Kultúrpalota
Pedig a hangulat miatt feltétlenül érdemes. Képzeljük el a magyar szecessziós építészet pompás darabját, a Kultúrpalotát, ami Marosvásárhely elnyújtott főterén áll, átellenben a szocreál dicső emlékeként megmaradt förtelmes Grand Hotellel, és ennek a belülről buján kacskaringózó motívumokkal kifestett épületnek a háromemeletes nézőterét, ahol a földszinti széksoroktól kezdve a páholyokon át a karzat szűk üléseiig a legkülönfélébb szemszögekből nézhetünk filmet, kinek hogyan tetszik. Ugye, ez még az Urániánál is patinásabb helyszín filmnézésre? Na már most, képzeljük el, hogy ez a hatalmas terem, ami egyáltalán nem mellékesen hangversenyek színhelye szokott lenni, a legutolsó ülőhelyig telis-tele van emberekkel. Azért Marosvásárhelyen is ritka az ilyen, de megesik. Állítólag a Valami Amerikának sikerült véghezvinnie ezt a csodát. Jómagam nem voltam akkor ott, de később, amikor benéztem a Hukklére, nem láttam egyetlen szabad helyet sem. Az ember rögtön komolyabban veszi a mozizást, ha ezernyi másik emberrel szorong, sír és örül együtt a nézőtéren. De nemcsak a legjobb időpontokban műsorra tűzött magyar nagyjátékfilmek, a versenyprogram sem ment soha üres ház előtt, sőt, a hétvégén már igencsak figyelni kellett, hogy nehogy valakinek az ölébe üljek, miután a pocsék kávé hajkurászásával vagy a büfé előtti hosszadalmas sorbanállással elmúlatott alig tízperces szünetek után betántorogtam a már sötét nézőtérre. Ebből gyorsan levonhatjuk a tanulságot, hogy Erdélyben még a rövidfilmnek és a doksinak is van respektusa, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az ottani, kultúréhes fiatalok nincsenek úgy elkényeztetve igényes bemutatókkal, mint mi, pestiek.

Juhász Zsolt-Schilling Sára-Szalay Péter: Csúnya
betegség
Kínos bevallani, de szerintem azért jobbat is érdemelhetnének a Kolozsvárról, Temesvárról, Csíkszerdáról Vásárhelyre zarándokoló erdélyi fiatalok, mint amit az Alter-Native versenyprogramja nyújt nekik. Kevés az igazán nívós film és sok az esetlegesség a válogatásban. (Úgyhogy mindenkit arra buzdítok, hogy nevezze a filmjét, mert komoly esélyei vannak arra, hogy egy lelkes és minden iránt fogékony, többszáz fős közönség elé kerüljön a filmje.) Az idei Alter-Native-on alig volt animációs film, ami mindig feljavítja a hasonló profilú fesztiválok színvonalát, a kisjátékfilmek nem éppen a legjobb formájukat mutatták, úgyhogy a doksik bizonyultak a favoritomnak. Lakatos Róbert süketnéma kisfiúról szóló Csendországa, a Szalay-Schilling-Juhász trió Csúnya betegsége a megszállott vasútimádokról, a román Gödör a nyomorúságos körülmények között tengődő családról, Káldy László Love storyja a fiatalok és öregek szerelemfelfogásáról, a korábbi Alter-Native anyagai közül kicsemegézett Aurola a bukaresti pályaudvar környékén csövező, szipuzó, prostituálódó kiskölykökről, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem információs programban bemutatott dokujai egyértelműen kiemelkedtek a három nap vetítései közül.

Mihai Bauman: A gödör
A kritikusok által dominált zsűri, amelynek tagjai közt a magyar színeket Báron György és Varga Balázs képviselte, megerősítette a véleményemet, és számos dokumentumfilmet díjazott. A fődíj egy kétéves kisfiúról szóló, egyetlen felső kameraállásból felvett, minimalista dokumentumfilmnek jutott, úgyhogy igazán megérte a filmet rendező kedves kínai asszonynak és férjének olyan sokat utaznia, mert így személyesen vihették haza a számukra bizonyára nem elhanyagolható 500 dolláros pénzjutalmat. A zsűri elfogulatlanságát jelzi, hogy a másik nagy összegű pénzjutalmat (legalábbis a felét, mert megosztva kapta) az igényes képi világú amerikai kísérleti kisjátékfilm, a Tag rendezője nyerte el, aki szerintem egyetlen este során simán elvacsorázza a jutalomképpen kapott 250 dollárt. A zsűri azonban nem riadt vissza a meglepetéseket okozó döntésektől sem. Birtalan ’Kölök’ Zsolt huszonhét perces filmje igencsak próbára teszi az opera iránt kevés vonzalmat tápláló néző idegeit, ám a közönség toleranciáját mutatja, hogy a díjátadáskor a helybéli rendező füttykoncert helyett óriási tapsot kapott. Az abszolút jelentés nélküli mű egymás után következő hosszú, érthetetlen beállításokból áll, amelyet egy-egy ária kísér. Maga Birtalan csak annyit fűzött a díjhoz: „Sajnálom!” A nem díjazottak között is vannak meglepetések, mint amilyen a cannes-i nagydíjas Eső után vagy a velencei filmfesztiválra beválogatott Posztkatona. Ezer szerencse! Ha mindenütt ugyanazokat alkotásokat emelné ki az előzsűri és a zsűri a mezőnyből, a bulin kívül mi értelme volna fesztiválra járni? Így viszont hiába megy el az ember Oberhausenbe, Clermont-Ferrandba, Rotterdamba, lehet, hogy a kedvencét vagy a kedvesét Marosvásárhelyen találja meg.

Díjak:

Részvételi lehetőség a jövő évi Minimum Partyn:
Ulrich Gábor: Idegen test (animáció)
Cristian Nemescu: Élettörténetek (kisjátékfilm)

A román rádiótársaság 5 millió lei értékű díja:
Heim István: Piroska világa (animáció)

A Da Kino Alapítvány 200 dollár értékű díja:
Az istenek szeretik a csendben szenvedőket (táncfilm)

A Magyar Filmlaboratórium díja, 1000 méter filmnyersanyag előhívása:
Birtalan ’Kölök” Zsolt: (És egyszerű kap együgyű nevet) (kísérleti film)

A Duna Műhely díja a legjobb régióbeli filmnek:
Lakatos Róbert: Csendország (dokumentumfilm)

A Román Nemzeti Filmintézet díja 500 dollár értékben:
Juhász Zsolt, Schilling Sára, Szalay Péter: Csúnya betegség (dokumentumfilm)

Simó Sándor emlékdíj 500 dollár értékben:
Mihai Bauman: A gödör (dokumentumfilm)
David Brooks: Tag (kisjátékfilm)

A fesztivál nagydíja 500 dollár értékben:
Dai Yi: Házikó (dokumentumfilm)