filmhu: Az Oscar ceremóniát általában igyekeznek távol tartani a politikától. Idén  lesz erre egyáltalán lehetőség, hiszen nagyon átpolitizálódott a nagyjátékfilmes mezõny (Crash, Good Night, and Good Luck, München, Syriana, Elszánt diplomata)?

Návai Anikó a Kodak Theatre
vörös szőnyegén
Návai Anikó: A gyarapodó díjkiosztó gálák nézettségéért folyó gyilkos versenyében a Filmakadémia kétségbeesetten iparkodik, nehogy a sztárok bármelyik demográfiai csoportot elidegenítsék politikai vagy közéleti megnyilvánulásaikkal a színpadon. De azt az Oscar sem tudja befolyásolni, hogy hozott anyagból főz. Idén kénytelen-kelletlen vállalnia kell, hogy 2OO5-ben Hollywoodban a közel-keleti konfliktus (Syriana, München, Mennyország most), a hidegháborús Amerika (Good Night, and Good Luck) és a kortárs fogyasztói társadalom kiüresedése és korrumpálódása (CrashElszánt diplomata) volt  a sláger. S ez még csak hagyján! Mert szinte semmi nem osztja meg olyan vehemensen az amerikai közvéleményt (elsősorban a Bible Belt vagyis a déli illetve középső államok és a két parton lévő nagyvárosok között), mint a homoszexualitás. Márpedig a két férfi szerelmét taglaló Brokeback Mountain (Túl a barátságon) a legjobb film és rendező abszolút Oscar-várományosa, a transzexuális figurát játszó Felicity Huffman (Transamerica) pedig a legjobb női alakítás díjára az elsőszámú esélyes.
 
filmhuSteve Martin, Billy Crystal, Chris Rock – az eddigi hosztok általában csak viccelődtek a politikai kérdésekkel, Jon Stewart vajon tud majd lakatot tenni a szájára?
 
: Nyilvánvaló, hogy Jon Stewart kényszerválasztás volt, mert akik nem szeretik (s ezek nincsenek kevesen), miatta nem nézik majd a közvetítést. De az említett ex-műsorvezetők (Martin, Crystal, Rock) nemet mondtak, tehát addig kellett lefelé menni a listán, míg akadt valaki, aki vállalta. Az Oscar-gála gúzsba kötve táncol: a kategóriák számát a filmes szakszervezetek nem hajlandók csökkenteni, a műsorvezetésről a Filmakadémia nem akar lemondani, a néző pedig egyre jobban unja, hogy közel négy órát üldögéljen a tévé előtt érdektelen köszönőbeszédeket hallgatva, mire sor kerül arra a pár kategóriára, ami érdekli. Ráadásul egy olyan évben, amikor a legjobb film, rendező és színészek sorsa már szinte lefutott verseny, vagyis a papírforma várható. 

filmhuSzerinted mi lehet az oka annak, hogy az elõzõ évek gyakorlatától eltérően az idei év Oscar jelöltjei között a kisköltségvetésű, független filmek előretörése figyelhető meg, a nagy stúdiók blockbusterei pedig háttérbe szorultak (Harry Potter, Batman – egy-egy jelölés, Narnia, King Kong – technikai jelölések)?

Kényszerválasztás volt
Jon Stewart
: Nagyon egyszerű oka van: a stúdiók gyávák. Az illetékes stúdió-producerek az állásukat féltve nem merik vállalni a "mondanivalós" filmek kockázatát, mert a "bejön/bukik" esélye 5O-5O százalék. Maradnak inkább a blockbuster sorozatoknál, mert ott nem nagyon lehet mellé nyúlni, és ráhagyják a függetlenekre, hogy jégre vigyék a pénzüket.  Ez annyira így van, hogy még a forgalmazásban is óvatosak: a Brokeback Mountain-t és az Elszánt diplomatát nem a Universal, hanem butikstúdiója a Focus Features, a Good Night, Good Luck-ot és a Syriana-t nem a Warner Bros., hanem a szintén butikstúdió Warner Independent, a Transamericát a független Weinstein Co., a Crash-t a szintén független Lions Gate forgalmazta.  Csak a München forgalmazását vállalta be a Universal - ott viszont ki mert volna nemet mondani Steven Spielbergnek egy közepes filmre?

filmhu: A jelöltek láttán a hirdetők is fanyalogni kezdtek, hogy ugyan szakmailag erős mezőny, de ez nem biztos, hogy elegendő nézettséget hoz majd a műsornak. Egyetértesz ezzel?

: Az Oscar-gála nézettsége évek óta csökken, s ezen az idei filmkínálat nem segít, mert George Clooney-t (Syriana, Good Night) és Reese Witherspoont (A nyughatatlan) kivéve egyik filmben sincs szupersztár. Az, hogy díjátadóként Nicole Kidman és Tom Hanks megjelenik egy-egy pillanatra, kevés. Philip Seymour Hoffman és Felicity Huffman kedvéért senki nem ragad a képernyőhöz (kivéve persze a Született feleségek rajongóit.) A Filmakadémia (melynek szerződése 2O14-ben jár le az ABC televízióval) hatalmas apparátus, amely az Oscar-gála tévéközvetítésének bevételeiből tartja el magát. Ez az összeg az éves nézettség függvénye: ha csökken, olcsóbban értékesíthetők a reklámok, és kevesebb pénzhez jut a Filmakadémia. Mindez azért tragikus, mert miközben az Oscar nézettsége csökken, a januárban megrendezett Golden Globe gála nézettsége 11 százalékkal jobb volt, mint a tavalyi. Pedig a Golden Globe is ugyanebből a hozott anyagból dolgozott... csak mire eljutunk az Oscarig, már mindenkinek a könyökén jönnek ki a filmek és az alkotók.

filmhu: A Sorstalanság nem került be a legjobb külföldi filmek közé. Milyen külföldi filmeket preferál az Akadémia?

: A Sorstalanság-nak égető szüksége lett volna a Golden Globe jelölésre, hogy az Oscar-verseny első fordulójába beszavazza a 6OO tagú külföldi film-bizottság. A film tipikus határeset volt: Koltai Lajost ismerik, tisztelik és szeretik ebben a városban, munkájára odafigyelnek. De mivel az amerikai forgalmazó nem tette oda a lelkét a filmért (s ez megérdemelne egy külön misét!), a Golden Globe jelölés elmaradt, az Oscar-döntnökök pedig (mint mindig) most is a könnyű megoldást választották. A Mennyország most pontosan ezért esélyes - Golden Globe-ot nyert, mint az elmúlt év legérdekesebb külföldi filmje, amelytől  nemcsak tolerálja, el is várja a mondanivalót Hollywood.

A Brokeback Mountain nem tud nem tarolni
Heath Ledger és Jake Gyllenhaal

filmhu: Térjünk rá a jelöltekre. Szerinted a Brokeback Mountain tarolni fog, vagy úgy jár, mint az Aviátor, hogy a sok jelölés között elvesztek a díjak?

: A Brokeback Mountain nem tud nem tarolni. Hollywoodi cinizmussal élve a többi jelölt ugyanis nem igazi Oscar-matéria. A Brokeback kellően pikáns, kellően színes-szélesvásznú és kellően combosak (és merészek) az alakítások egészen a mellékszereplőkig. No meg Ang Lee már bizonyított. Mi kell még az Oscarhoz egy olyan évben, amikor Spielberg elkapkodta a saját lehetőségét?

filmhu: Vajon Heath Ledger és Jake Gyllenhall is kap szobrocskát, vagy ismét beelőz Phillip Seymour Hoffman, netalán Joaquin Phoenix, hogy George Clooneyról és Matt Dillonról ne is beszéljünk a mellékszereplõk mezőnyében?

: Philip Seymour Hoffmantól elég vicces lenne elvenni a díjat, miután gyakorlatilag mindent megnyert, ami számít. Gyanúm az, hogy Hollywood kedvence, George Clooney nem fog üres kézzel távozni a Kodak-Színházból. Vagy a legjobb mellékszereplő, vagy a legjobb forgatókönyvíró díját el kellene vinnie, hacsak a Filmakadémia szavazói nem ide is, oda is beszavazzák, vagyis megosztják a lehetőségeit, s ezáltal két szék közt a pad alá kerül.

filmhu: A női mellékszereplőknél Rachel Weisz tűnik a biztos befutónak. A női főszereplők esetében Charlize Theront valószínűleg nem fogják újra díjazni, a valódi verseny tehát Felicity Huffman és Reese Winterspoon között van?

: Rachel Weisznek áll a zászló, bár szívem szerint Frances McDormandnak adnám az Oscart a Magyarországon még nem vetített North Country-ban nyújtott alakításáért. Witherspoon hollywoodi sztár, Huffman (még a csacska Született feleségek ellenére is!) New York-i színésznő - az Oscar-történelemben klasszikus felállás - s ilyenkor Hollywood vagy a szívére hallgat és a színészt jutalmazza, akinek további esélyei limitáltak, vagy meghatódik saját kutyája kölykétől és bíztatni akarja az ifjú üdvöskét. Valószínűleg nem segít az "ártatlan" Witherspoonnak, hogy éppen ma jelentették be: kiverte Julia Robertset a legdrágább hollywoodi színésznő státuszából. A gázsija mától filmenként 29 millió dollár.

(A magyar idő szerint hétfő hajnali kettőkor kezdődő ceremóniát közvetíti magyar nyelven az RTL Klub is; eredeti nyelven hangalámondás nélkül megtekinthető a Pro7 műsorán.)