A sorozat néhány részét Magyarországon, a fóti MAFILM Stúdióban forgatták, a master-kazetták egy részének azonban nyoma veszett. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense az MTI kérdésére megerősítette, hogy a felvételek augusztus 6-án vagy 7-én tűntek el. Az ügyben a Pest megyei Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi alosztálya nyomoz ismeretlen tettes ellen. Az MTI értesülései szerint a kazettákat egy helyiségében tárolták, az odavezető folyosó ajtaja azonban rendszeresen nyitva volt, az ajtót védő vasrácsot sem mindig zárták le. Így viszonylag könnyen hozzá lehetett férni a kazettákhoz, bár a bőröndnyi csomagot aligha lehetett feltűnés nélkül elvinni. Az Index értesülései szerint a kazettákat egy olyan hétvégén lopták el a Mafilm Rt-től bérelt telephelyről, amikor éppen nem volt forgatás. Az őrzést a produkció maga szervezte meg, a portaőrséget a Mafilm Szcenika Kft. adta. A lopással néhány statisztát gyanúsítanak, akik állítólag 1 millió fontos, azaz több, mint 410 millió forintos váltságdíjat követelnek a kazettákért.

A BBC a válságdíj-követelésről szóló értesüléssel kapcsolatban nem foglalt állást. Közleménye szerint a lopás némi nehézséget okozott, s ennek eredményeképp csúszhat néhány epizód befejezése, azonban a produkciós iroda mindent elkövet a felvételek felkutatása érdekében. A közlemény azt is hozzátette: a sorozatot a történtek ellenére a terveknek megfelelően fogják bemutatni. Az Index cikke szerint a pótforgatás mellett döntöttek: a mesterszalagokról ugyanis nem volt másolat.

Az Index információja szerint 15 millió forintot ajánlottak fel a megtalálónak. A szalagoknak nincs forgalmi értékük, a gyártás során használt HDTV-technológia ugyanis annyira újdonság, hogy még a BBC-nek is csak ez lett volna az első ilyen technikával készült sorozata, így a kazettákra nincs felvevőpiac. Éppen ezért kizárt, hogy egy statiszta követte volna el a dolgot, a tolvajok pontosan tudták, hogy mit keresnek, vagyis egy, a legújabb technológiához is értő filmes lehetett a tettes.

A hazai filmes szakmát igen érzékenyen érintheti a kínos incidens. Az filmtörvény által biztosított adókedvezménnyel egyre több nemzetközi produkciót idevonzó iparágnak negatív reklám az eset.