Krasznahorkai Balázs az említett rendezőkkel szemben még csak egyetlen nagyjátékfilmjén van túl, de semmiképp sem mondható tapasztalatlan filmesnek: 2005-ben végzett Simó Sándor és Grunwalsky Ferenc osztályában az SZFE-n, több rövid- és dokumentumfilmet jegyez, a rendező munkatársaként az Oscar-díjas Saul fiában is dolgozott. Mozis bemutatkozásának bőven volt ideje érlelődni, a Hasadék pedig tényleg figyelemreméltó eredmény, még ha próbára is teszi a nézőt.
Grassai Bálint (Molnár Levente) egy budapesti orvos, akinek a felesége (Lovas Rozi) babát vár, ám a férfi egy nap szomorú hírt kap telefonon: édesapja váratlanul elhalálozott. A hívás nyomán Bálint egyedül utazik Erdélybe, egészen a Máramarosi-havasokban fekvő szülőfalujába. A kocsija lefullad a hegyi utakon, majdnem lekési a temetést, de végül sikerül beérnie a búcsúmenetet.
A többit a film már nem hajlandó a szánkba rágni, ránk hagyja, hogy a helyiek elejtett félmondataiból és Bálint testvérével (Kovács Lajos) folytatott beszélgetésének szilánkjaiból rakjuk össze a képet: az idősebb Grassai a falu népszerű orvosa volt, halálát tűz okozta, a rossz nyelvek szerint az ágyban cigizett és ezért kapott lángra a faház. De ami még fontosabb, Bálintnak van egy tizenhét éve nem látott fia, Simon (Babai Dénes), akit az öreg nevelt az anyja halála óta. A kamasz fiú most viszont gyám nélkül maradt.
Sokan valószínüleg egy gyors montázzsal letudnák a főszereplő egyébként nem túl eseménydús autóútját, de a Hasadék már ekkor lefekteti a saját játékszabályait. Az autópálya monoton szürkesége komótos tempóban adja át helyét a sötétzöld erdőségekkel övezett hegyi utaknak, Bálinttal együtt minket is egyre jobban beszippant ez a különleges táj. Krasznahorkai rendezői stílusa a faluba való megérkezés után is megköveteli a nézői türelmet, a hosszas, Húsvétkor játszódó felvezető szakasz egy erdei patak ráérős tempójában csörgedezik. Bálint hiába próbál meg közeledni a helyi zenekarban doboló fiúhoz, akivel egyáltalán nem ismerik egymást. Kiderül viszont, hogy Simonnak tartozása van a falu sötét ügyleteket folytató kiskirálya, Dumitru (Orbán Levente) felé, amit a román férfi Bálinton akar behajtani.
Amellett, hogy a fő csapásirányt mindvégig egy több generáción átívelő, a születés visszatérő motívumával átszőtt családi dráma adja, a Hasadék egy darabig úgy csinál, mintha más irányba szeretne kanyarodni: Dumitru mindenáron rá akarja tenni a kezét Grassaiék birtokára, ami elmondása szerint az ősei tulajdona volt, mielőtt elorozták tőlük, Bálint viszont nem hajlandó átengedni neki. Kifacsart Trianon-utalás vagy csupán egyszerű forgatókönyvírói húzás egy nagyobb tétű konfliktus megalapozásához? Inkább az utóbbira tippelnék, mivel egyáltalán nem derül ki, hogy a főhős, akinek esze ágában sem volt visszajönni vagy a faluban maradni, miért ragaszkodik körömszakadtáig ehhez. Pedig a forgatókönyv társszerzői, Lengyel Balázs és Lovas Balázs a Kojotban már megmutatták, mi mindent ki tudnak hozni ebből a westernes alapsémából.
A Hasadék határozottan legélvezetesebb része, amikor nagy nehezen beérik a konfliktus Dumitru rablóbandájával, az apa és a fia pedig az erdőben kénytelen menekülni az őket üldöző fegyveresek elől. Felsejlik itt Krasznahorkai diplomamunkája, a Hegyek közt árnya, amely hasonló szituációt mutatott be, csak jóval töredékesebben és a kontextust teljesen mellőzve. Az apa-fiú dráma viszont hamar felülkerekedik az izgalmakon, a két karakter között tátongó metaforikus hasadék fizikai formában is megjelenik. De amíg Bálint és Simon viszonya eléri a természetesnek ható végpontját, addig a film teljesen lezáratlanul hagyja a másik szálat, ami a valódi veszélyt jelenti a karakterekre.
A két főszereplőre viszont érdemes volt építeni: Molnár Levente az elmúlt években remekelt már erőszakos veteránként (Apró mesék) és gerinctelen házmesterként (Foglyok), a nagybányai születésű színész most viszont egész más arcát mutatja meg a gyökereitől elszakadt orvosként. Intenzitását higgadt külső rejti, apró gesztusokkal, de nagy természetességgel adja át Bálint bűntudatát, félelmét vagy éppen ébredező apai ösztöneit is. Kiválóan működik párosuk Babai Dénessel, a színészek kétnyelvűségét pedig a kapcsolatuk változásainak érzékeltetésében kamatoztatja a film: Simon kezdetben csak románul hajlandó szólni a hozzá magyarul beszélő apjához, és csökönyösen magázza őt.
Nagy kár viszont, hogy nem jutott egy kicsit több idő az Orbán Levente által játszott maffiózó karakterének kibontására, akárcsak a Kojotban, erdélyi színész minden megjelenése hatásos és fenyegető pillanat, még ha éppen traktoron érkezik is. Kovács Lajos ezúttal is tökéletesen a helyén van, nyugdíjazott Securitate-tisztként is a film legkedvelhetőbb figurája.
Nem hinném, hogy a közelünkben akadna még egy olyan terület, amely természetes adottságai révén izgalmasabb helyszínként tudna szolgálni, mint az erdélyi havasok. Vadregényes tájai nagy előnyére váltak már Mátyássy Áron Víkend és Bagota Béla Valan című thrillerének is, és bár a Hasadék ezzel a műfajjal éppen csak kacérkodik, drámai súlyát, nehezen megnyíló stílusát táplálja ez a rejtelmes környezet. Az áthatolhatatlan, árnyas erdőket, a lankás, meredek hegyoldalakat és a sziklás hágókat Réder György operatőr munkája egyenrangúvá teszi a főszereplővel.
A forgatókönyv fent említett hiányosságai ellenére a film összeségben erős rendezői bemutatkozás Krasznahorkaitól, amelyet magabiztos rendezés és egy erős alkotói hang jellemez. A Hasadék bőven rejt értékeket, ugyanakkor nem is adja magát könnyen, nézőként megközelíteni hasonlóan nehéz, mint a sűrű fenyvesekkel körülölelt hegyi falucskát, ahová a főhősnek haza kell térnie.
