A BBC idén 368 filmes szakértőt, kritikusokat, akadémikusokat és filmfesztiválok munkatársait kérdezte meg év végi listájának összeállításakor. Idén a női alkotók filmjeire helyezték a hangsúlyt, a listára pedig két magyar alkotás is felkerült. Mészáros Márta Arany Medve-díjas filmje, az Örökbefogadás a 97. helyét kapta. Az 1975-ben bemutatott filmdráma volt az első hazai alkotás, amely a Berlinale programjában versenyzett, Mészáros Márta pedig a fesztivál első női fődíjasaként írt történelmet. Szintén Berlinale győzetés a lista 73. szereplője, a Testről és lélekről, Enyedi Ildikó 2017-es rendezése.

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről (Fotó: Mozinet)

A BBC Culture eddigi legnemzetközibb és legnagyobb merítésű (84 ország szakértői szavazhattak 761 filmre) toplistáján a legtöbb helyezést Agnès Varda érte el, az idén elhunyt rendező hat filmjét is beválogatták. Az első helyen a három Oscar-díjjal bíró Zongoralecke, Jane Campion 1993-as alkotása áll.

Forrás: BBC Culture / Boírtó: Enyedi Ildikó és Mészáros Márta (Fotók: MTI)