnya alá vesszük, és a következő pályázati időszakokra koncentrálva 40-50 ezer forintokkal támogatjuk az előkészítést, dramaturg-konzultációt és a fotózást annak reményében, hogy érik a produkció, és a következő, remélhetőleg egészségesebb időszakban már pályázhatóak lesznek. Tulajdonképpen ennek a gyümölcse a Szortírozott levelek. Ennek a filmnek a terve már abban az időszakban a BBS-nél volt, amikor a Ponyvapotting-é is. De tudtuk, hogy egy sokkal professzionálisabb kivitelezést igénylő terv, amihez akkor még nem érett meg a stúdió, de érdemes foglalkozni a vele. A harmadik évre beérett ez a rendszer, hiszen végül megszületett a Köd és a Papagáj is. Jelenleg a forgatókönyv-műhelyben Kamondi Zoltán és Medvigy Gábor konzultánsként dolgozik a főiskola [SZFE] harmadéves hallgatóival.
- Láthatóan koprodukciókra törekedtek, hiszen a négy legújabb munkátokból kettő az Inforggal közösen készült.
- Kezdetben velük is megvolt a kötelező szembeállítás, és az Inforgnak jutott az a szerep, hogy „lám a Balázs Béla Stúdión kívül is lehet filmet csinálni”. Van néhány ember, akiknek az a meggyőződése, hogy az Inforgot kell új BBS-ként kezelni. Ez mesterséges szembeállítás. Én azt éreztem már az elején, hogy maga Muhi András [az Inforg Stúdió producere] nem akar megfelelni ennek a képnek. Amikor a Papagájban nekünk már benne volt rengeteg pénzünk, és tudtuk, hogy ebből már megint nem lesz film, akkor megkerestük Muhit, és kötöttünk egy koprodukciós szerződést. Ennek az volt a lényege, hogy a Papagáj költségvetését az Inforg pályázza meg, és a valószínűsíthetően megszavazott támogatásból mi tovább tudjuk folytatni a filmet. A Köd koprodukció már inkább gesztusértékű, hiszen abban a filmben nekünk benne van 6 millió forintunk, és az Inforg adott hozzá egy félmillió forintos utómunka-kapacitást. Koprodukció-éhesnek kell lenni manapság, és csak azzal lehet kihúzni a méregfogát a kicsinyes szembeállításoknak, hogy minél inkább közös munkára kell törekedni.
- A nagyközönségnek itthon szinte alig van alkalma arra, hogy találkozzon a filmjeitekkel. Szerinted mit lehetne tenni, hogy a forgalmazók nagyobb érdeklődést mutassanak általában a kisjátékfilmek iránt?
- A BBS, ha sikeres filmet készít, akkor az alkotótól kapja az első pofont, hogy itt egy nagyon jó film, mindketten örülünk neki, de miért nem forgalmaztatod, miért nem küldöd fesztiválokra? A BBS-nek erre saját kerete sajnos nincs, hiszen ez egy komoly infrastruktúrát kívánó tevékenység. Jól esne leszedni azokat a gyümölcsöket, amiket igenis le lehet szedni, de nincs miből. Elkészült a film, és üres a kassza. A másik oldalról persze az a helyzet, hogy kisjátékfilmet nagyon nehéz forgalmaztatni. Én egyáltalán nem hiszek abban, hogy fürtökbe fűzött formában ezt hatékonyan be lehetne vinni a forgalmazásba. Nem tudom, hogy lehet megfogni ennek a PR-jét, hogy tényleg húzós legyen. Abban hiszek, hogy valakinek a nagyon hathatós forgalmazói tevékenységével a nagyjátékfilmek elé be lehetne tenni egy-egy rövidfilmet. Ehhez viszont túl sok kisjátékfilm készül. Nekem az lenne az ajánlatom – még nem tettem semmilyen kezdeményezést – hogy ha már másban nem, de a stúdiók működjenek együtt abban, hogy létrehozzanak egy közös alapot, ez lehet egy cég, vagy bármi más, ahol egy nagyon potens menedzser tudná képviselni azt a célt, hogy a filmjeink eljussanak a fesztiválokra. Az alkotónak is ez az elsődleges érdeke: a kisjátékfilm erre van kitalálva.