Kapcsolódó anyagok
Csáki László: Napok, melyeknek értelmet adott a félelemZajlik az élet a Durst György vezette Duna Műhely háza táján. Mind műfajban, mind hosszban, mind hordozóban igen nagy a választék. Rövidesen új filmmel jelentkezik többek között Szemző Tibor, Csáki László, Cs. Nagy Sándor, Iványi Marcell és Mészáros Péter, a forgatásra készül elő Nemes Gyula, a Buharovok, Tolnai Szabolcs és Kenyeres Bálint, de közeledik a Tesó és a Balra a nap nyugszik DVD megjelenésének időpontja is.
Még több magazin
magazin
Az egyik legsikeresebb rövidfilmkészítőként tartják számon, három rövidfilmjével több mint kilencven nemzetközi díjat nyert. Az izlandi rendező…
továbbmagazin
A fergeteges Vörös rakéta után három évvel Sean Baker újra a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában szerepel. Már megint egy felturbózott…
továbbMájus 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.
Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért
Ha prostit veszel feleségül, számíts rá, hogy anyád kiborul
Nagy a verseny az idei Palm Dog díjért
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dosszié